Új Szó, 2012. szeptember (65. évfolyam, 203-225. szám)
2012-09-03 / 203. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. SZEPTEMBER 3. Kultúra 7 A Vajdasági Nemzeti Tanács kiemelt támogatást biztosít a Tanyaszínház társulatnak Egy traktor száguld át a tájon Egyedülállóak a magyar nyelvterületen (Képarchívum) 2007-ben láttam őket élőben utoljára. A Pál utcai fiúkat majdnem végleg elmosta a kisvárdai eső. A süvítő szél miatt a szöveget ugyan az első sorban sem lehetett mindig érteni, de az egyik rongylabdájukat (lehet hogy a Nemecse- két) sikerült elcsennem, s azóta is a szobámban őrzöm. JUHÁSZ DÓSA JÁNOS Idén 35 éves a Vajdasági Tanyaszínház, az én Ids színházi csodáim egyike, akiket a Vajdaságban (bár sokat jártam arrafelé) soha nem láttam, sőt még Czérna Ágnes tanyaszínházi kötetét sem kaptam a mai napig kézhez. Idézzük fel röviden hát, mi is ez a csoda, amit Tanyaszínháznak hívnak, s amely, ahogy Czérna Ágnes mondja, emberpróbáló és közösségformáló vállalkozás. Méghozzá kétszeresen is. Közösséget formál ugyanis a képzeletbeli színpad mindkét oldalán. S mint ilyen, egyedülálló a magyar nyelvterületen. A társulatot 1978-ban fiatal színészek, rendezők és színinövendékek alapították, mint Soltis Lajos, Kovács Frigyes, Her- nyák György és mások, akik arra vállalkoztak, hogy a tanyavilágban, kis településeken élőket színházi élményben részesítsék. A két hónapos nyári szünetben ekhós szekérre ültek, s bejárták Bácskát, Bánátot, Baranya és Muravidék településeit. Egy-egy nyáron 25-30 előadást abszolváltak, s ma már 260 tagja van a társulatnak, s több mint 700 előadás a hátuk mögött. Kezdetben helyzet- és jellemkomikumra épülő jeleneteket és egyfelvonásosokat mutattak be iskola- vagy kocsmaudvarban rögtönzött játszóhelyeken, minimális műszaki feltételek mellett. A harmadik évtől már egész estés előadásokat vittek közönség elé, játszottak Windsori víg nőket, Ludas Matyit, Csantavéri passiót, Hegedűs a háztetőm, A falu rosszát, János vitézt, s hosszasan sorolhatnánk a 35 bemutató címét. Ahogy a világ változik, ők is változtak némileg (bár épp a Mérföldkőben mondják, hogy a világ nem változik, de mi változhatunk benne), ekhós szekérről átültek pótkocsis traktorra, s Kavillón tanyaszínház-székhe- lyet is alapítottak. Az idei jubileumi évad, végigjárták hát az első bemutató színhelyeit, s külön erre az évfordulóra szabott darabot írattak Gyarmati Katával, aki nagyjából a társulattal egyidős. A Mérföldkő tulajdonképpen nem dráma, hanem laza képekből, jelenetekből álló reflexiógyűjtemény, amely megidézi az eltelt 35 évet, ami bizony bővelkedett sorsfordító történelmi eseményekben, és amely a mi életünket is alaposan megváltoztatta (rendszerváltás, és öregebbek is lettünk), arrafelé viszont még háború is tetőzte a bajt. Csehszlovákia szép csendben kimúlt, míg Jugoszlávia megszámlálhatatlanul sok halottat és emberi roncsot hagyott maga után. S megannyi menekültet, akik előbb a háború, majd az azt követő szegénység elől menekültek családot, házat és hazát hátrahagyva. Gyarmati mégis csakjelzésszerűen utal az eltelt évtizedekre (a szereplők születési évszámukat történelmi sorsfordulóktól számítják), az előadás létrehozói (Puskás Zoltán rendező, Bakos Árpád zeneszerző, Gyenes Ildikó koreográfus, a többieket a színészekkel bezárólag most képtelenség felsorolni) könnyed revüben, dalok segítségével próbálják feldolgozni a múltat, amely valahol mégiscsak szép volt, hisz a fiatalságu (n)k is volt egykoron. Megannyi közhely, megannyi politikai lózung, mégis valami más, mint amit errefelé megszoktunk, ahol ma- gyarkodva sírunk és sírva ma- gyarkodunk. S megint egy személyes élmény: amikor Budapesten éltem évekig a Nemzetközi Előkészítő Intézetben, mi, a szlovák nyelvet is alig beszélők igen furcsán néztünk a szerb dalokat éneklő, szerbül káromkodó vajdaságiakra. Ezek magyarok? - kérdeztük szinte felháborodva, egymásra nézve, mit is keresnek köztünk, a magyarságunkat féltve őrző erdélyi és felvidéki magyarok között. Évek teltek el, vajdasági barátaimnak köszönhetően rengeteget jártam a Vajdaságban, s rájöttem valamire. Egy másik kultúra befogadása nem jelenti eleve a saját kultúra feladását. Sőt. Erre a „sót”-re olyan szép példa a Tanyaszínház gondolata és immár története és jövője is. Jövője, mert ahogy a kavillói bemutató előadás előtt az egykori alapító, Kovács Frigyes mondta: Jövője lesz, mert belesütöttük magunkat a tájba, mint hajdani nagyanyáink sütötték kenyérbe a mi létezésünket. Lesz, mert nemcsak karcoltuk, belevéstük magunkat a tájba, mint szalmakazal, mint a szárkúp, mint a szénaboglya. Lesz, mert beleénekeltük magunkat a tájba, mint a pacsirta, vagy mint a naplementében a házfalakról lecsorgó vöröslő fájdalom”. A Mérföldkő egy kicsit történelmi kitekintés (s megnézhető az egyik videómegosztó portálon is), egy kicsit gazdasági helyzetjelentés, s egy kicsit kívánságműsor is, amelyet két moderátor irányít, s amelynek szereplői között a színpad túloldalán rozoga padokon vagy szúrós szalmabálán ülő szúnyogcsípte tanyaszínház-rajon- gók, vagy csak egyszerű, egyszeri kíváncsiskodók, tejfelesszájú, rapperekre dühbe jövő, magyar nótákon nevelkedett hetvenesek mind magukra ismer (hét) nek. Errefelé az örsújfalusi ÉS?! Színház vetette fel pár éve, hogy talán érdemes lenne itt is megtelepíteni a gondolatot. De valahogy se politikai akarat, se anyagi támogatás nem társult hozzá. Vajdaságban a Vajdasági Nemzeti Tanács kiemelt támogatást biztosít a társulatnak. Ők tudják, miért... Három ünnep van egy faluban arrafelé, mondják: a karácsony, a húsvét és a Tanyaszínház. És a Tanyaszínház minden nyáron jön, jön és jön, hozza a magyar szót, s legkevésbé sem siránkozik. S teszi mindezt szakmailag is nem középiskolás fokon. Hogy József Attilát, és ne Wass Albertet parafrazáljuk. „Mert 35 év nem kis idő, s az út mentén ez egy hatalmas mérföldkő” - énekli PálffT Ervin a társulat jubileumára írt dalában. Könyörgöm, egy kisebbet hozzanak el mihozzánk is! RÖVIDEN A Sissi-musical megúnhatatlan Becs. Húsz évvel az ősbemutató után újra színre viszik Bécs- ben az Elisabeth című zenés produkciót, a legsikeresebb német nyelvű musicalt. Az osztrák császárné és magyar királyné életét feldolgozó zenés darabot Michael Kunze írta, zenéjét Sylvester Levay szerezte. A közönség szerdától a Raimund Theaterbén láthatja a művet. A címszerepet a holland Annemieke van Dam alakítja, aki már nagy sikert aratott Sissiként egy turné keretében. Bécsben hat évig játszották a musicalt, külföldön először 1996-ban mutatták be Japánban, ezt kilenc további ország követte. Eddig összesen 8,5 millió néző látta, hét nyelvre - köztük magyarra is - lefordították és 6500 előadást ért meg. (MTI) Szavazni lehet a közönségdíjra Budapest. A nézők szavazatait várja az Európai Filmdíjak közönségdíjára az Európai Filmakadémia; a szavazók részvételt nyerhetnek a december 1-jei máltai díjátadó gálára. A filmrajongók szeptember 1. és október 31. között szavazhatnak kedvenc európai filmjükre itt: www.europeanfilmawards .eu/en_EN/peopleschoiceaward). A szavazók között kisorsolnak egy utazást Máltára, a 25. Európai Filmdíj-átadóra. A közönségdíjra jelölt 12 alkotás: A némafilmes, a Barbara, Keleti Nyugalom - Marigold Hotel, a Cesare deve morire, a Come As You Áre, a Fejvadászok, az In Darkness, A Vaslady, a Lazacfogás Jemenben, a Shame, a Suszter, szabó, baka, kém és az Életrevalók. (MTI) Bálint András színművész Radnóti Miklós Két karodban című versével köszöntötte a napokon belül 100. életévä betöltő Radnóti Miklósné Gyarmati Fannit a Pozsonyi Pikniken. A budapesti civil kulturális fesztivál, amelyet Újlipótváros polgárai szerveznek, nem a szlovák fővárosról kapta nevét, hanem a Pozsonyi útról, ahol az elmúlt hétvégén a Vígszínház és a Radnóti Színház művészeivel, opera- és musicalénekesekkel, írókkal, humoristákkal és olimpikonokkal találkozhatott a közönség. Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni szintén Újlipótváros lakója. (Képarchívum) Az Artmozik Éjszakáján akár tizennégy órán át is lehetett mozizni Budapesten, a legkülönbözőbb műfajú filmekből csipegetve Három mozi, egy karszalag: a magyar főváros filmünnepén jártunk KASZÁS DÁVID Budapest ünnepelt. Mozgóképes fiesztával. Három art- mozi (Puskin, Toldi, Művész) egyedi nedűkkel, koktélokkal, kávékkal várta vendégeit, akik magukba szívhatták az eseménykülönleges levegőjét. A festői Puskinban fél hatkor a gallok Cézar-díjas darabjával (Államérdekből) indítottunk, mely a Francia Filmkritikusok Közösségének (fő)díját is elnyerte. Pierre Schöller (Ver- saüles) drámájában Olivier Gourment hányattatásait láthatjuk, aki miniszterként érvényesülne. A Dardenne-tesók egykori embere a politikában - mely soha be nem gyógyuló seb - rossz útra téved, melynek töredékeit bizarr álomjelenetek, mértéktartó alakítások és szokatlan szerzemények alkotják. Zéel felebarátom szerint „mintha ipari zene lenne”. „De jó, ha tudod, otthon az életben nem rángatsz el francia filmre!”-vágjafelesége (Meryl Streep) fejéhez a félj (Tommy Lee Jones) az Amit még mindig tudni akarsz a szexről című dramedy-ben. Az asszony mintha egy sportcsatornához ment volna. Életet lehelne kapcsolatukba, ezért befizet egy házasságterápiára. A mézeskalácsházak városkájában praktizáló sarlatánnak (a visszafogott Steve Carell-nek) sincs varázspálcája, csak rendelője, gondjaikat maguknak kell megoldaniuk. Nehéz változ(tat)ni. De nem adóbevalláskor! Egynyári kalandként ajánlható a színészfe- jedelmekmagánszáma... Majdnem lekéstük nagy kedvencünk, Wes Anderson meséjéről (Holdfény királyság), melyet a Művész mozi egyik hangulatos, pici termében vetítettek. Alig fértünk be, ezt viszont pótszékeken fészkelődve sem hagyhattuk ki! A függő független filmes viharszigetén cserkészek rohangálnak gyerek- és popdalok, valamint finomra hangolt kórusművek mentén. Hangsúlyos színképlettel, fejezetes szerkezettel, jellegzetes humorpetárdákkal. Mily öröm: Edward Norton számára is van még remény! Belga „agrár-gengsztermozi” (Bikanyak) igazi testfilm. Michael R. Roskam pástétomából ugyan el-eltűnik egy-egy szelet, a maradék mégis megfekszi a néző gyomrát. Jacky Vanmarse- nille (Matthias Schoenaerts vagy huszonhét kilónyi felszedett izomzattal) jelenlétét szülte fizikailag is érezni. Társai, akik érzik egymás szagát, nem tartják elég tökösnek, így a vágóhídon végzik, míg végül a fő marhát is bedarálja a húsipar. A pofás poharazónak vélt Toldiba tértünk be legvégül, ahol a gyászoló id. Scott vérfürdőjében (Prometheus) mártóztunk meg. A legmodernebb digitális technika segítségével tágított mítosz távoli univerzumba repít, ahol feltámadt a halál. Nehéz újat mondani az amcsi ak- ció-horror-sci-fi-ről, Bélánk egyébként is boncolgatták már e hasábokon. A fények kigyulladtak, a teremőrök kizavartak, helyjegy szükségeltetett az est szenzációjához: Final Cut - Hölgyeim és Uraim. Pálfi György forgalmazásba nem kerülő montázs-mozijára felpuffadt a csarnok. Összeollózott, kísérleti munkájánál „az első kérdés az volt, hogy egyáltalán létrejöhet-e így egy film.” Naná! Míg az első percekben azon rágódtam, mit honnan ragadtak ki, a végére összeolvadt a produkció. A mesterművet idióta kősivatag követte, megtévesztő magyar címmel: Harmadnaposok. Stephan Elliott ausztrál kacatja szót sem érdemel. Tizennégy órányi üldögélés után mondtunk búcsút déli szomszédjainknak. Átmenetileg. Jövőre is jövünk! Csatlakoznak?
