Új Szó, 2012. szeptember (65. évfolyam, 203-225. szám)
2012-09-22 / 219. szám, szombat
www.ujszo.com PRESSZÓ ■ 2012. SZEPTEMBER 22. RIPORT 19 A tarahumarák még a legjobb időkben is éppen csak annyi éleimet tudnak szerezni, amennyi a túléléshez elegendő, most azonban ennyit sem képesek termelni, és az elmúlt télen a nagy hideg is sújtotta őket. Arnulfo Quimare tarahumara futó, akivel nehéz lépést tarrani tarahumarák hagyományos vezetőit keresik meg, hanem fiatal embereket szerveznek be, akik aztán ráveszik a barátaikat, hogy kövessék a példájukat. Az unoka- öccsével, Alfredo Pálmával is ez történt: egy tarahumara barátja beszélte rá, aki társat keresett egy kábítószer-szállítmány célba juttatásához. Az amerikai bírósági iratok szerint a 29 éves Alfredo Pálmának 800 dollárt ajánlottak a határon át vezető veszélyes útért, vagyis több pénzt, mint amennyit egy tarahumara indián egy év alatt általában lát. Amikor hét másik társával megpróbált éjszaka bejutni Új-Mexikóba a határon át, egy infravörös radar felfedezte őket. A csapatból négy embernek sikerült elmenekülnie, de a határőrök az unokaöccsöt és két társát elfogták. Megtalálták a hátizsákjaikat is, amelyekben 130 kiló mexikói marihuána volt. Elnéző volt a bíró Mintegy tízméternyire attól a helytől, ahol beszélgetés közben Jósé Manuel Palma ült, a fia ekével igyekezett fellazítani a száradt talajt. Az öreg megjegyezte, hogy esőért imádkoznak, ám a másik fia már nem bízik benne, hogy megerednek az égi csatornák, és elment Chihuahuába munkát keresni. A szárazság vitte rá Camilo Vil- legas-Cruzt is, hogy más helyen keressen munkát. Az apja nem tudott elég babot, borsót és kukoricát termelni ahhoz, hogy kis gazdaságuk fennmaradjon. Úgyhogy amikor Villegas-Cruzt és az egyik bátyját 2009 januárjának elején megkereste egy idegen, és fejenként 1500 dollárt ajánlott azért, hogy „burrók” legyenek, gyorsan beleegyeztek. Egyszer késő este felvették 25 kilós hátizsákjukat, és elindultak egy a határhoz közeli kis házból. Mindössze fél óra kellett hozzá, hogy elérjék az amerikai határ egy védelem nélküli szakaszát. A mellükre erősítve kisebb, élelemmel és vízzel teli csomagot vittek. Egész éjszaka gyalogoltak a sivatagban, és csak A 29 évesAlfredónak 800 dollárt ajánlottak a határon át vezető veszélyes útért, vagyis több pénzt, mint amennyit egy tarahumara indián egy év alatt lát. akkor álltak meg, amikor felkelt a nap. Fárasztó útjuk volt, és a harmadik napon az amerikai határőrség fölöttük lebegő helikopterének zajára ébredtek. Őrizetbe vették őket, és vádat emeltek ellenük, amely alapján akár 20 év börtönbüntetést is kaphattak volna. Az új-mexikói Los Crucesben ügyükben ítélkező bíró azonban elnéző volt, háromévi felfüggesztett büntetést rótt ki rájuk, és visszaengedte őket Mexikóba. Amikor Villegas-Cruz hazatért, szülei dühösek voltak, de az élet hamar visszatért a normális kerékvágásba. A fiatalember találkozott egy tarahumara lánnyal, és szerelmes lett. A családja azonban továbbra is küszködött, ezért újból elindult, hogy munkát keressen. Először chilit palántázott egy gazdának, és napi tíz dollárt keresett a tűző napon végzett, kimerítő munkával. Aztán kapott egy kedvezőbb ajánlatot. „Van munkám számodra, mondta egy Cholo becenévre hallgató férfi - idézte fel a történteket Villegas-Cruz. - Három nap az egész.” Soha többé nem jövök vissza Tisztában volt a kockázattal, de túl komoly összeget ígértek neki ahhoz, hogy visszautasítsa az ajánlatot. A kábítószer-kereskedők elvitték egy városi üzletbe, ruhát, új cipőt vettek neki, valamint kabátot, hogy ne fázzon a hideg sivatagi éjszakákon. Közölték azonban vele, hogy a ruhadarabok árát - 1500 dollárt - levonják a fizetségéből. Mivel így adósságba verte magát, már nem utasíthatta vissza a megbízást. Teherautón vitték egy kis ranchra az amerikai határ közelébe, ahol már elő voltak készítve a marihuánával degeszre tömött csomagok. Villegas-Cruz a hátára vette a magáét, és társaival együtt a vezető nyomában nekivágott az éjszakának. Fél órával később átkeltek a határon, és az új-mexikói sivatagban folytatták útjukat. Ismeretlen területen jártak; a fiatalember ideges lett, és vissza akart fordulni. Tisztában volt azonban azzal, hogy vezető nélkül sose találna vissza a Sinforosa kanyonba. Három nappal az indulás után esni kezdett, és elcsúszott a felázott, síkos talajon. Sárral borítva ment tovább, és - mint most bevallotta - akkor már nagyon meg volt ijedve. A negyedik nap reggelén a határőrség két társával együtt őrizetbe vette. A vezetőjüknek, aki nem cipelt terhet, mint az „öszvérek”, sikerült megszöknie. Villegas-Cruz bűnösnek vallotta magát, és ezúttal 46 hónap börtönre ítélték. „Egyszer hazajutok, és soha többé nem jövök vissza” — húzta alá rabruhában egy tágas, általában bírósági tárgyalásokra használt teremben ülve. (MTI-Press)
