Új Szó, 2012. június (65. évfolyam, 126-151. szám)
2012-06-23 / 145. szám, szombat
Vacsora együtt fehérben • • Ö sszesen 12 ezer teljesen fehérbe öltözött ember jelent meg Párizs belvárosában, közösen elköltötték egy elegáns pikniket, majd nyomtalanul újra eltűntek. A Diner en blane, azaz a Vacsora fehérben idei résztvevői ezúttal a Notre Dame katedrális környékén és a főváros egyik legszebb terén, a Place des Vosges-on gyűltek ösz- sze. A pontos helyszínt tartalmazó meghívót mindenki csak röviddel az esemény előtt kapta meg az interneten keresztül. A szabályoknak megfelelően a fehérbe öltözött „vendégek” tömeg- közlekedéssel érkeztek a helyszínre, hozták a saját asztalukat és székeiket, fehér térítőt, pokrócot és többen gyertyákat is. A rendőrség a be nem jelentett, így emiatt tulajdonképpen tiltott tömegrendezvényt a megfelelő jóindulattal követte figyelemmel. A vacsorázok ugyanis éjfélkor eltűntek, nem hagytak hátra maguk után szemetet, és nem is okoztak közlekedési dugót. „Olyan ez, mint egy álom, emberek ezrei öltöznek fehérbe, ünnepi ruhába, idegenekkel találkoznak, összeülnek egy elegáns piknikHozták a saját asztalukat és székeiket, fehér térítőt... re, s elfogyasztanak egy pezsgős vacsorát. Hát nem nagyszerű” - áradozott az egyik résztvevő. „Tiszta őrület, de nagyon poéti- kus is egyben. Nagyszerű gondolat” — mondta egy másik az AFP hírügynökségnek. A különleges flashmob ötlete egy francia férfi és barátai fejéből pattant ki még 1988-ban. Almuk, hogy Párizs legszebb helyein a szabad ég alatt rendezzenek stílusos vacsorákat, világszerte nagy sikert aratott. Párizs, Lyon és Bordeaux után hófehérben elköltött vacsorákat rendeznek egyebek mellett New Yorkban, Szingapúrban, Sydneyben, Londonban, Barcelonában, Berlinben, sőt az afrikai Kigaliban is. Budapesten legutóbb ősszel rendeztek ilyen megmozdulást a Budai Várban, a Savoyai teraszon. Aki kíváncsi, hogy mikor és melyik városban tartanak fehér vacsorákat, klikkeljen a dinerenblanc.info oldalra. A helyszínt és az időpontot azonban az utolsó pillanatig titokban tartják a szervezők. Az egyes csoportok egy megadott városon kívüli helyen gyülekeznek, majd közlik velük, hova menjenek, és hol teríthetik meg asztalukat. „Kicsit nehéz a cucc - asztal, szék, előétel, főétel, sajt, pezsgő, pohár evőeszköz, de megéri, elegáns vacsora kerekedik belőle” - írta egy szlovák blogger. „23 órakor meggyújtottuk a csillagszórókat, majd éjfélkor harsonaszó jelezte, vége a páninak” - folytatta. Mindenki összeszedte a szemetét - szemeteszsákot is kell hozni -, s fél órán belül senki sem mondta volna, hogy buli volt a téren. Mára annyira népszerű lett ez a rendezvény, hogy az ödetet több szálloda, üdülőközpont is átvette. Nemrég jött vissza Mauríciusról az egyik kedves ismerős, s lelkesen mesélte, milyen érdekes estélyen volt. Az egész vacsora meglepetés volt: a vendégeknek csak annyit mondtak, öltözzenek fehérbe - különben nem lesz részük az élményben -, s este jöjjenek le a partra. „Gak ámultunk. Közvetlenül a homokos tengerparton terítettek meg - minden fehérben tündökölt, az abrosz, a tányér, a szék huzatja, a váza, a virág, a szalvéta. Mesés volt.’ ’ (MTI, ug)