Új Szó, 2012. július (65. évfolyam, 152-176. szám)
2012-07-03 / 153. szám, kedd
www.ujszo.com FOCITIPP ■ 2012. JULIUS 3. INTERJÚ 17 Novák Tamásék a fogadási csalásokat tematizáló, Becsöngetünk és el- fiitunk című dokumentumfilmben megszólaltattak közgazdászokat, és egyszerű matematikai műveletekkel azt próbálták megfejteni, a klubtulajdonosoknak miért éri meg befektetni a magyar fatballba. Osztottak, szoroztak, de nem találtak erre logikus magyarázatot. Pedig hány meg hány kétes múltú külföldi vállalkozó tűnt fel a magyar futball környékén az utóbbi években... Miért jöttek ide ezek a külföldi befektetők, ha egyszer a magyar klubfutball nem rentábilis? Miért tett bele valaki pénzt, ha - legalábbis papíron - nem tudott belőle kivenni egyeden fityinget sem? De kivétel nélkül mindegyik konszolidációt és BL-indulást ígért... Ez a mi felelősségünk is, a magyar sportújságíróké, hogy láttuk ezeknek a gyanús vállalkozóknak az érkezését, furcsálltuk is, hogy kisajátítják maguknak a nagy múltú egyesületeket, de nem vettük a fáradságot, hogy utánajárjunk a pénzügyi hátterüknek, az indítékaiknak. Ehelyett közöltünk velük egy szívhez szóló interjút, amelynek az volt a lényege, hogy végre itt a Kánaán. Azon pedig már nem gondolkoztunk el, hogy mégis mi a fenét keresnek itt az egykori kiváló olasz spílerek - akiket azóta Olaszországban fogadási csalások miatt bíróság elé állítottak -, s nem tettük föl a kérdést, hogy miért éri meg nekik Magyarországon futballozni, és hogyan tudnak ebből pénzt szerezni... Pedig az összefüggések, azt hiszem, a napnál is világosabbak. „A magyar labdarúgásban nem minden az, aminek látszik” - írod a könyvben. Csakhogy ez a sajtó felelőssége is, nem? Hiszen a média éveken át falazott ennek az egész csalássorozatnak, és a showműsorokból, a megrendelésre íródó cikkekből az jött le, hogy itt minden a legnagyobb rendben van. Ebben is nagy a felelősségünk, valóban. Be kell látni, hogy a magyar sportújságíró-társadalom morális válságban van. Sok kollégámnak csak az a fontos, hogy a Facebookon visszajelöljék őt a futballisták, s ha kimegy egy meccsre vagy a válogatott edzésére, akkor megölelgesse őt az edző, a játékosok pedig haverként köszöntsék. Innentől kezdve viszont megkérdőjeleződik az objektivitása. Nem tudja reálisan értékelni a látottakat, elhallgatja a hibákat, az interjúkban álkérdéseket tesz föl és így tovább. Végig ez megy: bratyizás, jópofizás, mellébeszélés. Ha a magyar sportújságírók évek óta sejtik, hogy mi megy a háttérben, akkor miért nem írtak a bundáról? Féltek? Nem hiszem. Egyszerűen csak lusták, tisztelet a kivételnek. Minden megfelelt nekik úgy, ahogy volt. Bármerre nézünk ebben az országban, mindenütt találunk olyat, aki nem ért a munkájához. A magyar sportújságíró-társadalom is felszippantott egy csomó olyan alakot, aki nem alkalmas erre a szakmára. Ez súlyos vád, de erről van szó. A könyv írása során rengeteg történetet hallottál a magyar futball árnyékos oldaláról. Mi volt számodra a legnagyobb csalódás? Talán az, hogy a fogadási csalások főszervezői ma is a futballtársadalom emblematikus figurái, elismert szakértők, edzők, fittballcelebek, akiket naponta viszondátunk a képernyőn. Ahogy feltárult előttem a bundamaffia működési mechanizmusa, egyre nehezebb volt szembesülni azzal, hogy évekig jártunk meccsekre, s amit láttunk, az bizony nem foci volt, hanem csalás és színjáték. Ha megnézem a telefonomban a névlistát, találok 20-30 olyan illetőt, akiről tudom, hogy érintett a fogadási csalásokban. Van olyan játékos, akiért tűzbe tennéd a kezed? Van. Bár... Sajnos olyan futballisták nevét is hallottam, akikről korábban nem tudtam volna elképzelni, hogy elcsalhatnák a meccseket. Aztán kiderült, hogy mégis. Sokat beszélgettél a közeget belülről ismerő, a csalásokban részt vevő játékosokkal. Nincs lelkifurdalásuk? Nincs. Ok ugyanis nem tudatosították, hogy a bundázás bűn. Persze, tisztában voltak azzal, hogy ez csalás, de mivel majdnem mindenki ezt csinálta, ezért teljesen kockázatmentesnek tűnt számukra. Azt azért ne felejtsük el, hogy a focisták gyakran apró kis porszemek ebben a történetben. Úgy kell elképzelni, hogy van egy gyár, és a futballista a gyári munkás, aki a futószalag mellett áll. Fölötte ott van a csoport- vezető, az osztályvezető, az igazgatótanács, a vezérigazgató stb. Ez is egy ilyen rendszer. A könyved kapcsán megkeresett valaki az MLSZ-ből, hogy bátorítson? Nem. Az a baj, hogy az MLSZ-nek az egész bundaügy kínos. A szövetség szerethető válogatottat meg jó NBl-et akar, s ez rendben is volna, csak közben a bundamaffia elorozta előlünk a focit. Elképzelhetőnek tartanád, hogy Magyarországon felfüggesszék a bajnokságot, ahogy azt Mario Monti olasz miniszterelnök javasolta a Serie A kapcsán? Támogatnám az ödetet, ha ez kellene a megtisztuláshoz. Az általad főszerkesztett fourfourtwo.hu weboldal írta meg, hogy bunda lehetett a 2007- es Magyarország-Olaszország (3-1) barátságos válogatott mérkőzés is. Mit lehet tudni erről? A hírek szerint azt a meccset a világbajnok olaszok „csinálták meg”. Több forrásból jutott el hozzánk ez az információ. Az olaszok vezettek, és 1—0-ról kaptak ki. Az UEFA monitoring-rendszere állítólag kijelzett. A Fradi-szurkolók kifeszítettek egy bannert, azzal a szöveggel: „Aki bundázik, az meghal!” Van foganatja az ilyen figyelmeztetéseknek? Annyit mindenesetre jelez, hogy a szurkoló már korántsem olyan naiv, mint korábban. Sok mindent elnéz a csapatának, de a cinikus csalást nehezen bocsátja meg. S amióta a bochumi ügyészség elkezdte kiteregetni a bundamaffia szennyesét, minden szurkoló más szemmel nézi a futballt, és egyre kevesebben mennek ki a stadionokba. Mi lesz a helyzet tíz év múlva? Látsz valamilyen kiutat? Valamit, ami reményt ad? Valószínűleg minden folytatódik tovább, legföljebb a módszerek változnak majd. De a fogadási csalást már nem lehet leválasztani a fociról. Annyi pénzről van szó, hogy senkinek sem érdeke abbahagyni ezt a bizniszt. Ezek után érdemes futballistát nevelni egy gyerekből? Én is ugyanezt kérdeztem az egyik játékostól. Azt felelte: persze! Csak ne legyen belőle kapus. Se hátvéd. Hogyan lehet sportújságíróként dolgozni tovább, miközben sejtjük, hogy a pályán olykor nem futballmeccs, hanem a bundamaffia által megszervezett bűn- cselekmény zajlik? Erre nagyon nehéz válaszolni. Amikor beleástam magam a bundaügybe, egyik csalódás a másik után ért, s csak kapkodtam a fejem, hogy te jó ég, hát ez a meccs is bunda volt, meg amaz is? S még ez a szimpatikus focista is csaló? És az a neves edző is benne van, a klubvezetővel együtt? Szörnyű felismerések voltak ezek. De aztán megmakacsoltam magam, és egyfajta dacot kezdtem érezni, hogy márpedig én nem hátrálok meg, és a saját eszközeimmel próbálok tenni valamit a magyar futball megtisztulásáért. Nem fordulhatunk el a focitól, mert ha nem foglalkoznánk ezzel a témával, akkor mi is egy újabb szöget vernénk a magyar foci koporsójába. Gazdag József Benkő Gábor (1979) sportújságíró, a fourfourtwo.hu főszerkesztője. 2010-ben Nívódíjjal tüntette ki a Magyar Sportújságírók Szövetsége.
