Új Szó, 2012. szeptember (65. évfolyam, 203-225. szám)
2012-09-10 / 209. szám, hétfő
16 Sport ÚJ SZÓ 2012. SZEPTEMBER 10. www.ujszo.com Labdarúgó világbajnoki selejtező: két gólt és két kiállítást hozott a szlovákok litvániai vendégjátéka, Michal Ďuriš eltörte a lábujját Elégedettek is, meg nem is Vilnius. Szlovákia a 2014-es labdarúgó vb-selejtezők nyitányán 1:1 -es döntetlent ért el Litvániában. A selejtezőcsoport küzdelmei már holnap folytatódnak, Škrtelék ellenfele Liechtenstein lesz Pozsonyban. ÖSSZEÁLLÍTÁS László Csaba, Litvánia labdarúgó-válogatottjának szövetségi kapitánya és a szlovákokat irányító edzőpáros, Stanislav Griga és Michal Hipp sem volt elkeseredve a mérkőzés után, de mindkét félben maradt hiányérzet. „A meccs előtt elfogadtam volna a döntetlent, de a történteket látva már keveslem az egy pontot” - nyilatkozta az erdélyi származású László Csaba. „Nyerni akartunk Litvániában, ezt nyíltan ki kell mondani. De a meccs lefolyását tekintve elégedettnek kell lennünk az iksszel is” - jelentette ki Stanislav Griga. S hogy milyen tényezőkre utaltak (némileg egymásnak ellentmondva, mégis ugyanarra gondolva) a szövetségi kapitányok? 1. Az első 25-30 perc játéka. Pontosabban: az első 30 perc litván játéka, mert a szlovákok ugyanazt a gyenge teljesítményt ismételték meg, mint a dánok elleni felkészülési meccs első félidejében. Sok labdavesztés a pontaüan passzok miatt, gólveszélyes litván ellentámadások - ez jellemezte a történéseket. A litMarek Bakos keményen küzdött a litván védőkkel, gólját les címén érvénytelenítette a játékvezető (TASR-felvétel) (Tomáš Hubočan még „hátravolt” a litván játékosnak), s kiállította őt. Tíz emberrel pedig Škrtelék már csak a döntetlen megőrzésére törekedtek - sikerrel. „A második félidőben a fiúk mindent kiadtak magukból. Nem hiányzott játékunkból a harciasság, de valahogy mindig csak a hátrányunkat hozzuk be ezzel. Nem tudjuk ezt a hozzállást 90 percen keresztül fenntartani - elemzett Griga a meccs után. - Az viszont fontos, hogy láttam a fiúkon, nyerni akarnak, a rögzített helyzeteknél sokan felmentek fejelni. Örülök, hogy maguk a játékosok voltak elégedetlenek az eredménnyel.” A javítási lehetőségre nem kell sokat várni, már holnap folytatódnak a selejtezőcsoport küzdelmei: Szlovákia azt a Liechtensteint fogadja a Pa- sienky-stadionban, amely pénteken nyolcgólos zakót (8:1) kapott a bosnyákoktól. A meccsen biztosan nem játszhat Michal Ďuriš, akinek a vilniusi meccsen eltörött az egyik lábujja. (SITA, ot) ván fölény a 18. percben érett góllá, Zaliukas egy beívelt szabadrúgást követően fejelt a kapuba. 2. Bakoš góljának érvénytelenítése. A 24. percben válaszoltak a szlovákok: Marek Hamšík passzát druszája, Bakoš értékesítette, de a spanyol játékvezetők les címén nem adták meg a gólt, pedig a pilzeni csatár egy méterrel védője mögül indult. 3. A 30-55. perc játéka. A szlovákokat nem törte le a bírói „vétó”, bátrabban és pontosabban kezdtek játszani, a jutalom pedig az egyenlítő gól lett a 41. percben: egy szép akció után (igaz, némi szerencsével) Marek Sapara elé került a labda, aki a tizenhatos környékéről a bal alsó sarokba lőtt. 4. Viktor Pečovský kiállítása. A lendületben levő szlovákoktól mindenki újabb támadásokat várt a második félidőben, Stanislav Griga szerint ezt is beszélték meg az öltözőben - csakhogy egy veszélyesnek Ígérkező litván támadást Pečovský szabálytalanul állított meg a szlovák térfélen az 55. percben, s Gómez játékvezetőt nem hatotta meg sem az, hogy a zsolnaiak középpályása akaratlanul faultolt (megcsúszott, s ráesett Cesnauskis- ra), sem az, hogy nem ő volt a szlovákok utolsó embere Litvánia-Szlovákia 1:1 (1:1) Góllövők: Zaliukas (18.), ill. Sapara (41.). Játékvezető: Carlos Clos Gómez (spanyol), 4000 néző. Sárga lap: Vicius, La- bukas, ill. Škrtel, M. Bakoš. Piros lap: Labukas (90.), ill. Pečovský (55.). LITVÁNIA: Karcemarskas-Borovskij, Zaliukas, Klimavicius, Andriuskevicius-Semberas-Mikoliunas (74. Labukas), Vicius (67. D. Cesnauskis), Radavicius, E. Cesnauskis (58. Novikovas)-Semas. SZLOVÁKIA: J. Mu- cha-Pekarík, Škrtel, Hubočan, Zabavník-Pečovský, Sapara- M. Ďuriš, Hamšík (87. Kucka), Stoch (60. Breznaník)-M. Bakoš (79. Jakubko). 5:0-s győzelemmel kezdte a vb-selejtezőket a magyar válogatott; holnap a Puskás Ferenc Stadionban Hollandia lesz az Egervári-csapat ellenfele Andorrai hentesek, szevasztok! KISST1BORNOÉ A magyar futballválogatott története során először találkozott Andorrával. A pireneu- siak nem lettek a barátaink. Sokféle meccs kisülhet abból, amikor a magyar válogatott kiscsapatok, miniállamok válogatottja ellen focizik. Emlékezhetünk például a San Ma- rinó-iakra, amatőr játékosok voltak, olaszos könnyedséggel fogadták az öt, hat, nyolc gólt, amit kaptak. Liechtensteinnel más volt a helyzet, bennük addig feszült a germán akarat, míg egy fájó 0:5 után ki nem harcoltak egy 0:0-t Vaduzban. És Málta vagy Izland? Jó vicc, ugye, őket inkább ne emlegessük, hacsak nem akarunk tüskét bökni Détáriba vagy Mészölybe. (Persze, hogy akarunk.) Mindez az andorrai válogatottról jutott eszünkbe. Andorráról érdemes tudni, hogy az államalapításra 819-ben került sor az országban, a pireneusi juhpásžtorok ekkor foglalták írásba közös jogaikat. Azóta is a juhtenyésztés a meghatározó a körülbelül nyolcvanezer lakosú miniállamban, bár az andorrai egyetemen informatikából is lehet doktorálni. Az állam nyelve a katalán, de a lakosságon belül a spanyolok aránya lassan eléri a katalánokét. Andorrai belső feszültségekről, a társherceg elleni puccsról vagy robbantásokról ritkán hallani, de amit az andorrai focisták a pályán bemutattak, az a társadalom súlyos zavaráról árulkodik. ,Alattomosak voltak az andorraiak” - mondta a Nemzeti Sportnak Szalai Ádám, és ezzel mindent összefoglalt. Brutális, felesleges szabálytalanságokat láttunk a hazaiaktól (a tizenegy hentestől), edzőjük szerint azonban ez nem volt más, mint „férfias játék”. Pedig a páros lábbal való becsúszást (meg a többi agresszív megnyilvánulást) nehéz férfias tettnek nevezni. Bocsánat: az andorrai nemcsak kiscsapatnak, hanem piti csapatnak is tűnt. A magyarról pedig egyelőre kár beszélni. Áz első félidő gyenge közepes volt, értékelhető akciók nélkül, ad hoc focival. A második játékrészben láttunk szép akciókat, lendületet, kreativitást - ez már valami. Ott azonban még nem tartunk, hogy a magyar válogatott képességeit egy Andorra elleni meccs alapján mérjük le. Erre sokkal inkább holnap esté lesz módunk, Hollandia ellen. Andorra-Magyarország0:5 (0:2) Góllövők: Juhász (12.), Gera (32., 11-esből), Szalai (54.), Priskin (68.), Komán (82.). Andorra la Vella, játékvezető: Emir Aleckovic (bosnyák). Sárga lap: Clemente, M. Garcia, Moreno, Vales, Pujol, ill. Komán. Piros lap: Vales (67., Andorra). ANDORRA: Gómez-E. García, Lima, Vales, M. García (80. Maneiro)~Goncalves, Vieira, Moreno (69. Gomez), Clemente (72. Lorenzo), Pujol-Silva. MAGYARORSZÁG: Bogdán-Vanczák, Lipták, Juhász, Laczkó-Koman, Korcs- már, Hajnal (76. Elek)-Gera (46. Priskin), Szalai (82. Németh K.), Dzsudzsák. Gera tizenegyesből volt eredményes Andorra ellen (Somogyi Tibor archív felvétele)