Új Szó, 2012. június (65. évfolyam, 126-151. szám)
2012-06-29 / 150. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. JÚNIUS 29. Véleményés háttér 7 A föderáció alapja a szolidaritás, amely Európa-szerte kopni látszik... Föderációra várva Komoly viták zajlanak az Európai Unió még szorosabb struktúráiról, múlt heti az a javaslat, amelyet tíz uniós állam fogalmazott meg és de facto az unió föderális állammá alakítását célozná. LOVÁSZ ATTILA Amit sokan és sokáig nem hittek el, itt van, föderáció ante portás, merthogy kiderült, ez a következő, logikus lépés. Persze, a föderáció ellenzői most majd elmondhatják, az unió mindig is uralkodni akart, és csak azért jött létre, hogy végre megalakuljon a - nem is tudhatjuk, ki által megálmodott - szuperállam. Nos, e sommás kijelentések mögött talán lehet valami, de alapjuk nincs. Hagyjuk most, ki és mi az az unió, mert az unió mi is vagyunk, tehát ha az elnyom minket, akkor magunkat nyomjuk el. Az unió nem fegyverrel és békediktátummal jött létre, hanem szuverén államok többségi állampolgári akaratából, Európa keleti felében pedig jobbára profitáltunk az uniós létből. De mindez nem érdekes, az euroszkepticizmus itt volt és itt is marad, a kérdés csak az, mekkora mértékű. E sorok írójának véleménye szerint ugyanis éppen az euroszkepticizmus következménye a föderáció irányába való elmozdulás. A független államok szabad egyesülésének modellje ugyanis ideig-óráig létezhet, de mi van akkor, ha megjelennek az érdekek, mi van akkor, ha az egyik gazdaságilag erős, a másik katonailag, a harmadik meg adóparadicsommá szeretne válni a többiek nagy morgása közepette. Az uniós döntéshozó szervek legfontosabbika máig a miniszterelnökök (vagy a hatáskörüknek megfelelő államelnökök) által alkotott Európai Tanács. Nincs olyan európai szabályozás, amely a nemzetállamok megkérdezése és jóváhagyása nélkül születne, úgyhogy okosabb, ha a kellemetlen vagy népszerűtlen döntéseknél nem mutogatnának hazai politikusaink Brüsszelre. Arról nem is beszélve, hogy az Európai Parlament képviselőit sem Brüsszelben választják: mindenkit a hazájában. S hogy nemzetállami közösség az unió, azt semmi sem mutatja fényesebben, mit a szlovák-magyar állampolgár- sági vita s mindkét oldal állampolgársági szabályozása. A föderációs javaslat egyértelműen abból indul ki, hogy a közös pénznek, a közös kül- és hadügyi politikának közös monetáris, védelmi és külpolitika kell, hogy csak a legfontosabbakat említsük. Az energiapiaci közös szabályozás vagy netán bizonyos esetekben a polgári vagy büntetőkódexek felettébb kívánatosán közös volta megoldás lehetne pl. a szervezett bűnözés elleni harcban. A föderáció alapja a szolidaritás, amely Európa-szerte kopni látszik. Már csak azért is, mert bizonyos tiszta befizetők lassan unni kezdik, hogy mások gyarlóságáért fizessenek, míg mások a szolidaritás eme formájának megkérdőjelezését diktatúrának, sőt, fasizmusnak tekintik. Nincs rá jobb példa, mint a görög válság és annak német kezelése. Ha ehhez hozzáadjuk a keleti országokban előretörő modelleket, amelyek alapértékekben és közösségépítésben inkább autoriter, mint demokrata irányba mutatnak, akkor a kontinens nyugati felén élők joggal teszik föl a kérdést: mivel vagyunk mi szolidárisak? Az unió jelenleg sokat beszél a pénzről, de jó lenne végre azokról az alapelvekről értekezni, amelyek miatt ez az egész egyáltalán létrejött. Mert amíg valahová pénz jön, minden szuper, amint valaki szólni mer, hogy szabadság meg jogok meg miegymás, akkor már ne avatkozzon be Brüsszel a belügye- inkbe, ugyebár. Nos, így nem működik, nem működhet a dolog. A gazdagabbak föderációs javaslatát lehet bírálni, lehet üdvözölni, egy dolog viszont biztos: ha komolyan gondolják, nagyon komolyan kihagyhatnak belőle minket. Ez az, amitől tar- tanunkkell. A te bizonyítványoddal nemigen ugrálnék, édes fiam, hacsak nem politikusnak készülsz. (Peter Gossónyi rajza) JEGYZET Lózungkormány KOCUR LÁSZLÓ Közvetlenül a márciusi parlamenti választások előtt és után sokat értekeztek a diadalmaskodó kormánypárt, a Smer új kommunikációs stratégiájáról. Valószínűleg ennek egyik eleme lehet az oktatásügy és a nyugdíjrendszer erőteljes tematizálása - azé a két területé, amely (az egészségügy mellett) a politikától egyre inkább elforduló közvéleményt még úgyahogy érdekelheti. Dušan Čaplovič szinte hetente nyilatkozik hajmeresztő dolgokat, a(z egyébként valószínűleg jelen formájában fenntarthatatlan) nyugdíjrendszer körül is sok a nyitott kérdés. Gyermeke, unokája sok embernek van, nyugdíjat is mindenki szeretne..., s amíg a tervezett változtatások felett méltatlan- kodnak, a kormány fű alatt valósítja meg a közérdeklődésre kisebb számot tartó, ám az ország szempontjából nem kevésbé fontos dolgokat. A megvalósítás pedig nincs mindig arányban a kampány erős szavaival. Ilyen például a titkosszolgálatok integrációja, mely egyelőre nem egy sikertörténet. Ez a téma Ľubomír Gaiko SaS-es védelmi miniszter zavaros, az SDKÚ aktív közreműködése mellett megvalósuló leváltása óta került az érdeklődés homlokterébe, addig a kutya sem ugatta, természetesen a szomszédos országok hasonló szervein túl. A Smer hatékonyabb ellenőrzést, és a két katonai szakszolgálatnak a Mečiar-korszak után hitelvesztett s csak nehezen magára találó Szlovák Információs Szolgálattal és a rendőrség hírszerző szerveivel való integrációját ígérte. Ehhez képest a szerdai kormányülésen csak a Katonai Hírszerzés és a Katonai Elhárítás integrációjáról szóló törvényjavaslatot fogadták el, ami a gyakorlatban csak annyit jelent, hogy kettő helyett egy igazgatót fognak fizetni, és kaptunk hozzá egy belügyminiszteri nyilatkozatot arról, jelenleg miért nem lehetséges a katonai és a polgári titkos- szolgálatok összevonása. így, jobb híján, ezt próbálják a beígért titkosszolgálati integrációként eladni. Nagy valószínűséggel az oktatási reformot sem fogják olyan forrón enni, ahogy azt a tárcavezető elképzeli, ahogy a fegyveres testületek szolgálati nyugdíját sem fogják megadóztatni, mert az a lépés akkora szavazótömeget érintene, ami már befolyásolhatná a választások végeredményét. Maradnak a lózungoknál, melyekkel ideig- óráig még palástolhatják a megszorítások kommunikációját. KOMMENTÁR Megint jönnek, kopogtatnak MOLNÁR IVÁN A Szlovák Gázművek (SPP) a lakossági gázárak 17 százalékos növelésére kért engedélyt az Árszabályozási Hivataltól - hangzik a tegnap felröppent hír. A hír, amelyre évekkel ezelőtt még mindenki felkapta volna a fejét, mára azonban annyira hozzászoktunk az SPP német és francia részvényeseinek a pimaszabbnál pimaszabb követeléseihez, hogy legfeljebb az orrunk alatt mor- gunk valamit, aztán megfeledkezünk az egészről. Biztosak lehetünk ugyanis abban, hogy ezúttal is a már megszokott forgatókönyvre számíthatunk: az Árszabályozási Hivatal visszautasítja a követelést, az SPP erre perrel fenyegetőzik, majd szép csendben a felejtés homályába vész az egész. Addig azonban még Robert Fico naponta többször is azzal büszkélkedik majd, hogy milyen jó kormányfője is ő a népének, és milyen hálásak lehetünk neki, hogy az ő embere által vezetett hivatal szembeszáll a népet sanyargató külföldi részvényesekkel. Eddig talán nem is lenne nagyobb gond, hiszen mindenki csak a saját szerepét játssza. Ä külföldi részvényesek szeme előtt kizárólag a minél nagyobb profit elérése lebeg, badarság lenne tőlük azt várni, hogy emberbaráti szervezetre fognak játszani. A céljuk igenis minél nagyobb összeget kisajtolni belőlünk, magasról téve arra, hogy ebbe mi beledög- lünk-e vagy sem. Az Árszabályozási Hivatal egyik fő feladata ezzel szemben a fogyasztók, vagyis a lakosság érdekeinek a minél hatékonyabb védelme. A lakosság szemszögéből akkor játsszákjól a szerepüket, ha az árakat sikerül minél alacsonyabban tartaniuk, ami a hivatal eddigi vezetésének sikerült is. Az egyedüli probléma, hogy a Jozef Holjenčík vezette hivatal a döntéseit többnyire erőből hozza meg, ezek mögül így nemegyszer hiányoznak a szakmailag megalapozott érvek. Az SPP jelenlegi külföldi részvényesei emiatt már több pert is indítottak az állam ellen, arra hivatkozva, hogy ez meghiúsította a megalapozott áremelési javaslataikat. Ha a perekben az állam veszítene, Szlovákiának olyan büntetésekkel kellene szembenéznie, amelyek súlyos érvágást jelentenének a nehéz helyzetben lévő állami költségvetésnek. Amiben biztosak lehetünk, hogy az SPP-nek elegendő pénze van a legjobb ügyvédek megfizetésére, akik alaposan megkopaszthatják az országot. Ha az elkövetkező napokban az Árszabályozási Hivatal nemet mond az SPP javaslatára, Fico pedig újra a népéért küzdő politikus képében tetszeleg majd, erre is gondolnunk kellene. Ajelenlegi kormány politikusai és szakértői ugyanis már többször bebizonyították, hogy nem állnak tőlük távol a gyors sikert hozó látszatmegoldások, amelyeknek a negatív következményei végső soron úgyis a lakosságon csapódnak le. Csak reménykedhetünk abban, hogy ezúttal tudják, mit csinálnak. FIGYELŐ Tom Lantos lánya érti Elie Wieselt Az Európában és a Magyarországon terjedő antiszemitizmussal foglalkozik és egyértelmű fellépést sürgetett a magyar kormánytól Katrina Lantos Swett, Tom Lantosnak, az amerikai képviselőház külügyi bizottsága néhai elnökének lánya a The Huffington Post nevű amerikai liberális portálon megjelent blogbejegyzésében. Katrina Lantos Swett, aki a Lantos Alapítvány az Emberi Jogokért és Igazságosságért nevű szervezet elnöke, úgy véli: a magyar kitüntetését visszaadó Elie Wiesel azért határozta el magát e drámai lépésre, hogy ráébressze a világot a szélsőjobboldali magyar politikai diskurzusban megnyilvánuló nyílt antiszemitizmusra, valamint szélesebb reflektorfénybe állítsa azt az aggasztó magyar tendenciát, hogy megpróbálják rehabilitálni a háborús idők azon vezetőit, akik mélyen érintettek voltak több százezer magyar zsidó deportálásában és meggyilkolásában. Emlékeztetett arra, hogy a Rágalmazásellenes Liga egy márciusban nyilvánosságra hozott felmérése szerint a magyarországi válaszadók 63 százaléka értett egyet az antiszemita megállapításokkal. A kialakult légkörért az újfasiszta Jobbikot okolta. A szerző megemlítette a volt főrabbi elleni verbális támadást, a budapesti Wallenberg-szobor és egy zsidó temető meggyalázá- sát. Lantos Swett szerint az Orbán-kormány pozitív kezdeményezéseit könnyű aláásni vagy semmibe venni, amikor - Elie Wiesel szavaival élve - „a hatóságok bátorítják a magyar múlt tragikus és bűnös epizódjainak tisztára mosását”. (MTI)
