Új Szó, 2012. július (65. évfolyam, 152-176. szám)
2012-07-23 / 169. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. JÚLIUS 23. Vélemény És háttér 5 Fontos lehet a matrica nélküli szlovákiai, felvidéki magyar is? Két euróért magyar leszel! Azon agyalok szombattól, fontosvagyok-eén, mint szlovákiai, akarom mondani, felvidéki magyar. És ha igen, vajonkinek, miért... BARAK LÁSZLÓ Miközben minimum necces- nek tartom, hogy ezért, mármint, hogy fontosnak tartsanak bizonyos körökben, no meg, hogy én, aki vagyok, önmagamat is fontosnak tarthassam, ahhoz illő és hasznos lenne betagozódnom azoknak a fontos felvidéki magyaroknak az éppen alakulóban levő „táborába”, akik most már pl. autós matricával hirdetik majd egy-egy felvidéki tájegységhez, egyszersmind a magyar nemzethez való tartozásukat. „Regionális tudatuk, szülőföldhöz való kötődésük”, s naná: nemzeti identitásuk „újjáélesztése” céljából - állítólag... Ez jött le nekem abból a címoldalas újsághírből, amely szerint egy civil szervezet, a Fontos vagy! mozgalom Csallóköz (CSK), Mátyusföld, Nógrád, Gö- mör stb. magyar-szlovák-né- met nyelvű ország-, ületve felségjelzést idéző autós matricákat forgalmaz. Hogy úgymond, újjáélessze az magyar emberek regionális tudatát, szülőföldjükhöz való kötődését. A regionális tudatért és szülőföldhöz való kötődésért indított offenzíva állítólagos sikerét bizonygatva a Fontos vagy! mozgalom „projekt tervező” szóvivője, Boldoghy Olivér nyilatkozta a sajtónak, hogy várakozáson felül fogy az áru. (Az ország-, illetve felségjelzést idéző regionális matricák tudniillik. Amelyek darabja potom 2 euróért megrendelhető a Fontos vagy! mozgalom honlapján. No meg az a szóban forgó mozgalom emblémájával dekorált fehér póló is, aminek darabját 10 euróért vesztegetik.) Ellenkező esetben, mármint, ha nem vinnék az árut, mint a cukrot, ugyan mi indokolná Boldoghy által beharangozott utánnyomásukat... Mármost, arról a komáromi lakhelyű Boldoghy Olivérről van szó, aki egyike azoknak a mártíroknak, akik anno annak ellenére folyamodtak nyilvánosan magyar állampolgárságért, hogy teljesen vüágos volt számukra, a szlovákot elveszítik emiatt. És bizony, „a szabály az szabály” elve alapján így is lön. (Ha rossz, igazságtalan, diszkriminatív, aljas is a hatályos szabály!) Joggal merülhet föl hát az emberben a gyanú, hogy Boldo- ghyban a szlovák állampolgárokat megillető személyazonossági igazolvány híján ezért (is!) munkálhat saját regionális tudatának és szülőföldhöz való kötődésének demonstrálási kényszere. Nem mellesleg meglehetősen paradox módon épp így cáfolva az Európai Parlamentben hónapokkal ezelőtt tett nyilatkozatát, miszerint ő szlovák állampolgársága elvesztése és „a Közép-Európában zajló békés, csendes kulturális népirtás” (sic!) következményeként egy tulajdonképpen „nem létező személlyé” vált volna... De mit kezdjek ezzel az egész helyzettel én? Aki szlovák állampolgárként voltam, vagyok és leszek magyar nemzethez tartozó individuum. És azt is a lehető leghétköznapibb evidenciának tartom, hogy él bennem regionális tudat meg szülőföldhöz való kötődés. Nem beszélve az emberiséghez, a világegyetemhez való nyüvánvaló kötődésemről... Amint egyéb identitásaim mellett nyilvánvalóan férfiúi, féiji, apai azonosságtudatom is van. (Elvégre papírom van arról, hogy három gyermeket nemzettem volt...) Eszembe nem jutott viszont soha, hogy bizonyítékul a mellemre vagy a bicepszemre tetovál- tassam eme hétköznapi hőstetteimet... Netán az autómra ragasztott matricával tegyem közhírré, hogy fölöttébb szeretem a szülőfalumat, Muzslát, nem kevésbé a lakhelyemet, a csallóközi Kisudvamokot is. Mert soha, de soha nem holmi kampánycélok miatt voltak fontosak nekem a legszemélyesebb érzelmeim, kötődéseim. És az sem fordult meg a fejemben soha, hogy saját regionális tudatom, szülőföldhöz való kötődésem vagy nemzeti identitásom ürügyén akár pénzt is kereshetnék... A másokén meg aztán pláne nem! (TAS R-fe Ivéte I) Megmaradt hívei köszöntik a 70 éves Vladimír Meiiart Amióta a ma felnőtt generációk újságot olvasnak, azóta papolnak a közbeszerzés tisztaságáról Az üvegzseb is lehet festett üvegből LOVÁSZ ATTILA Átláthatóbb és gyorsabb köz- beszerzést óhajt elérni Robert Fico kormánya. No végre, kiálthatnánk fel, hiszen a közbeszerzések drágák, a lenyúlás szinonimái és nagyon lelassítják a közintézmények fontos és sokszor sürgős beszerzéseit. Igen ám, de amióta a ma felnőtt generációk újságot olvasnak, azóta papolnak kormányzatok és politikai pártok a közbeszerzések tisztaságáról, áráról, közkézen forog (legalábbis a neten) néhány árlista, hol mekkora provízióért jutottak hozzá a bizniszhez a közbeszerzésben érdekeltek, és hogy egy igazán közismert fogalommal éljünk, elképzelésünk nincs, mennyi a Gorillák által elfogyasztott közbanán. A múlt heti hír szerint megszűnnének a gyorsított köz- beszerzések. Idáig rendben van. Ha maga a folyamat felgyorsul, nincs szükség a gyorsított eljárásra, hiszen volt már példa arra, hogy a beszerző előre megfontolt szándékkal juttatta oda valamely technológiáját, hogy annak meghibásodása esetén krízishelyzetet jelentsen és beszerezzen. Legyen a sima eljárás elfogadhatóan gyors, és akkor itt akár kipipálhatjuk az egyik megoldandó problémát. Aztán legyen elektronikus beszerzés. Az sem rossz. A példák azt mutatják, aránylag gyorsan és aránylag átláthatóan lehet versenyezni a pénzzel rendelkező közintézmény kegyeiért. Meg aztán az is rendben van, hogy nincs utólagos szerődés- és ármódosítgatás, pl. a csillagos éghatáráig. Leginkább azonban az van rendben, hogy nem a legolcsóbb ajánlatot, hanem a beszerzés leggazdaságosabb változatát kell előnyben részesítem. Itt azonban komoly gondok merülhetnek fel. Melyik módszer a leggazdaságosabb? Nem minden közbeszerzés autóvásárlás, ahol a hülye is tudja, hogy az olcsó kocsi kevesebbet bír ki, magasabbak és gyakoribbak a szervizköltségek, mint ha valaki eleve a minőség mellett dönt. Az alapkérdés nem változik. Ki dönti el? Azt, ugye, tudjuk, hogy ha egy jogszabályban pontosan megfogalmazható minden elvárás, norma és szankció, akkor a jogász szakma elmehet legelni. Tehát újra csak emberek fognak dönteni a közbeszerzéseken beszerzett áru és szolgáltatás gazdaságos és szükséges voltáról, ami előre sejteti, hogy a beszerzési development - ugye, milyen szép fogalom? - felkent papjai még nem számolják a munkanélküli segélyüket. Van a közbeszerzésnek és minden egyéb közösből való költésnek egy nagyon jó ellenőrzési módszere. Az pedig a személyes felelősség. Kinevezett aláírási jogú vezetők (mondjuk nyilvános bérezési és juttatási tabellával a neten) személyesen felelnének az általuk vezetett közintézmény gazdaságos üzemeltetéséért, erről bizonyos időközönként számot adnának, nyü- vánosan. Az általuk vezetett cég, intézmény, költségvetési szervezet mutatói pedig maguktól is elmondanák, milyen a vezető és mennyire élt vagy él vissza kinevezői, s alapvetően eltartói, az adófizetőkbizalmával. Persze, ha a köz - tehát mi, adófizetők - érdektelenségbe burkolódzva legyintünk csak az „úri huncútság” játékosainak viselt dolgaira, eltűrjük, hogy felelősségteljes vezető csak politikai döntés okán távozzon, egy kevésbe felelős pedig akárhányszor lehet a közszférában kevésbé felelős, akkor nincs az a jogszabály, nincs az a szankció és nincs az a címlap, amelytől a százalékos fizetéskiegészítésként kapott provízió, a csillagos égig kapaszkodó végkielégítés, és a kétszeresére drágított szolgáltatás megszűnne. Az üvegzseb ugyanis lehet festett üvegből is, a tisztánlátás elsősorban rajtunk, adófizetőkön múlik. KOMMENTÁR Ki meri elkezdeni? MOLNÁR NORBERT Zajlika Tour de Roma. Igaz, nem kerékpáron, » hanem lakókocsival - Szlovákiában. S mint az a Tour de France-on is igaz, az esemény itt sem a 'Ajfcf helyszínekről szól, hanem a versenyzőkről. Az egyik nem Franciaországról, a másik nemaro- mákról. AzelsőSaganrólésWigginsről, amá- BB^^B sodik Matovičról és Hlináról. Saganék sem Franciaország problémáit akarjákmegoldani, mint ahogy Matovičéksem a romákét. Az első mögött teljesítmény vagy teljesítményfokozó áll, a cél pedig a pénz megszerzése és a rivaldafénybe kerülés, a második mögött olcsó politikai piros pontok szerzése, a cél pedig szintén a rivaldafény. A politikai elit nem tud mit kezdeni a romakérdéssel. Nem tud, mert kockázatos. A kockázat az eredménytelenség. Ezt a kérdést ugyanis nem lehet egy választási időszak alatt megoldani, de kettő alatt sem. Valószínűleg egy egész politikai generáció veszne ki, mire tapinthatóak lennének az eredmények. Nem találunk az egész földön olyan politikust, aki egyetlen lépést tenne azért, hogy húsz év múlva ismét megválasszák. És ha még teljesen véletlenül akadna is egy vagy kettő, szinte biztos, hogy jönne egy következő kormány, és negálná az addigi lépéseket, mert pillanatnyi érdeke úgy kívánná. Ezért nem született még soha egyetlen értelmes válasz séma kérdésre, s ha mégis valaki elgondolkodott azon, hogyan tovább, s valamilyen koncepciókezdeménnyel állt elő, a következő garnitúra lesöpörte az asztalról. Ezért hagyja minden hatalom, hogy olyan populisták és kalandorok garázdálkodjanak a területen, mint Matovič, Hlina vagy éppen Koriéba. Akik megoldások nélkül, az erőszak és a kiszorítósdi eszközeit alkalmazva, a frusztrált tömegeknek zsigeri válaszokat adva a gyűlölködést szítják. Az emberek pedig szeretik az egyszerű megoldásokat, még ha azok erőszakot szülnek is, mert az erőszak egyszerűbb a gondolkodásnál. Márpedig a politika felelőssége, hogy valamiféle társadalmi békét teremtsen. Éppen ezért problémát oldjon. Szofisztikáltan. A romaprobléma ma az ország egyik legégetőbb problémája. Mindenkit érint, még azt is, aki nem érzékeli. Ha nem születik a kérdésben a lehető legrövidebb időn belül összpolitikai és -társadalmi konszenzus, méghozzá olyan, hogy megfeleljen a többségnek és a roma etnikumnak is, egyre jobban elmérgesedik a helyzet, és kinyílnak a bicskák a zsebekben. Ha nem kezdődik el egyfajta társadalmi közeledés mindkét részről, ami meghatározna egy minimális szolidaritási elvet, puskaporossá válhat a levegő. És ekkor jönneka Kotleba-féle gyutacsok. Matovičékpedig minden évben körbeutazhatják az ország összes péróját, s ízetlenkedhetnek a témával anélkül, hogy egyetlen ember is jobban érezné magát ebben az országban. Ez a gyáva és rövidlátó politika felelőssége. Ki meri elkezdeni? FIGYELŐ Ügynökök az izraeli csapatban Az izraeli hatóságok attól tartanak, hogy egy iráni vagy más „terrorosztag” támadást tervezhet a londoni olimpián részt vevő izraeli csapat ellen- írta a The Sunday Times. A lap forrásai szerint az izraeli kormány attól fél, hogy Londonban „megismétlődhet a müncheni vérengzés”. Az 1972-es müncheni olimpián 11 izraeli sportoló és edző halt meg a küldöttség ellen elkövetett terrortámadásban. Ezért most az izraeli kormány a belső elhárítás, a Sin Bét ügynökeivel erősítette meg a 38 tagú izraeli olimpiai csapat védelmét, a brit elhárítás (MI5) és a Scotland Yard pedig - a bulgáriai Burgaszban izraeli turisták ellen elkövetett öngyilkos merénylet után- magasabb szintre emelte az izraeli küldöttséggel kapcsolatos terrorkészültséget. A brit lap úgy tudja, hogy az izraeli külső elhárító és hírszerző szolgálat, a Moszad is küldött különítményt Európába. Ennek feladata olyan „fehér európaiak” felkutatása, akik áttértek az iszlám hitre, és az iráni Forradalmi Gárdának, illetve a Teherán által támogatott Hezbollahnak dolgoznak. AThe Sunday Times szerint a kelet-londoni Stratfordban felépített olimpiai központ terrorellenes védelme az izraeli küldöttséggel kapcsolatos készültségtől függetlenül is példátlan. A lap úgy tudja, hogy a 80 ezer fős olimpiai stadion alá „pánikhelyiségeket” építettek be, amelyekbe terrortámadás esetén a VIP- vendégeket menekítenék. A pénteken kezdődő londoni olimpián a lap által idézett becslések szerint 50 ezer VIP- státusú vendég - köztük 140 államfő, kétszáz külföldi kormánytisztviselő és külföldi uralkodóházak száz tagja - lesz jelen. Az MI5 igazgatója, Jonathan Evans június végén „kétségtelennek” nevezte, hogy egyes terrorhálózatok „fontolóra vették” támadások elkövetését az olimpiai játé- kokalatt. (MTI)
