Új Szó, 2012. szeptember (65. évfolyam, 203-225. szám)

2012-09-28 / 224. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. SZEPTEMBER 28. Vélemény és háttér 7 Ne gondoljuk, hogy falusi kockaház pincéjében keverték a piát, nem, itt ipari méretekről van szó Igyunk, sötétedik A kilencvenes évek egyik legnagyobb vám- és adó­csaló története az ún. olajszőkítés volt. A tele­víziókban szerencsétlen flótásokat mutogattak, akik egy-egy kistartály tartalmát igyekeztek vö­rösből sárgára változtat­ni, hogy néhány forintot keressenek vele. LOVÁSZ ATTl LA A lényeg az volt, hogy a fűtőolaj és a gázolaj jövedéki adója között volt ugyan kü­lönbség, a két vegyi anyag kö­zött pedig nem. Az állam az ér­telmes megoldások helyett jött a gázolaj pirosra festésével, a kiskaliberű csalók meg a festék eltüntetésével. Miközben nagy­jából négy ország rendőri szer­vei Hopli Pistikék után nyo­moztak önmagukból minimum hülyét csinálva, a fűtőolajként behozott és gázolajként értéke­sített üzemanyag mértéke pa­píron is akkora volt, hogy ki­öntve - a cseh vámőrség akkori igazgatója szerint - IS centi- méteres gázolajréteg állhatott volna az egész országban. A csalás alapvetően papíron, vámhatárokon, adó-vissza- igénylés, a más elvámolás és más értékesítés módszerével zajlott. A cseh köztelevízió 2001-ben készített riportfilmje szerint Prága nagyjából fél költségvetésnyi, Budapest pe­dig egy teljes költségvetésnyi összeget bukott a be nem sze­dett adókban, miközben az áru elkelt, ki tudja, kicsodák zsebét tömve. Miközben Szlovákia keleti felében évek óta nem talált senki megfelelő módszert a mérgező PCB lerakatainak megsemmisítésére, és ennek következtében meg sem álla­pítható, hányán haláloztak el időnek előtte, három ország vámosai és rendőrei állnak két hete vigyázzban. Az összesítés messze nem éri el a közlekedési balesetekben megszokott mér­téket, mégis tragikus, 26 halott és több tucat, feltehetően tar­tósan egészségkárosult ember. Mert pancsolták a piát. A cseh polgárok elsőször lát­tak a rendszerváltás óta a bolt­ban üres pultot, bár az alko­holpultok még a szódban sem álltak üresen soha. A történet újságírói része most is úgy indult, mint az olaj- szőkítésnél: a „maringotká- ban” vagy a pincében lebzselő kisstílű, PET-üveges hamisítók leleplezésével. Csakhogy na­gyon gyorsan kiderült, itt nem pancserek pancsolása zajlik. Itt egy iparág párhuzamos, illegá­lis mása nagy tételekben állít elő egészségre ártalmas pan­csolt szeszt, s most nem találta el a mértéket. Túl sok lett a me- til-alkohol a fogyasztásra szánt aromásított röviditalokban. Ne gondoljuk, hogy falusi kocka­ház pincéjében keverték a piát. Nem. Itt ipari méretekről van szó. Olyan hálózatról, amely évek óta csakis úgy működ­hetett, hogy arról vámosok, rendőrök, pénzügyesek tudtak. Van az a pénz, amiért nem vet­ték észre, s most - szó szerint is - betelt a pohár. Persze, azon­nal lépni kellett, a tisztiorvosok mást nem tehettek, mint ami a részleges prohibícióhoz veze­tett. De majd most, amikor a rendőrök szépen bevallják, hogy igen, az ő társaik is nyakig benne vannak, amikor már nem lehet eltussolni két-három rendómyelven megtartott saj­tóval az ügyet, nos, most meg­jelennek a szakértők és szakpo­litikusok, akik pontosan tud­ják, mit kell tenni. Még szigo­rúbban szabályozni (mintha az, aki az előző törvényt meg­kerülte, nem kerülné meg az újat is), lehetőleg licenszhez kötni még az üveg hazaszállítá­sát is, hivatalokat és intézmé­nyeket létrehozni, mert halnak az emberek. Persze, a még több licensz csak még több korrup­ciót eredményez. Ha végre a meglevő büntetőjogi lehetősé­geket egyszerűen kihasználná az állami szabályozás, akkor nem kellene attól tartani, hogy néhány év múlva újra elhang­zik: fiúk, igyunk, sötétedik. JEGYZET Mézeskalács házikó IAMPL ZSUZSANNA H Volt egyszer, hol nem volt, egy isten háta mögötti falu­ban élt Jancsi és Juliska. A lakosok közül sokan az erdőbejártak fát vágni és mások kertjébe tyú­kot gyűjteni. Őkketten dol­gozni akartak, de nem találtak a kedvükre való munkát, ezért elindultak szerencsét próbál­ni, tarisznyájukban egy ha­muban sült diplomával. Ökör­nyál és anyáik könnye kísérte őket a hosszú úton, mígnem eljutottak a zordon nagyváros rengetegébe. Hosszú keresgé­lés után sikerült munkát talál­niuk. Igaz, nem a kedvükre va­lót, de belenyugodtak, mert addigra már megértették, hogy a rengeteg nagyvárosban sem keres mindenki havonta bruttó kétezer eurót, még ak­kor sem, ha diplomája van. Fő­leg egy ilyen ismeretlen in­tézményből származó diplo­ma. De hát mindenki ott tanul, ahol tud, s ott dolgozik, ahol lehet. És olyan házban lakik, amit meg tud fizetni. Jancsi és Juliska szorgalmasan bön­gészte a hirdetéseket. Találtak is egy olcsó odút, négyszáz eu­róért, de kiderült, hogy messze van a munkahelyüktől, és két­szer át kell szállni. Fájó szívvel lemondtak róla. Éjszaka könnyel áztatták kölcsönpap- lanjukat az ideiglenes szállá­son, és átkozták a rengeteg nagyvárost. De másnap lecsa­pott rájuk a szerencse. Kétszo­bás lakás közel a céghez, a bel­városban, potom ötszáz euró­ért! Az ajtót egy öreganyó nyi­totta ki. A koszos falakon pó­kok pihentek tenyérnyi háló­jukban, a csapok rozsdásak voltak, a mosdó törött, a vécé zúgott és egyfolytában öblí­tett. A konyhabútor büdös, az ablakokon baljósán fütyülve ki-bejárt a szél. Jancsi meg­borzongott, Juliska zsebken­dőt vett elő, hogy az orra elé tartsa. Látom, nem tetszik, mondta erre az anyó, de hát én már öregasszony vagyok, nin­csen nekem energiám arra, hogy felújíttassam a lakást, ahoi az előző lakóm öt éve ön­gyilkos lett. De mivel illendően öreganyámnak szólítottatok, azt mondom én nektek, tietek a lakás négyszáz euróért. Újít- sátokfel, tegyétek el a számlá­kat, és ha készen lesztek, én visszafizetem a költségeiteket. Jancsi és Juliska a boldogság­tól szárnyakat kapott, és köl­csönt vett fel. Amíg a mesterek dolgoztak, ók éjszakánként két oroszágyon húzták meg ma­gukat, amit az anyó kölcsön­zött nekik. Néha inkább a föld­re feküdtek, mert labilis volt az ágyszerkezet, de aztán az al­vást már rajta folytatták. Sok­ba került a felújítás, de nagyon szép lett a lakás. És akkor oda­adták az anyónak a számla­rengeteget. Az csak nézett, hogy mit akamaktőle. Madár­káim, nekem nem kellett új la­kás, nekem van hol laknom, ti akartatok szépben lakni! Egy fillért sem adott vissza, de fel­emelte a lakbért. Hétszár euró- ra. Min csodálkoztok, értet­lenkedett Jancsi és Juliska hü- ledezésén. Hát honnan szalaj- tottak benneteket, csaknem gondoljátok, hogy egy ilyen gyönyörű új lakást fillérekért adok ki! A mese a rendőrségen folyta­tódik. A lakásban, szerencsére, nem volt kemence. KOMMENTAR Kapitalikusok MOLNÁR IVÁN A katolikus egyház megújulását szorgalma­zók előtt végre felcsillant egy halvány „reménysugár’: egyelőre ugyan csakNé- metországban, de egy teljesen új egyház van születőben. A német katolikus papság rájött, hogy haladni kell a korral. Korunk két meghatározó társadalomformáló tényező­je, a demokrácia és a piacgazdaság közül az előbbitől ugyan még legalább úgy rettegnek, mint az ördög a szenteltvíztől, a piacgazdaság farkastörvényei azonban egyre közelebb áll­nak a szívükhöz. A láthatáron feltűnt a kapitalista katolikus, ha úgy tetszik, a „kapitalikus” egyház. Az előőrsöt a németek képezik, az ot­tani egyház ugyanis a napokban jelezte: megfosztanák a fel- oldozástól és az egyházi temetés lehetőségétől azokat, akik nem fizetik az egyházi adót, amely Németországban a jöve­delemadó nyolc százalékának megfelelő összeg. A katolikus papok adóellenőrökké rukkolnak elő, levélben figyelmezte­tik a híveket, hogy aki elmulasztja adófizetési kötelességét, nem is várhat el semmilyen „szolgáltatást”. Az egésznek persze van egy apróbb gyengéje. A mai katoli­kus egyház ugyanis az apostolokig vezeti vissza az eredetét. Jézus pedig - legalábbis a katolikusok által egyelőre mérték­adónak tekintett Biblia szerint - a következő szavakkal indí­totta útjára tizenkét küldöttjét: „Menjetek el, és hirdessétek: egészen közel van már a mennyek országa! Gyógyítsatok meg betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, űzzetek ki ördögöket. Ingyen kaptátok, ingyen adjátok.” A katolikus egyház azonban minden bizonnyal erre a „pimasz” megjegyzésre is talál megoldást, hiszen a biznisz az biznisz, ráadásul nem ez lesz az első olyan önkényes bib­liamagyarázatuk, amely a teljesen egyértelmű szövegnek is épp ellentétes értelmet ad. A kapitalikusoknak azonban még lesz mit tanulniuk, hiszen a piacgazdaságban csak az lehet sikeres, aki hatékonyan ké­pes kielégíteni a piacképes keresletet. Ha csak az említett Németországot tekintjük: a lakosság csaknem 60 százaléka vallja magát keresztény vallásának, vagyis nagyjából ennyi potenciális „ügyféllel” számolhatnak. A lakosságnak azon­ban alig 20 százaléka jár rendszeresen templomba, vagyis az egyház által nyújtott „szolgáltatásokkal” valami nagyon nincs rendben. Ha ezen nem változtatnak nagyon gyorsan, hamarosan nem lesz, akiből a legkülönfélébb indokokra hi­vatkozva pénzt csikarhatnának ki. Akkor lesz csak igazán „sí­rás és fogcsikorgatás”. FIGYELŐ Tévévita Magyarországról A magyarországi demok­ráciával foglalkozó vitaestet sugárzott az osztrák közszol­gálati televízió (ORF) Prőhle Gergely helyettes külügymi- nisztériumi államtitkár rész­vételével. A Magyarország - Agyő, demokrácia? címmel sugárzott, másfél órás vitamű­sorban Prőhle kijelentette: Magyarország európai elkötelezettségű ország, és az is marad. A helyettes államtit­kár tárgyszerű bírálatokat szorgalmazott. Úgy vélte, több higgadtságra van szükség a politikai diskurzusban. Paul Lendvai ausztriai újságíró, publicista úgy vélekedett: az elmúlt húsz évben sok hiba történt, és „nem lehet mindent az elmúlt két év számlájára írni”, de soha nem zajlott még „ilyen céltudatos hatalom­koncentráció” a rendszer- váltás után, mint a 2010-es vá­lasztás óta, és veszély fenyege­ti a demokráciát. A vita előtt a csatorna bemutatta Paul Lendvai és Andrea Morgent- haler dokumentumfilmjét a magyarországi politikai és tár­sadalmi helyzetről. A film kí­sérőszövegében elhangzott: a Fidesz kormányra kerülése óta Magyarország „következete­sen elfordul a demokráciától”. Prőhle úgy vélte, a film nem tükrözi a valóságot, „féligazsá­gokat” tartalmaz és pamflet­szerű. Nehezményezte, hogy csak egy kormánytaggal, Mar- tonyi Jánossal készült inteijú, ezzel szemben több ellenzéki személyiséget megkérdeztek. Előzőleg Ungváry Rudolf író annak a nézetének adott han­got, hogy Orbán Viktor azzal a kijelentésével, mely szerint „a haza nem lehet ellenzékben”, azt sugallja, hogy a Fidesz azo­nos a hazával. Ez véleménye szerint félelmet ébreszt a nem Fidesz-szavazókban. Az Ester­házy hercegek hagyatékát ke­zelő alapítványok vezetője, Stephan Ottrubay szerint Ma­gyarországnak a rendszervál­tás óta alig volt lehetősége a demokrácia játékszabályait el­sajátítani, és a tanulás még nem fejeződött be. Váradi Jú­lia újságíró, a Klubrádió műsorvezetője úgy vélekedett, a magyar újságírók öncenzú­rára kényszerülnek, a kor­mányváltás óta „leheteden a közszolgálati médiában kor­mánykritikus adást sugá­rozni”. (MTI)- Kedves birkák, irány az állami egészségbiztosító!

Next

/
Thumbnails
Contents