Új Szó, 2012. június (65. évfolyam, 126-151. szám)

2012-06-16 / 139. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. JÚNIUS 16. Vélemény És háttér 7 Az alapvető kérdés, mikor kell írásban értesítenie a vezérigazgatónak a Rádió- és Televíziótanácsot Nyakon csípték? A parlament kulturális és médiabizottsága jóvá­hagyta alelnöke javasla­tát, hogy hívják vissza a Szlovák Rádió és Televí­zió (RTVS) vezérigazga­tóját, Miloslava Zemko- vát. A tizenhárom tagú bizottságból heten tették le voksukat a javaslat mellett, mindnyájan a kormánypárti Smer kép­viselői. JURAJ HRABKO Hogy tiszta legyen a kép, állí­tólag jó, ha megírom, együttműködöm a Szlovák Rá­dióval (Rádio Slovensko), tehát az RTVS-szel is, amelynek fő­nöke Miloslava Zemková. De hozzáteszem, a véleményemet nem befolyásolja, hogy ki a fő­nök, mint ahogy az sem befo­lyásolja, ki az úr az országban. Csak a tények érdekelnek. Tény, hogy a parlamenti bizottság jóváhagyta a Milo­slava Zemková leváltására tett javaslatot. Tény, hogy az RTVS döntését kifogásolja a Rádió- és Televíziótanács is, amelynek törvény adta köte­lessége, hogy ügyeljen az RTVS-ről szóló törvény betar­tására. Tény, hogy a parla­ment kulturális és médiabi­zottsága javasolhatja a vezér- igazgató visszahívását, ha az megszegi a kötelességét, és nem értesíti írásban a taná­csot, hogy szerződést kíván kötni - ebben az esetben a sajtókomplexum bérbeadásá­ról. Tény, hogy a törvény ér­telmében tájékoztatnia kellett volna a tanácsot, mielőtt meg­teszi az első lépést. Az alapvető kérdés, mikor kell írásban értesítenie a ve­zérigazgatónak a Rádió- és Te­levíziótanácsot. Még mielőtt versenytárgyalást hirdetnek a sajtókomplexum bérbeadásá­ról, vagy miután kiértékeli a versenytárgyalást, kiválasztja a bérlőt, akivel szerződést kötne. Egyrészt nem kell szer­ződést kötnie, mint ahogy senkit sem köteles kiválaszta­ni, de az is előfordulhat, hogy nincs érdeklődő az épület iránt. Másrészt lehet, hogy a versenytárgyalás célja a szer­ződéskötés, függetlenül attól, jelentkezett-e valaki vagy sem. Mikor kell a törvény értelmé­ben értesíteni a tanácsot: mi­előtt megköti a szerződést egy konkrét érdeklődővel vagy még mielőtt tudná, kivel köt szerződést? A jogászok élnek, mint Mar­ci Hevesen, mindenki másnak valószínűleg mindegy. Mert nem a girbegurba paragrafu­sok fognak dönteni, hanem a hatalmi érdekek, a politikai akarat és erő, tehát a parla­menti szavazás. Ott pedig, mint a kulturális és sajtóbi­zottságban, a Smer van több­ségben. Az eredmény azért is megjósolható előre, mert ha nem szavaznák meg a bizott­ságjavaslatát, az azt jelentené, hogy bizalmatlanok saját kép­viselőikkel szemben, és meg­aláznák őket. Szöveg nélkül (Ľubomír Kotrha karikatúrája) Borisz Paszternák elfogadta az irodalmi Nobel-díjat, de a Kreml nyomására megtagadta átvételét Át nem vett Nobel-díjak MTl-HÁTTÉR Ma veszi át Oslóban a 21 éve neki ítélt Nobel-békedíjat Aung Szán Szú Kji, a mianmari ellen­zék vezetője. Nem a törékeny politikusnő az első a Nobel-dí­jak bő százéves történetében, aki az odaítélés évében nem vehette át a magas kitüntetést. ♦ 2010. - Liu Hsziao-po kínai ellenzéki és irodalomkritikus börtönben ült a díjátadás nap­ján. Mi több, a kínai hatóságok a feleségét és többi családtag­ját sem engedték kiutazni az országból, megakadályozva, hogy esetleg ők vegyék át a Nobel-békedíjat Liu helyett, így az oslói ünnepségen egy üres szék „képviselte” a kitün­tetettet. ♦ 1983. - Lech Walesa he­lyett a felesége, Danuta uta­zott Oslóba a Nobel-békedíj átvételére. A lengyel Szolidari­tás szakszervezet vezetője ugyanis attól tartott, hogy ha elhagyja Lengyelországot, a kommunista hatóságok többé nem engedik vissza hazájába. 1995-ben azután államfőként első külföldi útja Norvégiába vezetett. ♦ 1975. - A szovjet hatóságok nem engedélyezték Andrej Szaharov ellenzéki atomfizi­kusnak, hogy Oslóba utazzon a Nobel-békedíj átvételére. Helyette a felesége, Jeleňa Bonner asszony vette át a ki­tüntetést. Ő még a díj odaíté­lése előtt engedélyt kapott ar­ra, hogy szembetegsége keze­lése céljából Olaszországba utazzon. ♦ 1973. - Le Dúc Tho észak-vi­etnami politikus Henry Kissin­ger amerikai külügyminiszter­rel közösen kapta a Nobel-bé­kedíjat, miután tárgyalásaikon kidolgozták a vietnami háborút lezáró békeszerződést. Tho azonban nem fogadta el a kitün­tetést, arra hivatkozva, hogy Vi­etnamban még mindig folynak a harcok. (A háború csak 1975 tavaszán ért véget.) ♦ 1970.-A stockholmi bizott­ság Alekszandr Szolzsenyicin- nek ítélte az irodalmi Nobel-dí­jat. A szovjet író azonban nem utazott a svéd fővárosba, mert attól tartott, hogy a szovjet ha­tóságok - amelyek dühödten reagáltak a kitüntetés hírére - nem engedik visszatérni hazá­jába. Szolzsenyicin végül 1974-ben vette át a Nobel-dí­jat, miután kiutasították hazá­jából, és megfosztották állam- polgárságától. ♦ 1964. - Jean-Paul Sartre francia író nem volt hajlandó átvenni az irodalmi Nobel-dí­jat, arra hivatkozva, hogy semmiféle hivatalos elismerést nem fogad el. ♦ 1958. - Borisz Pasztemak szovjet író először elfogadta az irodalmi Nobel-díjat, ám ké­sőbb a Kreml nyomására meg­tagadta átvételét. ♦ 1936. - A norvég bizottság Carl von Ossietzky német paci­fista írónak ítélte a Nobel-bé­kedíjat. A hitleri rezsim azon­ban megakadályozta, hogy Ossietzky - aki 1931 óta kon­centrációs táborban rabosko­dott - Oslóba utazzon a díj át­vételére. A nácik által irányí­tott német sajtó eleinte igye­kezett agyonhallgatni a kitün­tetést, később azonban negatív hangon tudósított az ügyről, botránynak nevezve a Nobel- békedíjat, árulónak titulálva Ossietzkyt. A súlyos beteg írót a nácik formálisan kénytele­nek voltak kiengedni a kon­centrációs táborból, de gya­korlatilag a szanatóriumban is haláláig fogoly maradt. KOMMENTAR Kígyó, béka, hányinger BALÁZS BENCE Túl vagyunk a főpróbán: a múlt hétvégi romá­niai helyhatósági választásokon, amelyeket ősszel a parlamenti követ. Az új kampány kez­detéig azonban még van néhány hónap: egy ideig nem kell keresni a szálkát a másik ma­gyar szemében, kígyót-békát sem kell kiabálni rá, sőt, verekedni sem kell vele az abszolút igazság nyomatékosabb alátámasztása végett. Mert bizony a mostani helyhatósági választások magyar vo­natkozású kampányából nem hiányoztak az ilyen inciden­sek, amelyekről olykor még a román sajtó is beszámolt. Mi, magyarok, pedig csak kapkodtuk a fejünket, és igyekeztünk eldönteni: ki ütött hamarabb. Mert ugye minden úgy kezdő­dött, hogy a másik visszaütött. És nem győztünk hinni a fü­lünknek és a szemünknek: tényleg ennyire lealacsonyodhat­nak egyesek, hogy mindenre képesek azért, hogy lejárassák ellenfelüket (és magukat) ? Pedig nekik egyenes gerincű em­bereknek kellene lenniük, hiszen vezetni akarnak egy tele­pülést, egy közösséget... Persze, a mostani választások más szempontból is újdonság­nak számítottak, hiszen először történt meg, hogy a magyar választók kegyeiért három párt versengett. Hogy ez jó vagy rossz, azt a számoknak, a végeredményeknek kellene eldön­teniük, de azok annyira kuszák és régiónként változók, hogy nem lehet belőlük kihámozni a tutit. Legfeljebb csak azt, hogy egy negyedik magyar pártra is szükség van, mert még mindig sokan vannak azok a magyarok, akik a három párt egyikére sem szavaztak - akiket tehát nem tudott mozgósí­tani az, hogy már magyar pártból, párteszméből is van vá­laszték. Ja, hogy ők már nem járnak szavazni, mert már rég elegük van a politikából, és úgy gondolják, úgyis mindegy, kire ütik a pecsétet? Hogy sokan jobbnak látják, ha a magyarságnak legmegfelelőbb román jelöltre voksolnak, mintsem elpaza­rolják a szavazatot a magyar jelöltre, aki amúgy sem lesz polgármester a zömében románok lakta településen? Nos, ez utóbbi eseten talán lehetne vitatkozni. Az első vi­szont tény: hiába vannak immár hárman, még nem akadt olyan magyar párt Romániában, amelyik összegyűjtötte vol­na a politikától megcsömörlötteket. Egy olyan párt, amely­ben mindenki makulátlan, csupa olyan politikus, akiről nem lehet semmi rosszat mondani, és akit ha megdobnak kővel, kenyérrel dob vissza. Persze utópia, hogy minden romániai magyar elmenjen sza­vazni, de talán mégis ezt kellene célul kitűzniük a romániai magyar pártoknak. Ez lenne az egyetlen módja annak, hogy olykor igazi meglepetések szülessenek, és magyar „kézbe” kerüljenek az olyan városok, ahol egyébként tetemes számú magyar él, még sincsenek ott megfelelő arányban a helyi döntéshozatalban. Ez lenne a módja annak is, hogy a ma­gyarság arányaihoz képest felülképviselt legyen a parlamentben.,. Ezt azonban nem lehet elérni úgy, ahogyan a magyar pártok most kampányoltak, olyan incidensekkel, amelyek méltón kerülhetnek a bulvárlapok címlapjára, és amelyektől egy ér­telmiségi szavazónak csak két választása van: vagy hahotáz- ni kezd, vagy felfordul a gyomra... A szerző az erdélyi Szabadság munkatársa TALLÓZÓ Román sajtó Új fejezet kezdődik az el­lenzéki Demokrata Liberális Párt (PDL) életében, miután Emil Boc volt pártelnök beje­lentette, nem vállal újabb mandátumot - írta a román sajtó. Emil Boc előző nap mondott le pártelnöki tiszt­ségéről, miután a PDL súlyos vereséget szenvedett el a va­sárnapi romániai helyható­sági választásokon. A Ro­mania libera szerint a PDL csütörtöki tanácskozásán a küzdelem Emil Boc, vala­mint a párt belső ellenzékét vezető Vasile Blaga, a szená­tus elnöke köré tömörülő két csoportosulás között zajlott. Blagát a párt régi magjának tekintett csoportosulás veze­tőjeként tartják számon. Ez a tömörülés az elmúlt években eltávolodott Traian Basescu államfőtől, aki többször éle­sen bírálta egykori pártját, mert szerinte nem hajlandó önmagát megreformálni, és emiatt a régi gárdát tette fe­lelőssé. A lap szerint míg a Blaga-féle csoportosulás és a párt több megyei vezetője Boc és a teljes vezetőség le­mondását sürgette, a volt pártelnök megpróbált olyan kompromisszumos javasla­tot tenni, amellyel megőrizte volna pártelnöki székét. Leg­főbb aduja az volt, hogy - a helyhatósági választások egyik legnagyobb presztízs­csatájában - elnyerte a ko­lozsvári polgármesteri szé­ket. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents