Új Szó, 2012. szeptember (65. évfolyam, 203-225. szám)
2012-09-22 / 219. szám, szombat
www.ujszo.com PRESSZÓ ■ 2012. SZEPTEMBER 22. SZTÁRVILÁG 13 „Maga ismerte Szását? - kapta fel a fejét Jacqueline Bisset, az angolok sokáig franciának hitt, de még ma, fél lépéssel a hetven előtt is vonzó filmszínésznője. - Es táncolni is látta? Moszkvában? Irigylem.” Karlovy Vary, Pupp Szálló, az Unifrance Film ünnepi vacsorája Közép-Európa legrangosabb fesztiválján. Egy asztalnál ülünk egy pompás kastélyteremnek is beillő, hatalmas tükrökkel, hófehér bútorral, hatalmas gyertyatartókkal berendezett étteremben. Jacqueline Bisset mintha tudta volna, miben lesz a legcsinosabb. Hófehér nadrágkosztümben jött, dús haját kiengedve, s annyi méltóság, annyi előkelőség árad belőle, akár egy Buckingham-pa- lotabeli hercegnőből. Távolságtartásnak, megközelíthetedenségnek a legapróbb jelét sem adja, a mélyebb társalgást azonban meghagyjuk vacsora utánra. A desz- szertig mindenesetre már lepörög bennem néhány filmjének egy-egy képsora. Ahogy nyugalmat erőltet magára a Repülőtér katasztrófába keveredett stewardesseként. Ahogy kamera elé ül az Amerikai éjszakában. Ahogy a Holdtöltében megtudja, hogy férje sokévi házasság után megcsalta. Ahogy titkok után kutatva elmerül A mélységben. Ahogy fiatal barátnőjét érzéki kalandokba bocsátja a Vad orchideákban. Jeles rendezőkkel forgatott kalandos filmeket. Gyilkosság az Orient expressen, Anna Karenina, Domino, Napoleon és Josephine, Szerelemben, halálban. Szépsége minden alakításának külön fényt adott, érzékiségét bársonyos hangszínével fokozta. „Gimnazista koromig eszembe sem jutott, hogy színésznő legyek - meséli fagylaltot kanalazva. - Táncolni akartam. Semmi más nem érdekelt, csak a balett. London mellett, egy csendes kisvárosban nőttem fel, apám skót volt, orvosként dolgozott, anyám az ügyvédi hivatást választotta. Mindketten meglehetősen szabadelvűek voltak, tiltásokra, parancsokra, megkövetelésekre nem is emlékszem. Hagyták, hogy szabadon fejlődjek, engedtek az érdeklődésemnek. Margót Fonteyn, a világhírű angol balerina volt a példaképem. Öt csodáltam színpadon, tévében, újságokban, mindenütt, ahol csak láttam. Francia nyelvű gimnáziumba jártam Londonban, ott mondta az egyik tanárom, hogy Jacqueline, belőled színésznő lesz, méghozzá jó színésznő, jegyezd meg a szavaimat! És én megtettem mindent, hogy igaza legyen.” Rögtön, már a pályája legelején nagy nevekkel dolgozott. A rendezők közül Roman Polanskit, első partnerei közül Frank Sinatrát és Steve McQueent említi. Hollywood is gyorsan felfedezte. Külföldi rendezőinek kapóra jött, hogy kétnyelvű színésznő. A franciát édesanyjától kapta, jól csengő keresztnevét is neki köszönheti. ,A filmezésnél jobban semmi sem érdekel. Nem fáradtam bele, és nem is fogok soha belefáradni. Ha vége a forgatásnak, nem vágyom másra, csak azokkal lenni, akikkel heteken át együtt dolgoztam. Minden egyes felvett jelenetet meg akarok beszélni velük, még ha változtatni már nem is tudunk semmin. Hosszabb pihenésre sosem vágyom. Én is azok közé tartozom, akiket a munka tart formában.” Több meat filmje mellett sosem élt magányos életet. Szerelmi kapcsolatai közül nem egyet apró részleteiben tálalt a világsajtó. Legizgalmasabb viszonyát a moszkvai Bolsoj társulatát Amerikában elhagyó, híres orosz balett-táncossal, Alekszander Godunowal élte meg. Legendás szerelem volt ez drámai véggel. „Ha Szására gondolok, még ma is elszorul a szívem - mondja szinte suttogva. - Sorsszerű találkozás volt a miénk. Én, aki ájultan néztem a klasszikus balett csillagait, és sokáig úgy képzeltem, belőlem is híres balerina lesz, életem egyik fordulópontján, amikor éppen szabad volt a szívem, találkoztam a hetvenes-nyolcvanas évek világviszonyTragikus piruettek latban egyik legjobb táncosával. Ö volt a Bolsoj Vronszkija 1974-ben, én Anna Kareninát játszottam egy amerikai filmben, 1985-ben. Tíz év különbséggel ugyanaz a tragikus szerelmi történet mindkettőnk esetében. Először Olaszországban találkoztunk. Szasa olyan volt, mint egy szőke herceg. Hosszasan néztem őt, nem tudtam betelni a látványával. Észrevettem persze, hogy én sem vagyok közömbös számára, de nem reménykedtem semmiben. A búcsúzásnál annyit mondtam neki, hogy ha egyszer Amerikába jön, hívjon fel. Hat hónappal később megjelent nálam Los Angelesben.” Alekszander Godunov a leningrá- di balett nagy vesztesége, Rudolf Nurejev és Mihail Barisnyikov után az oroszok harmadik (a Bolsoj első) jeles táncos disszidense volt. Tanulmányait Rigában kezdte, ahová katonatiszt apját a szovjet hadvezetés rendelte. „Inkább táncoljon, csak huligán ne legyen belőle!” - igazolta döntését az anya, amikor rakon- cádan fiával megjelent a rigai balettintézet felvételijén. Tizennyolc éves korában Godunov 187 centi magas. Három évig Mojszejev együttesében táncol, majd bekerül a Bolsoj társulatába. Látványos megjelenése: tökéletes test, hosszú, szőke haj... mindenkire hatással van. „Erős volt, büszke és nagyon magas - emlékezik Maja Pliszeckaja, „az örök hattyú”, aki többször is partnere volt -, olyan volt a haja, mint egy köteg szalma. Szinte lángolt a szélben. Bátor volt és becsületes, önfejű és makacs, megjelenésével mégis teljesen védtelen.” Ljudmilla Vlaszova, a virtuóz táncos szerelme, majd felesége szerint „úgy nézett ki, mint egy viking”. Mindenki tudta, hogy a Bolsoj fenomenális táncosa, öt évig mégsem - vagy éppen ezért nem - engedték Nyugatra. A kor legkiválóbb koreográfusai akartak dolgozni vele, Béjart és Roland Petit. A szovjet rendszer hatalmasai erre csak annyit mondtak: „Nyet!” A Bolsoj vezetői ugyanis attól féltek, az első adandó alkalommal disszidál. Hogy mit tudott minderről Jacqueline Bisset? Mennyire ismerte Godunov, szeretett Szásája múltját, amikor a táncos ott állt Los Angeles-i lakása ajtajában? „Bizonyos dolgokat már olaszországi találkozásunk során elmondott, de csak nagyon röviden. Éppen csak jelezte pár szóval, hogy az igazgatóság valósággal fogva tartja. Nem tetszett nekik, hogy Szasa mindenért rajongott, ami kintről jött. Imádta a Beatlest, elsők között szerzett farmernadrágot, és amit szinte szakmai-politikai merényletnek tartottak: ő, aki a klasszikus balett neveltje, hagyta, hogy elcsábítsák a különböző modern stílusok. Los Angelesben aztán, amikor már összetartoztunk, sokat mesélt moszkvai szerelméről, feleségéről, Ljudmilláról is, akitől 1982-ben vált el, három évvel azután, hogy amerikai állampolgár volt. Moszkva ugyanis sokáig abban reménykedett, hogy Szasa meggondolja magát, és Ljudmilla iránt érzett lángoló szerelme hazahívja. De nem ez történt. Szasa, bár fajó szívvel, mindenről lemondott, csak hogy szabadnak érezhesse magát.” Thybaltot táncolta a Rómeó és Júliában, amikor a Bolsoj 1979 augusztusában az Egyesült Államokba indult több hetes vendégszereplésre. A Bolsoj vezérkara legszívesebben a színház egyik oszlopához kötözte volna Godunovot, az amerikai impresszárió azonban hajthatatlan volt: „Godunov nélkül nem kell a társulat Amerikában!” A kiutazási engedélyt tehát megkapta, de az utolsó előadás után már nem aludt a többiekkel a New York-i Mayflower szállodában. Jacquelin Bisset számára ez már kész regény volt. „Három napig vesztegelt a szovjet gép a Kennedy repülőtéren, ott állt 35 fokos hőségben Godunov- ra várva, mesélte Szasa. A szovjet titkos ügynökök valósággal hazarabolják, ha a közelébe férkőzhettek volna. ígértek neki mindent. Lakást, a legmagasabb fokú állami kitüntetést, csak térjen észhez, és utazzon haza a társulattal. A legnehezebb döntésen azonban akkor már túl volt. Politikai menedékjogot kért, és meg is kapta azonnal. Nem kis összegért, évi 150 ezer dolláros gázsiért le is szerződött az Amerikai Balett Színházhoz. Hat hónappal a disszidálása után, Chicagóban mutatkozott be az együttessel egy Balanchine- koreográfiában, majd Jósé Limón Othellóját is ő táncolta. 1980-ban Mihail Barisnyikov lett a társulat igazgatója, aki nehezen viselte egykori barátja fényes amerikai sikereit. Két évvel később, merő szakmai féltékenységből, fel is mondott neki. Szasa ezt mindig úgy kommentálta, hogy eldobta őt, mint a krumplihéjat.” És itt kezdődött Godunov mély depressziója, s azzal együtt egyre fokozódó alkoholizmusa. Sem az Israel Ballet-vel kötött szerződése, sem Béjart óriási terve, hogy neki adja hódító Nagy Sándor szerepét, nem jelentett már igazi örömet Godunovnak. Ez utóbbiból nem is lett semmi, hiszen az ital és a tánc nem fér össze. Hollywoodi produkciókba hívták, különböző kaland- és akciófilmekbe. „Detroitban, egy 1984-es fellépése után azt mondta: Most láttál utoljára táncolni - így Jacqueline Bisset. - És tartotta magát a bejelentéséhez. Soha többé nem lépett színpadra. Tíz év alatt hét filmben kapott szerepet, ami édeskevés volt ahhoz, hogy úgy érezze, Hollywood számára fontos a jelenléte.” Utolsó filmjét, a Veszélyes zónát 1995-ben Budapesten forgatta. Nem sokkal később, május közepén holtan találják kaliforniai lakásában. Akkor már nem volt Jacqueline Bisset férje. Nyolc évig tartó házasságukból a teljes magányba menekült. Negyvenöt évesen ina át magát a túlsó partra. Jacqueline Bisset és Alekszander Godunov története azonban csak jóval később zárult le. „Szasa halála után pár évvel a moszkvai filmfesztivál vendége voltam. Nem tudtam megállni, hogy ne keressem fel Ljudmilla Vlaszovát. El kellett, hogy mondjam neki: Szasa élete végéig szerette. Mindketten sínünk. Ljudmilla is, én is. Aztán misét rendeltünk Szasa emlékére, és a templomból kijövet megint egymás vállán sírtunk. Azóta nem találkoztunk. De egy láthatatlan szál életünk végéig összeköt bennünket.” Szabó G. László