Új Szó, 2012. július (65. évfolyam, 152-176. szám)
2012-07-27 / 173. szám, péntek
Kultúra 7 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. JÚLIUS 27. *y**íM" 4,-.u.**-.-», & , n _____________________________ _d __k_i_ szerző felvétele) FISZ-tábor a visegrádi Mogyoró-hegyen A fiatal magyar írók első Kárpát-medencei találkozója, avagy találd meg a helyed az irodalomban Irkásztábor a Dunakanyar felett „Sok szeretettel üdvözlök mindenkit az első nemzetközi FlSZ-tábor- ban, ami nem is első, nem is nemzetközi, de ilyen méretekben az első mindenképpen” - nyitotta meg Kollár Árpád (a FISZ elnöke) a visegrádi Mogyoró-hegyen a szervezetjúlius 18. és 22. között tartott, immár tizenkettedik irodalmi táborát, amely a fiatal magyar irodalom első Kárpát-medencei találkozója is lett egyben. MUCHA ATTILA Az ir(T)ás-táborhoz képest (oda bringán mentem) most a szelíd vonatozást választottam. Szobnál átszálltam, Nagymarosról komppal hajóztam. A kompon leszólítottam két emberkét. Úgy gondoltam, a hegyre tartanak ők is. Rákérdeztem, valóban. Áldomásosztás a Duna partján, csak hogy ne röszkessünk! Mindig vannak jóemberek, szóval fuvar is lett. Érkezés a már ismert erdei erdészeti iskolába. Vezető előadóként Tóth Krisztina, Szilágyi István, Spi- ró György jöttek el. Irodalmi lapok: Műút, Tiszatáj, Szép- irodalmi Figyelő, Új Könyvpiac, Alföld és az Új Forrás. A FÍK mellett, különböző alkotó- csoportok: Apokrif, FÉL, Hátsó Bejárat, Bretter György Irodalmi Kör (Kolozsvár), Jelfolyam, Kultúra és Kritika, Szkholion. Az idén februárban 10 évessé lett E-MIL (Erdélyi Magyar írók Ligája) ünnepi visszatekintője mellett a 15 éves FISZ (Fiatal írók Szövetsége) elő- szülinapi buliját is itt tartották. „És még mit csináltok ott a partizás mellett?” - kérdeznéd. Annyit tennék hozzá, hogy írunk, vagyis ezzel kapcsolatos marhaságokat csinálunk. Műhelymunkázunk. Munkacsoportokban beszélgetünk, vitatkozunk, érvelgetünk, felolvasunk, írunk, újra felolvasunk. Nagyokat hallgatunk, nagyokat figyelünk. Hálásak vagyunk N. Tóth Anikó (próza), Németh Zoltán (líra) és Orcsik Roland (kritika) egy nem is annyira hálás feladatban helytállt teljesítményéért. Csoportonként mintegy harminc ifjonc helyenként eltérő véleményéből próbálták kinyerni a tiszta hangot, megadni a helyes utat. Apránként ismertük meg egymást, jelen és jövő irkászai. Az ilyen közegekről, bármennyire szokatlannak tűnnek is, legbelül mindenki tudta, hogy jó helyen vagyunk. Hatással voltunk egymásra, mindenkit átjárt valami egészen sejtelmes dolog, kíváncsi vagyok, mi lesz ebből a jövőt illetően. Nappali fényben egész más volt a tábori élet, mint éjszaka. Valójában este történtek a meghatározó dolgok, amikről napközben hallgattunk. Szórakoztunk. Fénnyel írtunk, műveket hallottunk a FISZ alkotói pályázatából, felolvastunk az Ámbrooziával, közelebb kerültünk a slam poetry- hez, zenét hallgattunk. Sikeres esőtáncot jártunk, de ez sem vette senki kedvét. Sőt! Őrület. Aztán, mint megtudtam, úgy volt, hogy disznózsír lesz, végül is libazsíros kenyereket majszoltunk az élesztős házi sör mellé. Tábortűz, csillagok, a nagy rét. Mellesleg az emlősök csoportjába tartozunk. Az efféle íróembereknél pedig nagyon fontos pillanat, hogy őszintén ki tudjanak bújni saját magukból. Ember-csuhák lógtak a képzelet szárítókötelén. Ezek után egymás bőrébe bújtunk. Reggelenként mindenki a saját fejében ébredt, és a végén más-más szeleteket hoztunk haza magunkkal. Most innét, karosszékemből nézem az eseményeket. Még mindig erősek a körvonalak, most már ezekből az emlékekből indulok ki, mikor legközelebb is találkozom ezekkel az emberekkel. Köszönöm nektek, részemről a szerencse! Remélem, jövőre is ugyanott. Bruce Willis időutazós thrillerével nyílik meg a Torontói Nemzetközi Filmfesztivál Számos világpremier és jó pár klasszikus ELŐZETES Montreal. A Bruce Willis főszereplésével forgatott Looper - A jövő gyilkosa című időutazós thrillerrel nyílik meg szeptember elején a Torontói Nemzetközi Filmfesztivál - jelentették be a mustra szervezői. A Rian Johnson rendezésében készült produkcióban Joseph Gordon-Levitt bérgyilkost alakít, akit azzal bíznak meg, hogy ölje meg öregebb önmagát, akit Willis játszik. A szeptember 6. és 16. között zajló filmfesztiválon a szervezők tájékoztatása szerint számos további világpremiert is tartanak. Egyebek mellett a David Mitchell regényéből adaptált Cloud Atlast is vetítik Hugh Grant és Halle Berry főszereplésével. A Ben Affleck rendezte Argo című túszdráma szintén a kanadai filmmustrán mutatkozik be, akárcsak Az éjfél gyermekei című Salman Rushdie-könyvből született film, amelyet az indiai Deepa Mehta rendezett. Észak-Amerika legjelentősebb filmfesztiváljának programjában több idasszikusfel- dolgozás, így Dickens Szép remények, Tolsztoj Anna Karenina és Shakespeare Sok hűhó semmiért című művének film- változata is látható majd. Dustin Hoffman Quartet című rendezői bemutatkozásával érkezik Torontóba, ahol vígjátéka olyan tekintélyes kollégák munkáinak társaságában szerepel, mint Costa-Gavras, Neil Jordan, Robert Redford és David 0. Russell - ismertette a részleteket a BBC hírportálja A kanadai fesztiválon a nemzetközi produkciók szakmai zsűri előtt nem versenyeznek, a nézők szavazatai alapján kerül ki a felhozatalból a győztes alkotás, amelynek jó esélyei vannak az Oscar-versenyben is. Két éve A király beszéde, tavaly a libanoni-kanadai rendezőnő, Nadine Labaki Where Do We Go Now című filmje nyerte a 15 ezer kanadai dollárral járó közönségdíjat. (MTI) RÖVIDEN Elhunyt Susanne Lothar színésznő Berlin. Ötvenegy éves korában elhunyt Susanne Lothar német színésznő, Michael Haneke Arany Pálma-díjas A fehér szalag és Stephen Daldry Oscar-díjas A felolvasó című filmjének sztárja. Lothar nemzedéke német színészgenerációjának kiemelkedő művésze volt. Négyszer nyerte el a legrangosabb német filmes díjat színészi alakításaiért. Michael Haneke egyik kedvenc színésze volt, az osztrák rendező Furcsa játék című 1997-es munkájában Lothar férjével, Ulrich Mü- hével együtt szerepelt. Lothar Isabelle Huppert oldalán is feltűnt A zongoratanárnő című filmben. (MTI) Látogatható lesz a nekropolisz Róma. Néhány hét múlva megnyitják a nagyközönség előtt a Vatikánváros területe alatt húzódó római nekropo- liszt. Az ókori temetőből eddig négyszáz sírt és nyolcvan kriptát ástak ki. Lovagok és kézművesek, szabadok és rabszolgák, gyerekek és matrónák nyugszanak évezredek óta a Vatikán dombja alatt. A nekropolisz eddig feltárt, mintegy ezer négyzetméteres területét szabadtéri múzeummá alakították át. A Corriere della Sera római kiadása arról számolt be, hogy a földalatti sírok között és ezek felett áthaladó útvonalon lehet majd megcsodálni a sírok díszítését, a szarkofágokat, a szobrokat, a mozaikpadlókat, a freskókat, a kis mauzóleumokat. A turistákat a Vatikáni Múzeumtól induló buszok viszik a vatikáni kerten át a temetőhöz. A nekropolisz egy óra alatt járható be. (MTI) Sikeres Wagner-fesztiválnyitó Bayreuth. A bolygó hollandi című operával megnyílt szerda este a németországi Bayreuth-ban az idei Wagner- fesztivál. A produkciót az utóbbi napok botrányai ellenére nagy tapssal jutalmazta a közönség. Richard Wagner világhírű operájában eredetileg az orosz basszbariton, Jev- genyij Nyikityin lépett volna fel, de a művész vitatott - egyesek szerint horogkeresztet és náci jelképeket ábrázoló - tetoválásai miatt végül lemondott szerepéről. Helyére Samuel Youn ugrott be a címszerepre, s mindössze négy napja volt, hogy felkészüljön a nagyjelentőségű előadásra. (MTI) Jeles sztárok az Arany Oroszlánok fényében Nagy nevek versenyben MTl-HÍR Róma. Terrence Malick, Brian de Palma, Takesi Kitano és Marco Bellochio filmje is verseng majd az augusztus végén megnyíló 69. Velencei Filmfesztivál fődíjáért, az Arany Oroszlánért. A versenyfilmes programot tegnap Rómában hozta nyilvánosságra Alberto Barbera, a velencei mustra igazgatója. Összesen tizenhét produkció kapott meghívást a nemzetközi versenybe, a fesztivál megnyitása előtt pedig egy további meglepetésfilmmel is kiegészül a mezőny. Terrence Malick To the Wonder című - Ben Affleckkel, Rachel Weiszszel és Javier Bardemmel forgatott - filmje mellett Brian de Palma Passion című thrillere is versenyez. Rachel McAdams mindkét produkcióban szerepel. A fesztiválközönség Takesi Kitano japán rendező Outrage: Beyond című akciófilmjét, a 71 éves olasz rendező, Marco Bellochio Bella addormenta című drámáját, Paul Thomas Anderson The Master, Olivier Assa- yas Aprés mai, továbbá a délkoreai Kim Ki-duk Pieta, Ulrich Seidl Paradises: Glaube és az orosz Kirill Szerebrennyikov Izmenya című munkáját is megtekintheti a versenyfilmek között. Több mint tucatnyi film mutatkozik be versenyen kívül, köztük Robert Redford The Company You Keep című politiVelence vendége lesz Zac Efron, akit a hazai mozikban legutóbb, már nem tiniszerepben, a Szerencsecsillag című filmdrámában láthattunk (TASR/AP-felvétel) kai thrillere, amelyet a színészrendező is elkísér Velencébe. A Mira Nair indiai rendezőnő The Reluctant Fundamentalist című politikai drámájával megnyíló fesztivál nemzetközi zsűrijét idén Michael Mann amerikai filmrendező vezeti. Az augusztus 29. és szeptember 8. között zajló patinás mustra vendégei között lesz a nemzetközi sztárvilágból James Franco, Selena Gomez, Zac Efron, Dennis Quaid, Rachel McAdams, Heather Graham, Shia LaBeouf, Winnona Ryder, Chris Evans, Rachel Weisz és Javier Bardem is. Joseph Gordon-Levitt amerikai színész jelenleg rendőrszerepben az új Batman-film pozitív hőseként hódít, Torontóban azonban egy más arcát mutatja majd, a szemle nyitófilmjében bérgyilkost alakít (SITA/AP-felvétel)