Új Szó, 2012. szeptember (65. évfolyam, 203-225. szám)
2012-09-25 / 221. szám, kedd
www.ujszo.com UJSZO 2012. SZEPTEMBER 25. Keddi faggató 13 Dr. Černá Mitterhauszer Márta: A kereskedelem összetett gépezet, ha övön aluli ütést kap, egyszerre akár tíz részterületen is összeroppanhat Olykor bőszítő a politikusok „hozzáértése” Archívumomban egy cseh hírportál tavalyi információját őrzöm. Eszerint a hamburgi Fogyasztóvédelmi Központ 12 különböző élelmi- szeripari termék elemzésével kimutatta: például a nálunk szintén kapható Hipp epres „kinderpapi” egy adagja csak nem egész fél gramm eperrel készül, egy szem eper ízesít száz tábla 25 grammos „epres” Milka csokit, s egyetlen csirkéből ötezer liter instant „csirkeleves” készülhet! MIKLÓSI PÉTER A reklám? Fontos velejárója a kereskedelemnek, de nem mindig megbízható. Elég csak a gyors készpénzkölcsönök ajánlataira gondolni, amelyek az előnyökről bőven szólnak, a kockázatokról mélyen hallgatnak. Az internetes vásárlás? Kényelmes és olcsóbb, ám egyben kockázat is, hiszen tényleges eladó helyett csak virtuális „boltossal” állunk kapcsolatban, akiről ráadásul nem tudni, érti-e a dolgát. És kell-e manapság az üzletekben protekció? A szó eredeti értelmében nem, bár nem árt legalább látásból ismerni az eladót, hogy őszinte választ adjon, vajon friss-e a felvágott, a sajtáru vagy más egyéb... Mindez pusztán három-négy téma a sok közül, amelyekről dr. Černá Mitterhauszer Mártával, az immár több mint húsz esztendeje működő szlovákiai Fogyasztóvédelmi Fórum alapítójával és karizmatikus vezetőjével beszélgetek. Régi pozsonyiakként gyermekkori ismeretség a miénk (emlékszem még a szülei vezette patikára a hajdani Szárazvámon, szemben a Halmossal, a Kék golyóval, a Sudekék papírüzletével), így ezúttal is megmaradtunk a tegeződésnél. Ez kettőnk között jobban is illik az ő néha szarkazmusba hajló szókimondásához; bár - mint mondja - egyébként is csak a nyílt beszéd lehet célravezető azokkal szemben, akik a kereskedelmet meg a boltosbecsületet a fogyasztók átverésével tévesztik össze. Úgy hírlik, a kereskedők és vállalkozók réme vagy, egy enfant terrible! És hogy erre még büszke is vagy. Az bizony. De csak azokkal szemben keménykedem, akik a kereskedelmet holmi kísérleti terepnek tartják, vagy szaktudás híján és a zavarosban halászva a fogyasztók megkopasz- tására törekszenek. A kereskedelem, az üzlet ugyanis bizonyos értelemben játék, de nem a becstelenségekjátékszere. Megítélésed szerint mi számít/számíthat kísérleti terepnek? Például a hazai termékek okvetlen beerőszakolása az áruházláncok gondoláira, holott a valóságban a szlovákiai beszállítók 95 százaléka képtelen kielégítem az árukereslet iránti lakossági igényt. Óriási tévedés azt hinni, hogy bármely üzletlánc bármely beszállító - mondjuk - fél mázsa, sőt olykor mindössze tizenöt-húsz kiló árujával pepecselhet. A hazai termelőknek szövetkezniük kellene egymással, hogy mennyiségben és minőségben, így hát árban is konkurenciát jelentsenek a külföldi beszállítóknak. Tudtommal két egyetemi diplomád van. Az első természettudományi, a második antropológiai szakirányú. Mi köze ennek a fogyasztóvédelemhez? Lényegében semmi. Akkor pedig? Mondhatnám: hogy kerül a csizma az asztalra? Egyszerűen. Kutatási irányzatú szakképesítésem van, a kutatóintézeti légkör viszont fojtogatott. Hadd említsem ennek csupán egyetlen okát: imádom a kutyákat, ők hisznek is nekem és hallgatnak rám. Ezért a különböző kísérletekre szánt ebeket nekem kellett odavezetni a biztos halálba. Ettől a feladattól undort kaptam, s agyőt intettem a kutatásnak. Akkoriban a Szlovákiai Mező- gazdasági és Élelmiszeripari Felügyelőségen kaptam állást, ahol egy olyan munkaterületbe kellett beleásnom magam, amihez másoknak nemigen fűlt a foguk. Viszont pont az ott szerzett tapasztalatokat tudtam sok tekintetben kamatoztatni a ’89-es rendszerváltás időszakában, amikor a Nyüvá- nosság az Erőszak Ellen mozgalom támogatásával hamarosan létrejött a Fogyasztók Fóruma. Annak érdekében pedig, hogy többet is megtudjak a nyugati vüágban azokban az időkben már olajozottan működő fogyasztóvédelemről, a saját költségemen átruccantam Bécsbe. Itt a szerencse összehozott azzal az úrral, akit Ausztriában a fogyasztóvédelem pápájának tartottak, és aki egy ideig szakmaüag a mentorom lett. Állítólag az elszántságot látta meg bennem. Apropó, Ausztria! Igaz, hogy '89-ig a fejeseknek naponta épp a szomszédországból szállították Pozsonyba az alapvető élelmiszereket? Igaz. Noha teljesen fölöslegesen, mert a Csehszlovákiában előállított élelmiszeripari cikkeknek jobbára nem a minőségével, hanem a küllemével, a csomagolásával volt baj. A 40-50 filléres hazai, főzés nélküli puding nem volt silányabb az 5-6 koronás Oetker-gyárt- mányúnál, az utóbbi csak tetszetősebb, blikkfangosabb volt. Akkoriban, a naponkénti szállítmányozás mellett, a fejesek számára fenntartották még a külföldi élelmiszeripari termékeket árusító úgynevezett diplomataboltokat is. Egy alkalommal - amikor éppen rutin- ellenőrzésen jártam a pozsonyi Borikon az ilyen boltok egyikében - Bil’ak elvtárs felesége Felix márkájú savanyú uborkát vásárolt éppen, én pedig azt találtam mondani neki, hogy a hazai, znojmói uborka semmivel sem gyatrább az osztráknál. No, ez a tanács akkor kis híján az állásomba került. Más kérdés, hogy épp ennek az „incidensnek” köszönhetően rövidesen az állami kereskedelmi felügyelőség is kapott részleges fogyasztóvédelmi feladatkört, amire a rendszer- váltás után már építeni lehetett. Tőled mostanában hányán kémek tanácsot, mondjuk, hetente? Naponta áüagosan tíz-tizen- ketten. Lényegében napközben bármikor hívható vagyok telefonon, csak azt nem szeretem, ha későn este, már lefekvés előtt keresnek. Természetesen, ez a szó legeredetibb értelmében puszta tanácsadás. Hogy az adott panasszal hová és milyen formában lehet fordulni, mi az, ami még megléphető az ügyben; illetve melyek azok a lépések, amelyektől - az illető pénztárcáját, idejét és idegzetét kímélendő - inkább óvnám a panaszost. Mert például egy, a kínai piacon vásárolt strandpapucs vagy sportcipő ügyében, akárcsak kétnapi használat utáni meghibásodás esetén sem érdemes jogorvoslatért a bírósághoz fordulni, ahová az idejét drágán mérő ügyvéd nélkül amúgy is kár belépni. Az élelmiszeripari cikkekre vagy az ipari árukra panaszkodnak többen? Húsz esztendeje az elégedetlenek nyolcvan százaléka az (Somogyi Tibor felvétele élelmiszerek ellen emelt kifogást, mára ez az arány megfordult. Szlovákiában eléggé szigorúak a fogyasztóvédelmi törvények? Vagy a kereskedelmi törvények paragrafusai is azért görbék, hogy azok girbegurbái között megférjenek astiklik? Stiklik szinte mindenütt előfordulnak, nemcsak a kereskedelemben. Amit az üzlet megengedhet magának, azt meg is kockáztatja. Szlovákiában ennél jóval komolyabb gond, hogy a kereskedelmi és fogyasztóvédelmi jogszabályokat legalább ezerszer módosították már az üzletekbe évente másfélszer bekukkantó honatyák; ráadásul az eleve rossz törvényt még rosszabbra változtatták, és napjainkra az a helyzet, hogy ebben a keszekusza- ságban maga a herkópáter sem igazodik el. Arról már nem is beszélve, hogy a szóban forgó jogszabályok következetes betartatása többnyire a kutyát sem érdekli. Itt van például az útszéli árusítás tilalma: a vonatkozó törvény hatályba lépése után pár héttel autón Nyitra felé tartottam, s az egyik ilyen országút menti stand mellett három rendőrkocsi állt, de az urak nem büntettek, hanem vásároltak!... Hát ennyit a jogszabályok tiszteletéről ott, ahol az allegóriát a filagóriával keverik. Az érintettek sűrűn piszká- lódnak ellened? Az őszinteségemért, a nyílt- szavúságomért sohasem voltam különösebb kedvenc. Sem a múltban, sem a jelenben. Ami ellenben fokozottan szánalmas, hogy nemegyszer megpróbálnak nevetségessé tenni. Üzleteinkben mi ingerli jobban a vásárlókat: a drágaság vagy a hitványabb minőség? Mindkettő. Mindannyian tapasztaljuk, hogy az árak folyamatosan emelkednek, a külföldről érkező áru pedig sokszor drágább, mintha kint venné meg az ember. Ráadásul a divatáru, az elektronikai ipar cikkei általában egy-más- fél éves késéssel kerülnek a mi boltjainkba, amikor odakünn talán már leszállított áron sincs iránta érdeklődés. És ha ennek kapcsán újra szóba hozom, hogy nálunk sikerrel megreklamálni valamit, ahhoz bizony sziszifuszi türelem és szekémyi mázli kell, akkor a vásárlók ingerlékenysége is érthető. Ha ugyanis Szlovákiában valaki leteszi a boltos vagy az iparos markába a pénzt, akkor az már fütyül a kuncsaftra, hiszen előre tudja, hogy adott esetben bíróságon pert nyerni fárasztóbb, mint végigjárni a kálvária összes stációját. És ha az élelmiszerárak folyamatos kapaszkodása láttán azt kérdezem: mit (t)együnk? Aszályos években megbocsátható az örökös árszökkenés? Objektív indokot, tényleges ok-okozati összefüggéseket mindig találni, kár is volna berzenkedni ellenük. De az érem másik oldalát tekintve érdemes azt is észrevenni, hogy a mezőgazdászoktól sem áll messze a kópéság: nekik mindössze négy rizikófaktoruk van - a tavasz, a nyár, az ősz, a tél. Mert ha leásunk néhány probléma gyökeréig, akkor azért föl-fölvetődik a kérdés, hogy például a szomszédos Ausztriában miért volt az idei, aszályos esztendőben is dús és zöld a kukorica, tájainkon viszont sok helyütt a térdmagasságot sem érte el. Nos, szerintem azért, mert amott működnek az öntözőberendezések, nálunk viszont már vagy tíz-tizenöt éve szétlopkodták azok zömét. Ezért olykor duplán bőszít az illetékes politikusok „hozzáértése”. Hogy az élelmiszeripar tárgykörénél maradjunk: a jelenlegi mezőgazdasági miniszter korábban a gazdasági tárcát irányította, azelőtt pedig még másabb területen tevékenykedett. Neked a fogyasztók védelmezőjeként az előző szakminiszternek, Simon Zsoltnak az élelmiszerüzletek ajtaja elé kihelyezendő szégyentáblákat forszírozó kezdeményezése elnyerte a rokonszenvedet? Ez, véleményem szerint, valami olyasmi volt - igaz, ellenkező előjellel mint még a szocializmusban a dicsőségtáblák a nagyobb üzletekben vagy az áruházakban. Azokra se hederített oda a kutya sem! A mai rohanó világban ugyan már ki böngészgetné egy-egy üzlet bejáratánál, hogy aznap a bontott csirke vagy a csülök került-e föl a szégyenlajstromra?... Az ilyen jóindulatú, de hatástalan ötletek helyett sokkal fontosabb volna a termelőket arra ösztönözni - kiváltképp, ha joggal a hazai árut preferáljuk -, hogy minden tekintetben kifogástalan minőségű termékekkel lássák el a belföldi piac nekik jutó hányadát. A kereskedelmi verseny az árakról szóló egyezkedés lehetőségét is kínálja. A kisfogyasztó hol élhet az árjáték esélyével? Hát a nagy üzletek pénztárainál semmiképpen. Viszont a piacokon annál inkább. Saját tapasztalatból állítom, hogy némi egyezkedéssel egyetlen szombati bevásárláson akár tíz euró is megspórolható. Ezért sohasem szabad azonnal megvenni, amit az ember a legelső kofánál, az első piaci árusnál meglát. Az a fontos, hogy a minőség és egy kis „handlizás” után az ár is összhangban, egyensúlyban legyen. Aki nem hajlandó erre az aprócska játékra, talán ki se menjen a piacra. Tudatosan vásárolsz? Igen. Csak azt veszem meg, amit igazán akarok. Amire tényleg szükségem van. És nem azt, amit a mai árubőségben a kereskedelem rám akar tukmálni. Közben kérdezgetek is, még ha a nagyáruházakban görkorcsolyán szeretne is elsuhanni mellettem a személyzet. Meg hát sohasem vásárolok fölösleges készleteket. A hazai fogyasztóvédelem meghatározó arca vagy. Őszintén szólva és otthon halmozott készletek híján mindent megkapsz a boltokban, amire szükséged van? Az alapvető árucikkekből mindenképpen. Ám ha valamit célzatosan keresek, ritkán tudom megkapni. Például próbáljon valaki hagyományos, tubusos bórvazelint venni! Bezzeg ha még meglenne a szüleim patikája... Az évek óta húzódó gazdasági válság vásárlókként körültekintőbbé tett bennünket? A krízis nem azt jelenti, hogy eleve lemondanánk az élet örömeiről. De az is igaz, hogy egy bizonyos réteg okosabban gazdálkodik. A többség azonban ma is könnyelműen bánik a pénzzel, s a hónap második felében gyakran kutyaszorítóba kerül. Miként szól a Fogyasztók Fóruma vásárlóknak szánt „ötparancsolata”? Sohase vásárolj éhesen élelmiszert, mert fölösleges dolgokat is veszel: bevásárlás előtt érdemes cetlire írni, mire van szükséged; pénzszűkében se folyamodj gyors készpénz- kölcsönért; inkább ne utazz szabadságra, de kölcsönt erre se vegyél föl; vásárlás közben használt a szemedet, a szádat, a tapintásodat, a füledet, és légy saját magad ellenőre!
