Új Szó, 2012. október (65. évfolyam, 226-252. szám)

2012-10-08 / 232. szám, hétfő

Andrew Poje most először járt Pozsonyban, édesanyja szülővárosában, a kanadai jégtáncosok kűrje nemcsak a rokonokat nyűgözte le 16 Sport ÚJ SZÓ 2012. OKTÓBER 8. www.ujszo.com Remek kűrök és néhány baki a Nepela-versenyen & — Monika Simančíková hazai pályán a 2. helyen végzett (SITA-felvétel) A férfiverseny utolsó csoportjának neveit lát­va akár világbajnokság­nak is beillett volna az Ondrej Nepela Emlék­verseny, de a jégtánco­sok között is volt világ- színvonalú kettős. Az év legrangosabb hazai műkorcsolya-viadalát vi­szont ezúttal sem úsztuk meg szervezői bakik nél­kül. BŐDT1TAN1LLA A dán Justus Strid például négy órán át várt a bécsi repü­lőtéren, mert az érte küldött autó a pozsonyi reptéren kötött ki. De hoppon maradtak azok a szurkolók is, akik csütörtök es­te a párosok rövidprogramja előtt elhitték a műsorközlőnek, hogy a jégfelújítás után egy óra múlva folytatódik a verseny - mert a szünet csak félórás lett, s mivel ebben a kategóriában csupán három kettős szerepelt, mire a nézők visszajöttek, vége is lett az egésznek. „Nagy kár, hogy csak ilyen kevesen vannak kint a csar­nokban. Megszámoltuk, a női verseny alatt 37-en voltak, a párosokon pedig csak 13-an” - mondta lapunknak a kanadai (nem mellesleg világbajnoki 4. helyezett) Kaitlyn Weaver, Andrew Poje jégtáncospár fér­fitagjának édesanyja, aki 1968-ban hagyta el Csehszlo­vákiát. Andrew egyébként elő­ször járt édesanyja szülőváro­sában, s a pozsonyi közönség legalább egyharmadát a ko­rábban sosem látott unokatest­vérei, közeli s távoli rokonai tették ki. A belépő a korábbi évekhez képest 400%-kal drágult - ta­valy egy euró volt a napijegy, idén már öt. A mezőny erőssé­gét tekintve ez sem sok - egy fanatikus japán hölgy az egyik nap egy véletlenül nyitva lévő ajtón ingyen is bejutott a csar­nokba, de elgyalogolt a jegy­szedőkig, mert igenis fizetni akart az élményért -, csakhogy a jegyárakkal a szervezők valószínűleg elriasztották azo­kat, akik csak úgy, különösebb fanatizmus nélkül, unalom­űzésből jöttek volna ki a csar­nokba. Nem mindenki japán turista, s egy négytagú szlovák család nem biztos, hogy szán 20 eurót a korcsolyára. Hány versszak az orosz himnusz? S hogy minek rendeznek meg üres lelátók előtt mégis egy nemzetközi versenyt? A világranglistapontok mi­att. Igaz, a párosok rosszul jár­tak, mivel végül csak két ország három párja jelent meg Po­zsonyban, ahhoz pedig, hogy egy viadal eredménye a világ- ranglistára is beszámítson, leg­alább három ország öt indulója kell. Az orosz Martyuseva, Ro- gonov páros azért így is jelen­tős sikerként könyvelheti el, hogy legyőzte a tavalyi Eb-4. olasz Berton, Hotárek kettőst, illetve a szintén olasz Della Monica, Guarise duót. Örömü­ket bizonyára fokozta, hogy az eredményhirdetés során há­romszor is meghallgathatták az orosz himnuszt - a harmadik „versszak” végére már nem is próbálták leplezni derültségü­ket. (A többi kategória díjkiosz­tói során pedig senki nem mert tapsolni a himnusz végén, hát­ha lesz ott is ráadás. De nem volt.) A nők versenyét a brit Jenna McCorkell nyerte - hosszú pá­lyafutása során most először végzett az első helyen egy nemzetközi megmérettetésen. „Már nagyon ideje volt” - je­gyezte meg nagy mosollyal a brit korcsolyázó, aki kimagas­lott a mezőnyből: az óvodások között végre egy felnőtt. A második helyen a hazaiak reménysége, Monika Siman­číková végzett, a harmadik a rövidprogram után csak a ki­lencedik helyen álló Eliška Bre­zinová (Michal Brezina test­vére) lett. Vertier szétesett a kűrben A viadal egyik csúcspontja a Weaver, Poje jégtánckettős kűije volt. A tavalyi szezonban is övék volt az egyik (ha nem a) legmegindítóbb szabad- program, s most sem adták alább: az ember azt várta, mi­kor szállnak fel a jégről. Nem véletlenül nyerték a versenyt csaknem 35 pont előnnyel az olasz Alessandrini, Vaturi és a brit Aiken, Whidboume pár előtt. A férfiak mezőnyében Tomáš Vemer volt a legna­gyobb húzónév. A csehek 2008-as Európa-bajnoka azon­ban most is azt csinálta, amit a rajongói fórumokon már csak „Tomáš Verner-szindrómának” neveznek: vállalható rövid­programot követően (2. helyen állt) teljesen szétesett a kűrben, amelyben csak három triplát ugrott... Végül így is harmadik lett, csaknem három ponttal megelőzve a kanadai Kevin Reynoldsot, aki hatodik volt a rövidprogram után, kűijében viszont három négy­fordulatossal próbálkozott, s egyet hibátlanul meg is ugrott. A dobogó első és második fokára két japán korcsolyázó állhatott: a győztes Tacuki Ma- csida lett, a második helyen a címvédő Dajszuke Murakami végzett. A 22 éves Macsida Tűzmadara különösen emléke­zetes volt, ám a japán mezőny nagyon erős, így kérdés, vi­szontláthatjuk-e világverse­nyen. Ahogy az is kérdés, mikor lesz (lesz-e) Pozsonyban mű­korcsolya-világverseny. Az idei Nepela-verseny résztvevői, korcsolyázók és szurkolók egy­behangzóan állították, a stadi­on minden igénynek megfelel­ne, így most már csak abban kell bízni, hogy a szlovák szö­vetség - talán éppen Si­mančíková felfelé ívelő pályá­ját látva - megpályázza egy Eb vagy vb rendezési jogát. HÉTVÉGI EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás ANGLIA. 7. FORDULÓ: Manchester City-Sunder­land 3:0, g.: Kolárov (5.), Aguero (60.), Milner (89.); Chelsea-Norwich 4:1, g.: Torres (14.), Lampard (22.), Hazard (31.), tvanovics (76.), ill. Holt (11.); Swansea-Reading 2:2, g.: Michu (71.), Routledge (78.), ill. Pogrebnyak (31.), Hunt (44.); West Brom- wich-OPR 3:2, g.: Morrison (5), Gera (22.), Mu- lumbu (85.), ill. Taarabt (35.), Granero (90.); Wigan- Everton 2:2, g.: Kone (10), Santo (23), ill. Jelavic (11), Baines (87., 11-esből); West Ham- Arsenal 1:3, g.: Diame (21), ill. Giroud (41), Walcott (77), Cazorla (83); Southampton-Fulham 2:2, g.: Fonté (4„ 90), ill. Hooiveld (69., öngól), Richardson (88); Liverpool-Stoke 0:0; Tottenham-Aston Villa 2:0, g.: Caulker (58), Lennon (67); Newcastle- ManUni- ted 0:3, g.: Evans (8), Evra (15), Cleverley (71.). SPANYOLORSZÁG, 7. FORDULÓ: Celta Vigo-FC Sevilla 2:0, g.: Aspas (60), Lucas (85); Rayo Vallecano-La Coruna 2:1, g.: Piti (18), Carlos (29), ill. Pizzi (41., 11 -esből); Zaragoza-Getafe 0:1, g.: Ivanovics is betalált a Chelsea- Norwich (4:1) meccsen (SITA/AP) Castro (64., 11-esbol); Valladolid-Espanyol 1:1, g.: Gonzalez (82), ill. Verdu (70., 11-esbol): Betis-San Sebastian 2:0, g.: Paulao (18), Martin (81); Levante-Valencia 1:0, g.: Martins (22); Mallorca- Granada 1:2, g.: Hemed (86), ill. Arabi (65., 11-es- ből), Törje (76). NÉMETORSZÁG, 7. FORDULÓ: Augsburg-Bremen 3:1, g.: Werner (2), Hain (32), Baier (73), ill. Bruyne (19); Bayern München-Hotfenheim 2:0, g.: Ribéry (19., 48); Freiburg-Nürnberg 3:0, g.: Makiadi (36), Caligiuri (90., 11-esből), Terrazzino (90); Fürth- Hamburg 0:1, g.: Son (17); Mainz-Düsseldorf 1:0, g.: Noveski (85); Schalke-Wolfsburg 3:0, g.: Farfan (33), Afellay (47), Huntelaar (58); Mönchen­gladbach-Frankfurt 2:0, g: Arango (9), Jong (24). OLASZORSZÁG, 7. FORDULÓ: Chlevo-Sampdoria 2:1, g.: Théréau (45), Di Michele (88), ill. Maresca (61); Genoa-Palermo 1:1, g.: Bordello (52), ill. Giorgi (14); AS Roma-Atalanta 2:0, g.: Lamela (30), Bradley (63); Catania-Parma 2:0, g.: Gomez (2), Bergessio (80); Fiorentina-Bologna 1:0, g.: Jovetic (7); Pescara-Lazio 0:3, g.: Hernanes (5), Klose (25., 36); Siena-Juventus 1:2, g.: Calaio (45), ill. Pirlo (14), Marchisio (85); Torino-Cagliari 0:1, g.: Nene (74., 11-esbol). CSEHORSZÁG, 10. FORDULÓ: Slovácko-Slavia 3:0, g.: Hlúpik (2), Kovái (45), Volešák (78); Dukla Praha-Hradec Králové 1:0, g.: Pospéch (22); Ml. Boleslav-Olomouc 0:1, g.: Ordoš (32., 11-esbôl); Jablonec-Č. Budéjovice 2:1, g.: Lafata (24., 87., az elsőt 11-esbôl), ill. Ŕezníček (11); Brno-Liberec 2:1, g.: Zavadil (57), Píerovský (90), ill. Bosancsics (77); Teplice-Jihlava 3:1, g.: Vúch (10), Jarolím (60), Podaný (92.) ill. Tecl (42). FRANCIAORSZÁG, 8. F0RDULÚ: St. Etienne-Nancy 4:0, Montpellier-Gaillard 2:3, Bastia-Troyes 3:2, Lille-Ajaccio 2:0, Reims-Nice 3:1, Sochaux-Rennes 0:1, Toulouse-Valenciennes 2:2, Brest-Bordeaux 1:1, Lorient-Lyon 1:1. HOLLANDIA, 8. FORDULÓ: Nijmegen-Den Haag 1:1, Tilburg-Waalwijk 1:0, Zwolle-Almelo 0:3, Arn- hem-Heerenveen 3:3, Roda Kerkrade-Venlo 3:0, Ajax-Utrecht 1:1, Eindhoven-Breda 4:0, Gröningen- Feyenoord 2:2, Twente-Alkmaar 3:0. BELGIUM, 10. FORDULÓ: Beerschot-Gent 2:2, CharleroHJud-Heverlee 0:4, Mechelen-Kortrijk 0:2, Lokerert-Lierse 2:2, Beveren-Mons 2:2, Waregem- Cercle Bruges 3:1, St. Liege-Anderlecht 2:1. SKÓCIA, 8. F0RDULÖ: Inverness-Ross County 3:1, Hibernian-FC Dundee 3:0, Kilmarnock-Aberdeen 1:3, St. Johnstone-St. Mirren 2:1, Celtic-Hearts 1:0. AUSZTRIA, 11. FORDULÓ: Pellets-Ried 2:5, Wacker-Tirol 4:1, Mattersburg-Salzburg 1:3, Sturm Graz-Austria 1:1. OROSZORSZÁG. 11. FORDULÓ: Groznij-Rosztov 2:1, Lokomotiv Moszkva-Kubany Krasznodar 0:1, Novgorod-Mordovia 0:2, Vlagyikavkaz-Szamara 2:2, Dinamo-Mahacskala 0:2, Kazany-Perm 0:1, Szpartak Moszkva-CSZKA Moszkva 0:2. (td) ■ Jégkorong TIPSP0RT EXTRALIGA, 7. forduló: Plešfany-Tren- Hn 1:3 (0:1,1:1,0:1), g.: T. Melichárek (28., bünte­tőből), ill. Pardavý (1.), Lelkes (33), Sojčík (49). A 8. forduló eredményei lapzárta után értek véget. KHL: Slovan Bratislava-Dinamo Moszkva - lapzárta után ért véget. ■ Kézilabda FÉRFI EXTRALIGA, 7. forduló: Topofcany-Považská Bystrica 21:25 (10:11), legeredményesebbek: Kružik 5, ill. Valló 6; Hlohovec-Košice 31:22 (17:11), F. Zafko 8/3, ill. Loch 7/4; Prešov-Modra 33:23 (18:7), Kristopans 7, ill. Tschur 6; ŠKP Brati- slava-Michalovce 28:25 (16:9), Kucharik 8, ill. HruščáklO. FÉRFI BL, D csoport: Pick Szeged-Schaffhausen (svájci) 30:29 (12:14), legeredményesebbek: Sulc 11, ill. Pendic 5. NŐI KÁRPÁT-KUPA, 2. forduló. Magyarország— Románia B 32:30 (16:15), a magyar góllövők: Bulath 8, Rédei-Soós 7, Gőrbicz 6, Klivinyi, Szabó V., Kova- csics 3-3, HornyákD., Szekeres 1-1. 3. forduló: Románia-Magyarország 26:20 (13:9), magyar góllövők: Gőrbicz 5, Klivinyi, Szabó V. 3-3, Bulath, Homyák D„ Kovacsics, Orbán 2-2, Szepesi 1. A torna végeredménye: 1. Románia 6 pont, 2. Ma­gyarország 4,3. Ukrajna 2,4. Románia B 0. ■ Kosárlabda NŐI EXTRALIGA, 5. forduló: MBK Ružomberok-Cassovia Košice 117:35 (37:9,31:6, 23:5,26:15), legjobb dobók: Parker 21, ill. Migová 8; Piešťanské Cajky-Good Angels Košice 53:76 (13:17,13:20,14:15,13:24), Simonová 15, ill. Kri- vacevic 13; BK Petržalka-ŠBK Samorín 57:101 (15:33,17:28,13:20,12:20), T. Páleniková 20, ill. Vyüuchalová 21, Slama 20. FÉRFI EXTRALIGA, 1. forduló: SPU Nitra-Prievidza 87:63 (25:12,16:20,22:21,24:10), legjobb dobók: Geiger 19, ill. Gause 15; Svlt-Spišská Nová Ves 65:91 (16:34,18:19,17:20,14:18), Henderson 16, ill. Baldovský 26; BK Inter Bratislava-Rieker Ko­márno 100:80 (21:18,22:19,33:24,24:19), Bulato- vic 29, ill. Robinson 21. ■ Röplabda NÓI EXTRALIGA, 2 forduló: Spišská Nová Ves- Vi- vus Bratislava 3:0 (13,19,12), Kežmarok-UKF Nit­ra 0:3 (-11, -19, -21), Žiar nad Hronom-Paneurópa Bratislava 2:3 (-24,17, -22,22, -7), C0P Nitra- Pe- zinok 1:3 (22, -22, -12, -13). FÉRFI EXTRALIGA, 2. forduló: Svidník-Žilina 3:1 (15, -22,16,19). Prešov-COP Trenčín 3:0 (23,16, 14). ■ Tenisz PEKINGI FÉRFI TORNA, döntő: Djokovics (szerb, 1 ,)-Tsonga (francia, 3.) 7:6,6:2. ŠANGHAJI FÉRFI TORNA, 1. forduló: Kližan (szlo- vák)-Bellucci (brazil) 6:3,6:4. ■ Atlétika KASSAI BÉKEMARAT0N, férfiak: 1. Lawrence Kim- wetich Kimaiyo 2:07:01,2. Philemon Gitia Baaru 2:07:49, 3. Evans Kipkogei Ruto (mind kenyai) 2:07:49; nők: 1. Hellen Wanjiku Mugo (kenyai) 2:29:59, 2. Marina Domancevics (fehérorosz) 2:31:29,3. Kiros Ehitu Reda (etióp) 2:33:43 ■ Forma-1 JAPÁN NAGYDÍJ: 1. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 1:28:56,242,2. Felipe Mássá (brazil, Ferrari) +20,6,3. Kamui Kobajasi (japán, Sauber) +24,5,4. Jenson Button (brit, McLaren) +25,0,5. Lewis Hamil­ton (brit, McLaren) +46,4,6. Kimi Ráikkönen (finn, Lotus) +50,4,7. Nico Hülkenberg (német, Force In­dia) +51,1, 8. Pastor Maldonado (kolumbiai, Willi­ams) +52,3,9. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) +54,6,10. Daniel Ricciardo (ausztrál, Toro Rosso) +1:06,9. Az összetett pontverseny állása - pilóták: 1. Fer­nando Alonso 194 pont, 2. Sebastian Vettel 190,3. Kimi Ráikkönen 157,4. Lewis Hamilton 152,5. Mark Webber 134. Csapatok: 1. Red Bull Racing 324 pont, 2. McLaren 283,3. Ferrari 263,4. Lotus 239,5. Mercedes 136. ■ Műkorcsolya ONDREJ NEPELA EMLÉKVERSENY, nők: 1. Jenna McCorkell (brit) 144,10, 2. Monika Simančíková (szlovák) 134,62,3. Eliška Brezinová (cseh) 129,98, ... 5. Alexandra Kunová 119,84, ... 19. Nicole Rajičová 100,15,... 23. Erika Víteková (mind szlovák) 81,66 Páros: 1. Anasztaszia Martyuseva, Alekszej Rógonov (orosz) 142,86,2. Stefánia Berton, Ondrej Hotárek (olasz) 137,12,3. Nicole Della Monica, Matteo Guari­se (olasz) 117,14. Férfiak: 1. Tacuki Macsida (japán) 227,58; 2. Dajszu­ke Murakami (japán) 206,99; 3. Tomáš Verner (cseh) 194,91;... 17. Marco Klepoch (szlovák) 93,56. Jégtánc: 1. Kaitlyn Weaver, Andrew Poje (kanadai) 161,38;'2. Lorenza Alessandrini, Simone Vaturi (olasz) 126,87; 3. Charlotte Aiken, Joshua Whid- bourne (brit) 118,50;... 6. Federica Testa, Lukáš Csölley (szlovák) 107,24,7. Nagy Zsuzsanna, Fejes Máté (magyar) 106,27. ■ Sportfogadás L0T0 48. játékhét (vasárnap) -1. húzás: 3,7,14, 27,30,38; pótszám: 19. NYEREMÉNYEK: 1. díj nincs nyertes; 2. díj: 9 255,60 euró (1); 3. díj: 661,10 euró (21); 4. díj: 14,50 euró (1 378); 5. díj: 2,90 euró (20 836). JACKPOT: 490 964,77 euró. II. húzás: 2,4,8,10,17,47; pótszám: 26. NYERE­MÉNYEK: 1. és 2. díj nincs nyertes, 3. díj: 816,60 euró (17); 4. díj: 17,10 euró (1171); 5. díj: 3,30 euró (18 682). JACKPOT: 535 045,82 euró. JOKER-szám: 391552. NYEREMÉNYEK: 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 3 300,00 euró (4); 3. díj: 330euró (20); 4. díj: 33 euró (173); 5. díj: 3,30 euró (1 724). JACK­POT: 79 692,12 euró. LOTO 5 a 35-ből: 2,6,26,30,32. NYEREMÉNYEK: 1. díj nincs nyertes; 2. díj: 108,90 euró (86); 3. díj: 3,30 euró (2 488). KENŐ -szombat: 6,7,9,10,11,13,20,21,24,29, 32,38,45,52,53,54,55,57, 65,74. KENŐ plusz­szám: 6. Vasárnap: 5,14,16,17,20,25,26,38,43, 45,46,47,48,50,65,66,67,69,76,80. KENŐ plusz­szám: 65. ÖTÖSLOTTÓ: 18,28,29,33,59. Telitalálatos szel­vény nem volt. A négyesek 2 215 025, a hármasok 20 455, a kettesek 1 325 forintot érnek. JOKER-szám: 518188. Telitalálatos szelvény nem volt. HATOSLOTTÓ: 6, 12, 20,25, 33, 35. Hattalálatos nem volt. Az ötösökre 258 855, a négyesekre 5 445, a hármasokra pedig 1 270 forintot fizetnek, (td)

Next

/
Thumbnails
Contents