Új Szó, 2012. augusztus (65. évfolyam, 177-202. szám)

2012-08-09 / 184. szám, csütörtök

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. AUGUSZTUS 9. Sport-londoni olimpia 15 A magyar birkózó nagy álma, hogy 2016-ban, Rióban a testvérével együtt szerepelhessen Lőrincz csalódott, mert nem lett első Lőrincz (pirosban) ekkor már tudta, hogy nem nyert (MTI-felvétel) Kár, hogy nem sikerült egész napi látványos és akciódús birkózását aranyéremre váltania Lőrincz Tamásnak. A 66 kilós magyar versenyző ugyanis a döntőben alulmaradt a vb-bronz- érmes dél-koreai Kim Hjeon Vuval szemben, és ezüstérmes lett. ÖSSZEÁLLÍTÁS „Elég jól sikerült a felkészülésem, könnyen hoztam a súlyomat, ami ná­lam mindig kritikus pont, ugyanis kilenc kilót fogytam erre a versenyre” - mondta a vereség után szomorúan a ma­gyar kötöttfogású birkózó. - Az egész napom jól alakult, az amerikai és a grúz versenyzőtől eddig csak kikaptam, most pe­dig még utóbbit is viszonylag simán sikerült legyőznöm. Úgy érzem, hogy fizikailag és men­tálisan is nagyon egyben vol­tam, úgyhogy nagyon bíztam a sikerben. A döntőben állásból nem nagyon fértem hozzá a dél-koreai sráchoz, aztán volt az a lenti helyzet, amikor nem engedte, hogy összefogjam. Nem szólt rá a bíró, ami szokat­lan volt, szerintem ott egy ki­csit szétestem fejben. Aztán a második menetben egy szép akciót hajtott rajtam végre, eh­hez kétség nem fér, azaz meg­érdemelte a győzelmet. Én et­től függetlenül nagyon csaló­dott vagyok, és egy ideig az is leszek, hiszen életem legna­gyobb sikerének a kapujában álltam. Ezt egyelőre még nehéz megemészteni, remélem azért, hogy valamikor majd tudok örülni az éremnek.” Lőrincz hozzátette: megle­petésre jelen volt a csarnokban a családja, a szülei, a testvérei, köztük a szintén válogatott birkózó Lőrincz Viktor és né­hány barátja. „Meglepetten lát­tam őket az elődöntő után a le­látón, de nagyon örültem ne­kik. Nagy álmom, hogy 2016-ban, Rióban a testvé­remmel együtt szerepelhessek” - fogalmazott. (MTI, origo) Kitettek magukért a birkózók Nem a bírón múlott - hangsúlyozta többször is Lőrincz Tamás elvesztett döntője után Struhács György, kötöttfogású szak­ágvezető. „A koreai állásból kizárta Tamást, nem tudott akci­ózni. Az első menetben volt némi bírói támogatása is a koreai­nak, Tamást már meg akarták inteni, de nem ezen múlt a meccs. A második menetben megemelte Tamást az ellenfele, azután pedig volt egy lábfogás, amiért Tamást jogosan megin­tették. Ä koreai megérdemelten lett olimpiai bajnok” - mond­ta Struhács. A magyar kötöttfogású birkózók Módos Péter révén egy bron­zot is szereztek az Excel Arénában. „Ezek a fiatalok beértek, remélem, hogy a további világversenyekről aranyat is hoznak. Abban is bízom, hogy Tamás hamar feldolgozza a vereséget. Csak boldog lehet, hiszen gyönyörűszép ezüstérmet szerzett. A magyar birkózás az eddigiekben kitett magáért, és ez erőt ad a továbbiakra is” - nyilatkozta Struhács. (bt) Maklufi esete Kizárása után nyert aranyat Megnyerte az 1500 méteres futás dön­tőjét az algériai Taufik Maklufi kedd este, miután hétfőn ki­zárták az olimpiáról egy buta hiba miatt, de a sikeres fel­lebbezésnek köszönhetően mégis indulhatott a döntőben. A többesélyes fináléban nem tartozott az első helyre vártak társaságába, az afrikai futó azonban a nem túlságosan gyors iramú fináléban két­száz méterrel a cél előtt ha­talmas hajrát vágott ki, foko­zatosan elhúzott riválisaitól, és meglepetésre a szám aranyérmese lett. Az is várat­lan, hogy kenyai futó nem ért fel a dobogóra. Maklufi korábban bejutott a 800 méter döntőjébe is, de ott nem akart fúrni azért, hogy a fő számára, az 1500 méterre készüljön. Az algériai szövet­ség azonban elfelejtette vissza­léptetni, így kénytelen volt el­indulni. 300 méter után meg­állt a pálya szélén, a Nemzet­közi Aüétikai Bizottság pedig kizárta az olimpiáról komoly­talan versenyzés miatt. (MTI) Szíwel-lélekkel küzdött, de kikapott az elődöntőben a spanyoloktól a magyar női vízilabda-válogatott „Olimpián nem lehet összeomlani, harcolunk a bronzért” KIKÜLDÖTT MUNKATÁRSUNKTÓL A bronzéremért játszhat ma (19.40) a magyar női vízilabda-válo­gatott Ausztrália ellen, miután kedden este 10:9-re kikapott az elődöntőben Spanyolor­szágtól. Az eredmény szorosabbnak mutatja a meccset, mint ami­lyen valójában volt: a spanyo­lok (némi játékvezetői segít­séggel) rögtön a meccs elején elhúztak, a magyar lányoknak pedig ugyan voltak felzárkó­zási lehetőségeik, de ezekkel nem tudtak élni. Az utolsó magyar gól az utolsó másod­percben esett, a spanyolok to­vábbjutása olyannyira nem forgott veszélyben, hogy Me­rész András szövetségi kapi­tány az utolsó időkérésnél már a bronzmeccsről beszélt a csa­patának. ,A rengeteg kilátogató ma­gyar szurkoló, és az a több százezer vagy több millió em­ber, aki a tévén keresztül drukkol a magyar válogatott­nak, megérdemli, hogy a bronzmeccsen is a szívünket- lelkünket kitegyük, ahogy ed­dig is. Ha ez egy kicsit okosabb játékkal is párosul, akkor meg is szerezhetjük a bronzérmet” - mondta Merész. „Vereség után nem illik a já­tékvezetésről beszélnünk, ma­gunkkal kell foglalkoznunk - folytatta a kapitány. - Más­részt a kiállításözönben az is közrejátszott, hogy két-három gólos hátrányban valahogy meg kell próbálni elvenni a labdát az ellenféltől, szoros védekezést kell játszani, ami­ben benne van a kiállítás rizi­kója. De az is, hogy ha kapunk két hátrányt, akkor talán ka­punk egy előnyt is. Volt, hogy kettős emberelőnyt hagytunk ki - na itt volt a nagy hiba! Gyakorlatilag mindenkinek megremegett a keze, de mivel az én hangom is folyamatosan remegett, nem tehetek senki­nek szemrehányást.” A lányok szomorkodtak, de nem roppantak össze a vere­ség után. „Olimpián nem lehet összeomlani. Vár még ránk egy meccs, mindent megte­szünk a bronzért” - nyilatkoz­ta Takács Orsolya. ,Akkor zokoghattak volna a lányok, ha az ellenfél lövi az utolsó gólt, és úgy 10:9 - je­gyezte meg Merész András. - Ennél a taktikus spanyol já­téknál várható volt, hogy az el­lenfél megőrzi előnyét. Az utolsó negyedben az időké­résnél is azt mondtam, ez a meccs szólhat még arról is, hogy az utolsó négy percben valahogy kiegyenlítünk, és az­tán lesz valami, de elsősorban arról szól, hogy mi lesz a bronzmeccsen. Egy leeresztett társaság, amely feladta az utolsó négy percben, a bronz­meccsen is ugyanott folytatná! Remélem, hogy az ausztrálok ellen is azzal az akarattal fo­gunk játszani, amellyel a vé­gén szépítettünk.” Ausztrália nem lesz könnyű ellenfél: rendes játékidőben még nem kapott ki a tornán, az amerikaiak elleni elődön­tőben hosszabbítás után ma­radt alul. (bt) ATLÉTIKA fi 10.00 férfi tízpróba, 110 m gát Szabó Attila TÖ3Ö női magasugrás, selejtező 10.55 férfi tízpróba, diszkoszvetés Szabó Attila 12.35 férfi 4x400 m, előfutam 13.55 férfi tízpróba, rúdugrás Szabó Attila 19.30 férfi tízpróba, gerelyhajítás Szabó Attila 20.20 férfi hármasugrás, döntő 20.30 női 800 m, középdöntő 21.00 férfi 800 m, döntő 21.20 női 4x100 m, előfutam 21.55 férfi 200 m, döntő 22.00 női gerelyhajítás, döntő 22.20 férfi tízpróba, 1500 m Szabó Attila BIRKÓZÁS 14.00-16.45 női 55 kg, selejtezőtől elődöntőig női 72 kg, selejtezőtől elődöntőig 18.45-21.15 női 55 kg, döntő női 72 kg, döntő GYEPLABDA, férfiak a 9. helyért 9.30 Argentína—Új-Zéland a 7. helyért 12.30 Pakisztán—Dél-Korea elődöntő 16.30 Ausztrália-Németország 21.00 Hollandia—Nagy-Britannia KAJAK-KENU 10.30 férfi C21000 m, döntő Ötkarikás képernyő - az olimpiai eseményeket az Ml (9.30-13,30, 15.30-19.30, 20.20-23.05) és az M2 (10.30-19.30,20.08-22.05), azSTVl (15.30-16.35,18.10-19.00) ésazSTV2 (9.45-0.00). a ČT4 (10.00-0.00) és az EUROSPORT (9.30-0.00) közvetíti. AZ OLIMPIA MŰSORA, AUGUSZTUS 9., CSÜTÖRTÖK KAJAK-KENU 10.48 férfi K41000 m, döntő Kämmerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel, Gelle Péter, Martin Jankovec, Vicék Erik, Tarr György 11.08 női KI 500 m, döntő Kozák Danuta 11.35 női K2 500 m, döntő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa KERÉKPÁR 16.00-18.00 BMX, férfi negyeddöntő KÉZILABDA, nők elődöntő 18.00: Norvégia—Koreai köztársaság 21.30 Spanyolország-Montenegró KOSÁRLABDA, nők elődöntő 18.00 Ausztrália-USA 22.00 Oroszország-Fra nciaország LABDARÚGÁS, nők a 3. helyért 14.00 Kanada-Franciaország döntő 20.45 USA-Japán LOVAGLÁS 13.30-17.00 díjlovaglás, egyéni, döntő MŰUGRÁS 11.00-12.30 női 10 m toronyugrás, középdöntő 20.00-21.30 női 10 m toronyugrás, döntő ÖKÖLVÍVÁS 17.30 női 51 kg, döntő 17.45 női 60 kg, döntő 18.15 női 75 kg, döntő RITMIKUS GIMNASZTIKA 13.00-15.40 egyéni összetett, selejtező 15.40-17.10 csapat összetett, selejtező ÚSZÁS 13.00-16.00 női 10 km Risztov Éva RÖPLABDA, nők elődöntő 16.00 Koreai Köztársaság-USA 20.30 Brazília-Japán STRANDRÖPLABDA 20.00 férfiak, bronzmeccs Í22ÖÖ férfiak, döntő SZINKRONÚSZÁS 16.00-16.45 csapat, kötelező program TAEKWONDO 10.00-19.00 női 57 kg, selejtezőtől elődöntőig férfi 68 kg, selejtezőtől elődöntőig 21.00-0.00 női 57 kg, bronzmeccs, döntő férfi 68 kg, bronzmeccs, döntő VITORLÁZÁS 13.00-19.00 férfi 470-es, döntő futam női elliot VÍZILABDA, nők a 7. helyért 15.30 Olaszország­Nagy-Britannia az 5. helyért 16.50 Kína-öroszország a 3. helyért 19.40 Ausztrália­Magyarország döntő 21.00 USA­Spanyolország

Next

/
Thumbnails
Contents