Új Szó, 2012. augusztus (65. évfolyam, 177-202. szám)

2012-08-13 / 187. szám, hétfő

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. AUGUSZTUS 13. Sport 19 Corgoň Liga: simán győztek a rózsahegyiek Slovákkal nyer a Slovan ÖSSZEÁLLÍTÁS Trencsénben is nyertek (2:0) a címvédő zsolnaiak a labdarú­gó Corgoň Ligában, így annak ellenére, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak, az ötö­dik forduló után vezetik a táb­lázatot. Meglepetésre a rózsahegyi­ek állnak a második helyen, kevesen számítottak arra, hogy ilyen sikeres lesz a nyáron ala­posan átszervezett csapat. La­dislav Šimčo edző ütőképes együttest rakott össze, amely szombaton 3:l-re legyőzte a Ján Kozák által irányított kas­sai alakulatot. Sámuel Slovák felrázta a Slovant, egy hete Nagyszom­batban remekül sikerült az új vezetőedző bemutatkozása, hi­szen védencei a Spartak ottho­nában diadalmaskodtak. Szombaton az újonc Myjava el­len is begyűjtötték a három pontot, így eddig százszázalé­kos a mérlege. „Tudtuk, hogy a szívós erdőhátiak ellen nem lesz könnyű dolgunk. A máso­dik félidőre feljavultunk, és megérdemelten győztünk. A szünetben egyáltalán nem vol­tam ideges, mert bíztam ben­ne, hogy feltörjük a vendégek védelmét” - mondta a meccs után Sámuel Slovák, aki a kez­dőcsapatba jelölte a Vladimír Weiss által a III. ligás fakóba száműzött Juraj Piroskát. Jobban megy idegenben a nyitraiaknak, mint odahaza. Ladislav Jurkemik védencei a myjavai és az aranyosmaróti siker után vendéglátóként csak döntetleneztek a besztercebá­nyaiakkal. (sz. z.) KÖVETKEZIK 6. FORDULÓ - augusztus 18., szombat, 16.00: My­java-B. Bystrica; 17.30: Prešov-Nitra, Košice- Zla­té Moravce, Žilina- Ružomberok; 19.30: Trnava-Trenčín. Augusz­tus 19., vasárnap, 19.00: Slovan-Senica. A SZOMBATI NAP JÁTÉKOSA Filip Hlohovský A Trencsénből igazolt támadó szerezte a Slovan mindkét gólját a Myjava ellen. A 24 éves játékos előbb a kapu előtt ügyesen nyúlt bele egy lövésbe, amely így irányt változtatva a hálóban landolt. Majd a hajrában pazar fejessel talált be. Míg Vladimír Weissnél Hlohovský a cserepadot koptatta, Sámuel Slovák kezdőként szá­mít rá. Gólokkal hálálta meg az új tréner bizalmát, hiszen egy hete Nagyszombatban is ő szerezte a győztes találatot, (sz. z.) ­SPORT A TÉVÉBEN EUROSPORT 2 - 20.15: Dynamo Dresden-TSV 1860 München német Bundesliga II-es labdarúgó-mérkőzés (élő) EUROSPORT - 17.00: Cin­cinnati női tenisztorna (élő) NOVA SPORT, DIGI SPORT (magyar) - 17.00: Cincin­nati férfi tenisztorna (élő) ČT 4 - 18.00: České Budéjovice-Baník Ostrava cseh bajnoki futballmérkő­zés (élő) It . HOLNAP ISMÉT FOCITIPP! o A nyár legfontosabb eseményei: a PSG „nagy zabálásától" az olasz bundaügyig o Kikre érdemes odafigyelni? Hat fiatal futballista, aki 0" _ . berobbanhat a topfutballba Ne bagvi3 w FOCÍtipp - a keddi Új Szóban. 3 ZlCCC^l Labdarúgó NB 1: megszületett a Győr és a Ferencváros első győzelme a bajnokságban Rosszkor, rossz helyen A pápai Arszics (jobbról) Gyömbér mellett kapura tör a Ferencváros elleni meccsen (MTI-felvétel Az NB I harmadik fordu­lójában is volt téma, ez­úttal a bírók kapták meg a magukét. KiSS TIBOR NOÉ A Győr-Kaposvár meccsen mindenki ideges volt. Például a szlovén Kronaveter (ETO), aki a múlt heti gólja után ezúttal gyatrán mellé gurított egy ti­zenegyest - 0:1-nél. A Győr vé­gül a hajrában bedarálta a Ka­posvárt, és két beadás után szerzett góllal fordított. A győ­zelem ellenére a hazai szurko­lók is idegesek voltak - egyesek még akkor is tüntettek a csapat ellen, amikor az már vezetett. Nagy tüntetésnek azért ezt nem lehetett nevezni, a bajnok­jelöltre mindössze kétezer né­ző volt kíváncsi Győrben. S hogy miért járnak mosta­nában ilyen kevesen ETO- meccsre? Az interneten szét­nézve hamar megtaláljuk a szurkolói verziót: a lelátón Pin­tér Attila az első számú közel­lenség. Sőt, egyesek szerint a győri játékosok is Pintér ellen fociznak, a drukkerek szerint nem lehet véleden, hogy az ETO idén három tizenegyest kapott - és mindhárom kima­radt. A drukkerek azt mondják, Pintér „nézhetetlen” focit pro­dukál a csapattal, pedig ez nem volt mindig így. Pintér Attila volt az, akivel a gárda 2010-ben harmadik helyet szerzett a baj­nokságban, majd az Európa Li­gában kiütötte azt a Montpelli- er-t, amely 2012-ben francia bajnokként végzett. Ideges volt Győrben a ka­posvári edző is. Prukner László a mezőnyben elkövetett hibá­kat kért számon a négy év után újra NB I-es mérkőzést vezető Pánczél sporin, továbbá egy elmaradt piros lap miatt is rek­lamált. Mondandója akkor for­dult át önmaga paródiájába, amikor arról kezdett beszélni, hogy csapata „talán fáradtabb volt az utazástól”. Arról nincs információnk, hogy a kaposvá­riak milyen útvonalat válasz­tottak Győr felé menet, de a Google Maps szerint akár Bu­dapest felől, akár a Bakonyon keresztül három óra az autóút a két város között. Megvan az első ferencvárosi győzelem is az NB I-ben, az FTC 4:l-re győzött a Pápa ellen. A Fradi játéka a korábbiakhoz ké­pest tényleg vitálisabb és gördü­lékenyebb volt, de aki fiesztát sejt, az nagyon téved. A zöld-fe­hérek a 17. perctől kezdve em­berelőnyben játszottak, ráadá­sul minden addigi ítélet nekik kedvezett. Az első hazai gól előtt Máté és Rodenbücher lá­bai akadtak össze a tizenhatos előtt - inkább a Fradi csatára tűnt szabálytalannak, a pápai bekk mégis sárgát kapott, a megítélt szabadrúgásból pedig Józsi eredményes volt. A tíz perccel későbbi eseten vitat­kozni sem érdemes: Jovanovics feldobta magát a tizenhatoson belül, Németh bíró mégis bün­tetőt ítélt, majd a reklamáló Rodenbüchert kiállította. A lefújás után a pápaiak edzője nem is szívesen nyilat­kozott: „Pályafutásom során először teszek ilyet, de szakma­ilag nem akarom értékelni ezt a találkozót. Ezt a mérkőzést ti­zenöt perc alatt lerendezték, gondolok itt a játékvezetőkre. Rosszkor voltunk itt, de ilyen­kor nyelni kell egyet, ebből is tanulok, és dolgozunk tovább ugyanígy” - olvashattuk Bene Ferenc értékelését a Nemzeti Sportban. Bár Bene edzői pá­lyafutása nem túl régen kezdő­dött, szavai - a látottak alapján - érthetők. A „rosszkor voltunk itt” kije­lentés értelmezését pedig in­kább az olvasókra bíznánk. KÖVETKEZIK 4. FORDULÓ - augusztus 17., péntek, 19.00: Kecskemét-Kaposvár. Augusztus 18., szombat, 14.00: Haladás-Diós­győr; 18.30: Pécs-Debre- cen; 20.45 Siófok-Győr. Augusztus 19., vasár­nap, 16.30: Honvéd- Paks, Újpest-Ferencváros, Pápa-MTK; 18.30: Eger- Videoton. HÉTVÉGI EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás CORGOŇ LIGA, 5. forduló: Nitra-B. Bystrica 1:1 (1:1), g.: Seydouba Soumah (36.), ill. Brašeň (26.). Jv.: Chmura, 970 néző; Ružomberok-Košice 3:1 (2:1), g.: Lupták (15.), Mukendi (30.), Dubek (66.), ill. J. Novák (36.). Jv.: Matúš, 1426 néző; Slovan- Spartak Myjava 2:1 (0:0), g.: Hlohovský (65.,80.), ill. Kuračka (82.). Jv.: P. Hrčka, 1989 néző: Zlaté Moravce-Prešov 2:0 (1:0), g.: Hodek (7.), Zilák (61.). Jv.: Mastiš, 1015 néző; Trenčíit-Žilina 0:2 (0:0), g: Akakpo(54.), Gulma (69.). Jv.: Kružliak, 3011 néző. A Senica-Tmava mérkőzés lapzárta után ért véget. A bajnokság állása: 1. Žilina 4 3 1 0 9:2 10 2. Ružomberok 5 3 1 1 8:5 10 3. Slovan 5 3 1 1 6:4 10 4. B. Bystrica 5 2 2 1 6:4 8 5. Nitra 5 2 2 1 6:7 8 6. Košice 5 2 1 2 6:5 7 7. Prešov 5 2 0 3 6:6 6 8. AS Trenčín 5 2 0 3 7:8 6 9. Zlaté Moravce 5 1 2 2 5:7 5 10. Senica 4 1 0 3 4:8 3 11. Trnava 3 0 2 1 1:2 2 12. Myjava 5 0 2 3 5:11 2 NB 1,3. forduló: Győr-Kaposvár 2:1 (0:1), g.: Varga R. (82.), Oina (85.), ill. Oláh (44.); Debrecen-Kecs- kemét 2:1 (1:0), g.: Kulcsár (23.), Coulibaly (73.), ill. Vaskó (53.); DVTK-Eger 1:0 (0:0), g.: Seydi (46.); Ferencváros-Pápa 4:1 (2:1), g.: Józsi (6., 17. - utóbbit 11-esből), Klein (68.), MátéJ. (73.), ill. Maró- ti (9.). Piros lap: Rodenbücher (16. - Pápa); Siótok- Haladás 0:3 (0:2), g.: Radó (3.), Iszlaí (29., 11-es­ből), Kenesei (77.); Videoton-Honvéd 0:1 (0:1), g.: Zsivanovics (11.); MTK-Pécs 0:0. A Paks-Újpest mérkőzés lapzárta után ért véget. A bajnokság állása: 1,Honvéd 3 3 0 0 4:1 9 2. Haladás 3 2 1 0 8:3 7 3. Debrecen 3 2 0 1 6:3 6 4.DVTK 3 2 0 1 4:3 6 5. Ferencváros 3 1 2 0 5:2 5 6.MTK 3 1 2 0 4:2 5 7. Pécs 3 1 2 0 3:2 5 8. Videoton 3 1 1 1 2:2 4 9. Győr 3 1 1 1 4:6 4 10. Kaposvár 3 1 0 2 3:5 3 11. Kecskemét 3 0 2 1 3:4 2 12. Pápa 3 0 2 1 2:5 2 13. Paks 2 0 1­1 2:3 1 14. Eger 3 0 1 2 3:6 1 15. Siófok 3 0 1 2 1:5 1 16. Újpest 2 0 0 2 1:3 0 ANGLIA, SZUPERKUPA: Chelsea-Manchester City 2:3, g.: Torres (40.), Bertrand (80.), ill. Touré (53.), Tevez (59.), Nasri (65.). OLASZORSZÁG, SZUPERKUPA: Juventus-Napoli 4:2, g.: Asamoah (37.), Vidal (74., 11-esből), Maggio (öngól), Vucsinics (102.), ill. Cavani (27.), Pandev (4L). CSEHORSZÁG, 3. FORDULÓ: Dukla Praha-FK Tep­lice 4:0, g.: Pázler (28.), Pŕeučil (40.), Berger (48.), Kalouda (79.); Slavia Praha-Sigma Olomouc 1:1, g.: Kisel (27.), ill. Ordoš (12.); Jablonec-Slovan Li- berec 1:0, g.: Ljulka (74., öngól); Hradec Králové-Jihlava 1:1, g.: Sisler (28.), ill. Tecl (6.); Pfíbram-Mladá Boleslav 1:1, g.: Stíihavka (12.), Brunclík (65.); Slovácko-Sparta Praha 1:4, g.: Trousil (23.), ill. Pavelka (7.), Balaj (13.), Husbauer (43.), Kadlec (50., 11-esből); Viktoria Plzeň-Brno 2:3, g.: Rajtorai (51.), Procházka (9.), ill. Pernica (19.), Mezlík (72.), Halaška (74.). FRANCIAORSZÁG, 1. FORDULÓ: Montpellier- Tou louse 1:1, Gaillard-Bordeaux 2:3, Nancy-Brest 1:0, Nice-Ajacclo 0:1, Paris SG-Lorient 2:2, Rennes-Lyon 0:1, St. Etienne-Lille 1:2, Sochaux-Bastia 2:3, Troyes-Valenciennes 0:1. HOLLANDIA, 1. F0RDULÖ: Tilburg-Breda 1:1, Waalwijk-Eindhoven 3:2, Roda Kerkrade-Zwolle 1:1, Almelo-Venlo 1:1, Utrecht-Feyenoord 0:1, Twente-Gröningen 4:1, Heerenveen-Nijmegen 0:2, Arnhem-Den Haag 2:2, Ajax-Alkmaar 2:2. BELGIUM, 3. FORDULÓ: Beerschot-Waregem 1:1, Kortrijk-Charleroi 0:1, Mons-Lierse 1:1, Mechelen-Clubb Bruggy 3:3. SKÓCIA, 2. FORDULÓ: Aberdeen-Ross County 0:0, FC Dundee-St. Mirren 0:2, Inverness-Kilmarnock 1:1, Motherwell-St. Johnstone 1:1, Hibernian- He­arts 1:1. AUSZTRIA, 4. FORDULÓ: Tirol-Mattersburg 2:1, Sturm Graz-Pellets 4:1, Salzburg-Rapid 0:2, Neustadt-Ried 2:3. OROSZORSZÁG, 4. FORDULÓ: Kubany Krasznodar- FC Krasznodar 2:1, Szentpétervár-Szpartak 5:0, Lokomotiv-Vlagyikavkaz 2:2, Groznij-Novgorod 2:0, Perm-Mordovya 0:0, CSZKA-Mahacskala 1:0, Kazany-Dinamo 2:0. (td) ■ Tenisz SAN MARINÓI FÉRFI TORNA, elődöntő: Kližan (szlo­vák, 1.)-Volandri (olasz, 3.) 6:3,6:2; Bolellí (olasz, 6.)-Montanes (spanyol, 4.) 6:7,6:4,7:5. MONTREALI NŰI TORNA, negyeddöntő: Wozniacki (dán, 7.)-Wozniak (kanadai) 6:4,6:4; Kvitová (cseh, 5.)-Paszek (osztrák) 6:3, 6:2; Sáfárává (cseh, 16.)-Vinci (olasz) 6:2,6:2; Li (kínai, 10.)-A. Rad- wanska (lengyel, 2.) 6:2,6:1. TORONTÓI FÉRFI TORNA, elődöntő: Djokovics (szerb, 1 ,)-Tipszarevics (szerb, 5.) 6:4,6:1; Gasquet (francia, 14.)-lsner (amerikai, 8.) 7:6,6:3. ■ Sportfogadás A L0T0 32. játékhetének (vasárnap) nyereményei a következők -1. húzás: 1,11,12,24,30,48; pót­szám: 39.NYEREMÉNYEK: 1. díj: 6 317 276,75 euró (1 nyertes), 2. díj: 12 232,80 euró (1); 3. dij: 1529,10 euró (12); 4. dij: 25,10 euró (1 052); 5. díj: 4,30 euró (18 790). JACKPOT: 300 000,00 euró. All. húzás nyerőszámai: 13,14,18,21,26,33; pót­szám: 6. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. dij: 834,00 euró (22); 4. díj: 18,20 euró (1451); 5. díj: 3,30 euró (24 597). JACKPOT: 479 524,89 euró. JOKER-szám: 589891. NYEREMÉNYEK: 1. díj: nincs nyertes; 2. dij: 3 300 euró (2); 3. díj: 330 euró (17); 4. díj: 33 euró (215); 5. dij: 3,30 euró (1101). JACKPOT: 30 678,24 euró. L0T0 5 a 35-ből: 16,25,31,32,35, NYEREMÉNYEK: 1. díj nincs nyertes; 2. díj: 123,50 euró (57); 3. díj; 3,30 euró (1590). KENŐ - szombat: 2,3,7,14,15,19,20,23,27,34, 36,41, 48,49,56,58,61,70,72,77. KENŐ plusz­szám: 23. Vasárnap: 4,10,11,12,18,19,20,24,30,38,42, 44,52,55,56,57,59,64,71,76. KENŐ plusz-szám: 64. A MAGYAR ÖTÖSLOTTÓ nyerőszámai: 16, 23, 26, 74,75. Telitalálatos szelvény nem volt. A négyesek 3 113 740, a hármasok 23 775, a kettesek 1 390 forin­tot érnek. JOKER-szám: 528642. Telitalálatos szel­vény nem volt. A HATOSLOTTÓ nyerőszámai: 4,6,11,15,20,35. Hattalálatos szelvény nem volt. Az ötösökre 333 215, a négyesekre 6 645, a hármasokra pedig 1 400 forin­tot fizetnek, (td)

Next

/
Thumbnails
Contents