Új Szó, 2012. július (65. évfolyam, 152-176. szám)

2012-07-14 / 162. szám, szombat

8 Szombati vendég ÚJ SZÓ 2012. JÚLIUS 14. www.ujszo.com Herdics György a leváltott érsekről: „Nem foglalkozott azzal, hogy szövetségeseket szerezzen. Úgy gondolta, hogy a jó szándék és a nyitottság elég" Bezák érsek nem akart mindenkinek megfelelni Lassan két hete, hogy a pápa leváltotta Róbert Be­zák nagyszombati érseket, de a kedélyek azóta sem csillapodtak. Az emberek szeretnék ismerni az oko­kat, amiért a népszerű fő­papnak távoznia kellett, de az illetékesek a kánon­ra hivatkozva hallgatnak, vagy olyan nehezen értel­mezhető válaszokat ad­nak, amelyek csak újabb kérdéseket vetnek fel. VRABEC MÁRl A Róbert Bezák nem beszélhet, már azért is a pápai titok meg­sértésével vádolják, hogy egy nappal előbb jelentette be me­nesztését, mint ahogy azt a Szentszék nyilvánosságra hoz­ta. Helyette és róla tehát az egyik általa kinevezett esperest, Herdics György dunaszerdahe- lyi plébánost kérdeztük. Bezák érsek leváltását kö­vetően a Nagyszombati Egy­házmegye több esperese, köz­tük ön is, felkínálta lemondá­sát. Kaptak már valamilyen választ az érseki hivatalt ve­zető Ján Oroschtól? Még nem, erről valószínűleg csak az új püspök fog dönteni. Bennünket Bezák érsek úr ne­vezett ki, úgy tartottuk tisztes­ségesnek, ha felkínáljuk a posz­tunkat. Az utódjának e nélkül is jogában áll személyes változá­sokat végrehajtani, de mi sze­rettük volna azt is kifejezni ez­zel a gesztussal, hogy támogat­juk őt, és mellette állunk ebben a nehéz időszakban. A Pázmaneum Társulás a szlovákiai magyar papok és hívek nevében üdvözölte a le­váltását. Számomra azért volt érthetetlen e nyilatkozat, mert Bezák érsek mindig nyitott és barátságos volt a magyarokkal szemben. Ön tapasztalta vala­ha az ellenkezőjét? Soha. Nem tudom, mikor lesz újra olyan püspökünk, aki ennyire jó kapcsolatokat ápol a magyarországi püspökökkel, támogatja az ott tanuló és szol­gáló papjaink hazatérését, odafigyel a gondjainkra. Min­den adandó alkalommal hangsúlyozta, hogy az egy­házmegyében a katolikusok negyven százaléka magyar, és a Nagyszombati Érsekség Esz­tergom lánya. Azt is számta­lanszor elmondta, hogy nem ellenzi a magyar püspök kine­vezését. Ki merem jelenteni, hogy nekünk, magyaroknakjó püspökünk volt. Az egyházmegyén belül az esperesek álltak hozzá a leg­közelebb. Sejtik, mi lehetett a leváltás oka? Épp mivel jól ismertük őt, el­képzelni sem tudunk olyan okot, ami miatt le kellett váltani. Mivel a valódi okokat keve­sen ismerik, mindenféle ta­lálgatások kapnak szárnyra. Több pappal is beszéltem az elmúlt napokban, és még kö­zöttük is akadt, aki úgy véli, Róbert Bezák túl liberális, már-már szabados gondol­kodású ember volt, afféle vi­lágfi. Valóban olyan volt a hangulat az egyházmegyé­ben, hogy érezni lehetett, so­kan ezt róják fel neki? Egyáltalán nem. Más volt, nyitottabb, emberközelibb, mint ahogy azt az inkább kon­zervatív szlovákiai egyházi kö­zegben megszoktuk, de sokak számára épp ebben rejlett a vonzereje. Ez a közvetlenség, nyitott­ság az előéletéből is eredhe­tett? Redemptorista szerzetesként a falvakat járta, hogy a társada­lom peremén élőkhöz, a nem hívőkhöz is eljuttassa az evan­géliumot, mindenféle emberrel szót kellett értenie. A világban azért nő az egyház szerepe a kü­lönféle társadalmi eseménye­ken, mert felismerte, hogy a ha­gyományok tisztelete mellett éini kell a modem kor lehetősé­geivel. Bezák érsek úr is azt val­lotta, hogy az egyház nem csak azokat hivatott megszólítani, akik a templomokban ülnek. Máshogy közelítette meg az evangelizációt, de az egyház el­veihez mindig hű maradt. Akkor viszont a többi szlo­vákiai püspök annyira orto­dox, hogy ez már sok volt nekik? Nem tudjuk, ez volt-e a való­di ok, véleményem szerint nem. Azt nem mondanám, hogy a szlovák püspökök túl ortodo­xok, legalábbis nem a szó nega­tív értelmében, inkább maga az itthoni hagyományos vallásos közeg nem érett még az ekkora változásra. Az, ahogyan a nyilvánosság fogadta Bezák érsek leváltá­sát, nem erről tanúskodik. A szlovákiai katolikusok számát tekintve ez egy szűk ré­teg. Lehet, hogy mérvadó, vé­leményformáló, de akkor is ki­sebbség. Amikor az esperesek össze­jöttek, elhangzottak kifogá­sok a döntései, megnyilvánu­lásai ellen? Biztos nem. És nem azért nem, mert az ő emberei voltunk, mint néhányan gondolják, hi­szen ő más közegből, más egy­házmegyéből jött, szinte senkit nem ismert közülünk - engem sem. Bár bevallom, cseppet sem zavart, és most sem zavar, hogy az ő emberének tartottak. Sőt! Egyszerűen olyan környezetet akart kialakítani, amely iránt bi­zalommal lehet, és ez teljes mér­tékben jogában állt. Egy dolog a jogkör, másik dolog pedig az, hogyan fo­gadja ezt az adott közeg. A főpásztori szolgálata elején leváltott esperesek biztos nem örültek a döntésnek. Ezt embere válogatja, mert volt köztük olyan is, aki meg­könnyebbült a sokéves munka után. Nem ebben keresném az okát annak, hogy egyesek mi­ért nem tudták őt elfogadni. Mégis, mit kifogásoltak ná­la? Hogy érsekként biciklivel járt Nagyszombatban, Rolling Stonest, Pink Floydot hallga­tott, és nem járt mindig reve­rendában? Voltak, akik számára ez olyan távol állt attól, ahogy egy ér­seknek viselkednie illene, hogy már bűnnek számított. Pedig Csehországban, Ausztriában vagy Magyarországon az ilyen megnyilvánulásokon nem üt­közik meg senki, és néhány év múlva nálunk se fog. A hagyományokat minden elé helyezők azt is felrótták neki, hogy elment a Pohoda if­júsági fesztiválra, megnyitot­ta a kulturális rendezvények számára a templomokat, urambocsá, egy folkzenekar- ral énekelt a templomban. Papi szemmel nézve ez már tényleg sok volt? A Pohoda fesztiválon zajlott beszélgetést és a templomi éneklést is csak felvételről lát­tam. Véleményem szerint egyik alkalommal sem mondott vagy tett semmi olyasmit, ami mél­tatlan lett volna a papi hivatá­sához és az érseki poszthoz. Azt is paptól hallottam, hogy szimpatizált a németor­szági Wir sind Kirche mozga­lommal, amely a papok nősü­lését, a nők felszentelését és a homoszexuális házasságokat szorgalmazza. Én soha nem halottam tőle ilyen nézeteket. A hittételeket illetően szilárd meggyőződésű és konzervatív volt, csak a meg­nyilvánulási formákban tért el a többségtől. Olasz hírügynökségek, va­tikáni forrásokra hivatkozva, rögtön a leváltása után azt ír­ták, hogy gazdasági okok ke­resendők a háttérben. A szlo­vák püspöki konferencia vi­szont azt hozta nyilvánosság­ra a héten, hogy az egyház­megye papjai és hívői írtak panaszleveleket a Vatikánba, ezért került sor a vizitációra. Most akkor mi az igazság? Ezt csak az érintettek tudják. A Vatikánba nyilván levelek ez­rei érkeznek, az illetékesek dön­tik el, minek tulajdonítanak olyan jelentőséget, hogy foglal­koznak is vele. Mi egyáltalán nem érzékeltük, és ha paptársa­immal vagy a hívőkkel beszél­getek, ma sem érzékelem, hogy ellenérzést váltott volna ki az érsek úr viselkedése. Inkább az ellenkezőjéről beszélhetnék. Mindenkinek nyilván nem lehet megfelelni, de ő nem is akart. Sokszor hangoztatta, hogy úgy fogja vezetni az egyház­megyét, ahogy ő, Róbert Be­zák tudja, és ehhez megvolt a felhatalmazása is. A jelek sze­rint csak befolyásos támoga­tói nem voltak. Egyáltalán nem foglalkozott azzal, hogy szövetségeseket sze­rezzen. Úgy gondolta, hogy a jó szándék és a nyitottság elég. Szerzetesként kis közösségben élt, ahol mindenki mindenkit ismert, nem kellett csoportérde­kekre, rejtett összefüggésekre figyelni. Hitte, hogyha bizalmat kapott, élhet a jogaival, és meg­teheti, amit a lelkiismerete dik­tál. Nem akart, és nem is tudott alakoskodni, taktizálni, ez a jel­lemével ellenkezett volna. Nem érezte, meddig mehet el az elődjével szemben? Ele­fánt volt a porcelánboltban? Róbert Bezák volt. Lehet, hogy tudta, milyen kompro­misszumokat várnának el tőle, de egy határon túl a személyes integritásával ellenkezett, hogy megtegye azokat. Nem tudjuk és lehet, hogy soha nem is fogjuk tudni, ab­ba bukott-e bele, hogy nyíl­tan elhatárolódott az elődjé­től, Ján Sokoltól, sőt, elkez­dett takarítani utána. Az vi­szont felettébb érdekes, hogy miközben a szlovák püspöki konferencia Ján Sokol mellett mindig kiállt, akár a besúgói múltjáról, akár zavaros pénz­ügyeiről volt szó, Róbert Be- záknak annyit sem mondtak, hogy köszönik a munkáját. A Szentatya döntése végleges és megmásíthatatlan. A papi engedelmesség jegyében a püs­pökök sem tehettek mást, mint hogy elfogadják. Ezt nem vonom kétségbe. Még azt sem vitatom, hogy a kánon értelmében nem tájé­koztatnak az okokról. Egy­szerűen csak valami emberi hangot, egyházi személyek­hez méltó irgalmasságot hiá­nyolok, ami kimondatná va­lakivel, hogy egy volt közü­lünk, ismertük, vannak ér­demei. Vagy az engedelmes­ség azt is megköveteli, hogy teljesen megtagadják? Ezt a kérdést nem nekem kellene feltennie. Nem tudom elképzelni, hogy Ján Sokol viselt dolgai­ról ne kapott volna leveleket a Szentszék. Ennek ellenére sem püspöksége huszonegy éve alatt, sem utána nem jött ide apostoli vizitátor, hogy felméije, mit hagyott maga után, pedig Bezák érsek kérte ezt. Még most is akkora Ján Sokol befolyása a Vatikán­ban, hogy akár utódja levál­tásához is köze lehetett? Erre most nem ismerjük a vá­laszt. Nem tudjuk, miiyen fel­sőbb érdek befolyásolta a Szentszék döntését. Létezhet olyan felsőbb ér­dek, amelyért egy embert így meg lehet alázni? El tudja képzelni, hogy Bezák érsek olyan súlyos vétket követett el, amiért ezt érdemelte? Ezt nem tudom elképzelni. Az érsek úr, azt állítja, nem tudja, milyen kifogások me­rültek fel ellene. Ezt elhiszi neki? Elhiszem, mert nincs okom kételkedni a szavaiban. Akkor hogy értelmezi a pápai nuncius nyilatkozatát, miszerint, a püspöki kongre­gáció ismertette Bezák ér­sekkel a vizitáció eredmé­nyének legfontosabb, rá vo­natkozó pontjait, és ezekre írásban válaszolhatott. Lehet, hogy ebből a néhány pontból nem tudott következ­tetni arra, mi ellene a lényegi kifogás. Vagy azt sem tudta, hogy a válaszaiból mit fogadtak el? Valószínű, hogy így van. Ugyanebben a nunciusi nyilatkozatban az is olvasha­tó, hogy a leváltásáról szóló döntés nyilvánosságra hoza­tala előtt az érsek még talál­kozhatott volna a Püspöki Kongregáció prefektusával, de ez a találkozó nem való­sult meg. Azt viszont nem ír­ják, miért. Ez számunkra is talány. Erre a találkozóra minden­képp a pápai döntés után ke­rült volna sor. Változtatott volna még valamit a lényegen? Aligha. A pápa hosszas mér­legelés és imádság után meg­fontoltan döntött, nehezen el­képzelhető, hogy utólag vissza­vonta volna. Bezák érsek sejtette a vizi- tációt megelőzően, hogy va­lami készül? Sejtette, de nem hitte, hogy ennek ilyen súlya lehet a Vati­kánban. Akkor sem beszélhetett ar­ról, mit kérdeztek tőle a vizi- tátorok? Nem, a hallgatási kötelezett­ség már a vizsgálat folyamán is vonatkozott rá. Soha .nem be­szélhet arról, mit kérdeztek tő­le, vagy mit tud a leváltása kö­rülményeiről. Vagyis csak az hangzik el, amit a Vatikán állít, hogy az ér­sek mindent tud, de a nyilvá­nosságot pont az ő érdekében nem tájékoztatják. Emberként borzasztó nehéz lehet elvisel­ni, hogy semmit nem mondhat a saját védelmében. Emberként biztos, de papként nem emberi távlatokban kell mérni. Az egyház kétezer éves, és az igazság eddig még mindig kiderült. Nehéz lenne úgy élni, hogy ebben nem hiszünk. Önök kapcsolatban van­nak. Hogy viseli, ami körülöt­te zajlik? Annak az embernek a béké­jével, akinek a lelkiismerete tiszta. Nem ábrándult ki az egy­házból, tudja, hogy meg fogja találni benne a helyét és ezt az egészet próbatételnek tekinti. Gyakran mondta, hogy aki püs­pök lesz, az közelebb kerül Is­tenhez a dicsőségben és a meg­aláztatásban is. Éz most rajta is beteljesedett, de sokszor épp a megaláztatás vezet a lelki fel- emelkedéshez. Lehet ő még pap Szlovákiá­ban? A püspökök legalább utólag biztosan felmérték a népszerűségét, nem valószí­nű, hogy engedik, hogy élő le­gendává váljon. Azt hiszem, ő is nyugalomra vágyik. Ezt pedig leginkább kül­földön találhatja meg akár a rendjében, akár papként. Amikor hívők kérdezik, mit gondoljanak ezek után az egyházról, hogyan higgyenek abban, hogy igazságos és kö­nyörületes, mit mond nekik? Azt, hogy amit mi most rossznak látunk, később még vezethet valami jóra. Van az úgy, hogy csak a kezünket tud­juk széttárni, és az égre pillan­tunk, de akkor is az égre pillan­tunk. Történelmünk folyamán sokszor a megalázottakból let­tek a felmagasztaltak, és ä kö- rülrajongottak buktak el. Hívő ember számára Isten az egyet­len ítélőbíró, aki nem csak a cse­lekedeteinket, hanem a gondo­latainkat, a szándékainkat is ismeri. Végső soron pedig csak ez a fontos.

Next

/
Thumbnails
Contents