Új Szó, 2012. július (65. évfolyam, 152-176. szám)

2012-07-03 / 153. szám, kedd

www.ujszo.com FOCITIPP ■ 2012. JULIUS 3. INTERJÚ 17 Novák Tamásék a fogadási csaláso­kat tematizáló, Becsöngetünk és el- fiitunk című dokumentumfilmben megszólaltattak közgazdászokat, és egyszerű matematikai műveletekkel azt próbálták megfejteni, a klubtu­lajdonosoknak miért éri meg befek­tetni a magyar fatballba. Osztottak, szoroztak, de nem találtak erre logi­kus magyarázatot. Pedig hány meg hány kétes múltú külföldi vállalko­zó tűnt fel a magyar futball környé­kén az utóbbi években... Miért jöt­tek ide ezek a külföldi befektetők, ha egyszer a magyar klubfutball nem rentábilis? Miért tett bele vala­ki pénzt, ha - legalábbis papíron - nem tudott belőle kivenni egyeden fityinget sem? De kivétel nélkül mindegyik konszolidációt és BL-indulást ígért... Ez a mi felelősségünk is, a ma­gyar sportújságíróké, hogy láttuk ezeknek a gyanús vállalkozóknak az érkezését, furcsálltuk is, hogy kisajátítják maguknak a nagy múl­tú egyesületeket, de nem vettük a fáradságot, hogy utánajárjunk a pénzügyi hátterüknek, az indíté­kaiknak. Ehelyett közöltünk velük egy szívhez szóló interjút, amely­nek az volt a lényege, hogy végre itt a Kánaán. Azon pedig már nem gondolkoztunk el, hogy mégis mi a fenét keresnek itt az egykori ki­váló olasz spílerek - akiket azóta Olaszországban fogadási csalások miatt bíróság elé állítottak -, s nem tettük föl a kérdést, hogy miért éri meg nekik Magyarországon fut­ballozni, és hogyan tudnak ebből pénzt szerezni... Pedig az össze­függések, azt hiszem, a napnál is világosabbak. „A magyar labdarúgásban nem minden az, aminek látszik” - írod a könyvben. Csakhogy ez a sajtó felelőssége is, nem? Hiszen a média éveken át falazott ennek az egész csalássorozatnak, és a showműsorokból, a megrende­lésre íródó cikkekből az jött le, hogy itt minden a legnagyobb rendben van. Ebben is nagy a felelősségünk, valóban. Be kell látni, hogy a magyar sportújságíró-társadalom morális válságban van. Sok kollé­gámnak csak az a fontos, hogy a Facebookon visszajelöljék őt a fut­ballisták, s ha kimegy egy meccsre vagy a válogatott edzésére, akkor megölelgesse őt az edző, a játéko­sok pedig haverként köszöntsék. Innentől kezdve viszont megkér­dőjeleződik az objektivitása. Nem tudja reálisan értékelni a látotta­kat, elhallgatja a hibákat, az inter­júkban álkérdéseket tesz föl és így tovább. Végig ez megy: bratyizás, jópofizás, mellébeszélés. Ha a magyar sportújságírók évek óta sejtik, hogy mi megy a hát­térben, akkor miért nem írtak a bundáról? Féltek? Nem hiszem. Egyszerűen csak lus­ták, tisztelet a kivételnek. Minden megfelelt nekik úgy, ahogy volt. Bármerre nézünk ebben az ország­ban, mindenütt találunk olyat, aki nem ért a munkájához. A magyar sportújságíró-társadalom is felszip­pantott egy csomó olyan alakot, aki nem alkalmas erre a szakmára. Ez súlyos vád, de erről van szó. A könyv írása során rengeteg tör­ténetet hallottál a magyar futball árnyékos oldaláról. Mi volt szá­modra a legnagyobb csalódás? Talán az, hogy a fogadási csalások főszervezői ma is a futballtársada­lom emblematikus figurái, elismert szakértők, edzők, fittballcelebek, akiket naponta viszondátunk a képernyőn. Ahogy feltárult előt­tem a bundamaffia működési mechanizmusa, egyre nehezebb volt szembesülni azzal, hogy évekig jártunk meccsekre, s amit láttunk, az bizony nem foci volt, hanem csalás és színjáték. Ha megnézem a telefonomban a névlistát, találok 20-30 olyan illetőt, akiről tudom, hogy érintett a fogadási csalásokban. Van olyan játékos, akiért tűzbe tennéd a kezed? Van. Bár... Sajnos olyan futballis­ták nevét is hallottam, akikről ko­rábban nem tudtam volna elképzel­ni, hogy elcsalhatnák a meccseket. Aztán kiderült, hogy mégis. Sokat beszélgettél a közeget be­lülről ismerő, a csalásokban részt vevő játékosokkal. Nincs lelki­furdalásuk? Nincs. Ok ugyanis nem tudatosí­tották, hogy a bundázás bűn. Per­sze, tisztában voltak azzal, hogy ez csalás, de mivel majdnem minden­ki ezt csinálta, ezért teljesen kocká­zatmentesnek tűnt számukra. Azt azért ne felejtsük el, hogy a focisták gyakran apró kis porszemek ebben a történetben. Úgy kell elképzelni, hogy van egy gyár, és a futballista a gyári munkás, aki a futószalag mel­lett áll. Fölötte ott van a csoport- vezető, az osztályvezető, az igazga­tótanács, a vezérigazgató stb. Ez is egy ilyen rendszer. A könyved kapcsán megkeresett valaki az MLSZ-ből, hogy báto­rítson? Nem. Az a baj, hogy az MLSZ-nek az egész bundaügy kínos. A szövet­ség szerethető válogatottat meg jó NBl-et akar, s ez rendben is volna, csak közben a bundamaffia eloroz­ta előlünk a focit. Elképzelhetőnek tartanád, hogy Magyarországon felfüggesszék a bajnokságot, ahogy azt Mario Monti olasz miniszterelnök java­solta a Serie A kapcsán? Támogatnám az ödetet, ha ez kel­lene a megtisztuláshoz. Az általad főszerkesztett fourfourtwo.hu weboldal írta meg, hogy bunda lehetett a 2007- es Magyarország-Olaszország (3-1) barátságos válogatott mér­kőzés is. Mit lehet tudni erről? A hírek szerint azt a meccset a vi­lágbajnok olaszok „csinálták meg”. Több forrásból jutott el hozzánk ez az információ. Az olaszok vezettek, és 1—0-ról kaptak ki. Az UEFA monitoring-rendszere állítólag ki­jelzett. A Fradi-szurkolók kifeszítettek egy bannert, azzal a szöveggel: „Aki bundázik, az meghal!” Van foganatja az ilyen figyelmezteté­seknek? Annyit mindenesetre jelez, hogy a szurkoló már korántsem olyan naiv, mint korábban. Sok mindent elnéz a csapatának, de a cinikus csalást nehezen bocsátja meg. S amióta a bochumi ügyészség el­kezdte kiteregetni a bundamaffia szennyesét, minden szurkoló más szemmel nézi a futballt, és egyre kevesebben mennek ki a stadio­nokba. Mi lesz a helyzet tíz év múlva? Látsz valamilyen kiutat? Valamit, ami reményt ad? Valószínűleg minden folytatódik tovább, legföljebb a módszerek vál­toznak majd. De a fogadási csalást már nem lehet leválasztani a foci­ról. Annyi pénzről van szó, hogy senkinek sem érdeke abbahagyni ezt a bizniszt. Ezek után érdemes futballistát nevelni egy gyerekből? Én is ugyanezt kérdeztem az egyik játékostól. Azt felelte: persze! Csak ne legyen belőle kapus. Se hátvéd. Hogyan lehet sportújságíróként dolgozni tovább, miközben sejt­jük, hogy a pályán olykor nem futballmeccs, hanem a bunda­maffia által megszervezett bűn- cselekmény zajlik? Erre nagyon nehéz válaszolni. Amikor beleástam magam a bun­daügybe, egyik csalódás a másik után ért, s csak kapkodtam a fe­jem, hogy te jó ég, hát ez a meccs is bunda volt, meg amaz is? S még ez a szimpatikus focista is csaló? És az a neves edző is benne van, a klubvezetővel együtt? Szörnyű felismerések voltak ezek. De aztán megmakacsoltam magam, és egy­fajta dacot kezdtem érezni, hogy márpedig én nem hátrálok meg, és a saját eszközeimmel próbálok ten­ni valamit a magyar futball meg­tisztulásáért. Nem fordulhatunk el a focitól, mert ha nem foglalkoz­nánk ezzel a témával, akkor mi is egy újabb szöget vernénk a magyar foci koporsójába. Gazdag József Benkő Gábor (1979) sportújságíró, a fourfourtwo.hu főszerkesztője. 2010-ben Nívódíjjal tüntette ki a Magyar Sportújságírók Szövetsége.

Next

/
Thumbnails
Contents