Új Szó, 2012. július (65. évfolyam, 152-176. szám)
2012-07-03 / 153. szám, kedd
OLVASÓINK FIGYELMÉBE! A Focitipp következő száma július 24-én jelenik meg. 2012. július 3., kedd, VIII. évfolyam, 25. szám A tiki-taka titka (és más történetek) i. Tiki-taka? A kalauz legyintett. Neki már ne jöjjön ezzel a szöveggel senki. Ő a Hitchcock-filmeket szereti, meg a heavy métáit, nem pedig a finom művészkedést. Tiki-taka? Ugyan. A Varsó-Bécs expresszvonat kalauza a fejét csóválta. A tiki-takának vége, mondta. „Konyec.” Annak már befellegzett. El lehet felejteni. „A spanyol foci unalmas” - az Európa- bajnokság alatt ez volt az új szlogen. A szakkommentátorok egymással versengtek abban, hogy ki tudja becsmérlőbb jelzővel illetni a tiki-takát. Nézheteden - mondták. Unalmas. Sőt: játékellenes. Richard Lintner szlovák jég- korongozó egyenesen odáig ment, hogy a SME napilapnak adott nyilatkozatában a spanyol futballt károsnak nevezte, és a betiltását javasolta („nehogy ezt tanulják meg a gyerekek”). Az ilyen kijelentések persze nem voltak többek kocsmai nagyotmondásnál. Jól hangzó, provokatív, „odacsapó” mondatok Igazságtartalmuk pedig: nulla. Hogy ez a spanyol foci nézheteden lenne? Xavival, Iniestával, Xabi Alonsóval? Ja, persze. Dögunalom. Ha ilyesmit hallottam, mindig az a részeg angol drukker jutott az eszembe, aki valamikor a kilencvenes évek közepén velem szemben ült a londoni metró félhomályában, és hátravetett fejjel horkolt. Egyik kezében egy bajnoki meccs összecsavart műsorfüzete, a másikban egy pakli Rothmans, sörhasára feszülő trikóján pedig az alábbi felirat: „Az ócska brazil foci kiment a divatból — bezzeg a Luton Town!” Most nincs bezzeg. Ez a spanyol válogatott nagyon jó csapat. A maiak közül a legjobb. n. Az persze joggal keltett némi riadalmat, hogy Vicente del Bosque felfogása szerint a 4-3-3 tulajdonképpen 4-6-0. Ez volna a jövő focija? Csatárok nélkül? S ki fog akkor gólt rúgni? Az ilyen taktikai formációval alapvetően az a bajom, hogy a védelemre helyezi a hangsúlyt, és - tévesen! - úgy értelmezi a futballt, mint egy alapvetően védekező játékot, amelyben a gól megakadályozása fontosabb, mint a gól elérése. Csakhogy az ebben rejlő hipermozgékony, elasztikus középpályának egyelőre nincs ellenszere. Mert lehet, hogy valakik szerint unalmasak a spanyolok, de akkor tessék, próbálják meg előbb elvenni tőlük a labdát. Na ugye. Ez az, ami évek óta senkinek sem megy. Elvenni a labdát Xavitól meg Iniestától. Márpedig labda nélkül nehéz gólt rúgni nekik. Tudják, hogy kinek sikerült ez utoljára nagy világverseny egyenes kieséses szakaszában? A francia Zidane-nak. 2006-ban... Unalmas a tiki-taka? Kinek hogy. Itt volt például az olaszok elleni döntő. Az is unalmas lett volna? Nem hiszem. Ennél jobban - ödetesebben, szellemesebben, kreatívabban, gyorsabban és gólratörőbben - ugyanis még sosem játszott a spanyol válogatott. Hogy a csatár nélküli taktika a futball halála? Már ebben sem vagyok olyan biztos. Az első válogatott meccset például Anglia és Skócia játszotta egymással 1872-ben, s azon a mérkőzésen a skótok hat, az angolok hét csatárral álltak föl (tehát összesen tizenhárom vérbeli támadó cirkált a pályán). S tudják, mi lett a végeredmény? így van: 0-0. Mi a tanulság? Hogy semmi sem a csatárok számán múlik. Focizni kell, ennyi az egész. III. Lassan itt az ideje annak is, hogy újraértelmezzük a „válogatott” fogalmát. Az már most megállapítható, hogy a „válogatott” nem egyenlő a „nemzeti tizeneggyel”. Az összeurópai multikulti térhódításának eredményeként ma már a válogatottak nem nemzeteket, hanem országokat képviselnek. Az 1998-as világbajnokságon még különlegességnek számított a franciák „Benetton-csapata”, ahol Zidane algériai, Djorkaeff örmény, Lizarazu baszk, Vieira szenegáli, Pires pedig portugál származású volt (hogy csak néhány példát említsünk abból a világbajnok csapatból). A francia trikolór, a „piros-fehér-kék” valójában „fekete-fehér-arab” volt - legalábbis a francia lapok szerint. Mindez ma már nem számít ritkaságnak az európai futballban. A magyarázat tulajdonképpen egyszerű: a bevándorló családok számára a futball mindenütt kiugrási lehetőséget jelent, az érvényesülés, a társadalmi státus megszerzésének legkönnyebb útját. Említsek példákat? A csehek egyik legtehetségesebb játékosa az etióp származású Theodor Gebre Selassie, az olaszokat a ghánai bevándorlócsaládban születő Mario Balotelli lőtte a döntőbe, az oroszok az őszét Alan Dzagojevben bíztak, a franciák motorja a muszlint vallású Ribéry, a svédeknél a bosnyák- horvát Zlatan Ibrahimovic a király. A németeknél pedig alig találunk németet; Khedira tunéziai, Boateng ghánai, Gomez spanyol, Podolski és Klose lengyel, Ozil török származású... Néhányuk néma maradt a a német himnusz alatt; nyilván nekik is furcsa lett volna azt énekelni, hogy „Einigkeit und Recht und Freiheit / fiir das deutsche Vaterland!” („Egységet, jogot és szabadságot a német hazának.”) IV. Az Európa-bajnokság alatt három helyszínen (Wroclaw, Gdansk, Varsó) négy meccset néztem meg Lengyelországban.' Tapasztalataim felemásak. A BBC által beharangozott idegengyűlöletnek nyoma sem volt (leszámítva persze a lengyel-orosz meccs indulatos utcai intróját). A városokat kicsinosították, a gyönyörű, összkomfortos stadionok pedig önmagukban is esztétikai élményt jelentenek. Meg lehetett szokni a kaotikus szervezést, meg lehetett szokni a zurek ízét a zajos útmenti bisztrókban, s meg lehetett szokni még azt is, hogy a bájosan mosolygó, mindig kedves ön- kéntesek/stewardok/hostessek egyeden kérdésre sem tudnak válaszolni, soha, semmikor. Az angol kollégák szerint Ukrajnában sokkal rosszabb volt a helyzet, az ott uralkodó állapotokat „tomboló kleptokráciának” nevezték, a gádástalan tolvajok idejének, mert minden a futballturisták pénztárcájának megcsapolásáról szólt. Szó mi szó: a szállások Lengyelországban is megfizethetetlenül drágák voltak az Európa- bajnokság alatt, a szobák a standard ár tízszeresébe kerültek (50 helyett 500 euró/ fő/éj), ezért ildomos volt a helyszíntől het- ven-nyolcvan kilométerre, falvakban vagy kisvárosokban aludni (például tíz euróért a Tomice nevű faluban, valahol Wroclaw és Gdansk között félúton, egy rossz szagú szobában, törött csillár alatt...) V. Vajon helyénvaló-e, hogy éppen az UEFA (az a szervezet, amelynek elvileg a futball erkölcsi integritása fölött kellene őrködnie) tiltakozik a leghangosabban a gólvonal-technológia (az ún. videóbíró) bevezetése ellen? Nem, nem helyénvaló. Vajon helyénvaló-e, hogy az UEFA (az a szervezet, amely „a futball mindenkié” elvet hirdeti) a szerzői jogokra hivatkozva nem engedélyezte a gólösszefoglalók elérhetőségét az ingyenes videómegosztó portálokon? Nem, nem helyénvaló. Vajon helyénvaló-e, hogy az UEFA (az a szervezet, amely lépten-nyomon a futball emberi dimenzióit emlegeti) nem engedélyezte a spanyol-portugál meccs előtt az egyperces gyásszünetet, amellyel a spanyolok akartak tisztelegni a 24 évesen rákban elhunyt Betis-játékos, Miki Roque emléke előtt? Nem, nem helyénvaló. S vajon helyénvaló-e az, hogy az UEFA (az a szervezet, amely a fair play fontosságáról papol) cenzúrázza a mérkőzések közvetítését? Olyan szektorokat például nem mutathattak a kamerák, ahol üres székek voltak, mert ez ronthatná az UEFA imázsát. Pedig valóban voltak üres székek, a drága jegyeket a helyiek nem tudták megfizetni, a külföldi szurkolók pedig nem jöttek annyian; Nyugat-Európában bárhol (Münchenben, Párizsban, Rómában, Londonban) teltházas lett volna egy spanyolportugál elődöntő; az UEFA mohósága miatt Donyeckben messze nem volt az. VI. S vajon helyénvaló-e - ezt kérdezte a Süddeutsche Zeitung is az UEFA-tól —, hogy a közvetítések rendezői nem mutatják az aktuális eseményeket (például azt, ha valaki befut a pályára), viszont bármikor bevágnak az élő közvetítés során olyan jeleneteket, amelyek korábban történtek meg? Ilyen volt a síró német lány esete, aki nem Balotelli gólja után pityereden: el (ahogyan azt a tévénézők láthatták), hanem mii jóval korábban, a himnuszoknál; csak éppen a rendező úgy gondolta, hatásosabb mindezt a második olasz gól után megmutatni. S ilyen eset volt Jogi Löw német edzőnek a mérkőzés előtti viccelődése is a labdaszedő fiúval, amit a holland-német meccs közben vágtak be, élőképként, s a fél Németország azon méltadankodott, hogy egy ilyan fontos mérkőzésen a trénernek hogyan jut eszébe tréfálkoznia. Az UEFA azzal védekezett, hogy ők csak az Európa-bajnokság „emberarcúságát” próbálták kihangsúlyozni. Ez rendben is volna, de vajon miért gondolják azt, hogy az „emberarcúság” ábrázolásának éppen a cenzúra és a manipuláció a legmegfelelőbb eszköze... VII. Nézem a döntőt az Ml-en - ahol a stúdióba meghívott szakkommentátor, Csiszár Jenő fölényeskedve és gőgösen „liliputi cirkusznak” nevezi az éppen Európa-baj- nokságot nyerő spanyol válogatottat -, s azon gondolkodom, vajon siillyedhet-e még mélyebbre a magyar közszolgálati média. Amikor néhány nappal az Eb előtt válogatottunk 0-0-s döntedent játszott az írekkel, másnap már azt szajkózta a magyar sportsajtó, hogy az Európa-baj- nokságon is helytállnánk, s hogy a magyar futballnak igenis van jövője. Hát persze. Jövőnk, az van. Meg nagy szavaink is vannak. Csak focink, az nincs. Gazdag József ÍGY LÁTTÁK SPANYOLORSZÁG, A FUTBALLGYILKOSOK AZ EB-TIPPJÁTÉK 1 A FOTÓSOK ÉS UTÁNA A TÖBBIEK KÖZTÜNK VANNAK KIÉRTÉKELÉSE Képes összefoglaló: Kiértékeltük az Eb-résztvevőket, Interjú Benkő Gáborral, Ki nyerte az exkluzív százhúsz fotó az Eb-ről. csapatról csapatra. Szubjektív. aki könyvet írt a bundaügyröl. wel 1 ness-hét végét? 10-13. oldal 14-15. oldal 16-17. oldal 18-19. oldal
