Új Szó, 2012. július (65. évfolyam, 152-176. szám)
2012-07-21 / 168. szám, szombat
www.ujszo.com KÜLDJÉK BE A „FAUSZTATOK" REJTVÉNY ES/VAGY A „TALAUA KI, KIRŐL VAN SZÓ!" JÁTÉK MEGFEJTESET! REJTVÉNYSZIGET 13 A VÉGÉN CSATTAN (1.) Töltse ki az ábrát a megadott szavakkal! A megmaradókból ösz- szeállíthatja a vicc poénját. Az iskolában a szaktanár a tábla elé hívja Pistikét és felszólítja:- Amice, meggyőzően bizonyítsd be nekem és az osztálynak, hogy a Föld gömbölyű!- Ez nem igazság, tanár úr - méltatlankodik gyermeki őszinteséggel a nebuló. - Ilyesmit én... Kétbetűsek: AD, ÁM, ÉS, LE, LE, LÉ, NE, NŐ, TA. ÜL Hárombetűsek: APU, ARA, EBI, EGO, ELE, ERA, ESŐ, ETO, ÉLI, GÉL, GÓR, 1RI, IRT, IRT, KEN, LAK, NEM, SIÓ, ÜTÉ Négybetűsek: AGÁR, AVUL, ÁPOL, ÁRTÓ, EGÁL, EREK, ÉREZ, ÉTER, GEBE, IPAR, ÍRÁS, MEGA, ÓVÁS, SOHA * Ötbetűsek: APÓKA, ÁRUDA, DERÉK, EGERE, ELŐZŐ, LESEL, ÍTÉLŐ, ÓKORI, VAKUL, VÁGAT Hatbetűsek: AKIÉRT, ELEDEL Hétbetűsek: ÁRADATA, ELÉGETŐ, KELEMEN, MARADÉK, MONDTAM Ki élt a lakásunkban hetven éve? B erlin. „Mi történt a lakásunkban 70 évvel ezelőtt?” - egy berlini házban többen elhatározták, hogy kinyomozzák, kik voltak házuk egykori zsidó lakói, akiket a náci uralom idején deportáltak. A főváros egyik csendes utcájában emléktábla látható egy elegáns épület falán. „Az ebben a házban élt 28 nő, férfi és gyermek emlékére, akit a nemzetiszocialista rezsim idején üldöztek, kiutasítottak vagy meggyilkoltak” - áll a szövegben. A bejárat alatt egy további márványlap sorolja fel a neveket. Az egykori lakók többsége az auschwitzi, a theresienstadti és a treblinkai haláltáborban vesztette életét. Hider hatalomra jutása előtt Berlinben mintegy 160 ezer zsidó élt, többségük a Schöneberg kerületben, ahol az említett ház is áll. Hároméves kitartó kutatásra volt szükség ahhoz, hogy az ott lakók kinyomozzák az elhurcolt zsidó lakók nevét, sorsát. A munka résztvevői több száz órán át lapozgatták az archívumokat, a világ minden tájára levelek sokaságát küldték, számtalan estét töltöttek együtt korábbi lakókkal, akik pontosabb információkkal rendelkeztek. Hét-nyolc mai lakó vett részt a vállalkozásban. Nem voltak sem történészek, sem levéltárosok, de mint azt Gábriellé Pfeif - aki 30 éve él a házban - kifejtette, úgy érezték, „egyfajta politikai tettet” hajtanak végre. „A nácik célja az volt, hogy megsemmisítsék ezeket az embereket, a mi célunk pedig az, hogy megakadályozzuk ennek végső következményét” - folytatta Niki Graca-Heilmeyer, egy másik lakó. „Nem tudjuk feltámasztani ezeket a valaha itt élt embereket, de visz- szahozhatjuk nevüket a közös emlékezetbe” - fűzte hozzá. „Ha mi, ennek a háznak a lakói nem tesszük ezt meg, senki nem fogja megtenni” - magyarázta a maga részéről a magánkezdeményezés ödetadója. Peter Schulz három éve egy kiállításon, amely a II. világháború előtti zsidó életet mutatta be, felfigyelt két gyerek, Margót és Werner Vohs fotójára, amely egy balkonon készült. Az ő balkonján. „Sokkolt a felismerés. Eddig csak a történelemkönyvekben olvastam a deportálásokról, és egyszerre rá kellett jönnöm, hogy sokkal köz- vedenebbül érint bennünket a holokauszt borzalma, mint ahogy képzeltük” - mondta a férfi. Schulz ma, hogy befejezték a kutatást, kissé nyugodtabban tekint a múltra. Mégis, könnyes szemmel meséli: .Antikor felújítottuk a lakást, a parketta lécei között apró játéktöredékeket találtunk. Arra gondoltam, talán az itt élt, innen deportált család hagyta maga mögött ezeket a nyomokat.” Nem sokkal később kutatni kezdett, hogy kiderítse, mi történt a gyerekekkel, akik a borzalmak előtt készült fotón gondtalanul mosolyognak a fényképészre. Szomszédai is keresni kezdték az egykori lakókat, végiglapozták a városi archívumokat. Kiderült: Werner Vohs 17 évesen Auschwitzban halt meg. Nővére, Margot, a ház egyedüli még életben lévő hajdani zsidó lakója ma Peruban él, de visszalátogatott Berlinbe. .Amikor először visszatértem az épületbe, amelyet 72 éve hagytam el, nem tudtam, mire számítsak. Felmentem a lépcsőn a második emeletre, ahol a mai lakók fogadtak. Körbementem a lakásban, amelyre csak ködösen emlékeztem ilyen sok idő után. Nagyom megható volt” - fogalmazott az idős asszony. Gábriellé Pfaff így fogalmazott: „Én 1949-ben születtem és gyakran faggattam a szüléimét, mit csináltak a nácik idején. Szüleim nemzedéke eltakarta a szemét, hogy semmit se lásson. Én azt szeretném elérni, hogy soha többé ne ismédődhesse- nek meg ilyen bűntettek.” A két emléktábla felavatása alkalmából az 1941-ben a házból deportált Lindenberg házaspár lányunokája levélben mondott köszönetét a ház mai lakóinak: „Egy kicsit olyan ez, mintha Johanna és Hermann újra élne” - írta le nagyszüleivel kapcsolatos érzéseit. (MTI) Egy berlini házban többen elhatározták, hogy kinyomozzák, kik voltak házuk egykori zsidó lakói (Fotó: sxc.hu)
