Új Szó, 2012. augusztus (65. évfolyam, 177-202. szám)
2012-08-11 / 186. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. AUGUSZTUS 11. Vélemény És háttér 5 A kormánypárt és az „ellenzék" egyezségét csak pártpolitikusok sulykolják az emberek fejébe Tévedni emberi, nem ellenzéki Órákig vitatkoztak a parlamenti képviselők arról, hogy gyorsított eljárásban tárgyalják-e meg a szociális biztosításról szóló törvény kormány által javasolt módosítását. JURAJHRABKO Ezzel szemben a végrehajtási eljárás módosító javaslatának gyorsított eljárásával kapcsolatban nagyon gyorsan megegyeztek. Hiába kerestem, nem találtam objektív magyarázatot arra, mi okozza ezt a kétféle hozzáállást. Politikai okból több is van. Például jogos lenne az ellenzéki politikusok bírálata, akiknek a beleegyezésével, de törvénytelenül iktatták a parlament programjába ezt a javaslatot. De ilyen nem hangzott el. Csak annak a ténynek a nyilvános bírálata, hogy a parlamenti képviselők - függetlenül attól, melyik párthoz tartoznak - megegyeztek a törvényszegésben, vezetett oda, hogy Pavol Paška, a parlament elnöke berekesztette az ülést, és újat hívott össze, megoldva ezzel a problémát. Robert Fico miniszterelnök pedig bejelentette, ezentúl nem lesznek érvényesek a kormánypárt és a kormányon kívüli pártok egyezségei. Pontosabban: az ellenzékről beszélt ugyan, de én továbbra sem tudok a kormányon kívüli pártokról ellenzékként beszélni, mivel az ellenzéki politikát másként minősítem, mint a kormányon kívülit, és az, hogy a kormányon kívüli pártok ellenzékinek minősítik magukat, nem jelenti azt, hogy valóban ellenzékiek. Természetesen a kormányfőnek megfelel ez a retorika, mivel az emberek többsége automatikusan azt feltételezi, hogy az ellenzék az ő kormányzásának egyfajta alternatívája - holott az egyelőre nem létezik. Egyébként örömhír Fico miniszterelnök bejelentése, hogy vége a kormányon kívüli pártokkal kötött egyezségeknek, mivel ez így van rendjén. A kormánypárt maradjon kormánypárt, és mutassa meg, mire képes. A kormányon kívüli pártoknak megvan a maguk tere, amelyben ugyan nem tudják megmutatni, hogyan tudnak kormányozni, de legalább beszélhetnek róla. Az úgynevezett konszenzuális politika igényét, vagyis a kormánypárt és a kormányon kívüli pártok egyezségét (és fordítva) - állítólag az ország érdekében - csak pártpolitikusok sulykolják az emberek fejébe, valamint a velük együtt érző politológusok és egyéb művészek. Mindenki, aki józan paraszti ésszel gondolkodik, tudja, hogy a tiszta búzát és az ocsút el kell választani, csak a párttagok gondolják az ellenkezőjét. így eshet meg, hogy a kormányon kívüli politikusok közül egyedül az SDKÚ elnöke, Pavol Frešo szavazta meg azt a kormányjavaslatot, amelyet korábban a többi „ellenzékivel” együtt keményen bírált. Tévedni emberi dolog, nem ellenzéki. Ugyanígy van ez a képviselők bírálatával a gyorsított eljárással kapcsolatban. Csak azok szájából hangozhat el, akik nem voltak az előző kormány- koalíció tagjai, amely szintén visszaélt jogaival. Vagy van valaki, aki képes - tárgyilagosan, nem politikailag - megmagyarázni, miért hagyták jóvá gyorsított eljárásban az alkotmány, a bírókról és az ülnökökről, valamint a Szlovák Rádióról és Televízióról szóló törvény módosítását? Szöveg nélkül (Peter Gossónyi rajza) Gyermekeink, unokáink járulékbefizetéseinek egy része nem a nagy büdös közösben veszne el Sok gyerek, nagy nyugdíj? MÓZES SZABOLCS Gyerekszámtól függő nyugdíjnagyság. Abszurd ötlet vagy kívánatos változtatás? A nyugdíjtörvény parlamenti vitájában egy KDH-s képviselő vetette fel, ám sajnos a sok szócséplés között szinte senki sem figyelt rá. Kár, ahogyan kár az is, hogy hasonló ötletekkel csak ellenzék- benjönnekelő a honatyák. Nézzük konkrétan, miről is lenne szó: Jozef Mikloško szerint a dolgozók adóalapjuk bizonyos százalékát (ő konkrétan 2 százalékot javasolt) szüleiknek fizetnék nyugdíj gyanánt. Mondhatnánk, hogy a szeptembertől megizmosodó I. pillér most is így működik. Két lényeges különbség viszont van. Egyrészt most mindez névtelenül zajlik: befizetjük a járulékot a feneketlen közösbe, ahonnan a nyugdíjasok megkapják a nyögdíjukat. A másik különbség: a mostani rendszer figyelmen kívül hagyja, ki hány munkás kezet adott a társadalomnak. Az új javaslat tehát előnyben részesítené a többgyermekes szülőket, s hátrányosan érintené a gyermektelen vagy egygyermekes nyugdíjasokat. Diszkrimináció? Nem. A rendszer most sem egalitárius. Egy modelleset: Manci néni, aki élete nagy részében egy iparvállalat középvezetésében dolgozott, kétszer annyi nyugdíjat kap, mint Rózsi néni, az egykori iskolai szakács. Itt nincs diszkrimináció? Jó, de Manci néni aktív élete során több pénzt fizetett be a rendszerbe (mert nagyobb fizetése volt), ezért magasabb nyugdíjat érdemel - mondhatnánk. Magyarán, ki mennyi pénzzel járult hozzá a rendszer fenntartásához, arányaiban annyit kap belőle. És ha Manci néninek egy gyereke van, Rózsi néninek pedig négy? Akik mind dolgoznak, járulékokat fizetnek? Manci néni gyereke évi 1650 eurót fizet be nyugdíjjárulékként, míg Rózsi néni négy gyereke összesen 6700 eurót (ha mind az öten az országos átlagbért keresik meg). Ki járult tehát hozzá nagyobb mértékben ahhoz, hogy legyen miből nyugdíjat fizetni? Az egyenes transzfer amellett, hogy elismerné a gondos szülői törődést mint értéket, motiválna is. Ugyanis mindenki tisztán látná, hányadán áll, állunk. S világosan látná felelősségét a rendszer fenntartásáért is. Gyermekeink, unokáink járulékbefizetéseinek egy része nem a nagy büdös közösben veszne el, de nagyon is láthatóanjutna vissza az egykori eltartó, felnevelő szülőkhöz. A gyermektelen vagy egygyermekes nyugdíjas sem maradna nyugdíj nélkül, ugyanis a szolidáris I., vagy a tőkefelhalmozó II. pillérből (esetleg az önkéntes III. pillérből) jutna neki. Csak számolnia kellene azzal, hogy - munkanéven nevezzük így - a IV. pillérből nulla vagy nagyon elenyésző nyugdíjra számíthat. A nyugdíjrendszer változtatásának kiváltó oka a rendkívül kedvezőtlen demográfiai helyzet: egyre kevesebb dolgozónak kell eltartania egyre több nyugdíjast. A gond az, hogy a II. pillér sem tud teljesen reagálni erre - az I. pillér végképp -, nem az alapproblémát, hanem az általa kiváltott gondokat kívánja orvosolni. Ha nem lesz kinek dolgoznia, a-gazdaság sem fog nőni - és részvényhozamokra sem számíthatunk. Ráadásul az összes többi szociális ellátó- rendszer összeomlik, beleértve az egészségügyet is. A helyzeten a II. pillér motivációs tényezője sem javít, sőt: a magasabb járulék, magasabb nyugdíj kombináció nem a gyermekvállalásra - és az ezzel járó időleges bérkiesésre - ösztönöz. Egy társadalom jövője szempontjából kulcsfontosságú, hogy elegendő számú gyermek szülessen, akiket szüleik kellő figyelemmel nevelnek fel - ez mindennek az alfája és ómegája. Az állam azonban erre a legkevésbé sem igyekszik motiválni az embereket. Aki pedig így is több gyermeket vállal, annak igyekezetét nem ismeri el, sőt, például a fentebb tárgyalt nyugdíjrendszeren keresztül, még meg is rövidíti. KOMMENTÁR Mi a búbánatnak? KISS TIBOR NOÉ Egyre nehezebb a politikaikommentár-író dolga. A magyarországi közélet egyik legellenszenvesebb jellemzője a véleményfetisizmus. Véleménye van az utca emberének és a kom- mentelőnek, a sportolónak és a celebnek, az újságírónak, a bloggernek, a politikusnak, a filozófusnak, a biológusnak. Mindenkinek véleménye van, sarkos, markáns, karakán, macsósan kemény véleménye, nagy hangja. Mégegyvéleménytbehajítanianagy magyar véleménytengerbe, hátha nagyot csobban? Őszintén szólva s cizelláltan: mi a búbánatnak? Arányérzékés némi empátia, ez hiányzik, de nagyon. Ami pedigvan: dagonyázás a sárban, a magyar ugaron. Itt van például a londoni olimpia, ahol sportolóink kiválóan szerepelnek. Nem csak az aranyosok, a világ kedvence lett Ja- kabos (az úszó), az országé pedig Harcsa (a bokszoló). De nekünk ez is kevés az örömhöz, nekünk mindenről a politika jut eszünkbe, nekünk Mohács kell, tragédia, dráma. Kellenek árulók. Gyúrta Dániel aranya után egy minősíthetetlen színvonalú blogbejegyzés meg is találta az antimagyaro- kat, Aczél Endre és Magyari Péter személyében. Az egyik írt néhány hülyeséget, a másik pedig egy vicceskedő cikket, amit sokan komolyan vettek, ennyi. Ennyi lenne, de nem: ők máris antimagyarok. Pedig az antimagyarozók inkább példát vehetnének a britektől, akiknek az öniróniájától (lásd: Mr. Bean az olimpiai megnyitón) eleinte mindenki el volt ájulva Magyarországon. Vagy megtanulhatnának olvasni, szöveget értelmezni. De az is elég, ha nem csúsztatnak szándékosan. Gyúrta Dani egyébként hiába nyilatkozta azt, hogy az utolsó tíz méteren az édesanyja adott neki erőt, rá is lecsapott a politika. Elterjedt, hogy Gyúrta a versenyre készülve a magyar nemzeti rapper, Fankadeli számait hallgatta. Az egyik oldalon ettől azonnal hőssé vált, mások fanyalognak - véleménye megint van mindenkinek. Mert különben kit érdekel, hogy milyen zenét hallgat Gyúrta? Nagy úszó, nagy sportember. A zenei ízlése magánügy, emiatt magasztalni vagy támadni politikai szűklátókörűség. Az antimagyarokra vadászoknak különbenjobb célpontot ajánlunk, Bochkor Gábort, aki sokadszor bizonyította kültelki tahó mivoltát. Bochkor Szilágyi Áron kardvívó aranyát elcsuk- ló hangon, sírva kommentáló riportemőbe kötött bele. ,}Két pofon, és elengedem, na, most beszélhet” - ez ám a recept el- érzékenyülés ellen. Ez a sikeres magyar férfi, ez a hencegő, nagyarcú macsó az ország egyik legnépszerűbb rádiós személyisége, két hét múlva ismét ő lesz a címlapokon. De ne reménykedjünk, még Bochkort is alul lehet múlni. A Magyar Hírlap jegyzetírója szerint egyenes az összefüggés egy ország mentális állapota és az olimpián szerzett aranyak száma között. „Nyilván nem téved, aki azt mondja, a pekingi sovány siker a Gyurcsány-éra általános depressziójának tükre volt. És London? Mintha már nem lennénk depressziósak. így érthető tehát, miért fanyalogtak a magyar aranyakon a ballib celebek” - írja a lap szerzője. Nyilván érthető. Ezek alapján ki vitatná, hogy Magyarország legvidámabb éve az volt, amikor sportolóink 16 aranyéremmel, az éremtáblázat harmadik helyét megszerezve utaztakhaza Helsinkiből. S hogy ez melyik évvolt? 1952. És akkor - az olimpiát feledve - arról már ne is beszéljünk, hogy mit kapott (és müyen stílusban) a baloldali/liberális sajtótól Tamás Gáspár Miklós, aki kiállt az Orbán Viktort kritizáló Sólyom László mellett. Ne is beszéljünk, ne is írjunk róla: így. Annyira búbánatos. A szerző magyarországi publicista TALLÓZÓ WIENERZEITUNG Nem az a legfeltűnőbb a drámai romániai politikai eseményekben, amit a Frankfurter Allgemeine Zeitung „hideg államcsínyként” jellemez, hanem az EU visszafogott reagálása VictorPontakormányfő „ál-legális praktikáira” - írta Ulrich Schacht író, újságíró. Az Európai Bizottság a romániai eseményekre azzal reagált, hogy „arra kérte a román pártokat és a hatóságokat: ügyeljenek a jogállamiság követelményeire” - áll a lapban. Meglepőnek tartja a brüsszeli reakciót annak fényében, ahogy a magyarországi politikai fejleményeket kezelték Európában. Az európai bírálatokat „uszításig fokozott kritikaként” jellemezte a szerző. ,Emikor Magyarország kristálytiszta demokratikus eljárással megválasztott kormánya abszolút parlamenti többségével klasszikus szellemiségű alkotmányt fogadott el, európai parlamenti és bizottsági illetékesek a fasizmus visszatérését jósolták, és még Hillary Clinton amerikai külügyminisztert is közbeavatko- zásrabírtákrá”-írta. (MTI)
