Új Szó, 2012. augusztus (65. évfolyam, 177-202. szám)
2012-08-06 / 181. szám, hétfő
ÖSSZEÁLLÍTOTTA: 12 EZ-AZ egészség 2012. AUGUSZTUS 6. www.ujszo.com Fő a belső harmónia Arról, hogy gyerekkorában nagyon súlyos betegségen - gyer- mekparalízis - esett át, Esztergályos Cecília nem szívesen beszél. A televízióban egykor hetenként jelentkező nagy sikerű filmsorozat, a Família Kft. sztárja viszont soha nem zárkózott el az olyan témák előtt, mint az öregedés, amitől pedig a legtöbb hölgy ódzkodik. A plasztikai műtétek, mindenféle csodakenőcsök helyett megvan a maga receptje, hogyan lehet természetes úton harcba szállni vele. A jövőre már 70. évébe lépő kitűnő színésznő vallja, hogy a legjobb fegyver a belső harmónia megteremtése. A Família kissé neurotikus, négy- * gyerekes Szép anyukájával szemben neki nem lehetett gyereke, s az is jellemző rá, hogy kerüli a konfliktusokat, menekül attól a helytől, ahol nézeteltérésbe kerülhet. Egy színésznek egyébként is sok minden okoz stresszt: ha egy előadás nem a tervek szerint sikerül, ha nem kap szerepet, vagy nem olyat, amilyet szeretne stb. Ezekkel mind kénytelen szembesülni, és bármennyire igyekszik távol tartani magától, nem mindig lehetséges felülkerekedni rajtuk Ezért dolgozott ki magának amolyan megelőző programot: a konfliktusokra egyszerűen bólogat, és többnyire igazat ad a másiknak. Ezzel el is veszi a dolgok élét, és nem idegeskedik. Ha ez nem működik, egyszerűen feláll és kisétál, mindig igyekezvén megőrizni a hidegvérét, elhitetni magával, hogy a színpadon áll - és játszik Ha ez sikerül, akkor már túl is van a nehezén... Egy focista sincs vasból Egyik nap ott virított Figo mellett a lelátón, aztán, jött a hír, hogy a hetvenéves Eusebiót, a korábbi legendás portugál futballistát a poznani központi . kórházba szállították. A Fekete Párduc a lengyel-ukrán közös rendezésű Európa- bajnokságon hazája csapatát, az elődöntős portugál válogatottat látogatta meg az opalenicai lakhelyén, amikor rosszul lett. Szerencsére nem igazolódott be az infarktus gyanúja, de a világhírű labdarúgó esetében nem árt az óvatosság. Már csak azért is, mert Eusebio da Silva Ferreira december óta négyszer került kórházba, tavaly kétoldali tüdőgyulladással, februárban nyaktáji fájdalmakkal, legutóbb áprilisban pedig magas vérnyomása miatt került a lisszaboni Luz klinika intenzív osztályára. Az orvosok kiderítették, hogy arterioszklerózisban szenved. Ez az artériák (arterio) me- szesedését, merevvé válását (szkle- rózis) jelenti, számos, az artériák falának megvastagodásával és csökkent rugalmasságával járó betegség, ami a világsztárnál a magas vérnyomás és a magas koleszterinszint következménye. Akkor az orvosok úgy nyilatkoztak, hogy a Benficával kétszeres BEK- győztes (1961, 1962), a portugál válogatottal világbajnoki bronzérmes (1966) focista nem kerüli el Lefogyott a sztárszakácsnő Csodálatosan főz, Nigella Lawson a világ talán leghíresebb szakácsnője. Csoda, ha a sok-sok finomságot maga is megkóstolja, ez pedig nyomot hagy rajta? Az egykor nagyon csinos, mindig bájos és mosolygós Nigella pár kilóval többet nyomott a kelleténél. A médiaszakács egy szép napon úgy döntött, elég (állítólag nem magától, a tévétársaság unszolására). Mindössze fél év alatt 20 kilót fogyott. Tavaly ősszel kezdett fogyókúrázni, méghozzá meglehetősen sajátos módszerrel. Mint mondja, diétázni képtelen lenne, s ezen nem is lehet csodálkozni, ha az ember belegondol, hogy naponta a legcsábítóbb ételek csiklandozzák az orrát. Ember legyen a talpán, aki ennek ellen tud állni. Ezért aztán a sztárszakácsnő úgy döntött, hogy mozgással - ha kell, akár némi pluszt is hozzáadva - tornázza le a kilókat. Személyi edzőt fogadott, pilatesre járt és jógázott, ez utóbbit a mai napig sem hagyta abba. Egyes lapok szerint egy ideig vegetáriánus volt, de ő ezt cáfolta. Bárhogy is volt: tény, hogy idén már nemcsak deréktól felfelé mutathatták a tévében... Sztárok életmódja EGY HÉT A SZÉPASSZONNYAL Augusztus 6-8. - a Hold a Kos jegyében van A Kos a fejre hat. Tudatosítsa, hogy egyedi személyiség. Hagyja abba a szitkozódást, saját maga becsmérlését, ne arról beszéljen, hogy ön milyen szörnyű és lehetetlen... tisztelje magát. Legyen hálás életéért, és az élet is másképpen fog viszonyulni önhöz. Változtasson magatartásán, egészen más hullámokat fog kibocsátani és meglátja, hogy ezek a hullámok visszatérnek önhöz. Ezt mindennap érzékelni fogja környezetében. Gyakorolja. Elég, ha tükörbe néz, és azt mondja: Szeretlek, valóban nagyon szeretlek. Addig ismételje, amíg el nem jut ahhoz az önben lakozó kisgyermekhez, aki oly sokáig elutasításban részesült. Ezután kis csodák fognak történni. Alaposan masszírozza meg az orrtövét (serkenti a tüdőt, a szívet és a lépet). Rágjon zöld petrezselymet, borsmentát vagy citromfüvet, és összpontosítson a rágásra. Az elme megnyugszik, és friss lehelete lesz. Augusztus 9-10. - a Hold a Bika jegyében van A Bika hatással van a nyakra és a vállra. Az immunrendszert edzéssel, napi félórás sétával edzheti. Igyon eperlevélből, málnalevélből és szederlevélből készült teát. A fokhagyma egészséges turmixolja szét joghurttal, friss korianderrel vagy borsmentával, egy csepp olívaolajjal, ízlés szerint sóval és borssal, kiváló grillezéshez. Kellemes lehelete lesz, ha szétrág egy kávészemet vagy köménymagot. Takarítsa be a termést. Főzze be, fagyassza le, most semmi nem romlik meg. Augusztus 11-12. - a Hold az Ikrek jegyében van Az Ikrek a tüdőre hat. A helyes légzés a bélmozgásra, a gyomor, a máj és a vese munkájára is hat. Próbálja ki a következő légzőgyakorlatot: lassan vegyen orron keresztül lélegzetet, érzékelje az áramló levegőt, majd rövid időre tartsa vissza a lélegzetét, és félig nyitott szájjal lassan fújja ki a levegőt. Az egyik kéz hüvelykujjával masszírozza meg a másik kéz tenyerét, az ujjaival addig dörzsölje, amíg fel nem melegszik. Körkörös mozdulatokkal lazítsa el az öklét, majd a könyökét és a vállát. (www.krasnapani.cz) » A Hodosi Lakomán az Új Szó is ott lesz Ha megismétlődik a tavalyi helyzet, akkor szombaton ismét sokan lesznek a Hodosi Lakomán. A sok látnivaló és finomság mellett azonban rólunk se feledkezzenek meg. Térjenek be az Új Szó-sátorba, ahol dr. Horváth Mária okleveles egészségügyi nővér és munkatársaink fogadják majd önöket. A vérnyomás - és vércukorszintmérésen kívül ajándék is vár a látogatókra. Találkozzunk az Új Szó-sátorban! A mellékletet szerkeszti: Kovács Ilona, ilona.kovacs@ujszo.com; 02/59 233 461 Reklámmenedzser: Csáder Zsuzsa 0908/354 953, fotók: Fotolia, képarchívum Levélcím: Egészség, Petit Press Rt., Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1