Új Szó, 2012. október (65. évfolyam, 226-252. szám)

2012-10-04 / 229. szám, csütörtök

16 Utazás-hirdetés ÚJ SZÓ 2012. OKTÓBER 4. www.ujszo.com Félidőben az Oktoberfest, az első hét mérlege Eddig 3,6 millió liter sör fogyott Münchenben MT1-HÍR Egy hét alatt 3,6 millió liter sör fogyott a müncheni Okto­berfesten, a világ legnagyobb népünnepélyén, amely a hét végén ért a félidejéhez. A fo­lyékony kenyér 16 napos ün­nepére a szervezők 6 mülió vendéget várnak. Az első nyolc napon 3,6 millióan látogattak el a Terézia-réten felállított sörsátrakba, így akár meg is dőlhet a tavaly felállított 6,9 milliós látogatórekord. Egy rekordot biztosan re­gisztrálnak majd a fesztivál vé­geztével; a sör korsónkénti - vagyis literenkénti - ára az idén csúcsot döntött, 9,50 euró kö­rül mozog a tavalyi 9 euró után. Az idén eddig egy vendégre egy korsó sör jutott a müncheni városháza vasárnap közölt fél­idős mérlege szerint, amelyből viszont az is kitűnik, hogy so­kan nem álltak meg az első kor­sónál, hanem jóval többet ittak a kelleténél; összesen 445-en szorultak a bajor vöröskereszt segítségére ittasság miatt, ami 20 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. A rendbontások száma is emelkedett, a rendőrök 1059 esetben intézkedtek, míg ta­valy az első nyolc napon 999 esetben kellett eljárni. Különö­sen a testi sértések száma nőtt, 25 embert például azért tartóz­tattak le, mert verekedésre használták az egyliteres üveg­korsót. Christian Üde polgár- mester szerint azonban a sta­tisztika a müncheni rendőrség éberségét igazolja, hiszen elő­fordul, hogy egyszerre akkora tömeg sörözik az alig 40 hektá­ros réten, mint egy nagyváros teljes lakossága, amiből akár jóval több összezördülés is le­hetne. A fesztivált 1810 óta tartják meg. Háborúk és járványok miatt eddig 24-szer maradt el a sör müncheni ünnepe, az idei így a 179. Oktoberfest. Az Ok­toberfestet 1819-ben nyilvání­tották évente tartandó népün­nepélynek, kezdetét pedig a barátságosabb időjárású szept­emberre hozták előre. A ren­dezvény népszerűsége az 1880-as évektől ugrott meg igazán, amikor bevezették az elektromos világítást, és a sült kolbász mellett grillcsirkét is árusítani kezdtek. A megnyitó ünnepség forgatókönyvét 1950-ben rögzítették, azóta minden évben a müncheni fő­polgármester csapolja meg az első hordót, és a bajor minisz­terelnöknek tölti tele az első korsót. A sör korsónkénti - vagyis literenkénti - ára az idén csúcsot dön­tött, 9,50 euró körül mozog a tavalyi 9 euró után (SITA-felvétel) Melyik a világ legdrágább városa? Hány órát kell dolgozni egy iPhonért? Fizetésünk hány százalékát kell egy Big Macre áldozni? Az UBS összeállította a legdrágább városok ranglistáját. Legdrágább városok: Oslo, Tokio (képünkön) és Zürich. A legmagasabb fizetések Zürichben, Cenfben és Koppenhágában vannak. (Képarchívum) A legnépszerűbb európai országok: Svédország, Svájc, Norvégia, Finnország, Ausztria és Hollandia Kanadát tartják a legvonzóbbnak Kanada nagyon belopta magát a külföldiek szí­vébe, legalábbis erről - árulkodik az a felmérés, amelyet a Reputation Institute készített. Több ezer ember értékelése alapján állították össze az ötven országot tar­talmazó rangsort, és Ka­nada fölényesen győzött Ausztrália, Svédország és Svájc előtt. ÖSSZEFOGLALÓ A napokban volt a Turizmus Világnapja, és ilyenkor különö­sen nagy figyelem irányul az ágazatra, amely a mostani vál­ságban is jól teljesít. A turisták kegyeiért azonban sokan küz­denek, és ebben a versenyben a legfrissebb felmérések szerint Kanadának van a legjobb híre. A Föld második legnagyobb területű országa ezt lenyűgöző nemzeti parkjai, kulturális sokszínűsége és történelmi lát­nivalói mellett erős és stabil gazdaságának köszönheti. Nagyvárosai (Ottawa, Toronto, Vancouver) ráadásul nemcsak sok turistát vonzanak, de évek óta a világ legélhetőbb városai közé tartoznak. És hogy miből tevődik össze egy ország hírneve? A Reputa­tion Institute felmérésében az alapján kellett döntenie a 36 ezer válaszadónak (akik mind a világ nyolc vezető országának az állampolgárai), hogy mennyire bízik az adott or­szágban, mennyire tartja érté­kesnek, mi az, amit csodál raj­ta, és mi kelt jó érzést benne. De meg kellett osztaniuk be­nyomásaikat a részt vevő 50 országról az életszínvonal, a biztonság és a környezettuda­tosság témakörében is. Kanada egyébként már ta­valy is az élen végzett ebben a felmérésben, de még a szakem­bereket is meglepte, milyen je­lentősen erősödött a pozíciója az élen. Nemcsak a turisták sze­retik, hanem a megélhetés, a tanulás és munka szempontjá­ból is világelső. Azért Európa is igen jói szerepelt a felmérésben, hiszen a top 10-es listán három kivétellel csak európai országo­kat találunk (például Svédor­szág és Svájc mellett Norvégiát, Finnországot, Ausztriát vagy Hollandiát), közös jellemzőik leginkább a stabilitás, a szolid demokrácia, a magas GDP és az erős szociális háló. A válsággal küzdő európai országok viszont felemás eredményt értek el. Míg Spa­nyolországot a tavalyihoz ha­sonló pontszámokkal értékel­ték, addig Görögországgal és Olaszországgal szemben meg­tört a bizalom, és mindkét or­szág nagyot zuhant a rangsor­ban. Az USA is csak a 23. he­lyen végzett, bár a tanulmány szerint az elmúlt években azért nőtt az ország népszerűsége, ami több milliárd dolláros plusz bevételt jelenthet az ide­genforgalomban. Elemzők szerint a tanulmány arra bizonyíték, hogy egy ország hírneve összefügg a gazdasági helyzetével, a turizmus pedig fontos mozgatórugó az üzleti, az oktatáshoz kapcsolódó vagy egyéb befektetések terén. Hogy mennyire jelentős a turizmus a gazdaság szempontjából, azt mutatja a Nemzeti Utazás és Tu­rizmus Bizottságnak jelentése is: eszerint az ágazat idén köz­vetlenül 2 ezer milliárd dollár ér­tékben járul hozzá a GDP-hez, és világszerte mintegy százmillió munkahelyet teremt. Nem vélet­len, hogy az előrejelzések sze­rint 2020-ra már a turizmus lesz a világvezető iparága, (to) if*/*/?{ * r A FLAMINGO VVELLNESS ÉS KONFERENCIA1 HOTELBEN****, BALATONFÜREDED Ä ........ Szolgáltatásaink, AMELYEKET A SZOBAÁRTARTALMAZ! szállás svédasztalos reggelivel és vacsorával, spa es wellness sziget használata, fürdőköpeny és törül­köző használata felnőttek részére, ingyenes kültéri parkolás, inter­net-hozzáférési lehetőség. A csomag érvényes: 2012. szeptember 7.-december 2. (minimum 2 éjszakás foglalás esetén) kivéve ünnepi időszakokban Üdülési csekket és SZÉP-kártyát elfogadunk! www.flamingohotel.hu flamingó« flamingohotel.hu Tel.:0036-87-688-100, 0036-87-581-060 fax:0036-87-688-167 ÉRDEKLŐDJÖN HÉTKÖZNAPI AJÁNLATAINKRÓL IS! A Germanwing járatán a felszállás után valamennyi utas rögtön elaludt Vészhelyzetek a német fapadoson ÖSSZEFOGLALÓ Kétszer is súlyos meghibáso.- dás történt a Germanwings né­met légitársaság egy repülőgé­pével, az egyik, 2010-ben történt eset során a gép hajszál híján le­zuhant, a fedélzetén csaknem 150 emberrel - írta a Die Welt. A német lap szerint 2010. decem­ber 10-én a Germanwings Bécs- ből Kölnbe tartó járatán a pilóták majdnem elvesztették az eszmé­letüket, mert mérgező, égett sza­gú gáz jelent meg a pilótafülké­ben. A légmaszkot már félig ájul- tanhúztákaz arcukra. A144 utast és 5 fős személyzetet szállító re­pülővel végül az utolsó erejüket összeszedve leszálltak a célállo­máson. Ugyanazzal az Airbus- géppel már két évvel korábban is volt probléma -írtaaDieWelt. A repülő 2008. május 27-én Dublinből Kölnbe tartott. A fel­szállás után csaknem valamennyi utas rögtön elaludt, az egyik légi­kísérő rosszul lett, a kapitány pe­dig furcsa bizsergést tapasztalt a jobb karjában és azt érezte, hogy kezd rosszul lenni. A pilóták rövid helyzetértékelés után felhúzták a légmaszkot, visszafordultak és kényszerleszállást hajtottak vég­re Dublinban. Az ír hatóságok vizsgálatot indítottak, tüzetesen átnézték a gépet, majd a tou- louse-i Airbus-gyárba irányítot­ták, ahol újra elvégezték a vizsgá­latokat, de nem sikerült kideríte­ni, hogy milyen anyag károsíthat­ta az utastér és a pilótafülke leve­gőjét. A lap szerint a légitársaság ugyan a 2010-es esetről is beszá­molt az illetékes hatóságnak, de úgy fogalmazták meg a jelentést, hogy a hatóság végül nem indí­tott azonnali vizsgálatot, holott a német légiközlekedés utóbbi éve­inek legsúlyosabb vészhelyzete alakult ki a Germanwings-jára- ton, és csak a szerencsén múlott, hogy nem történt katasztrófa. A társaság szerint nem próbáltak meg eltussolni semmit, a két eset között nincs összefüggés. (MTI) MP91100323

Next

/
Thumbnails
Contents