Új Szó, 2012. szeptember (65. évfolyam, 203-225. szám)

2012-09-08 / 208. szám, szombat

24 Sport ÚJ SZÓ 2012. SZEPTEMBER 8. www.ujszo.com Szilágyi Áron szerint fontos a pszichológia, de pusztán attól, hogy elmegy sportpszichológushoz, senki nem lesz olimpiai bajnok „Ez így volt jó, és így is volt eltervezve” Nem számított ekkora felhajtásra, de igyekszik minden interjúkérésnek eleget tenni. Legszíve­sebben a vívásról beszél, és nem gondolja, hogy az első aranyérem értéke­sebb volna a többinél. Szilágyi Áron kardvívó­val beszélgettünk, aki a londoni olimpián a ma­gyar küldöttség első ara­nyát szerezte. BŐDT1TAN1LLA Mennyire változott meg az élete London óta? Ahelyett, hogy edzésről edzésre mennék, most interjú­ról interjúra megyek. Nagyon sűrű a programom, de örülök neki, mert így elmesélhetem a történetemet, és népszerűsíthe­tem a vívást, ami viszonylag ritkán kap ilyen nagy teret. An­nak is örülök, hogy ennyien együtt tudnak örülni a sike­remnek. Amikor hazajöttem Londonból, rengeteg gratuláci­ót kaptam, s még mindig meg­megállítanak ismeretlenek az utcán egy fotó vagy egy autog­ram erejéig. Ez nagyon jólesik. Van egyébként olyan téma, amiről szívesen beszélne, de a számtalan interjú során még senki nem kérdezte meg? Ezt ma már harmadszor kér­dezik tőlem! De én el szoktam mondani azt, amit szeretnék. Kérdésektől függetlenül? Akár. Ha valamiről beszélni akarok, akkor arról beszélek is. Ez pedig a vívás. Mindig a sportágat szeretem előtérbe helyezni, hiszen a sportágnak fontos igazán, hogy megjelen­jen, hogy a kisgyerekek tudja­nak a létezéséről, és a szülők fi­gyelembe vegyék, amikor sportra adják a gyereküket. A vívás még mindig a hagyomá­nyos értékrendet képviseli, ezért is viszem mindenhová a hírét, ahol csak megfordulok. Emellett a klubom, a Vasas az, amelyről szívesen beszélek. Ti­zenhárom éve, a kezdetektől itt edzek. Nagyon örültem, ami­kor az ügyvezető igazgató elúj­ságolta, állami támogatásból megújulhat a vívóterem. Ez akár 20-30 évre is meghatá­rozná a szakosztályjövőjét. Miért ajánlaná a vívást egy sportolni vágyó gyereknek? Azoknak ajánlom, akiknek vágyaik, céljaik vannak, hiszen itt a legmagasabbak is betelje­sülhetnek. Amikor kilencéve­sen lekerültem a vívóterembe, csak egy álom volt az olimpiai bajnoki cím, és láss csodát, si­került. Ezenkívül a vívósport klasszikus értékrendet képvi­sel: megtanít küzdeni, kon­centrálni, s lojalitásra, tiszte­letre nevel. A vívásban sok múlik a zsűrin is. Hogyan lehet azt feldolgozni, ha a zsűri nem úgy ítél, ahogyan a vívó a pás­ton érzi? A vívásban nagyon nagy a szubjektivitás, és sokszor érez­zük azt belülről, hogy téved a zsűri. Utólag visszanézve azonban általában beismerjük, hogy például az egy kétértelmű találat volt, ami nem könnyen eldönthető. Az a jó zsűri, amely konzekvensen dönti el a talála­tokat: ha ugyanaz megesik mind a két oldalon, akkor mind a két oldalon egyformán adja meg. Nemzetközi szinten egyre több a nagyon jó zsűri, az olim­pián például semmi problé­mám nem volt ezzel. Asszón- ként talán egy vagy két olyan találat fordult elő, amikor ki­kértem a videózsűrit. Ez után még meg lehet változtatni a döntést. Jót tett a vívásnak a videó bevezetése? Nekünk, vívóknak jó. Biz­tonságérzetet ad, hogy ha té­ved is a zsűri, még van módosí­tási lehetőség. Hogy külső szemmel ez jó-e? Nem biztos, mert azért picit lassítja az asszót. De sokkal tisztább így a sportág, a bírói tévedések nagy része ldszűrhető. Londonban végig nagyon összeszedett benyomást kel­tett. Míg az elődöntő után az olasz Diego Occhiuzzi üvöl­tött, csókolgatta a pástot, és úgy ünnepelt, mintha meg­nyerte volna az olimpiát, ön csak egy visszafogott gesz­tussal jelezte, hogy nyert. Az újságírókkal is nagyon kon­centráltan beszélt az elődön­tő és a döntő között. Ha még van asszóm hátra, akkor nem ünnepiek, ez nálam egyértelmű. Másrészt nagyon jó felkészülésen voltam túl Somlai Béla mesterem irányí­tásával, és úgy éreztem, min­dent megtettem azért, hogy jól sikerüljön az olimpia. Ez ma­gabiztosságot és nyugalmat adott. Ráadásul egy jó mentális felkészülésen is túl voltam. Másfél éve kezdtem dolgozni két sportlélektanásszal, Kárpá­ti Róberttel és Faludi Viktóriá­val, akik nagyon sokat tettek azért, hogy nyugodt és maga­biztos lehessek a páston. Felké­szültem rá, hogy ha nyerek egy-két asszót, akkor mindig ott lesz még a következő, és ar­ra kell koncentrálni, így min­den más gondolatot megpró­báltam kizárni. A döntő elején 7:0-ra elhú­zott. Ezt befolyásolhatta az is, hogy az olasz versenyző az elődöntő után kitombolta magát, s nem tudott olyan gyorsan újra felpörögni? Az első néhány tusnál lát­szott rajta, hogy nagyon in­diszponált, és nem tudta, hogy mihez kezdjen, milyen akciót vegyen elő. Jól láthatóan nem tudott annyira koncentrálni az asszó elején, mint én. Az egy­perces pihenő után magához tért, pár tusra fel is jött, s akkor nekem kellett váltanom, sokkal A teljes interjút |s?L—i az ujszo.com-ra ________kattintva olvashatják. jobban koncentrálnom, így magabiztosan tudtam hozni azt az asszót. Megnyerte a döntőt, felállt a dobogóra, megkapta az érmet, megszólalt a Himnusz - csak valahogy másképpen... Picit megzavart, de ez nem vont le semmit az élvezeti érté­kéből, mert egy olimpiai győze­lem után énekelhettem sok-sok magyar szurkolóval. Ez nekem óriási élmény volt. Úgy történtek egyébként a dolgok az olimpián, ahogyan azt kilencéves korában, ami­óta az aranyéremről álmo­dik, elképzelte? A páston nagyjából igen. Mindig az asszókat képzeltem el, hogy milyen fantasztikus élmény lehet olimpiai döntő­ben vívni - és tényleg az. Ren­geteg magyar szurkoló segített, akiknek nagyon hálás vagyok. Minden jól ment. Talán a ne­gyeddöntőt leszámítva nem is voltak szoros asszóim. Az első interjúk között kaptam olyan kérdést is, hogy mit csinálnék másképp, ha újrakezdhetném - hát semmit! Ez így volt jó, és így is volt eltervezve. Amit viszont nem képzeltem el, azok az utá­na lévő napok, hetek, hónapok, évek, hogy ez miben változtatja meg az életemet. Eddig csak a pozitív oldalát érzékelem, és megpróbálom ezt élvezni. Nem fogta el az olimpia után egyfajta tanácstalanság, hogy elért egy nagy célt, de most akkor mi következik? Nem sokat kellett gondol­kodnom rajta, hogy új célokat keressek, hiszen jövő augusz­tusban Budapesten rendezzük a vívó-világbajnokságot. Sze­retnék egyéniben és csapatban is eredményesen szerepelni. Hol tartja az érmét? Ha kérik, akkor szívesen vi­szem mindenhová, de azért próbálok vigyázni rá. Otthon van, a szüleimnél. Odaadta-e valakinek, hogy a nyakába is akaszthatta, vagy az csak a bajnok kivált­sága? Nem vagyok erre érzékeny, úgyhogy aki szeretné, annak szívesen odaadom egy fotó ere­jéig, vagy hogy a nyakába te­gye. Amikor az olimpia alatt va­laki arra utalt, hogy ön jó ér­telemben véve individualista, mindig rögtön a csapatról kezdett beszélni. Nagyon szomorú voltam, amikor áprilisban kiderült, hogy nem szereztünk kvótát. Úgy éreztem, mindent megtet­tünk. A csapat mindig többről szól, mint az egyéni verseny, ott nemcsak magunkért küz­dünk, hanem egymásért is, s a magyar válogatott színeit kép­viseljük. Ezért is szívügye min­den vívónak a csapat, így ne­kem is. Nagyon bízom benne, hogy ha a következő olimpián lesz csapatverseny, akkor kiju­tunk, és eredményesek le­szünk. Mikor dől el, hogy mely fegyvernemekben rendeznek legközelebb csapatversenyt? A Nemzetközi Vívószövetség vagy idén, vagy jövőre határoz erről. Néhány internetes oldalon azonban már kész tényként közük, hogy Rióban pont a férfi kard marad ki. Még semmi nem dőlt el. Kí­váncsian várjuk a döntést, és szurkolunk, bogy a férfi kard is ott legyen. 1896 óta ön a legfiatalabb oümpiai bajnok férfi kard­ban. Mitől olyan különleges ez a fegyvernem, hogy a fiata­lok nem szoktak érvényesül­ni benne? Ahhoz, hogy kiteljesedjen az ember, sok rutinra, felnőttség­re van szükség. Nem érzem, hogy kiteljesedett vívó lennék, sok mindenben lehet még fej­lődnöm. 2007 óta vagyok a vá­logatottban, vagyis a rutin megvan, de még mindig én va­gyok a legfiatalabb a csapat­ban. A technikámon és a takti­kámon is lehet még fejleszteni, ami nagyon jó, hiszen így van­nak előttem új célok, megtanu­landó dolgok. Nemcsak a páston, hanem az iskolapadban is szeret ta­nulni, két egyetemre is jár. Miért fontos az, hogy egy sportoló így is képezze ma­gát? Az élsport véges ideig tart, én pedig készülök az utána lé­vő életre is. Olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy amíg sportolok, megtehetem, hogy tanuljak, és szeretnék is így tenni. Abból a szempontból is szerencsés vagyok, hogy azt tanulom, amit szeretnék. Az ELTE nemzetközi tanulmá­nyok szakán leszek harmad­éves, s elkezdem a pszicholó­gia szakot a Károli Gáspár Re­formátus Egyetemen levelező tagozaton. Kíváncsian várom, miket fogunk tanulni, a ta­nulmányaimban is ugyan­olyan motivált vagyok, mint a vívásban. Hogyan lehet összeegyez­tetni az élsportot egy, sőt, két egyetemmel? Nagyon nagy kompro­misszumkészség szükséges hozzá, hiszen azért nem lehet mindent maximálisan kon­centrálva csinálni. Nagyon sok segítséget kaptam az ELTÉ-n a tanáraim részéről, de sokszor meg kellett húzni egy határt, mi az, amit még vállalok, mennyi az a kredit, amit még teljesíteni tudok. Szerencsére a bolognai szisztémában ez vég­hezvihető. Az ország legjobb matema­tika-tagozatos gimnáziumá­ba járt. Hogyan tudja a ma­tematikát hasznosítani a ví­vásban? Mind a kettőhöz elengedhe­tetlen a logika. A vívásnál azért, hogy az ember tudja, hogy ha eddig ilyen akciók vol­tak, akkor milyenek következ­hetnek, ha az ellenfél ezt és ezt teszi, akkor én arra milyen vá­laszt adhatok. Ezt át kell látni, és ehhez jó logikai készség szükséges. Ez a matematikával fejleszthető. Egyre több magyar olimpi­ai bajnok és érmes beszél nyíltan arról, hogy sportpszi­chológussal dolgozik együtt. Miben tud segíteni a sport­pszichológus? Abban, hogy ki tudjuk hozni magunkból a maximumot, és akkor, amikor kell. A mi szin­tünkön már mindenki elvégzi a megfelelő mennyiségű edzés­munkát, mindenki odateszi magát a versenyeken, edzése­ken, de kell egy kis plusz. Egy cikkben a pszicholó­gusa elárulta, hogy még vív­tak is együtt. Kárpáti Róbert párbajtőröző, egészen jó párbajtőröző volt. Egyszer lejött a Vasas vívóter­mébe, és fogadtunk is, hogy nem tudom 15:0-ra megverni. Hát 15:0-ra megvertem, így egy vacsorát nyertem. Volt ennek szakmai alapja is? Csak szórakozásból vívtunk, semmi szakmai alapja nem volt, maximum önbizalomnö­velés! Ön szerint a nyolc magyar aranyból mennyit köszönhe­tünk a sportpszichológusok munkájának? Nem szeretek százalékokat és számokat mondani ilyenkor. Nem tudom, hogy ha nem len­ne Magyarországon sportpszi­chológia, akkor hány aranyér­met hoztunk volna. Nem sze­retném elvenni a kenyerüket, nyilván nagyon sokat segítet­tek sok sportolónak, de abban a hitben sem szeretnék senkit sem ringatni, hogy ha elmegy sportpszichológushoz, akkor biztosan olimpiai bajnok lesz. Ahhoz azért az is kell, hogy el­végezze az edzésmunkát, s meglegyen a tehetsége, kitar­tása. S mekkora része volt a ma­gyar aranyakban önnek? Az­zal, hogy már a második na­pon olimpiai bajnok lett, óri­ási lendületet adott a csapat­nak. Nem gondolnám, hogy Ko­zák Danuta azért nyerte meg az egyéni versenyét, mert másfél héttel korábban én is nyertem. Egy csepp voltam a tengerben, egy a nyolc aranyérmes közül. Az eredményemet egyáltalán nem tartom többre azért, mert ez volt az első.

Next

/
Thumbnails
Contents