Új Szó, 2012. június (65. évfolyam, 126-151. szám)
2012-06-21 / 143. szám, csütörtök
4 Régió ÚJ SZÓ 2012. JÚNIUS 21. www.ujszo.com Talán felesége eltűnése is az ő lelkén szárad Elfogták az ékszerrablót ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Vágsellye. Elfogta a rendőrség azt a 42 éves galántai járásbeli férfit, aki több ékszerboltot is kirabolt. Nem reagált a rendőrség figyelmeztetésése, és megpróbált megszökni. A töltésen sikerült elfogni. A férfit több súlyos bűn- cselekménnyel is gyanúsítják. Tavaly egyszer már rendőrkézre került, de az ügyében illetékes bíróság - annak ellenére, hogy Erik K. büntetett előéletű - szabadon engedte. Rövid időn belül újabb bűncselekményeket követett el. „Februárban egy 3500 euró értékű briliánsgyűrűt lopott egy pozsonyi ékszerüzletből. Egy biztonsági kamera felvételein látható volt a tettes. Erik K. vagyon elleni és gazdasági bűncselekmények miatt évekre rács mögé kerülhet. Említést érdemel, hogy Erik K. volt felesége, Euboslava Kubicová 2001-ben azt követően tűnt el rejtélyes módon, hogy exférje egy éjjel felkereste” - tájékoztatott Deni- sa Baloghová, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője. A nőt azóta is keresi a rendőrség, (jéem) AJANLO Június 21. (csütörtök) Rimaszombat - 18.00: A Csemadok és a Szépírók Társasága Pósa Lajos Irodalmi és Közművelődési Kávéház vendége Ferdinandy György József Attila-díjas író. Helyszín a Három Rózsa kávéház. Az est házigazdája: Juhász Dósa János, (szász) Június 22-24. (péntek-vasárnap) ímely- 10.00: ímelyi napok. Gyermekfoci torna, tűzoltók bemutatója, íjászati oktatás,Tomi bohóc műsora. Szombat - 10.00: kisállattenyésztők kiállítása, kaktuszkiállítás, 17.00: kultúrműsor, 20.00: falubál. Vasárnap - 8.00: ünnepi szentmise; 10.00: kakaspör- költfőző verseny a futballpá- lyán; futballmérkőzések; 11.00 ünnepi istentisztelet; 16.00: a kutyakiképző klub bemutatója. A kakaspörkölt - főző verseny kiértékelése a futballpályán; 19.00: a Gilo- tin együttes koncertje a Blas- kovics József téren; 20.00: az Irigy Hónaljmirigy műsora a Blaskovics József téren, (m) RENDŐRSÉGI NAPLÓ Megkéseltek egy taxist Nagymihály. Azzal gyanúsítanak egy 20 éves férfit, hogy késsel támadt egy taxisofőrre. A férfi a nagymihályi vasútállomásra vitette magát. Amikor a taxis kérte a fuvardíjat, az utas kést rántott, és többször megszúrta a mellkasán és a hasán, majd elhajtott a taxival, melyet másnap találtak meg. A tettes 15-20 évi szabadságvesztésre számíthat. (TASR) A képviselők elfogadták a költségvetést, de nem biztos, hogy a polgármester aláírja a határozatot Továbbra sincs összhang Rimaszombatban Rimaszombat. A testület többsége június 19-én elfogadta az idei költség- vetést, Jozef Simko polgármester azonban jelezte, nem biztos, hogy aláírja a határozatot. SZÁSZl ZOLTÁN A polgármester véleménye szerint az elfogadott tervezet semmilyen fejlesztésre nem ad lehetőséget. Rimaszombat ön- kormányzata harmadszori nekifutásra fogadta el a város idei költségvetését, június 19-ig költségvetési provizórium volt érvényben, ez a költségvetési rend semmilyen fejlesztést, beruházást, nagyobb vásárlást nem engedélyezett. A Jozef Simko által tervezett beruházásokat nem hagyták jóvá, így már biztos, hogy nem kezdik el idén a kurinci üdülőterületen a tervezett 50 méteres medence építését, a 80 ezer euróért kínált régi közlekedési parkot sem fogja megvásárolni a város. Jóval visszafogottabb lesz a sport támogatása - emiatt kérdésessé válhat a városi labdarúgó csapat további szereplése. Alaposan megnyirbálták a képviselők a helyi lapkiadás költségeit is, a városi lapok, a Gö- möri Hírlap és a Gemerské Zvesti megjelenése így nagy valószínűséggel júliustól veszélybe kerül. A közterületfenntartó vállalat költségeit is alaposan visszafogták, a 380 ezer eurós csökkentés miatt az is előfordulhat, hogy bizonyos szolgáltatások akadozni fognak, vagy teljesen leállíthatják azokat. Simko szerint emiatt az is előfordulhat, hogy képtelenek lesznek fenntartani a városi strandot és az uszodát, de a zöldterületek karbantartása is kérdéses lehet. A polgármester úgy látja, egyes képviselőknek az ő személye ellen van kifogásuk, és ezt a személyes ellenszenvüket érvényesítik az ön- kormányzatban, ami a város fejlődésére lesz kihatással. Simko a költségvetés elfogadása után jelezte: megfontolja, hogy éljen-e vétójogával. A testület által megszavazott költségvetés csak akkor lép érvénybe, ha a határozatot tíz .Gondterheltek a városvezetők napon belül aláírja a polgár- mester, ha él vétójogával, azt csak kétharmados többséggel szavazhatja le a testület. A polgármester ellenzéke a Smer képviselői csoportja, a frakció már számos alkalommal bírálta Simko terveit és elképzeléseit. A mostani közgyűlésen olyan határozatot is elfogadtak, mely szerint a testületi ülések előtt a városi hivatal köteles lesz aktuális beszámolót tartani a város pillanatnyi gazdasági helyzetéről, a (A szerző felvétele) kintlévőségek behajtásának szigorítását is szorgalmazták. Ha az államtól visszatérítendő adóbevételek a kormány által tervezett megtakarítási intézkedések miatt tovább csökkennek, a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása szakembereinek becslése szerint Rimaszombatnak akár 140 ezer eu- róval is kevesebb lehet az éves bevétele, ami további megszorításokhoz vezethet. A városnak már így is kevés a bevétele, nincs miből spórolni A város kulturális központjává varázsolják a romos épületeket és az elhanyagolt parkot Elkezdődött a Kultúrpark kialakítása MARSOVSZKY MIKLÓS Kassa. Célegyenesbe ért az Európa Kulturális Fővárosa Kassa 2013 projekt. Kedden elkezdődtek a munkálatok az egykori kaszárnyák helyén kialakított Kultúrparkban, mely a projekt legnagyobb beruházásának számít. A tervek szerint év végéig befejeződhetnek a munkálatok. December 31-ig van ideje a kivitelezéssel megbízott Dop- rastav Kft.-nek, hogy a romos, parkot, ahol az elhanyagolt egykori kaszárnyaépület áll, a város kulturális központjává változtassa. A Kassa 2013 projekt kiemelkedő beruházásának számító Kultúrpark kialakítása 23,8 millió euróba kerül. „Közeleg a 2013-as év, amely Az ünnepélyes alapkőletétel pillanatai (A szerző felvétele) új időszámítást jelent majd a főpolgármestere, aki elmondta város életében. Épp a Kultúr- azt is, a város előző vezetése el- parkon múlhat a projekt hanyagolta a beruházások elő- sikere.” - közölte ünnepi be- készületeit, így rengeteg időt szédében Richard Rasi, Kassa vesztett. „Kiemelkedően fontos a kulturális infrastruktúra fejlesztése, amely magában hordozza a fenntarthatóság lehetőségét” - közölte Marek Mad’aric kulturális miniszter. A leendő Kultúrparkban színházi előadásokra, koncertekre, konferenciákra, work- shopokra alkalmas többfunkciós termek, kiállítótermek, interaktív tárlatok, alkotóműhelyek, hang-, és videostúdiók, mélygarázs és szabadtéri rendezvényekre alkalmas terek kapnak helyet. Az ország történetének legnagyobb kulturális projektjében 20 kiemelt beruházás szerepel. Ebből nyolcat a város, hetet a megyei önkormányzat, hármat a kulturális minisztérium által fenntartott három intézmény, kettőt két nonprofit szervezet bonyolít le. A Nagyszombati kerületben kevesebb baba született tavaly, mint egy évvel korábban (Pavol Funtál felvétele) B. JUHOS MELINDA Nagyszombat. Tavaly többen házasodtak, mint ahányan elváltak a Nagyszombati kerületben. Két 14 évnél fiatalabb anyának született gyereke. Tavaly csaknem 1500-zal nőtt a lakosok száma a kerületben. A Statisztikai Hivatal adatai szerint tavaly év végével 555 509 lakosa volt a kerületnek, ez 1488-al több mint egy évvel korábban. Tavaly összesen 5567 - héttel kevesebb, mint egy évvel korábban - kisbaba született a Nagyszombati kerületben, ebből 2882 kisfiú. Megfigyelhető, hogy a nők évről évre egyre később vállalnak gyereket, tavaly a szülő nők átlagéletkora 29,71 év volt, 2010-ben 29,32 év. Tavaly öt 45 és 49 év közötti nő hozott világra gyermeket. 1968 kisbaba édesanyja 30 és 34 év közötti. Tavaly a kisbabák 33,1 százaléka házasságon kívül született, ez hússzal több, mint egy évvel korábban. Tavaly alacsonyabb volt az elhalálozás, összesen 5512 hunytak el, köztük 22 kisbaba, akik nem érték el az egyéves kort. Az elhalálozások felét keringési zavarok okozták, negyedét (1398 eset) pedig daganatos megbetegedések. Az elhunytak kevéssel több mint 6 százalékánál emésztési problémák okozták a halált. Jelentős számban (5,8%) külső hatások, balesetek miatt állt be a halál, és csaknem ugyannyi személynél légzőszervi megbetegedések miatt. Az elhalálozott férfiak átlagéletkora 68,32, a nőké 76,76 év. Tavaly 4059-en költöztek a kerületbe, 635-en külföldről érkeztek. 2626-an elköltöztek a kerületből, 167-en mentek külföldre. A Statisztikai Hivatal adatai szerint tavaly 2500 házasságot kötöttek a kerületben, és 1277 pár válását mondta ki a bíróság. Az előző évhez képest tavaly 57-tel több esküvő és 65-tel kevesebb válás volt. A tavaly megkötött száz házasságra 51 válás jutott. Alena Vadovicovától, a Statisztikai Hivatal munkatársától megtudtuk, hogy tavaly az első házasságukat kötő férfiak átlagéletkora 30,3 év a nőké pedig 27,5 év volt. Mindkét nemnél nőtt az átlagéletkor az egy évvel korábbi adatokhoz képest, míg a férfiak 29,9 évesen nősültek, a nők 27,1 évesen mentek férjhez 2010-ben. Másként alakul ez a mutató, ha az adatokat összevetik azokéval, akik másodszor házasodnak. így a nősülő férfiak átlagéletkora 33,1 a férjhez menő nőké pedig kereken 30. A Statisztikai Hivatal adatai szerint tavaly 2500 házasságot kötöttek a Nagyszombati kerületben, és 1277 pár válását mondta ki a bíróság Házasságon kívül születik a gyerekek harmada