Új Szó, 2012. július (65. évfolyam, 152-176. szám)
2012-07-07 / 156. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. JÚLIUS 7. Szalon 19 Beszélgetés Jolanta Jarmotowiczcsal - irodalomról, műfordításról, olvasásról, hitről, mentalitásról „...Két jó barát” Jolanta Jarmolowicz a magyar irodalom elkötelezett híve és jó ismerője. A Poznani Egyetem magyar tanszékén műfordításra oktatja tanítványait. CSERMÁK ZOLTÁN Számos magyar drámaíró, többek között Gyárfás Endre, Békés Pál, Háy János műveinek szakavatott tolmácsolója. A magyar-lengyel irodalmi kapcsolatok erősítéséért és a magyar drámairodalom lengyelországi népszerűsítéséért 2011- ben a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült. A magyar nyelv szeretetét Önnél netán magyar gyökerek is motiválták? Nincsenek magyar felmenőim, de egy érdekes kapocs mégis él a családi legendáriumban. Nagynéném Munkács mellett, lengyel területen élt egy nemesi kúriában. A világháború az ő életüket is feldúlta, a család Magyarországra szökött, és Keszthelyen vészelte át a nehéz éveket. Rokonom most 75 éves, s tizenöt évvel ezelőtt ellátogatott a Balaton-parti városba. A főutcán sétálva idézte fel a régi emlékeket, amikor egykori szállásadójának a lánya felismerte: .Janka, te vagy az?” Egy másik fiatalkori élményem a cserkészethez kötődik. Kórusommal Egerbe, egy énekkari fesztiválra látogattunk. Az út nagy hatással volt rám, mivel éppen pályaválasztás előtt álltam. A látogatás is hozzájárult, hogy 1972-ben Varsóban magyar szakra iratkoztam be. Csapiáros István professzor tanszékének nagyon jó híre volt, ezt az is bizonyította, hogy tizenheten pályáztunk egy helyre. A kezdetektől térjünk vissza a mába. Nemrégiben jelentős magyar elismeréssel, a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetéssel ismerték el munkásságát. Természetesen jólesett a kitüntetés. A díj nemcsak nekem, hanem az egész magyar tanszéknek szólt, hiszen kollégám, Jerzy Baúczerowski, a magyar tanszék alapítója és korábbi vezetője is ugyanezt a jutalmat vehette át. Szimbolikus e gesztus, hiszen testvére, Janusz, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem professzora, így a két tudós életpályája összefűzte a két nemzetet. Gondolom, az Ön olvasási szokásai is befolyásolják munkáját. Mi az, amit szívesen fordít? A kortárs dráma fordításban érzem igazán otthon magam. Jobban megfog a párbeszédek hangulata, és korábbi munkáim tapasztalataiból is tudok meríteni. Sok magyar íróval voltam s vagyok kapcsolatban, köztük Spiró Györggyel, Békés Pállal, Forgách Andrással, Háy Jánossal, Kárpáti Péterrel, Németh Ákossal. Az élő szál nagyon fontos, hiszen célom, hogy minél pontosabban adjam vissza az alkotó gondolatait. Lassan fordítok, s ha elakadok, skypon konzultálok az íróval. Erre véleményem szerint nagy szükség is mutatkozik, mivel az alkotó kiszolgáltatott a tolmács kezében. A műfordítást oktatom is, tanítványaimmal rendszeresen elemezzük a különböző fordításokat. Gyakran észreveszem, hogy a műfordító vagy a szerkesztő mély sebet ejt az eredeti alkotáson. Egy bonyolultabb mondat értelmezésében az itt élő magyarok segítségét is kérem. Sokat köszönhetek Bába Krisztinának, a Varsói Magyar Kulturális Intézet nemrégiben elhunyt igazgatóhelyettesének, aki soha nem sajnálta az időt közös munkánkra. A két nyelv struktúrája természetesen erősen különbözik, de a fordító felelőssége az eredeti szöveg tartalmának hű visszaadása. Pályám egyik nagy elismerése, amikor egy felolvasóesten a több nyelven jól beszélő Forgách András A kulcs című darabjának előadása után letérdelt előttem, így köszönve meg a fordítás ritmusát. A dráma igen nehéz műfaj. Ha lazítani akar, milyen magyar nyelvű kötetet vesz le a polcról? Pihenésként Háy János A bo- gyósgyümölcskertész fia című kötetét. A könyv fordításán dolgozom, s diákjaim körében segítőtársakra is leltem e munkában. A mű fantasztikus: egy író, egy művész születését veti papírra hétéves korától az egyetemi évekig. Tanítványaim is megszerették Háy műveit, így örömmel segítenek. A lengyel átlagpolgár olvasmányai között milyen magyar művek találhatók? Lengyelországban nagyon sok magyar könyv jelenik meg. Természetesen az olvasáskultúrában is megvannak a generációs különbségek. Az idősebbek könyvespolcain Szabó Magda, Jókai Mór, Déry Tibor, Németh László művei találhatók, Madách Az ember tragédiája és Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című regénye is elterjedtek, s az utca embere számára József Attila neve sem idegen. A fiatalok nagyon szeretik Bodor Ádámot, jól ismerik és tisztelik Spiró Györgyöt. Az utóbbi író egyébként 2010-ben az előző évben lengyel nyelven kiadott, legjobbnak tartott közép-európai irodalmi mű szerzőjének járó lengyel irodalmi elismerésben, az Angelus-díjban részesült. Természetesen műveltebb körökben Kertész Imre, Esterházy Péter és Krasznahorkai László is közismertek. Magyarországon sokan a televíziót vádolják azzal, hogy elvonja a fiatalokat az olvasástól. Gondolom, a televíziózási szokások a két országban hasonlóak. Csak jókat tudok mondani a lengyel közszolgálati televízióról, komolyan veszi oktatói feladatát. Nagyon széles a kulturális műsorok választéka, a Kultúra nevű csatorna kínálatát különösen jónak tartom, mivel a világ filmtermésének a krémjét mutatja be, s gyakoriak a színházi közvetítések és a művészeti életről szóló háttérbeszélgetések is. A kereskedelmi csatornák műsorán is találkozhatunk színvonalas programokkal. A kérdésére válaszolva, az olvasási szokások nálunk is megváltoztak. Egyszer e kérdésről Spiró Györggyel beszélgettünk, s véleményünk megegyezett abban, hogy a magyarok még mindig többet olvasnak a lengyeleknél. A családom példáját hozhatom fel, huszonhat éves fiam például nagyon sokat olvas, de javarészt csak szakirodalmat. Egykor a magyar-lengyel barátság szívmelengető hagyomány volt. A rendszer- váltást követően, a kialakult nagy európai egységben, az újabb generációk a testvériség érzését már mintha kevésbé intenzíven élnék meg... Nem érzem, hogy e barátság csupán az idősebb generációk számára jelentene sokat. Az egykori mítoszok tovább élnek. Magyarország második világ- háborús szerepe a lengyel történelemben vagy 1956 - az év, amely Poznan életét is megváltoztatta - nem mehet feledésbe. Valóban, a médiában kevesebbet beszélnek napjainkban e kapcsolatról, de például diákjaim továbbra is lelkesen jelentkeznek magyar ösztöndíjakra. Az Erasmus-program ugyanolyan népszerű, mint az államközi megállapodásokon alapuló ELTE-ösztöndíj. Ami biztató számomra is, hogy a hallgatók legtöbbször mindent megtesznek az ösztöndíjak meghosszabbításáért. Megszeretik Magyarországot, és ennek nyomán életre szóló barátságok születnek. A magam példáját is mondhatnám, nagyon sok barátom van Magyarországon, s e szám minden látogatásom alkalmával tovább bővül. Mint említette, nagyon sok magyar barátja van, s minden bizonnyal javarészt olyan körökkel van kapcsolata, akiknél a magyar-lengyel barátság még sokat jelent. Az elmondottak az átlagemberre is vonatkoznak? Igen, a közös történelem nem múlt el nyomtalanul. Az olyan szimbólumok például, mint Bem apó személye, mindenki előtt ismertek. A híres muzsikus, Paderewski emléktáblája előtt beszélgetünk, így a zene összekötő hatásáról is szót kell ejtenünk. Liszt Ferenc vagy Bartók Béla nevét nagyon sokan ismerik. De nézzük az ifjabb generációt: az Omega együttes slágerét, a Gyöngyhajú lányt most is fütyülik az utcán, s még sorolhatnám a pozitív példákat. A sport újabb kapcsot jelent a két nép között, az Aranycsapat tagjaira is sokan emlékeznek még. Természetesen a mi dolgunk is, hogy e kapcsolatot erősítsük. Többször járt Magyarországon, műfordítóként is jó ismerője a magyar valóságnak. Hogyan jellemezné a lengyel és a magyar gondolkodásmód hasonlóságait és különbségeit? Mi, lengyelek - elnézést a kifejezésért - egy kicsit felületesek vagyunk. A lengyel romantika hagyományai mindmáig markánsan élnek: majd megoldódik minden, ráérünk még megcsinálni a dolgokat. A magyarok jóval céltudatosabbak, s egyben alaposabbak is a tanulásban és a kutatásban. A nyelvtanulás eklatáns példa: jóval több magyart ismerek, aki tökéletesen elsajátította a lengyel nyelvet, mint fordítva. A vallást is lehet ilyen szemüvegen keresztül vizsgálni. A statisztikák szerint a lengyel hívők aránya magasabb ugyan a magyar átlagnál, de a magyarok hite lényegesen megalapozottabb, nem a „hagyományon alapuló vallás”. Ugyanakkor a lengyelek sokkal optimistábbak, köny- nyebben veszik az életet. A magyarok szeretnek nosztalgiázni, búsongani az élet dolgain. Talán ellentmondásnak tűnik, de a magyar viccek viszont mindig jobbak voltak, nálunk nincsenek hasonló poénok. A hetvenes, nyolcvanas években számos anekdota szólt a kis Polskiról, rendőrökről, közepes mosolyt fakasztva a hallgatóban. Már régen nem hallottam egy jó viccet. Lehet, hogy túl jól megy a dolgunk? A hitet említette. A hagyományos hitvilágon a fiatalok sem akarnak változtatni? Ők már valóban másként gondolkodnak, s öntudatosan alakítják életüket. Ha egy prédikáció nem tetszik nekik, a következő héten már egy másik templomot keresnek fel, s addig járják útjukat, amíg a számukra megfelelő közösséget, lelkiségi mozgalmat, lelki atyát meg nem találják. Megható, amikor adventi időszakban a rorátén tele van a templom, s húsvét előtt is hosszú sorban kígyóznak a fiatalok a gyóntatószékek előtt. Ezt követően tömegesen mennek áldozni is. Poznanban mind a domonkos, mind a szalézi szerzetesek egyaránt komolyan foglalkoznak a fiatalokkal, s ennek meg is van a látható eredménye. Az ökumené is sokat jelent számukra, Poznanban, a katolikusok mellett több protestáns, evangélikus közösség dolgozik, a Taizé mozgalom is nagyon népszerű a fiatalok körében. A gondolkodásmód különbsége az életvitelre is jellemző? Nem biztos, hogy jellegzetes példákat említek, mivel a magyar városok közül legjobban Budapestet ismerem, s jelenlegi lakhelyem, Poznan a magyar fővárosnál jóval kisebb. Égy dolgot mégis említenék, a poz- naniak sokkal jobban család- centrikusak, lakói lényegesen több időt töltenek családi körben, mint a pestiek. A magyarok a legnagyobb ünnepek aíatt is elutaznak. Ha egy poznani karácsonykor síelni megy vagy a húsvétot idegenben tölti, a külvilág számára azt jelenti, hogy magányos és családi problémái vannak. Ugyanakkor a magyarok sokkal aktívabbak a kulturális életben, például magyar barátaim lényegesen többet járnak színházba, hangversenyre, mint honfitársaim, s mint említettem, talán többet is olvasnak. Az én feladatom is, hogy az olvasás örömét a lengyel fiataloknak átadjam, s a műfordításaimon keresztül talán a magyar kultúra is gazdagodik. Jarmolowicz asszony mellett Engelmayer Ákos, a Magyar Köztársaság első varsói nagykövete a rendszerváltoztatás után, 1990-95 között; Engelmayer úr nagy tekintélynek örvend Lengyelországban (A szerző felvétele)
