Új Szó, 2012. október (65. évfolyam, 226-252. szám)
2012-10-04 / 229. szám, csütörtök
18 Iskola utca ÚJ SZÓ 2012. OKTÓBER 4. www.ujszo.com A POSTA HOZTA Hihetetlenül jó dolog új, más kultúrából érkező emberekkel ismerkedni, barátokat szerezni Mesenap a Munka Utcai Alapiskolában A komáromi Munka Utcai Alapiskola alsó tagozatos tanulói szeptember 28-án Mesenapot tartottak a nagy mesemondó, Benedek Elek születésének évfordulója alkalmából. Benedek Elek fontosnak tartotta, hogy magyar népmesét adjanak a gyermek kezébe, amely a nép lelkét, örömét és bánatát tárja fel előttük. A gyerekek örömmel hozták el kedvenc meséskönyvüket, meséiket, és rövid részletet fel is olvastak osztálytársaiknak. Az olvasást magyar népmesék vetítése követte, majd a Három kívánság című mesét illusztrálták a kisdiákok, szabadon engedve fantáziájukat. Bízunk benne, hogy a népmesék - akár ilyen rendezvényeknek is köszönhetően - sokáig megmaradnak a köztudatban, és az elkövetkező generációk is megismerhetik a bölcsességekben gazdag történeteket. (SzÁ) A másodikos kisdiákok kedvenc meséskönyveikkel (Képarchívum) ■ CäI A POSTA HOZTA Vágsellyén jártunk Nemeskajal kisiskolájának tanulói a napokban Vágsellyén jártak. Kirándulásuk célja a tájház és a levéltár megtekintése, s ezáltal a honismeretórán tanultak elmélyítése volt. A múzeumban a gyerekek régi bútorokat, edényeket, szerszámokat, használati tárgyakat láthattak, s így közelebb kerültek őseink életének, szokásainak megismeréséhez. Megnézték a vajköpülőt, a kemencét, a sulykolót, megtudhatták, hogyan főztek, dolgoztak a régi világban, hová ültették a vendégeket, milyen is volt a gé- meskút. Végül a környék városainak és falvainak régi képét bemutató grafikákat is megtekintették. A levéltárban megtudták, hogyan tárolják az iratokat, ezenkívül régi pecséteket, maketteket, fotókat láthattak, s betekinthettek a családfa készítésébe is. A gyerekek nagyon jól érezték magukat, és élményekkel gazdagodva tértek vissza az iskolába. Futó Mária (Vadkerti Andrea felvétele) Kanada visszavár Minden ott kezdődött, hogy elkezdtem gondolkodni egyfajta tanulmányi útról messze, talán az Ópe- renciás-tengeren túlra. Ez az egy hónap, amiről mesélni fogok, életem talán az egyik legjobb hónapja volt, de biztosan a legfurcsább és legmeghatározóbb helyet foglalja el az emlékeim közt. NÉMETH AAARCO Persze joggal lehetne kérdezni, miért éppen Kanada, hisz logikusnak tűnne a legközelebbi angol nyelvterület választása. Valamiért mégis buzdított a kalandvágy, a kiszakadás a jó öreg Európából, és Kanada mindig is a kedvenc országaim közé tartozott. Habár csak júliusban repültem, már tavasz táján kezemben tartottam a szerződést a „nyelvi útról”, majd fokozatosan kaptam utasításokat, címeket, telefonszámokat és programot. Bevallom, alig vártam a megérkezés pillanatát. Úgy örültem az egésznek, mint valami hatalmas szülinapi ajándéknak. A bécsi reptér egyik termináljában ellentmondásos érzések fogtak el, de egy kis izgalom belefér az ilyen kaliberű, nem mindennapi utazásba. Végül szerencsésen landoltunk Torontóban, Észak-Amerika ötödik legnépesebb, közel ötmillió lakosú városában. Kanada ezen része hasonló klímával rendelkezik, mint a Kárpát-medence. A repülőtérről kiérve egy aranyos, fekete bácsi fogadott a „kis” fehér Lincolnjával. Innen egyenes út vezetett leendő családomhoz. A hat-, majd nyolcsávos autópályák sűrűjén keresztül egy rendezett kertváros nagy háza fogadott. Marion, az „új anyukám” első látásra talán nem, de valójában nagyon kedves és segítőkész volt végig, akárcsak afroamerikai férje, Terry. A „család” változó nagyságú volt az ottlétem alatt. Aki viszont végig ott volt és jó barátommá vált, az Masa- to volt, a japán srác. A másik állandó tag a kolumbiai Andres Gomez volt. A nyelviskolában a tanítás 9-kor kezdődött és délben ért véget. A Global Village Teen Program keretében tanultunk a torontói egyetem egyik kampu- szán. Az első nap belépő tesztet írtunk, s tudásszintűnk alapján különböző csoportokba soroltak be bennünket. Pár nap elteltével azonban túl könnyűnek találtam az órát, így másnaptól eggyel magasabb szinten tanulhattam az angolt. A legtöbb tanár kedves, közvetlen és barátságos volt. Az órák elméletileg egy nyelvtani és egy konverzá- ciós részből álltak. Azonban nem érzékeltük az ún. stílusváltást az órák hangulata között. A fő hangsúly a beszéden és véleményünk kifejtésén alapult, ami eltér az általunk megszokott iskolai oktatástól. Az osztálytársak és a diákok nemzetileg kevertek voltak. Volt orosz lány Szahalin szigetéről, spanyol fiú Mallorcáról és egy brazil csaj japán ősökkel Sao Paolóból. És akkor még nem említettem a martinique-i francia srácokat, Antoine-t, Enzót és Mathiast. Sok barátra leltem, ám a legjobban annak örülök, hogy egy torontói egyetemista is a barátom lett. Araf a torontói egyetem hallgatója, és már első alkalommal meghívott néhányun- kat egy nagy, dupla 19-es szülinapi házibulira a kínai negyedbe. Ez volt életem legkülönlegesebb szülinapi ünnepsége. Számtalanszor szusiztunk együtt, Araf és mi, a Global Village dijákjai. Rendszeresen eljártunk a belvárosba, az ún. Downtownba. Az effajta délutáni lógások közvetlenül az iskola által szervezett mindennapos programokat követték. Ebbe beletartozott többek között a paint ball, a go kart, a strandnap, a CN- torony kilátójának felfedezése és még sok más. A legjobban talán a sétahajókázás tetszett az Ontario-tavon, egybekötve egy hajós diszkóval. Két hétvégén lehetőségem nyílt látni a Niaga- ra-vízesést, majd Kanada legna- gyobbvidámparkjátis. A négy hét alatt rengeteg élményben volt részem. Kanada csodálatos ország sok kedves emberrel és változatos kultúrával amerikai kiadásban. Az utolsó héten sikeresen teljesítettem a záró tesztet, majd átvehettem az oklevelet, mely a sok fénykép és pár videó mellett mindig erre az elképesztő helyre emlékeztet majd. Hihetetlenül jó dolog új, más kultúrából érkező emberekkel ismerkedni, barátokat szerezni, hisz ráébreszt, hogy ugyan mindannyian mások vagyunk, mégis egyformák. Sajnos a legrosszabb a jó dolgokban, hogy mindig gyorsan elmúlnak, és észre sem vesszük a viszonylagos hosszú időt, ami hónapok helyett napoknak és a hosszú, tiszta pillanatok órák helyett másodperceknek tűnnek. Sokszor csak a búcsúzás sivár érzését éljük át rögtön, a jó beszélgetéseket majd idővel értékeljük. Úgy érzem, Kanada visszavár. A szerző a pozsonyi Duna utcai gimnázium diákja A POSTA HOZTA XX. Gidró Bonifác Matematikai és Fizikai Nap A 2012/2013-as tanév bizonyára kimagasló eseményei közé sorolható majd a komáromi Selye János Gimnázium által megrendezett, jubileumi, 20. Gidró Bonifác Matematikai és Fizikai Nap. A rendezvény helyszíne a gimnázium aulája, a szakmai nap első órája pedig az emlékezésé volt. Tisztelgéssel, méltatással indult ugyanis a nap, Oláh Imre és Oláh György tanár urak munkássága és emberi tartása előtt. A megemlékezést Andruskó Imre, a gimnázium igazgatója nyitotta meg. Szavait idézve: „Mindketten rendkívüli tanáregyéniségek voltak, akik bátran hirdették: nem vagyunk másodrangú állampolgárok, s az itt élő magyarságban van akarat, tehetség, szorgalom. Kifogyhatatlan erővel tudtak lelkesíteni, s ez a lendület átragadt tanítványaikra is. Szigorúak és kemények voltak, s máig példaértékű az a kitartás, amellyel egy-egy problémát megközelítettek, feldolgoztak és megoldottak. A továbbiakban tanítvány és barát emlékezett a legendás pedagógusokra. Keszegh István tanár úr azokat az éveket, eseményeket idézte fel, melyek Oláh Imre tanár úrhoz kötötték őt. Olyan eseményeket, melyek szakmailag és emberileg is meghatározták pályája, élete későbbi alakulását. Tarics Péter Oláh Györgyről, a barátról beszélt. Arról a „legjobbról”, akiből csak egy lehet az ember életében, akivel éjszakákat beszélgetett végig szakmáról, hitvallásról, magyarságról. A megemlékezést a gimnázium diákjainak műsora tette még ünnepélyesebbé. Ezt követően a szakmai előadások sora következett. Elsőként a fizika szakterületéről hallhatták a résztvevők a Budapesti Műszaki Egyetem tanárának, Härtlein Károlynak az előadását. Majd a gimnázium két jelenlegi matematika- tanára, Kalácska József és Bukómé Both Emőke a belépő felmérőket értékelte. Végül Keszegh István matematikatanár előadása volt hallható. A hallgatóság matematika szakos kollégákból, matematika szakirányú osztályok jelenlegi diákjaiból, valamint az intézmény korábbi tanulóiból tevődött össze. A rendezvény támogatója RNDr. Ipóth Barnabás, a gimnázium nyugalmazott igazgatója volt. Farkas Adrianna
