Új Szó, 2012. augusztus (65. évfolyam, 177-202. szám)
2012-08-13 / 187. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. AUGUSZTUS 13. Vélemény És háttér 5 Miért kellene a hitelezőnek meghatódnia attól, hogy egy közhivatal került lehetetlen helyzetbe? Egyenlők és egyenlőbbek „Mindenkinek joga van vagyont birtokolni. Minden tulajdonos tulajdonjoga azonos értékű a törvény előtt, és védendő. Az öröklés garantált.” LOVÁSZ ATTILA Az idézet a szlovák alkotmány 20 cikkelye első bekezdésének fordítása (a Szlovákiai Magyarok Krekeasztalának honlapjáról). Az alkotmány megfogál- mazása világos. Teljesen mindegy, hogy az adott vagyon ingó vagy ingatlan, tárgyi vagy szellemi, a törvény előtt minden tulajdonos egyenlő. Nincs tehát különbség az állami, az önkormányzati vagy a magánvagyon között. Ebből következően, ha a tulajdonos kevésbé előrelátóan kezeli vagyonát, eladósodik, kötelezettségei keletkeznek és képtelen azokat törleszteni, akkor az adósság behajtható, sőt, behajtandó. A múlt hét óta viszont kicsi hazánkban más a helyzet. A végrehajtási törvény módosításával a Tisztelt Ház valami olyat fogalmazott meg, ami az alkotmány idézett cikkelyével nincs, nem lehet összhangban. A törvénymódosítás ugyanis az állam bizonyos tulajdonai kapcsán tiltja a végrehajtást. Magyarán, amennyiben valamely tulajdontárgy megfelel a törvény előírásainak, az akkor sem lehet végrehajtás tárgya, ha tulajdonosa valóban, igazolhatóan, bizonyíthatóan adós. Akinek már volt dolga végrehajtóval, tudja, hogy az az utolsó lehetőség egy-egy adósság, kötelezettség behajtására. A végrehajtás intézménye alapvetően a hitelezőt védi, hiszen a hitelező tulajdona, jobbára pénze van valaki másnál, neki meg joga van a tulajdonát visz- szaszerezni. Ha nem fizetjük ki a számlát, a számla kiállítója akaratán kívül a hitelezőnkké válik, és mielőbb szeretné otthon látni a pénzét. Közintézmények sorának van tengernyi hátraléka, a közintézményeket indirekt módon hitelező személyek pedig ugyanúgy vissza szeretnék kapni a pénzüket, mint bármely hitelező, aki jóhiszeműen adott kölcsönt valaki másnak. Az állam, ezúttal a kormányzat érvelése szerint viszont vannak helyzetek, amikor a végrehajtás komoly károkat okozhat az államnak, vagy az állam alapfeladatainak ellátását tenné lehetetlenné a végrehajtó megjelenése. Jó, ez lehet akár igaz is, de a kisvállalkozónak, aki eladósodott, és a végrehajtó épp a gyártósorát helyezi kalapács alá, ugyanúgy lehetetlenné teszi alapfeladatainak ellátását. Hajön a végrehajtó és elviszi a lakást, akkor egy olyan alapvető szükséglet, mint a lakhatás válik lehetetlenné a család számára. Ettől még senki nem hatódik meg. Ami meg a károkat illeti: Szlovákiában nem szokás jól járni a végrehajtó által elárverezett vagyontárgyakkal, mert azok jóformán mindig ár alatt kelnek el. Ettől sem hatódik meg újabban senki, nagy a csönd a végrehajtások tisztasága körül, s még a parlament sem foglalkozik azzal, hogy egyének, adófizető polgárok kerülnek lehetetlen helyzetbe, mert jött a végrehajtó. Tetszettek volna meggondolni a kötelezettségvállaláskor, mondhatnék. Na jó, de akkor tetszettek volna ugyanúgy meggondolni köztulajdon esetében is. Miért kellene a hitelezőnek meghatódnia attól, hogy egy közhivatal, állami tulajdonú cég, ne adj' isten kórház kerül leheteden helyzetbe, mert rosszul gazdálkodott? Vajon miért gazdálkodott rosz- szul? A kisembernek nincs tucatnyijogi tanácsadója és szakképzett hivatalnoka, hozhat csapnivalóan rossz döntéseket akár szorult helyzetben. De az állam? Amelynek szakképzett hivatalnokai vannak? Amelynek minden intézményében van legalább egy jogi osztály? Ahol az intézményvezetői kritériumok között a szakképzettség megkerülhetetíen követelmény? Hallott már valaki az olvasók közül olyan intézményvezetőről, akit elmarasztaltak volna, mert intézménye végrehajtásra kerülhet? Legutóbb 2010-ben a köztelevízió? Hallott valaki komoly szankciókról rosszul gazdálkodó állami cégek és hivatalok esetében? A végrehajtási törvény múlt héten elfogadott formája, sajnos, nem az államot és annak funkcióit védi elsősorban, hanem a felelőtlen intézményvezetőket. Akiknek a munkája miatt esetleg a hitelező, beszállító kerülhet megoldhatatlan anyagi helyzetbe, végrehajtást nem kérhet, az ő cége, háza, mezeje előtt viszont megállhat a végrehajtó. És itt érvéget az egyenlőség az egyenlőbbekjavára.- Haver, Rióban nekünk is ott a helyünk az úszó- és a műugródöntőkben. (Peter Gossónyi rajza) KOMMENTAR Nicsak, valaki turkál a zsebünkben! MOLNÁR NORBERT Ne lopj! Az állam nem szereti a konkurenciát. Már majdnem közhellyé silányodott ez a mondat, s mint olyanra, inkább csak legyintünk, pedig nem kellene. Az állam éppen most lopja el nyugdíjainkat. Azokét, akik úgy döntöttek, nem igazán bíznak magában az államban, mert nem tud bánni a pénzzel. A kezét rá tudja tenni, elherdálni el tudja, de jól bánni nem tud vele. Hosszú távra pénzt adni az államnak annyit tesz, mint elbingózni vagy bankóprésbe helyezni. Ugyanis az állam képviselői nem a saját pénzükkel játszanak, a kibicnek pedig semmi sem drága. Most éppen azért teszi rá a kezét Robert Fico és bandája a második nyugdíjpillérre, mert nincs neki elegendő pénze az osztogatáshoz. Csak az érdekli őt, hogy ebben a momentumban pénze legyen, s a legegyszerűbb, ha az állam polgárát sarcolja. Egyáltalán nem érdekli őt, hogy mi lesz tíz év múlva. Mert a politikusnak négy éve van a rivaldafényre és a saját zsebére. Jobb/rosszabb esetben nyolc. De nem tíz. Mert tíz év múlva éppen a második pillér húzhatná ki az állami költségvetést a kátyúból, de 2022 egy vízió nélküli percpolitikusnak messze van. Ahhoz, hogy be tudja tömni az ember száját és be tudja fogni a szemét, hogy ne vegye észre, valaki éppen a zsebében turkál, sőt, még örüljön is neki, előbb el kell kábítani, és arra kell nevelni, hogy ő, mármint a kormány és annak feje minden problémát megold, ami az embert érheti. Még azt is, ami nem érheti, de a kormány elintézte, hogy érhesse. És ekkor jön a patemalizmus, vagy inkább álpaternalizmus. Az ember, aki várja, hogy a kormány megoldja minden létező és nem létező problémáját, örömmel nyugtázza, hogy Fico és kormánya megvédi a második pillérbe, vagyis a magánnyugdíjpénztárakba helyezett tőkét, és majd az állam fog őróla gondoskodni, mert a mocskos pénzemberek nem tudnak, eddig nem is termeltek nyereséget. Bezzeg az állam a maga biztosítójával! Ezt a gyatra hazugságot simán megeszi a nép, mert már megszerette a gondolatot, hogy az állam gondoskodik, amikor éppen lop. Miért is izgul az állam az én pénzem miatt? Valóban annyira zavarja őt, hogy én esetleg egy rossz befektetéssel több száz eurót elveszthetek? Egy frászkarikát! Neki kell a pénzem. Miért is akar egyetlen, állami egészségbiztosítót? Miért is izgul amiatt, hogy a magán-egészségbiztosítók állítólag pénzt nyúlnak le az emberektől? Mert az állam akarja lenyúlni, konkrétan jelenlegi vezetői, mert erre is szemet vetettek. Már most garantálni lehet, hogy egy centtel sem fog több visszakerülni az egészségügybe, ha egyetlen állami biztosító lesz. De az állam elhiteti az emberekkel, hogy ő megvédi a pénzüket. Nyugodtan megkérdezheti a kedves olvasó, hogy hogyan jön ez ide, de ez az álpatemalista érvelés az állam részéről pontosan ugyanolyan, mint amikor azon izgulnak egyes politikusok, hogy a szlovákiai magyarok nem tanulnak meg szlovákul, s akkor milyen rossz lesz nekik. Pedig akkor sem értünk izgulnak, csak saját magukért. Az etnikai kisebbségekhez tartozó brit olimpikonok sikeres szereplésével kapcsolatban a multikulturális társadalom elfogadottságát is vizsgálták A britek többsége szerint megérte a ráfordítást az olimpia MTl-ÖSSZE FOGLALÓ * 9 A britek többsége szerint érdemes volt elkölteni több mint 9 milliárd fontot a londoni olimpiára. A tegnap befejeződött ötkarikás játékok teljes költségvetése 9,3 milliárd font volt. Az összeg zömét állam- háztartási forrásokból, az állami lottójáték bevételeiből, valamint a Londonban élők városi adóiból fedezték. A The Guardian - a legnagyobb baloldali brit napilap - megbízásából elvégzett országos felmérés szerint a britek 55 százaléka gondolja úgy, hogy bőségesen megérte ez a ráfordítás, már csak azért is, mert Nagy-Britannia 104 éve - vagyis az 1908-as londoni olimpia óta - nem ért el olyan jó olimpiai eredményeket, mint az idén. A kiadásokat nem sokalló többség egyetértett azzal a megállapítással is, hogy a Team GB kiemelkedő eredményei jókedvre hangolják a recesszió szorításában élő országot. A felmérést készítő ICM közvélemény-kutató cég az etnikai kisebbségekhez tartozó brit olimpikonok kiemelkedően sikeres londoni szereplésével kapcsolatban vizsgálta azt a kérdést is, hogy a britek miként vélekednek a multikulturális társadalomról. A megkérdezettek 68 százaléka - vagyis több mint kétharmada - egyetérte- tett azzal, hogy a modem Nagy-Britanniát erősebbé teszi az országban egymás mellett élő kultúrák sokfélesége. Az országos ádagon belül a multikulturális társadalom támogatottsága Londonban a legmagasabb - 79 százalékos -, a fiatal, 18-24 éves felnőtt britek pedig még elfogadóbbak ebben a kérdésben: e korosztály 81 százaléka mondta magát a multikulturalizmus hívének. Ennek valamelyest ellentmond ugyanakkor a bevándorlókkal kapcsolatos vegyesebb közvélekedés. Országosan a válaszadók kis többsége - 53 százalékuk 47 százalék ellenében - azzal a megállapítással értett egyet, hogy a bevándorlók zöme nem fejt ki semmilyen pozitív hatást Nagy-Britanniá- ra, és az olimpiai győzelmeket elérő, etnikai kisebbségekhez tartozó versenyzők inkább csak kivételnek számítanak ebből a szempontból. London azonban e kérdésben is kirívóan eltér az országos átlagtól: a londoniak 62 százaléka nem értett egyet a felmérés azon választható kitételével, hogy a bevándorlásból Nagy-Britanniának semmilyen haszna nem származik. Anthony Heath professzor, az Oxfordi Egyetem tudósa, aki a multikulturális társadalom jelenségeit kutatja, a The Gu- ardiannek kifejtette: a felmérés eredményei összességében azt mutatják, hogy a bevándorlással kapcsolatos aggályok ellenére figyelemreméltó a multikulturális társadalom támogatottsága, és ez azt is jelzi, hogy a brit társadalom „fejlettebb szinten áll, mint ahogy azt a politikusok feltételezik”. A hétvégi Financial Times szerkesztőségi írása szerint az olimpia megmutatta, hogy Nagy-Britannia mint nemzet sokkal nagyobb békében él önmagával, mint ahogy azt sokan feltételezték. A londoni gazdasági napilap szerint az Egyesült Királyság nemzeti önazonosságát a legutóbbi időben megkérdőjelezte például a Skócia függetlenné válásáról meghirdetett népszavazás, vagy multi- kulturalizmussal mint társadalmi modellel kapcsolatos aggályok. A játékok korai időszakában indulatokat szított, hogy a brit olimpiai csapat labdarúgó-válogatottjának egyes walesi és skót játékosai nem énekelték a nemzeti himnuszt a mérkőzések előtt. Elhangzottak kifogások azzal kapcsolatban is, hogy nem Nagy-Britanniában született olimpikonok versengenek brit színekben. Az ország többsége azonban mindezt bölcsen figyelmen kívül hagyta, és az esetek zömében a versenyzők is megmutatták, hogy a „britséget” nem olyan nehéz megérteni. Sir Chris Hoy kerékpárversenyző, aki minden más brit sportolónál több olimpiai aranyat gyűjtött pályafutása során, mindezt „lefegyverző egyszerűséggel” fogalmazta meg, amikor kijelentette: „skót vagyok és brit... azt hiszem, az ember mindkettő lehet egyszerre” - áll a Financial Times írásában.
