Új Szó, 2012. szeptember (65. évfolyam, 203-225. szám)

2012-09-11 / 210. szám, kedd

FOCITIPP ■ 2012. SZEPTEMBER 11. FUTBALLGYILKOSOK www.ujszo.com Benkő Gábor Futballgyilkosok A magyar bundabotrány - póni, drogok, prostik... Az e-mail 2012. február 28. 13.38 Helló, Peti! Benkő Gábor vagyok, néhány év­vel ezelőtt a Nemzeti Sportnál dolgoztam, és akkoriban gyakran tudósítottam a meccseitekről, olykor beszéltünk is, de talán már nem emlékszel rám. Ha mégis, esetleg azért, mert nem adtam neked túl jó osztályzatokat. Na, mindegy, nem ezért kereslek. Az a legjobb, ha nem kertelek. Könyvet írok a fogadási csalásokról, de szükségem van még forrásokra. Olyan embert keresek, aki ismerheti, értheti a mélységeit ennek az egésznek. Tudom, hogy az interneten sok hülyeséget írnak összevissza, de... szóval a te neved többször is felbukkant bizonyos fó­rumokban. Sokan úgy vélik, hogy te benne voltál (vagy?) a dolgok sűrűjé­ben. Mit gondolsz, tudnál segíteni a témával kapcsolatban? Ha igen, ter­mészetesen garantálom a diszkréciót. Üdvözlettel Gábor Nem voltam biztos benne, hogy egy nem éppen kellemes témával kapcsolatban a legjobb döntés-e e-mailen megkeresni Pétert, egy olyan játékost, akivel jóformán nem is ismerjük egymást. De re­méltem, ebből baj nem lehet, a próbát megéri. Egy órával azt kö­vetően, hogy elküldtem a levelet, megnéztem a postaládámat, jött-e válasz. Hát nem jött. Aznap még háromszor megtettem ugyanezt, másnap szintén, de mivel nem ér­kezett reakció, úgy voltam vele, ez nem vált be. Persze, ezt követően is törtem a fejemet, kit lehetne még megkörnyékezni, aki bennfentes lehet ebben a történetben, amikor március 1-jén 9 óra 10 perckor vá­laszt kaptam Pétertől. Szia, Gábor! Emlékszem rád... Nem zárkózom el a dologtól Találkozzunk személyesen! Hoppá. A választ ugyan nem kap­kodta el, de legalább nem hajtott el a fenébe, sőt számomra is meglepő módon pozitív volt a hozzáállása. Oké, azt még nem éreztem, hogy sínen van az ügy, de valami meg­mozdult. Fogadási csalás ügyben újságíróként és magánemberként is rengeteg emberrel beszéltem az elmúlt években, és tapasztaltam, hogy a legritkább esetben tud az ember olyan információhoz jutni, ami akár csak hajszálnyival is kö­zelebb vitte volna az ügy feltárá­sához. Elkezdtem bizakodni. Még ebédidő előtt ezt írtam vissza: Kosz, hogy válaszoltál azt pedig még inkább, hogy nyitott vagy. Én ugyan Budapesten lakom, és gondolom, nem nagyon van dolgod errefelé. De ha neked megfelel elmegyek hozzád vidékre. Felkeltettem az érdeklődését, ezt jól mutatta, hogy ezután gyors e-mail-váltások követték egymást. Legközelebb ezt írta. Hibádan he­lyesírással. Szia! Fussunk össze Siófokon. A jövő héten többször lesz ott dolgom, ha lejössz, beülünk valahová, és meg­beszéljük. Még egyszer mondom: nyitott vagyok rá, de először talál­kozzunk személyesen. Ttidnom kell, megbízhatok-e benned. Aznap kora délután írtam neki utoljára. Újfent biztosítottam ar­ról, hogy együttműködés esetén diszkrécióra számíthat. A rákövet­kező héten lementem a Balatonra. Már tavaszodon, fővárosi ember a legritkább esetben látja a tavat ebben az időszakban. Ilyenkor még nem rajzanak ki a bikinis lá­nyok, és a kigyúrt macsók is az edzőtermekben tobzódnak az Aranypart helyen. Ellenben in csoszognak már az isiászos német nyugdíjasok, akik minden évben az első turnussal érkeznek a lapos tenger alvó fővárosába. Megszeret­tem az előszezont. Péter a Sió Pláza egyik diszkréten elegáns kávézójában várt. Délután kettő volt. Amikor odaértem az asztalához, udvariasan felállt, kezet nyújtott, bemutatkozott.- Iszol valamit? Egy kapucsínót? Üdítőt? - kérdezte, s közben lopva végigmértük egymást. A focisták­hoz hasonlóan jól öltözött volt, a nyakkendőt nem értettem ugyan, de betudtam annak, hogy talán ő is igyekszik jó benyomást tenni.- Egy jaffát, kösz. Ha az nem ciki...- A, ne hülyéskedj. Én málnaször­pöt is szoktam inni, de most presz- szókávézom. Imádom a kávézókat. Edzés után gyakran beültünk a csapattársakkal valamelyik helyre. Ez afféle futballistaszokás. Na, de hagyjuk ezt! Beszéljünk egyenesen. Hallgadak. Oké, a srác nem sokat vacakol, gondoltam magamban, de nem baj. Végső soron ezért vagyunk itt. Közben kihozták a rendelést, be­lekortyoltam a jaffába, próbáltam lazán viselkedni.- Könyvet írok.- A bundáról.- A bundáról.- És miért fordultál hozzám? - kér­dezte, holott ezt már az első leve­lemben tisztáztam.- Mert többen meggyőződéssel állítják, hogy bundáztál. Hogy igaz-e, amit rólad terjesztenek, nem tudom. De remélem, igen, mert nekem kell egy ilyen ember, hogy hiteles könyvet tudjak írni a témáról. Az e-mail címedet köny- nyen kiderítettem, írtam neked, néhány nap múlva válaszoltál, és tessék. Most itt vagyok, és jaffázom veled. Ráadásul Siófokon! Éppen itt, amit manapság a bunda fővá­rosának tartanak. Ironikus, nem­de?- Ezen az alapon nyugodtan be­szélhetnénk Sopronban, Budapes­ten, Debrecenben, Pécsett, Mis­kolcon, Békéscsabán, Fehérváron vagy akár Tatabányán is. Bárhol. Elhiheted. Szóval, mit gondolsz erről a ...- nyelt egyet, amiből azt vettem le, hogy neki sem egyszerű a szituáció -.. .erről a fogadási bot­rányról? A remélt főhősöm tesztelt. Eddig úgy éreztem, jól haladunk, így ezen a válaszon nem akartam elcsúszni. Kellett nekem ez az ember. Puhíta­ni kezdtem és picit mellébeszélni, hogy könnyebb legyen a bizalmába férkőznöm.- Az újságok csak a felszínt kapar- gatják. Nem látni a dolgok mélysé­geit, homályosak az összefüggések És van egy olyan érzésem, hogy ebben az ügyben nem elsősorban a huszonéves focisták az igazi bűnö­sök, hanem azok, akik nem fizetik ki a havi járandóságukat, és ezzel kiszolgáltatják őket a maffiának. Az én könyvem a futballista szem­szögéből közelítene a témához.- Vannak közöttünk áldozatok is, ezt jól látod. De azért nem va­gyunk szentek, na. Figyelj ide... Mielőtt folytatta, megkérdezte, van-e nálam diktafon. Azt felel­tem, hogy természetesen nincs. Ekkor előrehajolt, és halkan így szólt:- Ebben a szarban én tényleg ben­ne voltam. Méghozzá nyakig. Ha elmondom, amit tudok, annak so­kan nem fognak örülni. És veszély­be sodorhatom magamat és téged is. Felfogod ezt?. Visszafogtam a lélegzetemet, és ér­telmes képet vágtam. Azt hiszem.- Tisztában vagyok azzal, hogy ve­szélyes terepre téved, aki erről be­szél, vagy erről ír.- Nem hiszem, hogy képben len­nél. Én focista vagyok. Azaz vol­tam. Rühellem az erőszakot, de azok, akik a háttérben csinálták és csinálják az okosságokat, nem kis­pályások. Ha elmondom a sztorit, azt, hogy mik történtek a magyar labdarúgásban az elmúlt években, akkor óvatosnak kell lennünk. Mindkettőnknek.- Világos.- Oké. Mesélek. Utána pedig egy életre elfelejtjük egymást. Kiszáradt a szám. A PH-értéke a kritikus szint alá zuhant. Gyorsan kértem még egy jaffát. 1. fejezet Adagos gyerek volt. Annyira át­lagos, amennyire csak egy Péter nevű serdülő lehetett a nyolcvanas évek Magyarországán. Szerette a TJ Hookert, a Hahotát és Mágenheim Julcsit a Szomszédokból. És őt is szerették. A szülei mindent igye­keztek megadni neki. A nyugat­magyarországi községben, ahol éltek, apjának viszonylag jól fizető állása volt a helyi termelőszövet­kezet vezetőségében. Nem éltek különösebben nagy lábon, de a leg­fontosabb dolgokra futotta, sőt a családi kassza elbírta, hogy minden júliusban a Balatonon nyaraljanak. Ha kamaszkorára teljesen meghü­lyül, mint jó néhányan az osztály­társai közül, érettségi után akár el­kényeztetett, lányokat hajkurászó, tuningolt kocka Ladát hajtó jam- pec is válhatott volna belőle. Olyan, aki minden szombaton Kozsó pop­zenéjétől és az almabortól bódulva cseszi el a jövőjét, no meg apuci pénzét a helyi diszkóban. Csakhogy Péter érett gondolkodá­sú tinédzserként nagyratörő terve­ket szőtt. Még nem szőrösödön a hónalja, amikor eldöntötte, hogy futballista lesz. NB I-es futballista. És mivel elegendő akaraterő, szor­galom, valamint tehetség lakozott benne, a bulikat és a piát meghagy­ta a haveroknak. Ragaszkodott az álmaihoz, hétköznap suli után nem az utcán csavargóit, hanem rakkolt az edzésen, hétvégémé pedig nem a másnaposságtól szenvedett, ha­nem a bajnoki meccsen szerzett sérüléseit ápolgatta. A községben jó kis utánpódás-nevelés folyt, de annak, aki az NB I-be vágyik, ez nem adhatta meg a továbblépés lehetőségét. A kétezres év első felében egy ak­kor másodosztályú NB Il-es csapat 130 ezer forintos ajánlata vissza- utasíthatadannak tűnt a huszonkét éves védekező középpályásnak. Növelte a csábítást, hogy ehhez jött még a korrekt meccsprémium és a fizetett albérlet. A hab a tortán az volt, amikor alig néhány hónappal később kiderült, errefelé máshogy is lehet pénzt keresni. (Folytatás a jövő héten!) A Futballgyilkosok-at a DUNA International Könyvkiadó Kft. hozzájáruláséval közöljük. így fogjuk leleplezni a korrupt, játékosait zsaroló v Jetőket, az iszákos, a szakmai „ugató edzőket Kiderül majd, hogy egynémely klub"a f ^°r^9mmel saPTS* galléros bűnözök, gatlastalan Qengszte , tuá,takra és kábító­SI SSffiSSS Hénir, «=en —6 »■ ,» Könyvben ,z ésszerűség teMtt lalasaban. Peter a karrierje e z okozta az 0 eseteben rrssJSssswr SSS SS .»»K ľmber« Egy .rége,. Ez a Kény, ez ő története." (Részlet a szerző előszavából) Szerkeszti: Gazdag József (jozsef.gazdag@ujszo.com) ■ Tördelés: Toronyi Xénia ■ Munkatársak: Grendel Ágota, Kiss Tibor Noé, Kiss László ■ Megjelenik minden kedden.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents