Új Szó, 2012. szeptember (65. évfolyam, 203-225. szám)
2012-09-27 / 223. szám, csütörtök
www.ujszo.com UJSZÓ 2012. SZEPTEMBER 27. Vélemény És háttér 7 A külpolitikai témák igenis eldönthetik az idei amerikai elnökválasztást Veszett fejsze nyele Dőreség lenne hat héttel az amerikai elnökválasztás előtt jóslatokba bocsátkozni. Azért érdemes foglalkozni a témával, mert az amerikai kampány hatással van a világpolitikára és fordítva: a napi külpolitikai történések meghatározhatják, hogy végül ki lesz az USA elnöke. MALINÁK ISTVÁN Dőreség lenne hat héttel az amerikai elnökválasztás előtt jóslatokba bocsátkozni. Azért érdemes foglalkozni a témával, mert az amerikai kampány hatással van a világpolitikára és fordítva: a napi külpolitikai történések meghatározhatják, hogy végül ki lesz az USA elnöke. Ezzel máris ellentmondtunk annak a megállapításnak, amelyet az utóbbi hetekben szinte minden amerikai felmérés végére odabiggyesztenek: enyhe Obama-fölény mutatható ki, az elnök a külpolitikai kérdésekben vezet, de afó téma az amerikai választók szemében a hazai gazdaság állapota, s ebben Romney a jobb. Mondjukki: 9/11 óta ez így már nem igaz, csak az évtizedes beidegződés miatt ismételgetik a médiaguruk. Miután Romneynak néhány szerencsétlen kiszólással sikerült maga ellen fordítania Amerika felét, a szegényebb rétegeket, mindketten a közép- osztályt célozták meg, ebből is azt a nyolc-tíz százalékot kitevő csoportot, amely még bizonytalan. Nem műveletlen, a világ eseményei iránt közömbös vagy teljesen tájékozatlan emberekről van szó. Ez a másik érv amellett, hogy a külpolitika igenis eldöntheti az idei elnök- választást. És ha Obama nyer, azt elsősorban annak köszönheti, hogy Romney stábja - főleg a beszédírói - több osztállyal gyengébb az övénél. A világ is üzenget Amerikának. Ha Nyugat-Európában lenne a választás, Obama hatalmas főlénnyel nyerne, Romney Kelet-Európábán is főleg a lengyeleknél vezet, akiktől Obama elvette azt, amit Bush megígért. Ennél sokkal fontosabb, hogy például az utóbbi hetekben meg lehetett figyelni: Moszkvában és Pekingben sokkal visszafogottabban, már- már gyanúsan visszafogottan reagáltak minden olyan ügyre, amely kényes volt az amerikai-orosz vagy amerikai-kínai viszonyban. Moszkva és Peking világosan jelzi: nem akarják nehezíteni Obama dolgát, s ezzel letették a garast. Persze nem biztos, hogy az USA-nak vagy a világnak ez jó, de ez a téma külön regényt érdemelne. A világpolitika fontos szereplői közül csak Izrael áll ki Romney mellett, amin nem is lehet csodálkozni Obama és Netanjahu hírhedten rossz viszonya miatt. Ez nagy csapás lehet az elnöknek az erős amerikai zsidó lobbi miatt, de a latinok sokkal többen vannak. Amikor Obama azt hihette, hogy bin Laden megölése miatt nyeregben érezheti magát és az év második felében már nem kell nagyobb kihívással szembenéznie, jött a szerencsétlen Moha- med-film, az amerikai nagykövet megölése Líbiában, a zavargások az iszlám országokban. A külpolitika megint berobbant az amerikai kampányba. Volt igazság Romney-nak abban a bírálatában, hogy Obama tétovázott, először szinte bocsánatot kért a muzulmánoktól a próféta megsértése miatt és csak aztán ítélte el az erőszakot. De Irán vagy a szíriai felkelők támogatásának ügyében túllőtt a célon- ez volt a veszett fejsze nyele. Már nem úgy érvelt, mint egy lehetséges felelős államférfi, a világ első embere, hanem mint egy, az ellenfelének mindenáron ártani akaró kampánymenedzser. Ezért üthette ki őt Obama azzal az egyszerű félmondattal: ha Romney újabb háborúba akarja belesodorni Amerikát, akkor mondja ki nyíltan a választók előtt. Persze nem ez a lényeg, hanem az, hogy a világon senki - így sem Obama, sem Romney - nem tud mit kezdeni az arab tavasszal és fő eredményével, az iszlámizmus előretörésével és győzelmével.- Ha elfogadják az új kutyatörvényt, végre megszabadulunk a szomszéd csivavájától! (Peter Gossónyi rajza) A magánbiztosítók kilövése üzleti szempontból is bukás: 15-20 év után térülne meg a befektetés Óvatos léptek MÓZES SZABOLCS Időhúzás és taktikázás - most ezt teszi a kormány az egybiztosítós modell bevezetése kapcsán. A kormányfő nyáron nagy hévvel bejelentette, másfél év múlva már csak egy egészségbiztosító lesz, ha törik, ha szakad. Azzal, hogy a szaktárca szeptember végéig kidolgozza a pontos menetrendet. A menetrend elkészült, a hosszú dokumentum láttán pedig úgy tűnik, nem eszik olyan forrón a kását. Az iratból ugyanis semmivel sem tudunk meg többet, mint amit már eddig is beharangoztak az illetékesek. Zavaros lépések egyvelege, 50 oldalnyi rizsával körítve. Az egyeden új információ, hogy az eddig bejelentett lépésekhez dátumokat is írtak, és felvázoltak néhány jogtechnikai részletet. A lényeg viszont továbbra sem derül ki belőle: honnan vesz az állam súlyos százmilliókat a két magánbiztosító megvásárlására. Merthogy akár vásárlásról lesz szó - a Dôvera és az Union tulajdonosai szerint nem eladók a cégek -, akár kisajátításról, mindenképpen fizetnünk kell értük. Igen, nekünk, mindegyikünknek, ugyanis az állam pénzét mi dobjuk össze nap mint nap különböző adók és járulékok formájában. Robert Fico és csapata „csak” gazdálkodik vele. A kuszaság nem meglepő, ha figyelembe vesszük a manőver árát. Becslések szerint 400 millió és 1 milliárd euró közötti lehet, akármilyen utat válasszon is a kabinet. Nehéz lesz elmagyarázni az embereknek a megszorító lépéseket, ha közben azt fogják látni, hogy a kormányzat - teljesen feleslegesen - dob ki az ablakon annyit, amennyit tucatnyi fájdalmas intézkedéssel szerez meg. Feleslegesen, ugyanis eddig a kormánypolitikusok közül egy sem mondta azt, hogy a lépéstől színvonalasabb lenne az egészség- ügyi szolgáltatás - mert ez amúgy sem lenne igaz. Csak a magánbiztosítók nyeresége zavarja a Smert, ami évi pár tízmilliós szinten mozog - ez az egészségügyben forgó pénzek töredéke. A magánbiztosítók kilövése tehát üzleti szempontból is bukás: 15-20 év után térülne meg a befektetés, kb. ennyi évnyi nyereségüknek felel meg az az ár, amennyit adni kell értük. A hosszú időtartamok - a folyamat lezárása 2014 januárjában vagy júliusában várható - megfelelő menekülési teret adnak a kormányzatnak, ha időközben mégis ki szeretne hátrálni a projektből. Tegyük hozzá: ennél nagyobb szolgálatot nem is tehetne a hazának. Arról lehet vitatkozni, hogy előnyösebb-e a sokbiztosítós modell vagy sem - mert tény, hogy vannak államok, ahol egy biztosító van és színvonalas az egészségügy -, ám ha a váltás ilyen sokba kerül, akkor egyértelmű, hogy mi a jobb megoldás. KOMMENTÁR Minimum ennyi KOCUR LÁSZLÓ Míg a szlovákok tájékoztatása céljából létrehozott madari.sk-t jobbára agyonhallgatta a szlovák sajtó, a kisebbségi minimum - lánykori nevén A szlovákiai magyarok megmaradásának és fejlődésének alapfeltételei - néven futó dokumentum jóval nagyobb visszhangot váltott ki. Talán azért, mert a Kerékasztalnak sikerült közös munkára bírnia az MKP-t és a Hidat, amelyek között a kommunikáció a pártszakadás óta jobbára az üzengetésben merült ki. A magyar sajtóban és a közösségi médiában pedig értelemszerűen rezonál a dokumentum. Az olvasói kommentekben, valamint a közösségi médiában létrehozott civil tartalmakban pártállástól függetlenül megjelenik egy markáns szólam: a csalódottságé. Közhelytenger, csak ennyire futotta?, ezen dolgoztak annyit?, ez a legnagyobb problémánk? - olvashatjuk nem egy helyen. Igen, azoknak, akik a szlovákiai magyarok minden problémáját megoldó csodaszert várták, csalódniuk kellett. Lehet, hogy amit a tárgyaló felek letettek az asztalra, az kevés, de hát mit várunk egy minimumtól? Jelenleg ennyi az, amennyiben a 458 467 magyarból - a gyerekeket nem számítva- a 109483 szavazót képviselő MKP, a 176 088 ember nevében beszélő Híd, és a 73 civü szervezetet reprezentáló Kerekasztal képviselői meg tudtak egyezni. És ostorozhatjuk politikai képviseletünket amiatt, hogy csak most fogadtak el egy ilyen alapdokumentumot - Már régen megtehették volna! - ilyen véleménnyel is találkoztam egy fórumon -, mely ráadásul alig tartalmaz valami újat, de sajnos, olyan helyzetben vagyunk, hogy a fogalomtisztázás tényére is előrelépésként kell tekintenünk. A pártszakadás a magyar politikai diskurzustérre is hatással volt, mely a szereplők ideológiai beállítottságának megfelelően módosíthatta az egyes fogalmak jelentéstartományát, a lehetséges együttműködés erejéig tehát vissza kellett találni egy közös nyelvhez is. A dokumentum egyik fő erőssége az egyértelműségre való törekvés. Az aláírók három hónapig készítették a dokumentumot. Nyilván a hiba az lenne, ha most, az aláírást követően hátradőlnének, egy zrínyii „véghöz vittem immáť’-ot dörmögve. Az érdemi munkának - már ha komolyan gondolják ezt az egészet - most kellene elkezdődnie. Mi, választók pedig, ha valamelyik párt vagy szervezet oldalán nem kapcsolódunk be a folyamatba, akkor négyévente számonkérhetjük a politikusainktól, hogy legalább ezt a keveset sikerült-e... TALLÓZÓ HANDELSBLATT A Handelsblatt a Magyar- ország-mellékletében a mak- roadatokat bemutató, Tartós válság című összeállításában kifejtette: „Magyarország évek óta nem lábal ki a válságból. A gazdaság alig növekszik, az államnak pedig a nagy adósság miatt alig van mozgástere a folyamatok alakításához. A mizéria nagy valószínűség szerint hosszabb ideig megmarad.” A melléklet leghosszabb írásában, a Fordulatra várva című cikkben a szerző, Stefan Menzel kifejtette: „a magyar lakosság megfizeti az utóbbi tíz év elhibázott gazdaságpolitikájának árát. A GDP-arányosan 8-9 százalékos éves állam- háztartási deficitek még a szocialista kormányok számláját terhelik. A 10 millió lakosú kis ország jóval a lehetőségein felül élt és különösen súlyosan eladósodott a külföld felé.” Hozzátette: a két évvel az Európában egyedülálló módon kétharmados parlamenti többséggel rendelkező új kormány hivatalba lépése után felmerül a kérdés, vajon javult-e a helyzet. A kormány „természetesen jelentős javulásról beszél”, a külföldi befektetők körében viszont „egészen más” vélemények is vannak. A kormány „az unortodox intézkedések és az esetenként teljesen felfoghatatlan döntések révén eljátszotta a bizalom jelentős részét és elriasztott külföldi finanszírozókat” - írta a Han- delsbatt tudósítója. Az Orbán mindenben részt akar venni című írás alcímében a szerző, Stefan Menzel kiemelte: „a kormány átvesz vállalkozásokat és visszavon privatizációkat”. Kifejtette: Orbán Viktor „megkérdőjelezhetetlenül uralkodik a magyar politika felett”, de ezzel „nem elégedik meg: a gazdaságban is hangadó akar lenni”. Hozzátette: a miniszterelnök „ötven felé jár, fiatalként és diákként a meghatározó éveit a szocializmusban töltötte el”, és „talán ez az oka annak, hogy a gazdaságpolitikában ismét erősen az államra helyezi a hangsúlyt”. Kifejtette: Orbán a kormányzati politika hivatalos céljaként jelölte meg, hogy „valamennyi fontos közszolgáltatót céget ismét magyar kézbe vesznek”. A kormányzati szervek ezt a programot „nem éppen finnyás” módon hajtják végre, a miniszterelnöknek pedig „nincs sok aggálya az érdekei érvényesítése során”. (MTI)
