Új Szó, 2012. június (65. évfolyam, 126-151. szám)
2012-06-16 / 139. szám, szombat
www.ujszo.com PRESSZÓ ■ 2012. JUNIUS 16. INTERJÚ 17 Messze vagyok még a 100 kilótól „Egy olyan trauma után, mint a válás - ami ráadásul egy nagyon mély kapcsolatnak jelentette a végét marad az emberben szálka. Nálam három-négy év a tisztulási idő." (A ST0RY4 felvétele) Tavaly szeptemberben tíz év után a STORY4 indította újra minden idők legnépszerűbb televíziós vetélkedőjét, a Szerencsekereket. A műsor egyik házigazdájával, Klausmann Viktorral beszélgettünk. indig ilyen elegánsan öltözöl? Ne viccelj már, ez nem is olyan elegáns! Inkább hétköznapiasan nézek ki. Ezek szerint a zakó az alap? Igen. Persze, ha felmegyek a hegyre, azonnal ledobom, mert sportosan érzem jól magam inkább. A zakó egyébként 45 éves kor fölött már ápol és eltakar... Nem mondom, hogy nincs rajtam felesleg, de baromira jól érzem így magam. Nem olyan régen a Sanoma teljes vezérkara le akart fogyasztani. Megküzdöttem velük, mert mondtam, hogy én teljes mértékben így érzem jól magam a bőrömben, ne akarjanak megváltoztatni. 86 kiló vagyok, tele vagyok erővel, és a térdem is csak azért fáj, mert elkopott. Ötéves korom óta sízek. Egyébként is van már egy szép ember a csapatban, Árpa Atti, ő úgy néz ki, mintha huszonéves lenne, én meg úgy, ahogyan egy ádagos negyvenes férfi kinézhet. Egyébként is azt mondják, hogy egy férfi 100 kiló alatt nem férfi, de ettől én még nagyon messze vagyok. Hogyan sikerült a teljes vezérkarral szemben az akaratodat érvényesíteni? Határozottsággal. Mondták, hogy a tokám miatt is fogynom kéne, de megértettem velük, hogy ilyen alkat vagyok, apám is pont így néz ki. Igen, van egy tokám, meg egy kis pofazacskóm. És akkor mit csináljak? Menjek le 75 kilóra? Értsék meg, hogy én nem akarok divatból „aszott girnyó” lenni, mint sok ötven körüli pályatársam! És megértették. Ha már a szüléidét említetted, ők elolvassák a rólad szóló cikkeket? Édesanyám rettentően jól informált. Ugyan történelem-testnevelés szakos tanárként csak akkor veszi meg a bulvárlapokat, ha benne vagyok, és volt is olyan időszak, amikor nem volt annyira büszke rám. Amikor a válásommal kerültem címlapokra, azért volt számára kellemetlen, mert a rokonok elkezdték hívogatni. Nyilvánvalóan tudott ezekről a dolgokról, de minden rokon nem lett részletesen beavatva. Az nem volt egy szép időszak, ez tény. Én csak szakmai ártalomnak hívom... A bányászok 6-8 év után szilikózist kapnak, mi meg időnként kibillenünk a címlapra akkor is, ha nem akarjuk. Korábban, az azt megelőző 15 évben kerültél címlapra hasonló témában? Nem. Ehhez kellett a feleségem. Ügy látszik, az ilyen dolgokhoz mindig olyan ember kell, akit a legjobban szeretsz. Bár, most, ahogy gondolkodom, eszembe jut még egy eset Nagy Ö Anikóval kapcsolatban. Akkoriban is mentek a „ki csalt meg kit” típusú cikkek, de az valójában úgynevezett „vírusmarketingnek” indult. Anikó azonban úgy gondolta, hogy ebből még pénzt is tud keresni, s akkor már én sem hagytam magam. Az eset kibillentett a visszavonulós, nyugalmas, otthon tévézős korszakból. Abban az időszakban egyszerű munkáim voltak. A Juventus Rádióban minden hét szombatján volt háromórás élő adásom, mellette a Skandináv lottó sorsolás, és a rendezvényszervező cégem is jól működött. Egy hónapban dolgoztam 6-8 napot. Ügy „elvoltam”. De az nem olyan jó. Jobb ez így, hogy pici pörgés van. Persze kellett az a nyugalmasabb korszak is, mert ki kellett pihennem az azt megelőző húsz évet. Ugyanakkor van egy pont, amikor a pihenésből is elég. Alapvetően te választasz mindent? A pihenést és a pörgést is? Igen. Az ember többnyire maga választja meg, hogy mit csinál. A feleségemet is én választottam, meg azt is, hogy amikor elköltöztek a kislányommal, körbenéztem a 220 négyzetméteres házamban - ahol három fürdőszoba, három szoba, nagy konyha, meg óriási nappali volt -, és feltettem magamnak a kérdést, hogy akkor én most mi a francot csináljak itt október végén egyedül? Nézegettem a gerendákat, hogy melyikre kössem fel magam. Aztán megemlítettem néhány barátomnak, akiknek gazdag ismerőseik voltak, hogy itt egy híres ház, amit minden újságban lámi lehetett, ennyi az ára, nézzük meg, kinek éri meg. És két nap múlva bejelentkezett egy nagyon komoly 0 Egy kis községben még figyelnek egymásra az emberek. Ott még rendes emberek laknak. bankár ember, és azt mondta, holnap megvenné készpénzben. Ekkor kértem 48 óra gondolkodási időt, men nem gondoltam én ezt ennyire komolyan. Átgondoltam, ki mindenkin tudok segíteni, ha éppen lesz néhány tízmillió forintnyi készpénzem. Meg úgy voltam vele, hogy amennyi időt lehetett, azt ott töltöttem. Minden fát ismerek, s ha maradok még két-három évig, akkor végképp elsüllyedek a vidékben. Ez persze nem rossz, de ahhoz képest még fiatal voltam. 43 évesen úgy döntöttem, eladom. Az új tulajdonos, aki megvette, megérdemelte, három gyermeke van, nagy család, rájuk van szabva a ház. Amúgy biztos nem adtam volna el annak, aki nem érdemli meg. Erős lelki kötődés egy ház, amit a saját kezeddel is építettél. Hányszor autóztál el arra azóta? Abba az utcába egyszer sem mentem be azóta. Ám az utcától kétszáz méterre van a strand, ott vagyok egész nyáron, s időnként ránézek a házra. Az új lakók állandó vendégeim a strandon, kaptak éves belépőt, és örülök, hogy láthatóan jól érzik magukat a völgyben. Álmodsz még a régi otthonoddal? Gyakran. Annak a háznak minden darabkáját egyenként raktam össze. Kevés olyan telek van Magyarországon, amelynek van egy saját, 30 méteres hosszú patakja, amely átfolyik rajta. Hidat is építettem rá. Ha azok a gerendák mesélhetnének, miről sztoriznának? Ott nem voltak rossz dolgok. Sőt, nagyon sok jó dolog történt. Mesélhetnének például gyerekek fogantatásáról, nagy bulikról, vendégekről, jó sok elmélkedésről, gondolkodásról. Az a nyugalom szigete, leszámítva a szomszéd disz- nait. Néha kicsit büdösek, de télen jön a kóstoló. Nagy családként éltünk ott. A szomszédunk hozta a fát, a szembe-szomszéd javította az autót, a harmadik szomszéd néni volt a takarítóm, tehát teljesen integrálódtam a rendszerbe. Szerettem őket, tudtam, hogy biztonságban vagyok ott, fel sem merült bennem hogy az autómmal vagy a házammal bármi is történne. Egy kis községben még figyelnek egymásra az emberek. Ott még rendes emberek laknak. Kiken segítettél végül a pénzzel? A családomban vettek fel svájci frankban hitelt... Ha a bőrödbe bújhatnék, mit tapasztalnék, jó Klausmann Viktornak lenni? Nem adom a bőröm! Nem vagyok babonás ember, de muszáj lekopognom... A két évvel ezelőtti mélypontot leszámítva nincs gond. Nem egyszerű válni, és nem egyszerű úgy szerepelni a címlapokon, hogy nem te generálod. Az nem volt egy könnyű fél év, de utána helyrerázódtak a dolgok. A gyerekeim segítettek abban, hogy helyrejöjjek. Ma már azt mondom, igenis jól érzem magam a bőrömben! Persze vannak hétköznapi nehézségek, hiszen mint minden vállalkozónak, nekem is folyton agyalnom kell, ha meg akarok élni. De alapvetően szeretem, amit csinálok. Kékestetőt, a domonyvölgyi strandot, a Szerencsekereket, így azért könnyebb. Hatvani vagyok, ezért különösen kedves a szívemnek Heves megye. Vele együtt Gyöngyös is, hiszen a feleségem és a kislányom ott élnek. A feleségem épp egy helyi hotelnek lett az igazgatója, tehát röghöz van kötve, én pedig körülöttük le- gyeskedek, jövök-megyek. Egyébként van egy irodalakásom Pesten, hetente egy-két napot ott töltök, elintézem a hivatalos dolgokat, aztán megyek vissza a közelükbe. A gyakorlatban hogy néz ki egy átlagos heted? Vasárnap este szépen legurulok Kékestetőről Gyöngyösre a kislányomhoz és a volt feleségemhez. Fürdetésig ott vagyok, majd este kilenckor továbbgurulok a pesti lakásomba. Lefekszem, reggel megborotválkozom, felhúzom a zakómat, esedeg nyakkendőt kötök, és indulok a dolgomra. Az üzleti megbeszéléseket, hivatalos tárgyalásokat igyekszem a hét első felére, főleg hétfő-keddre sűríteni. Szerda reggel átveszem a játszós ruhát, beülök a kocsiba és megyek Kékestetőre. Még aznap délután a bölcsiben felcsippentem Manót, a kislányomat, és visszamegyünk Kékesre. Forró csokit iszunk, játszunk, a síháznak hosszú, 35-40 méter hosszú folyosója van, imád ott rohangálni. Másnap leviszem a bölcsibe, majd visszatérve csatolok, délig csúszok, utána a kölcsönző ügyeit intézem, illetve már rakom össze a Kékesi Kutató-Mentő speciális alapítványt, amivel májustól elkezdünk dolgozni. A hegytetőn is van internet, tehát ugyanúgy mindent intézhetek, mint a városban. Van melletted nő? Egy ilyen típusú trauma után, mint a válás - ami ráadásul egy nagyon mély kapcsolatnak jelentette a végét -, marad az emberben szálka. Nálam három-négy év a tisztulási idő. Hajói számolom, most tarthatsz a felénél... Igen, kell még idő. Persze vannak lányok, akikkel kokettálunk és jópofizunk, de olyan nincs, akinek a kezét megkértem volna, vagy azt mondtam volna, hogy akkor holnaptól költözzön hozzám. Rendeznem kell a soraimat, aztán ha rendben leszek, újra nekiállok párt keresni. Rendezgettem otthon a dolgaimat, és megtaláltam egy 1998-as Nők Lapja-címlapot. Oszszehasonlítottam a 13 évvel későbbivel - hát a mostani énem jobban tetszik, mint a régi. Az egy kicsit vicces volt. Röhögtem magamon eleget. De ha a YouTube-ra felmész, te is tudsz rajtam röhögni. Zöld zakó, az akkori kornak megfelelően középen elválasztott hosszú haj... 1989-ben kezdtem a televíziózást. Számtalan műsort csináltam, rengeteget dolgoztam, épp csak televízió-igazgató nem voltam. Hiányzott, hogy az legyél? Nem, mert közben voltam vezér- igazgató egy részvénytársaság élén. A Kele és Klausmann Reklám- ügynökség 1996 és 2002 között Magyarország ötödik legnagyobb magyar tulajdonú marketingcége volt. Marketinggel és reklámmal foglalkoztunk, a legkomolyabb cégek dolgoztak velünk. Az utolsó nagy munkánk a Köztársasági Elnöki Hivatal arculatának megtervezése volt, de ezzel 2002-ben ki is írtak bennünket a következő rezsim pályázói közül, így megszűnt a meló, és igazság szerint bele is untam az egészbe. Aztán kiköltöztem Domonyvölgybe, nyolc évig ott laktam. Pillanatnyilag leginkább sportmarketingben és sportüzemeltetésben utazom, kollégáimmal sípályát és kölcsönzőt üzemeltetünk, oktatást szervezünk, és időnként egy kis média is beesik. Igaz, hogy nem akartad elvállalni az újraindult Szerencsekerék műsorvezetését? Igaz. Nem voltam biztos abban, hogy tíz év után ugyanúgy meg tudok felelni műsorvezetőként ebben a produkcióban. A szerkesztéssel nem volt gond, hiszen vetélkedő-kompatibilis vagyok, igyekszem kövemi az új trendeket. Ha Európán belül új vetélkedő indul, azt biztosan tanulmányozom. Elemzem a siker titkát. Az olasz vetélkedőket szeretem inkább, az színben, rendszerben, habitusban is a miénk lehetne. Ilyen tekintetben nem volt bennem kérdőjel. Tudtam, hogy egy vetélkedő szerkesztésével gond nélkül megbirkózom. A műsorvezetés már inkább elbizonytalanított. Tíz évvel korábban könyörögve kértem a TV2 vezér- igazgatóját, hogy szüntessük meg ezt a műsort, mert képtelen vagyok még egy forgatásra bemenni. Pont akkor fejeződött be, amikor még nem pukkant ki, s a nézőkben is volt egy plusz alapélmény, tehát az újrakezdés ilyen szempontból biztos volt. Az azonban nem, hogy vállaljam-e a műsorvezetést. Első körben hallani sem akartam róla, de a STORY4 vezetői meggyőztek. Készítettek egy közvéleménykutatást, ahol még mindig előkelő helyen végeztem az ismertséget tekintve. Az első nap húzós volt, ott menet közben tudtunk korrigálni azzal a csapattal, amellyel tíz évvel korábban abbahagytuk. A rendező, az asszisztensek, a számítógépes csapat mind a régi szériából jöttek. Az első adás, amit felvettünk, végül a kukában landolt, de ez általában így szokott lenni. Utána már ment minden, mint a karikacsapás. Amikor besétáltam az új megvilágított díszletbe, és megforgattam a kereket, olyan volt, mintha tegnapelőtt hagytam volna abba. Pedig féltem attól, hogy ha meglátom a kereket, gyomorgörcsöm lesz. Aztán kiderült, hogy gyönyörűen letisztult minden, ráadásul az idő mindent megszépít, s mára csak szép emlékek maradtak. Sokat változtak viszont a játékosok. A régi szériában ritkábbak voltak a laza figurák, ott inkább mindenki a pénzre meg az ajándékokra ment. Kicsit mindenki görcsölt, hiszen akkor szabadultunk a kommunizmus börtönéből. Szeretem, ha mindig enyém az utolsó szó. Szomorú lennék, ha most a STORY4-nél azt mondanák, holnaptól ne jöjjek, mert más műsorvezetője lesz a Szerencse- keréknek. A mai médiaipar arról szól, hogy megcsinálnak egy műsort, felvesznek belőle 20 darabot, majd 5 után kidobják az egészet. Én megtehettem, hogy a Szerencsekerékben úgy búcsúztam 10 évvel ezelőtt, remélem, találkozunk még. És mit ad isten, találkoztunk. Árpával egykor ellenfelek voltatok, amíg ő az RTL Klubot irányította, addig te a TV2-nél dolgoztál. Milyen volt a közös munka? Pont olyan, amilyenre számítottam. Tökéletes. Árpa profi fickó. Nem lettünk ugyan közeli barátok, de nagyon jó viszonyban vagyunk. Beszéltünk már arról, hogy szervezünk egy látogatást hozzám, hogy a gyerekeink is találkozzanak. Csábítom őket Kékestetőre is. Gyakran sms-ezünk. Ha meglátom őt egy német vagy angol filmsorozatban, mint nyomozó, mindig dobok rá egy üzenetet, hogy milyen volt. Legutoljára épp kemény csávót alakított. Na azon elröhögtem magam. Ismerem az igazi énjét, pontosan tudom, hogy minden mondata mögött ott az állandóan mosolygó kisfiú. Ha nem ismerném, lehet, hogy a másik arcát is bevenném. Sándor András
