Új Szó, 2012. július (65. évfolyam, 152-176. szám)
2012-07-11 / 159. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. JÚLIUS 11. Vélemény És háttér 5 Az új pártelnök ott támad, ahol elődei gyengének bizonyultak: a „nép", a vidék megszólításában Kékek népviseletben Bár az elmúlt napokban közeledés történt a jobbközép parlamenti pártok között, többjei is arra utal, hogy ez az együttműködés aligha vezethet el egy a korábban megszokott szövetségi rendszerhez. RAVASZ ÁBEL Egyrészt a szlovák parlament jelenleg nem bipoláris, hanem legalább háromosztatú. A balnacionalista és a jobbközép oldalak mellett a parlamentben van két, a jobboldali politika egyik új arcát képviselő, a jobbpopulizmus különböző árnyalatait és mélységeit képviselő párt, a libertárius jellegű SaS és az inkább pro- testpártként leírható OLaNO. Másrészt azonban a hármas koalíció pártjai is sokat változtak a Dzurinda-kormányok időszaka óta. A magyar képviseletet ellátó Hídnak erőforrásai jelentős részét a magyar rivalizálásra és az MKP-val való vetekedésére kell fordítania. A KDH-nak is megvannak a belső problémái, Dániel Lipšic kiválásától a Procház- ka-féle platform kezdeményezéséig. A legérdekesebb folyamat azonban szinte biztosan az SDKÚ-ban játszódik le, amely egy traumatikus kampányon és egy elnökválasztáson van túl. Pavol Frešo már megválasztása előtt arról beszélt, hogy népi, keresztény és nemzeti pártot szeretne létrehozni a Dzurin- da-féle formációból, és nagyon úgy tűnik, hogy nem csak a levegőbe beszélt. Az elmúlt napokban Frešo egy népviseletes képen, majd pedig egyenesen birkákat nyírva tűnt fel a sajtóban - nyilván nem véletlenül. A képekhez az odaillő nyilatkozat sem maradt el: a pozsonyi megyefőnök új kalapját egy üveg bor mellé kapta egy liptói alpolgármestertől, Péter-Pál napjára. De megszólalt egy juhpásztor is, aki szerint a múltban az SDKÚ-naknem volt jó kapcsolata a mezőgazdászokkal, de a képek alapján a bacsa számára úgy tűnik, Frešo más lehet. A fő kérdés az, mennyire más. A múltban ugyanis az SD- KÚ szavazói között a városiak és a magasabb képzettségűek domináltak, a párt pedig sokáig tulajdonképpen az egyetlen olyan alakulat volt, amelyre a nacionalizmust és a klerikális konzervativizmust egyaránt elutasító választópolgárok szavazhattak. Az SDKÚ ennek ellenére nem volt rétegpárt, hiszen az idei „leolvadás” előtt rendre 15-20% között teljesített a választásokon és a felméréseken egyaránt. Frešo most láthatóan a Smer jobboldali ellenfelét szeremé kiépíteni a néppárttá váló SDKÚ képében. Az új pártelnök ott támad, ahol elődei gyengének bizonyultak: a „nép”, a vidékiek, a falusiak megszólításában. Ez a KDH-t egyébként nagyon nehéz helyzetbe hozhatja, hiszen úgy tűnik, hogy mostantól azokban a régiókban, ahol a jobboldal pártjai közül korábban a keresztény- demokraták egyeduralkodónak számítottak, az SDKÚ is aktivizálja magát. A Frešo által kijelölt új irány azonban korántsem veszélytelen. Könnyen lehet, hogy az új pártelnök népviseletes akciói nem nyerik el az SDKÚ korábbi bázisának tetszését. Ráadásul vannak arra utaló jelek, hogy Frešo a párt liberalizmusát nem csak a külsőségek terén módosítaná: az elmúlt hetekben például arról szónokolt, hogy a romaprogramok helyett végre szerszámot kellene adni az érintettek kezébe. A néppártosodás ráadásul a jobboldal szövetségének végleges széteséséhez is elvezethet, ha a párt partnerei - és különösen a KDH - arra jutnak, hogy Frešóék megpróbálják elorozni a szavazóbázisukat. Az új SDKÚ tehát nagy kockázatot vállal helyezkedésével: a következő választásokig azonban még elég idő van hátra az erőviszonyok letisztulására. Dehogy a túr de franszra: a túr de sörre meg egy snapszra... (Peter Gossányi raiza) Az érelmeszesedésben szenvedőket folyadék hiányában trombózis fenyegeti Inni kell PÉTERFl SZONYA Természetesen nem alkoholtartalmú italokat (bár napi egy sör engedélyezett), hanem vizet. Lehetőleg azt, amely a csapból folyik. Ahol erre nincs mód, sajnos, ilyen is van, ott palackozottra szorul az ember. Esetleg ásványvizet vásárol, miközben fontos odafigyelni annak összetételére. Ugyanis az ásványi sók vesekárosodást okozhatnak. A szakértők hangsúlyozzák: nemcsak a kánikulában, hanem általában, nem akkor kell pótolni a folyadékot, amikor az ember nyelve a szájpadlásra tapad vagy kiszárad a torka, hanem folyamatosan. Ajánlatos óránkét meginni egy pohár vizet, kortól és nemtől függetlenül. A mennyiséget persze „felaprózhatjuk”, főleg a legkisebbeknél fontos a gyakori kortyolgatás, de ez vonatkozik a második gyerekkorukat élő idősekre is, akik nem éreznek szomjúságot és kiszáradásra hajlamosak. Alig tudatosítjuk, hogy a szomjúság szervezetünk vészjelzése, elsősorban a sejtek vízhiányára utal. Holott tény: a víz nem csupán sejtjeink fő alkotóeleme, szervezetünkben egyben oldószer és vivőanyag, hűtőfolyadék és hőtároló, nem utolsósorban számos biokémiai folyamat résztvevője. Miközben biztosítja a megfelelő vérnyomást, segíti a tápanyagok felszívódását, szabályozza a testhőmérsékletet, a salakanyagok kiválasztását. Amint megbomlik testünk vízháztartásának egyensúlya, száradni kezdünk. Már kétszázalékos folyadékvesztésnél is csökken a teljesítőképesség jelentkezik a fejfájás és a koncentrációzavar. A szívelégtelenségben szenvedőknek fokozottabban kell ügyelniük az ivásra, bár az elégtelen folyadékpótlás épp annyira veszélyes, mint a mértéktelen. Mint mindenben, a vízpótlásban is fontos az egyensúly megtartása, ki kell kerülni a vér besűrűsödését, az érelmeszesedésben szenvedőknek gondolniuk kell(ene) arra, hogy folyadék hiányában trombózis fenyegeti őket. Hogy miért foglalkozunk a témával? Azért, mert a fehérköpenyesek jelenleg any- nyira elfoglaltak saját anyagi helyzetük rendezésével, hogy nem érnek rá a betegek nyavalyáival törődni (vagy csak pénzért), netán ingyenes egészségvédelmi tanácsokat osztogatni. Ezért ma jobban, mint bármikor, oda kell figyelnünk egészségünk szinten tartására. Ne feledjük tehát: a víz éltet. KOMMENTAR Levél nyugatra SZOMBATHY PÁL Vajonfrusztráltkelet-európaiarrogancialegyin- teni egyet az angol színész, Hugh Grant magyar médiát/demokráriátért kritikájára? Szerintem nem. A közép-európai, a történelmi centrumból kimaradó kisebbrendűségi érzést felismerni ugyanis abban a magatartásban is, mely lelkesen hanyatt esik az ilyesmi felületes, szexi-fanki- trendi nyugati dumáktól. Sajnos a magyar kormány ennek a csapdának egy másik gödrébe gyalogolt bele, amikor levelet írt és vitába szállt a színésszel. Erre semmi szükség: mindenki előtt ott a lehetőség, hogy olvasson sokat és gyűjtsön elégismeretet. A görcsös kormányzati fel- világosítósdi - legyen bár tartalmában bármennyi igazság is - afrikai diktátorocskák igyekezetére hasonlít. Ez a nyugatnak való megfelelési kényszer jól felismerhető érvrendszerré állt össze nálunk az elmúlt évtizedekben. Bevált vitamodell, hasonlóan a mivagyunkavilágromlatlankö- zepe, ők a bűnös hanyatló ópium mentalitás ostobaságához. Csakhogy létezne e két véglet közt nem kis tér az értelem és az etika számára is: a gondolkodás erőfeszítéseivel persze. Nem kevésbé szórakoztató (elkeserítő) látni az uniós páriaver- senyújjelentkezőjét:VictorPontarománkormányfőhúzásait és morálját elnézve a hőhullám közepette is skandinávnak éreztem magam. Schmitt Pál plágiumba esve előbb menekült, aztán nevetségessé vált, végül lemondott. És ez az ember? Co- py-paste után szétverte a felette ítélkező tudományos bizottságot, azóta leváltotta az államfőt is (utóbbi bonyolult történet, igazi román politikai couleur locale). Mi történik erre Európában? Pontát pártosan kezdik emészteni. Tessék csakfigyelnia kiszámíthatóan elfogult uniós reakciókat. Orbán után ezúttal balról nagyobb csend - és fordítva. Most akkor álljunk vigyázzba, mit mondanak ránk, akik állítólag kelet-európaiakként egyenrangú társaik vagyunk? Hagyatkozzunk inkább a józan ész koroktól/helyektől független mércéjére; ami persze nemjelenti, hogynejuthatnánkmás- honnan hasonló következtetésekre néha, mintegy angol színész. Például bármilyen elfogultan dalol is egy véleményklub az éterben, akkor sem söpörhetjük el azzal a szánalmas érvvel, hogy rádiós pályázata minden oldalát aláírni egyenlő a hátoldalak egyenkénti dedikálásával is. Lám, nem kell nekünk angol az abszurdhoz: a Grant-posta fonákját is lepecsételték vajon? JEGYZET Kinek kell az egyház? VERES ISTVÁN Róbert Bezák nagyszombati érsekleváltása kapcsán ismét rivaldafénybe került az egyház. Minden úgy történt, ahogy történnie kellett: fentrőljöttaparan- csolat, talán méga violaszín pecsét is rajta volt, a leváltott érsek pedig hallgat, nehogy ismétmegszegjen egy egyházi titoktartást. Az egész történetben nem csak az érdekes, hogy a hazai egyházi lobbi miként működik, s hogy Be- zákot ki akarta elpöccinteni. Az ügy egy újabb fejezetet nyit az egyház abszurd és átláthatatlan botrányainak könyvében, amely évszázadok óta terebélyesedik, így lassan Bibliává dagad. Elne- vezhetnék például Legújabb szövetségnek is. Az Ó- és az Újszövetség ugyanis Isten és ember szövetségéről szól. A Legújabb szövetség ékes bizonyítéka lehetne annak, hogy a kereszténység már nem Isten és ember, hanem az Egyház és az emberek szövetsége. Az ezer-néhány száz éves katolikus egyház ugyanis a maga megcsontosodott struktúrájával éppolyan átpolitizáltszervezet, mintmond- jukegy állam. Abefolyásos tisztviselők fogják magukat, és döntenek. Arról, hol, ki és hogyan hirdesse az igét, meg arról is, hogy az Isten akaratát képviselő Egyház hivatalos álláspontja szerint az uborka nevűnövényszínepiros, zöld vagy épp narancssárga. Amit megmondanak, az úgy van. Olyan, világot behálózó szer- vezetrőlvanszó, amelynek egyik napról másikra történő megszűnését tán észre se vennénk. A hitélet ugyanis működne egyház nélkül is. Ahe- lyi hitközségek választanának maguknakpapokat, ha nem lennének elégedettek velük, lecserélnék őket. Mint a polgármesterek esetében. Elvégre a pap arra van, hogy a híveket szolgálja, semmi másért. Mindegy tehát, mi lesz a sorsa a Bezák-ügynek, ahogy lassan már minden mindegy, ami az egyházzal kapcsolatos. Évezredes problémáira egy meg- oldáslétezik: a megszüntetés. Aki ugyanis Istennel való kapcsolatát szeretné ápolni, annak teljesen mindegy, müyen hatalmi harcok folynak a Vatikánban vagy az egyes püspökségeken. Az meg aztán végképp, hogy mit mond az egészről a nunciatúra.
