Új Szó, 2012. július (65. évfolyam, 152-176. szám)
2012-07-21 / 168. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. JÚLIUS 21. Vélemény És háttér 5 A hatalom vezető politikusai bombasztikus szavakkal méltatták a szlovák függetlenségi deklarációt Deklaráció A szlovák függetlenségi nyilatkozat huszadik évfordulóját ünnepelte a szlovák politikai reprezentáció. Mivel senki más nem ünnepelt, különösebb említést sem érdemelne, ha nem hangzottak volna el hamis hangokis. JURAJ HRABKO Ivan Gašparovič államfő kijelentette: „a szlovákok, akik 12 évszázadon át mindig valakik alattvalói voltak, az 1992. július 17-én elfogadott dokumentummal kifejezték akaratukat, hogy saját országuk legyen.” Pavol Paška házelnök bírálta azokat, akik „az önálló Szlovákia létrejötte ellen voltak, s most azzal ijesztgetik az embereket, hogy elveszítjük önállóságunkat és identitásunkat, ha elfogadjuk az Európai Unió mélyebb integrációját.” Robert Fi- co miniszterelnök bejelentette, a deklarációból „árad a határozottság és a merészség, hogy a szlovák nemzet eltökélte egy saját, szabad és demokratikus Szlovákia létrehozását.” Olcsó lenne felemlegetni, hogy az érintett urak mit csináltak 1989 novemberében, amely nélkül nem hagyhatták volna jóvá a nyilatkozatot. Tény, hogy a parlament által jóváhagyott deklaráció jogilag semmit sem jelentett, ám politikai szempontból sok mindent sejtetett. Nem arra gondolok, hogy Václav Havel államfő azonnal lemondott, és arra sem, Václav Klaus és pártja, az ODS rögtön Csehszlovákia kettéválasztásán kezdett ügyködni. Hanem főleg azokat a módszereket mutatta meg, amelyekkel a politikai garnitúra Szlovákiában az 1992-es választások után az emberekkel szemben viselkedni kezdett. Ezek máig láthatóak. Közéjük tartozik az emberek kihasználása és ignorálása. A deklaráció elfogadása óta máig csodálatra méltó, hogy a pártemberek hogyan képesek a szlovák nemzet nevében fellépni, miközben semmilyen felhatalmazásuk nincs erre, csak parlamenti többségük. 1989 novembere óta minden történelmi esemény népszavazás nélkül zajlott. Kivétel az uniós csatlakozásról szóló referendum, amit a pártpolitikusok egyébként manipuláltak, emellett teljesen fölösleges volt, mert a jogköröket már korábban átruházták a parlamentre, vagyis saját magukra. Másrészt a közönyös emberek nem érdemelnek mást, mert a pártparazitákat csak állampolgári bátorsággal, tisztességgel és elkötelezettséggel lehet legyőzni. Néha az az érzésem, a szlovák nemzet egyre gyakrabban viselkedik úgy a kisebbségeivel szemben, mint ahogy a csehek viselkedtek a szlovákokkal szemben, s amit a szlovákok nagyon nem szerettek. Pontosan azt teszi, amit nem akart, hogy tegyenek vele. És ez ellentétes a deklarációval.- Egy kezemen meg tudom számolni, hány épkézláb focista játszik a mi ligánkban (TASR-fotó alapján BeFunky) Az oktatási tárca vezetője javasolja a levelező tagozatos hallgatók tanulmányainak hosszabbítását Hosszabban, vagy más módszerekkel tanítani? ALBERT SÁNDOR Az oktatási tárca vezetője úgy döntött, hogy meghosszabbítja, vagy legalábbis javasolja a levelező tagozatos hallgatók tanulmányi idejének meghosszabbítását. Az ok: a levele- zős hallgatók tudásszintje nem éri el a nappali tagozatos hallgatók tudásszintjét. A kérdésem a következő: milyen felmérés, milyen kutatási eredmények igazolják ezt az állítását? Vagy csak a miniszter úr gondolja így? Mint tudománnyal foglalkozó szakember, tudhatná, hogy egy-egy döntés meghozatalakor számszerű adatokból kell kiindulni, konkrét és mérhető tényekre kell támaszkodni. Benyomásokra hagyatkozni nem szerencsés, és védhetetlen, mert komoly károkat okozhat vele. Különben attól, hogy meghosszabbítom a képzési időt, még nem feltétlenül javul az eredmény. A Nyugat-Európában és a tengerentúlon „divatos”, de Magyarországon is alkalmazott távutas képzést (distance education) a nappali képzéssel egyenrangúnak tartják. Annak ellenére, hogy a távutas hallgatók a levelezős hallgatóknál jóval kevesebb időt töltenek az iskolában. Az oktatás hatékonysága, eredményessége nem az iskolában eltöltött időtől, hanem elsősorban aj ól megválasztott oktatási módszerektől és formáktól függ. Ezért nem árt, ha az oktatók tisztában vannak a felnőttképzés sajátosságaival. Azzal, hogy a felnőttképzésnek egyértelműen tanulóközpontúnak kell lennie, ami azt jelenti, hogy az egyéni tapasztalat beépül a képzésbe, a tananyag értelme és haszna világos, a tanulásszervezés rugalmas és egyéni, végezetül pedig az értékelés személyes és folyamatos. A levelezős hallgatókat nem lehet ugyanúgy, ugyanolyan módszerekkel oktatni, mint a nappali tagozatos hallgatókat. A kérdés az, hogy az egyetemi, főiskolai oktatók fel vannak-e készülve arra, hogy felnőttekkel eredményesen foglalkozzanak? Az óvodában, az általános és középiskolákban csak pedagógiai végzettséggel lehet oktatni. A főiskolák, egyetemek oktatóival szemben nincs ilyen elvárás. Pedig az oktatás is egy szakma, amit meg lehet, ül. az oktatóknak meg kellene tanulni. Tudtommal csak a kassai Műszaki Egyetemen építették be a belső előírásokba, hogy az oktatóknak 200 órás műszaki pedagógiát, ún. pedagógiai minimumot kell abszolválniuk. Gondot jelent az is, hogy folyamatosan csökken az oktatás színvonala. Ez elsősorban a normatív finanszírozásnak köszönhető. Ahány diák, annyiszor a normatív pénzösszeg, ezért a főiskolák, egyetemek tulajdonképpen minden érdeklődőt felvesznek. Többségüket felvételi vizsgák nélkül. Míg a nyolcvanas évek végén a korosztály kb. 11%-a vett részt a felsőoktatási képzésben, addig ma több mint 50%-a (némely források már 70%-ról beszélnek). Az elitképzés tömegképzéssé változott, és ez komoly problémát jelent. Át kell értékelni a felsőoktatás célját és küldetését. Komoly kihívást jelent ez az oktatók számára is, hiszen az eredményes munka másfajta hozzáállást, másfajta oktatási módszerek alkalmazását igényli. A kérdés, hogy fel vannak-e készülve az oktatók ezekre a kihívásokra? S mik a konklúziók? Pénz nélkül nem lehet ,jó iskolád’ csinálni. Az iskolában eltöltött idő kevésbé fontos tényező, mint a jól megválasztott oktatási módszerek és formák. A levelezős hallgatókat nem lehet hagyományos módszerekkel oktatni - illetve lehet, de akkor ne váljunk látványos eredményeket. Reformlépéseket, nagy léptékű átalakításokat, komoly döntéseket meghozni csak kutatásokkal megalapozott, konkrét tényekre támaszkodva szabad! A szerző a komáromi Selye János Egyetem korábbi rektora KOMMENTÁR Értelmezések BALÁZS BENCE Pezsgő demokráciában élünk Romániában: alig vagyunk túl a helyhatósági választásokon, máris népszavazáson dönthetjük el, hogy kell- e nekünk az államelnök, aztán pedig parlamenti választások következnek, s ha úgy alakul a jövő heti népszavazás, akkor új államfőt is választhatunk az ősszel. Ha így megy tovább, nemsokára gyakrabban megyünk szavazni, mint kenyeret venni a boltba - és mégis, az a fránya Európai Unió Románia jogállamiságáért aggódik a héten nyilvánosságra hozott, elmarasztalójelentésében ahelyett, hogy elismerő szavakkal illetné az országot azért, amiért néhány hét alatt ennyiszer megengedi a polgárainak, hogy a saját és országuk jövőjéről döntsenek. Puccs volt-e a korábbi ellenzéki szövetség agyafúrtan kitervelt hatalomátvétele, avagy sem - erről majd a történészek fognak vitázni. Az viszont tény, hogy Romániában talán nem is annyira a jogállamisággal van gond, hanem azzal, hogy a törvényeket mindenki másképp értelmezi. Úgy, ahogy magánakjó, ahogy saját érdekei diktálják. Ha pedig nem jó, akkor igyekszik megváltoztatni, látszólag az érvényben lévő törvények előírása szerint, amelyeket azonban, mint mondottam, ki-ki saját kénye-kedve szerint értelmez... Élő példa erre a referendum-törvény, amellyel az utóbbi időben elég sok dolga volt az Alkotmánybíróságnak, a különböző értelmezései miatt. Ráadásul megalkotása óta már több ízben módosították e törvényt, természetesen mindig az éppen hatalmon lévő kormánytöbbség érdekei szerint. Nem csoda tehát, hogy az 1989-es változások óta szervezett eddigi öt népszavazás egyike sem volt ugyanolyan, mint a másik, és a mostani is példátlan. Már csak azért is, mert a népszavazás időpontjához ennyire közel még sosem változtattak a „játékszabályokon”. Gyakorlatilag két héttel a referendum előtt még nem lehetett tudni a szabályokat, és most, egy héttel előtte sem vagyok biztos abban, hogy minden úgy marad, ahogyan jelenleg áll. De lesütött szemmel bevallom: olyan nagyon nem is érdekel. Mint ahogyan szerintem általában véve a romániai magyarságot sem érdekli, hiszen a felfüggesztett államfő, illetve a leváltásáért kardoskodó miniszterelnök korábbi magyar vonatkozású tettei, nyilatkozatai alapján nem nagy túlzás azt mondani: az a magyar, aki most élni fog szavazati jogával, két rossz közül választhat. Ez a politikai csatározás nem a mi harcunk - mi csak a levét isszuk meg. Bár ebben sorstársak vagyunk a román polgárokkal, akikkel együtt szájtátva nézzük, ahogyan például a lej árfolyama naponta dönti mega negatív csúcsokat az euróval szemben. A legrosszabb pedig az, hogy a jelek szerint a népszavazás sem fog véget vetni e folyamatnak, a jelenlegi politikai sárdobálásnak. Mert, akárcsak a törvényeket, a népszavazás eredményét is mindenki másképp fogja értelmezni... A szerző az erdélyi Szabadság munkatársa TALLÓZÓ /MAGYAR HÍRLAP Csatáry László nem érti, miért vádolják a kassai zsidóság deportálásával - erről a 97 éves, háborús bűncselekményekkel gyanúsított férfi a Magyar Hírlapnak adott, pénteken megjelent interjújában beszélt. ,A deportálásokban nem vettem részt, a két kassai gettónál mindössze négyszer jártam, az oda zárt zsidók fölött pedig nem a rendőrség, hanem a németek diszponáltak” - mondta. Csatáry arról is beszélt, hogy elképzelése sincs, miért ítélték halálra az egykori Csehszlovákiában, és azt is kifejtette, hogy a kanadai hatóságok két év alatt sem találtak olyan dokumentumokat, amelyek alapján bűnösnek mondták volna ki. Elmondta: rendőrségi fogalmazóként dolgozott 1942 őszétől 1944. november 1-ig és 1944 márciusában kapott parancsot arra, hogy mivel ő beszélte a legjobban a német nyelvet, a Kassára költözött német katonák összekötője legyen. Arra a kérdésre, hogy miért vállalta el, azt mondta: „Ez egy határozott parancs volt. Aki szolgált bármilyen fegyveres testületnél, tudja, mivel jár ennek megtagadása. De miért álltam volna ellen? Nem gazemberségre, hanem fordításra utasítottak. Ezen az alapon ma minden, a kommunizmust szolgáló tolmácsot el lehetne, el kellene ítélni. Amúgy pedig egyáltalán nem volt kellemes feladat.” Balassa Zoltán történész a lapnak úgy nyilatkozott: a kassai járási népbíróság 1948. június 8-án tíz ember tanúvallomása alapján, tíz perc alatt ítélte halálra Csatá- ryt. A szakember szerint noha Csatáry utólag azt mondja, parancsot teljesített, a tanú- vallomások alapján a hatáskörét többször túllépte, ezért nem állja meg a helyét védekezése. (MTI)
