Új Szó, 2012. július (65. évfolyam, 152-176. szám)

2012-07-06 / 155. szám, péntek

18 Sport-hirdetés ÚJ SZÓ 2012. JÚLIUS 6. www.ujszo.com A vízi szlalom 29 esztendős Európa- és világbajnoka azzal az eshetőséggel is számolt, hogy soha nem jut ki ötkarikás játékokra Dukátová nagyon örülne egy londoni éremnek (Vladimír Šimíček felvétele Volt már Európa- és vi­lágbajnok, háromszor is megnyerte a Világkupát, és idén az ötkarikás játé­kokon is debütálhat, mert az eddigi négy kva­lifikációs verseny közül hármon jobb ered­ménnyel végzett, mint olimpiai címvédő vetély- társa, Elena Kaliská. Ja­na Dukátovának egy szponzora tortával ked­veskedett ebből az alka­lomból, s a falatozás után a 29 éves vízi szla- lomozó az újságírók kér­déseire is szívesen vála­szolt. OROSKYTAMÁS így utólag mennyire ítéli nehéznek a londoni szereplés kivívását? Ez a folyamat nagyon hosszú volt, tulajdonképpen egy évig tartott. A kezdet rossz volt, rög­tön az első versenyem nem si­21 nap múlva kezdődik a londoni került, és mégha semmi sem volt veszve, azért nem jó így kezdeni az olimpiai kvalifiká­ciót. Tisztában voltam vele, az is előfordulhat, hogy karrierem során soha nem jutok ki az olimpiára. A következő három verse­nyen viszont sikerült maga mögé utasítania a kétszeres olimpiai bajnok Elena Kalis- kát. A döntő cardiffi verseny után beszéltek egymással? Nem... Nem volt közös té­mánk. Először lehet ott az olimpi­án. Mi az, amit a leginkább vár? Pekingben nézőként és sportágam szakkommentáto­raként jelen lehettem a játéko­kon, kilátogathattam az egyes versenyek helyszíneire és az olimpiai faluba is, most viszont én is ott lakhatok, aminek na­gyon örülök. Biztosan megis­mételhetetlen lesz a hangulat, hiszen az esetek többségében hotelokban lakunk a versenyek idején, most viszont minden sportoló együtt lesz. Módosultak valamelyest az idényre kitűzött céljai Lon­don miatt? Mivel a felkészülésembe nem fér bele az egyik Vk-futam, úgy döntöttem, ebben a soro­Jana Dukátová edzés közben « zatban idén nem fogok a győze­lemért hajtani, annak ellenére sem, hogy nagyon kedvelem ezt a versenysorozatot, de most az olimpia az elsődleges. Per­sze tudom, hogy Londonban elképesztően nehéz lesz nyer­ni. Igyekszem majd a lehető legjobban teljesíteni, egy éremmel nagyon boldog len­nék. Az olimpián minden or­szágból csak egy-egy ver­senyző indulhat a vízi szalom egyes számaiban. Mennyire sűrű az élmezőny a sport­ágában? A világbajnokságon idén azt tapasztaltam, hogy a me­zőny egyre kiegyenlítettebb, mert többen is sokat fejlődtek technikailag. Azzal, hogy Londonban a vízi szlalomban erős országokból is csak egy- egy hajó indulhat a számunk­ban, nagyjából tudom, kikre kell figyelnem. Úgy hét-tíz éremesélyessel kell számol­nom. A hivatalos ötkarikás tré­ningek előtt is készül még edzeni az angol fővárosban. Mennyiben segíti ez a felké­szülését? Meg kell szoknom az ottani vizet, amely egészen más, mint a pozsonyi. A londoni csator­nának nagyobb az esése, má­sok az akadályok, ezért a víz is másképp viselkedik benne. Elég nehéz technikájú a pálya, ami az előnyömre válhat. A vi­ze pedig kristálytiszta, olyan, mint egy úszómedencéé, úgy­hogy a nézőknek is élmény lesz látni. Ha választhatna, ön melyik sportág eseményeit nézné meg szívesen? Valószínűleg valamilyen at­létikai számra esne a választá­som, főleg az óriási stadion mi­att. Nagy élmény lenne, ha ta­lálkoznék Usain Bolttal. Élve­zem azt, ha olyasvalakivel ta­lálkozhatok, akit csak a tévéből vagy újságokból ismerek. Volt már lehetősége körül­nézni Londonban? Kétszer voltam a városban egy-egy rövid kiránduláson. Nagyon színes város, minden ember más és más, és közülük elég sokan kicsit lököttek. Név: Jana Dukátová Született: 1983. június 13-án, Pozsonyban Sportág: víziszalom Edzője: Róbert Orokocký Sikerei: U23-as Európa- bajnok (2004, 2005, 2006), világbajnok (2006, KI; 2010, Cl), világbaj­noki 2. (2010, KI; 2011, KI), Vk-győztes (2009, 2010, 2011), Európa-baj- nok (2010), Eb-2. (2011) ■THTrmnr Rastislav Rovný - egy lelkes természetbúvár Komoly, szerény fiatal­ember. Pedig lenne mire büszkének lennie. A 22 éves, borinkai Rastislav Rovný négy évvel ez­előtt az isztambuli Nem­zetközi Környezetvédel­mi Projekt Diákolimpi­án aranyérmet szerzett, az Európai Bizottság fia­tal tudósjelöltek számá­ra meghirdetett verse­nyében szintén első he­lyezést ért el. PORTRÉ Arról nem is szólva, hogy a szlovákiai hegyvidéki patakok, folyók élővilágát bemutató, főként a védett kövi rákra fó­kuszáló természettudományi kisfilmje több külföldi iskolába Rastislav Rovnýt a Közép-eu­rópai Alapítvány és a Slovnaft Új Európa Tehetségei közös programja támogatja. is eljutott, és ott oktatási se­gédanyagként használhatják. Kutatásainak eredményeit a fiatal tudósjelöltek hazai fo­lyóiratában is publikálta, s munkáját Szlovákiában és kül­földön is díjazták. „Édesapám akvarisztikával foglalkozik. Természettudo­mányi karon végzett, environ­Szlovákiát képviselve (R. R. archívuma) Boolh no. 42 impact of selected ecological factors or distribution of the crayfish population in the Slovakia Rastislav Rovný Slovakia : • s TALENTY NOVEJ ■ EURÓPY« mentalisztika szakon, ami akkor még újdonságnak szá­mított - magyarázza Rast’o, aki a pozsonyi Komenský Egyetem Természettudományi Karán biológiát tanul. - Hasonló szakon végzett anyukám is, tehát bizonyos mértékig ők is hatással voltak arra, hogy ez a tudományterület felkeltette az érdeklődésemet. Másrészt én ugyan Pozsonyban szület­tem, de hároméves koromban falura költöztünk. Állandóan Felvételek Rasto dokumentum­filmjéből természetközeiben voltunk, és valahogy magától értetően alakult ki bennem a környezet, a természet iránti érdeklődés, vonzalom.” Amikor arról faggatom, mi befolyásolta döntően abban, hogy az environmentalisz- tikával, a környezetvédelem­mel komolyabban foglalkoz­zon, így válaszol: .Alapiskolás koromban nagyon jó biológiatanáraim voltak, akik arra buzdítottak engem és az öcsémet is, hogy kapcsolódjunk be a tudomá­nyos diákköri munkába, ve­gyünk részt a biológiaolimpi­ákon. Sikereket is elértünk, aminek természetesen nagyon örültünk mi is és a tanára­ink is. Később a gimnáziumi biológiatanárnőnk arra ösz­tönzött bennünket, hogy foly­tassuk ezt a tevékenységet, saját kutatásokat folytassunk, és prezentáljuk az eredménye­inket.” A leginkább az tölti fel, árul­ja el, hogy e kutatások során közeli kontaktusban lehet a természettel. Megfigyelheti, hogyan éli a természet a maga életét, milyen kölcsönhatások alakulnak ki az élővilágban. Természetesen az is nagyon kellemes érzés, teszi hozzá, ha kutatásainak eredményeit bemutatva mások is értéke­lik erőfeszítéseit, elismerően nyilatkoznak a munkájáról. „Ilyenkor érzi az ember, hogy van értelme annak, amit csi­nál. Arra lelkesít és inspirál, hogy továbbra is foglalkozzak a környezetvédelemmel” - mondja Rasťo. A tehetséges egyetemista fiúnak a tanulás, a kutatás mellett természetesen hobbija is van. Szívesen hegyikerékpá­rozik, olyannyira, hogy amatőr szintű versenyekre is benevez. Ezenkívül érdekli a képzőmű­vészet is, főleg a szobrászat. Ha van egy kis szabadideje, a szobrászkodás kellemes kikap­csolódást jelent számára, (me) STREDOEURÓPSKA NADÁCIA Cff CENTRAL EUROPEAN FOUNDATION Slovnaft RE120056 1J

Next

/
Thumbnails
Contents