Új Szó, 2012. augusztus (65. évfolyam, 177-202. szám)
2012-08-04 / 180. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. AUGUSZTUS 4. Szalon 19 „Ha az ember elkezd drámát írni, akkor szinte mindent el kell felejtenie, amit a prózaírás során tanult..." Sötét szomorúság árad Székely Csaba Székelyföldről került a magyar- országi irodalmi nyilvánosság látóterébe - a BBC-n keresztül. Legutóbbi sikereit a Bányavirág című drámával érte el, a darab több díjat is megnyert. Az íróval Marosvásárhelyen beszélgettünk, kellemes hangulatban, egyre komo- rabb témákról. KISS TIBOR NOÉ Majdhogynem ismeretienként nyerted meg 2009-ben a BBC rádiójáték-pályázatán a legjobb európai drámának járó díjat a Do You Like Banana, Comrades? című szöveggel. Hogyan született meg ez a darab? Abban az időben a rádiónál dolgoztam, és egy kolléganőm hívta fel a figyelmemet a pályázatra. „Ugyan már” - ez volt az első reakcióm, hiszen azelőtt nem írtam drámát, ráadásul ez nem egy falusi rádió, hanem mégiscsak a BBC, ahol úgysem rúghatok labdába. Aztán mégis elgondolkodtam a dolgon. Eszembe jutott a Transindex nevű portálon futó folytatásos sorozatom, amelyről akkor még nem tudtam, hogy mi lesz belőle. Ebben a szövegben a narrátor a gyermekkori élményeiről mesél a romániai kommunizmus idejéből. Végül ebből a szövegből írtam meg a drámát angolul. Mit kell tudni erről a pályázatról? Ezt a BBC és a British Council kétévente hirdeti meg. Szabadon pályázhat rá bárki. Két kategóriája van, angol és nem angol anyanyelvűek számára. A fődíj mellett kiosztanakregioná- lis díjakat Európa, Afrika, Ázsia és a többi kontinens legjobb drámáinak. Az enyém végül Európa legjobb drámája lett. Hányán pályáztak még a díjra? Európából közel háromszáz dráma érkezett, a világ minden részéről pedig mintegy 2500- 3000 szerző pályázott. A következő nagy sikered a Bányavirág című dráma volt, amely Sebestyén Aba rendezésében idén júniusban megkapta a Pécsi Országos Színházi találkozón a fesztivál nagydíját. A dráma egy székelyföldi faluban játszódik. Komor történet, lecsúszott szereplőkkel, alkoholizmussal, betegséggel, öngyilkos- sággal. Volt-e konkrét helyszíne vagy akár szereplője a drámának? Nem volt konkrét helyszín, de voltak helyszínek, amelyek ihletforrásként szolgáltak. Az egyik a nagyszüleim faluja, ahol hasonló gondolkodású emberek élnek, mint amilyeneket megpróbáltam bemutatni. A másik egy olyan település, ahol korábban egyetlen munkalehetőség volt, a gyár. A kommunizmus idején felhúzták a vasöntödét a hegyvidéki falu közepén, síneket vezettek fel a településre. Mindenki ott dolgozott. Amikor aztán a gyár bezárt, az egész falu munkanélkülivé vált. Aki tudott, elhelyezkedett valahol, például a beinduló famaffiában, vagy ingázott a városba. De ezt nem mindenki tudta megoldani, így egy csomó ember azóta is tétlenül tengeti ott az életét. A Bányavirág a Ványa bácsi parafrázisnak is tekinthető. Miért fontos számodra Csehov? Szeretem az orosz irodalmat. A Csehov-drámák tele vannak váratlanul szívbemarkoló jelenetekkel. A hozzá nem értők azt mondják, hogy Csehovnak nem volt dramaturgiai érzéke, szerintem viszont ő rendelkezett az egyik legjobb dramaturgiai érzékkel. Mindig tudja, hogy mikor, mit, hol kell elhelyezni. Amikor a szereplők látszólag a semmiről beszélnek, akkor is nagyon fontos dolgokat mondanak ki. Ez közel áll hozzám. A Bányavirág valóban a Ványa bácsiból indult ki, ahhoz kevertem egy kis Martin McDo- nagh-ot. Az ő ír parasztjai mentalitásban nagyon közel állnak a mi székelyeinkhez. Hogyan született a szöveg? Műhelymunka során. Az volt a feladatunk, hogy egy klasszikus szövegből kündulva hozzunk létre valami újat. A Ványa bácsit választottam, azt széke- lyesítettem, illetve összehoztam az írekkel. Akkoriban olvastam Varró Dani fordításában a Vaknyugatot, és azt a nyelvet, azokat a fordulatokat próbáltam belekeverni az erdélyi miliőbe. A Bányavirág nyelvileg nem realista szöveg, úgy senki sem beszél, ahogy ebben a drámában beszélnek. De a cél éppen az volt, hogy ennek a beszédnek a szépségét, költészetét megtaláljam. Sebestyén Abán kívül mások is megrendezték a Bányavirágot. Igen, az említett műhely- gyakorlat során diákok vitték színpadra a szöveg kivonatolt verzióját. A teljes szöveget először Sebestyén Aba rendezte meg Marosvásárhelyen, Budapesten pedig Csizmadia Tibor a ferencvárosi Pinceszínházban. A közeljövőben lesz még két bemutató, az egyik Zalaegerszegen, a másik Budapesten, a Nemzeti Színházban. ABányavirágegy trilógia első része, másik kettő a Bányavakság és a Bányavíz címet viseli. Ezek már elkészültek? Elkészültek. A Bányavakság próbái júliusban kezdődtek el, a bemutató augusztusban várható Marosvásárhelyen. Budapesten ismét Csizmadia Tibor rendezi meg a darabot, a bemutatóra a Pinceszínházban kerül sor októberben. A Bányavíz az Örkény Színház pályázatán győzött, így annak a jogai a színháznál vannak, erről többet egyelőre nem tudok mondani. írói szempontból van-e a különbség drámai és prózai szöveg között? Nagyon nagy a különbség. Teljesen más gondolkodásmódra van szükség, ha az ember színpadra ír szöveget. A prózánál a szituációk nem annyira fontosak, a nyelv bármilyen helyzetet meg tud teremteni. Ha az ember elkezd drámát írni, akkor szinte mindent el kell felejtenie, amit a prózaírás során tanult. Színészekben kell gondolkodnia, számításba kell vennie, hogy valami elhangozhat-e egyáltalán a színpadon, és hogyan hangzik egy színész szájából. Figyelni kell olyan apróságokra is, hogy van-e ideje a színésznek átöltözni két jelenet között. A Bányavirág érzékeny témát érint, a székely hagyomány kérdését. Megjelenik benne a székely mítosz és a székely valóság, ami olykor elég távol áll egymástól. Az egyik szereplőd a következőket mondja erről: „Az egyetlen hagyomány, amit őrizünk itten, az, hogy békaszarrá isszuk magunkat, egymás torkának ugrunk, s aztán kimegyünk az erdőre fát lopni.” A szöveg tele van ilyen erős kijelentésekkel - nem kaptál a szókimondás miatt kritikákat Erdélyben? Emiatt nem volt konfliktusom. Aki ismeri az itteni viszonyokat, az tudja, hogy ez a helyzet. Nincs miért megsértődni. Számomra nagyon sokat jelentett, hogy a színházi szakmától - amely Magyarországon politikailag két részre szakadt - pozitív visszajelzéseket kaptam. Ez azt bizonyítja számomra, hogy a színháznak világnézettől függetlenül mindenki számára lehet érvényes mondanivalója. Létezik-e valódi székely hagyomány? És ha igen, akkor szerinted mi az, s hogyan lehet megőrizni? Az a hagyomány is létezik, amit a televízióban látunk. A népdalkincs, a táncok, a különböző népviseletek, szokások léteznek, de nem ez a releváns. Lehet tánctáborokat szervezni, a hagyományokat turisztikai érdekességként megmutatni, de ebből nem lehet megélni. Itt- ott még őrzik a hagyományokat, de amikor az embernek lyukas a gatyája, éhezik és nincs munkája, akkor nem arra gondol, hogy melyik menyecskét kérje fel a bálban. Ha megvannak a minimális létfeltételek, akkor lehet figyelni a hagyományőrzésre is. Jelenleg az emberek nyomorognak, a média azonban erre nem mutat rá. Ehelyett csak Székelyföld szépségeivel és az „autentikus” életmóddal foglalkozik. A média egyáltalán nem azt ismerteti meg, ahogy az emberek itt élnek, hanem csak egy kirakatot mutat a nézők számára. Mik azok a problémák, amelyekről nem esik szó a nyilvánosságban? Nagyon sok ilyen van. Például a magas öngyilkossági arány, amivel senki sem foglalkozik. Évről évre látjuk a statisztikákat Romániában, és az első helyen mindig Hargita megyét találjuk, a székely falvakban a legmagasabb az öngyilkosságok száma. Székelyföldön is egyre több a konfliktus magyarok és romák között, időnként pogromokról is hallani. Tényleg ilyen nagy a feszültség? Ez nagyon nehéz kérdés. Van egy elszegényedett réteg, a székely falvak lakossága, és van egy náluk is szegényebb réteg, a romáké. A székelyek is lopnak ezt-azt, például fát az erdőről, a náluk is szegényebbek pedig tőlük lopnak. Ez nyilván konfliktusokhoz vezet. Ez a konfliktus mennyire van jelen a közbeszédben? A sajtóban próbálják néha tematizálni, de a közbeszédben nincs annyira jelen. A politika ezt a problémát megpróbálja nem etnikai kérdésként kezelni, hanem szociális kontextusban tárgyalja. A magyarországi nyilvánosságban Erdélyre sokszor Székely Csaba Marosvásárhelyen született 1981-ben. Aradon nőtt fel, egyetemi tanulmányait Kolozsváron végezte. Dolgozott A Hét című hetilapnál és az Erdély FM rádiónál, jelenleg a manna .ro internetes portál szerkesztője és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem segédtanára. Bányavirág című alkotása az idei Színikritikusok Díjához három jelölést kapott: a legjobb új magyar dráma, a legjobb előadás és a legjobb független színházi előadás kategóriájában. még mindig egységes tömbként tekintenek. Mennyire látványosak itt azok a törésvonalak, amelyek Magyarországot szinte kettészakíták? Egy ideje kezdenek megjelenni, de nem olyan hangsúlyosan. Remélem, hogy ez így is marad. A határon túli megosztottság importálása kicsit olyan, mint amilyen a nyolcvanas években volt foszforeszkáló cipőfűzőt viselni. Tudtuk, hogy hülyeség, de mindenki azt hordta. De mintha ezt itt nem vennék annyira komolyan, a kocsmában különböző világnézetű emberek iszogatnak együtt. Nem tapasztalom azt a mély gyűlöletet a két tábor között, ami Magyarországon időnként érezhető. Talán itt mások az arányok is a különböző világnézetitek között. Igen, Erdélyben kevesebb a baloldali, liberális gondolkodású ember, kicsit csodabogárnak is számítanak. Ráadásul bizonyos értelemben minden erdélyi magyar konzervatív és jobboldali. Ez főleg a kisebbségi helyzet miatt van, ha olyan törvényeket hoznának, amelyek bizonyos nemzetiségi jogoktól megfosztanák az erdélyi magyarokat, akkor mindenki felháborodna. Liberálisok és konzervatívok számára egyaránt fontos, hogy Erdélyben magyarként lehessen élni. Ugyanakkor mindenki baloldali is bizonyos értelemben, mivel a szociális érzékenység senkitől sem idegen. Mi a véleményed a magyarországi politikai légkörről? Túlságosan eldurvult. Azt hittem, hogy bizonyos idő után eléri a holtpontot, és elindul visszafelé ez a folyamat, talán születik valami megoldás, és normalizálódik a helyzet. De nem, mindig van tovább és tovább. Magyarországon az emberek politikára való ráakasz- kodása elképesztő méreteket ölt. A közvélemény a politikusok mipden rezdülésére, minden mondatára reagál. Több százezer ember követi az elemző biogokat, hírportálokat, mindenki véleményt nyilvánít, olyan eszméletlen érdeklődés van a politika minden mozzanatára, ami Romániában nem jellemző. Ez a politikai függés sötét víziókat kölcsönöz az embernek, ami általában panaszáradatban nyilvánul meg. Ha Erdélyből átmegyünk Magyarországra, sokunk általános tapasztalata, hogy bárkivel kezdünk el beszélgetni, abból ömlik a panasz. Számomra ebből valami sötét szomorúság árad. Magyarországon tombol a Wass Álbert-kultusz, és alakul a Nyirő József-kultusz is. Mi erről a véleményed? Wass Albert esetén éppen a kultusz mivolta akadályozta meg a jelenséget abban, hogy munkásságát irodalmi mércével mérjük. A mérvadó személyiségek, kanonizátorok, akik más szerzőknél fontosak, Wass Albert esetén mondhattak bármit, az senkit sem érdekelt. A kultusz már létezett, így teljesen mindegy, hogy mi Wass Albert műveinek az irodalmi értéke. Nagyon idegenkedem attól, amikor nem esztétikai, irodalmi értékek mentén helyezünk valakit piedesztálra. Mondhatjuk, hogy Wass nem véletlenül kapott Baumgarten- díjat, és hogy Nyirőnek vannak jó írásai. Igen, vannak, de kezeljük őket a maguk helyén, és lehetőleg ne öljünk energiánkat nehezen vállalható szerzőkbe. Ott van például Deák Tamás vagy akár Tamási, vagy egyik kedvencem, Karácsony Benő, akivel egyáltalán nem foglalkoznak, pedig nagyon jó író volt. Csak éppen nem volt, aki a vállára kapja, és kultuszt teremtsen a személye körül. „A média egyáltalán nem azt ismerteti meg, ahogy az emberek itt élnek..." (A szerző felvétele) SZALON Szerkeszti: Csanda Gábor. Levélcím: Szalon, Új Szó, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1. Telefon: 02/592 33 447. E-mail: szalon@ujszo.com
