Új Szó, 2012. június (65. évfolyam, 126-151. szám)

2012-06-14 / 137. szám, csütörtök

22 Sport ÚJ SZÓ 2012. JÚNIUS 14. www.ujszo.com A magyar játékos szeretne játszani az olimpián Szávay a wimbledoni tornán sem indul MŰ-JELENTÉS Budapest. Sérülése nem jött teljesen rendbe, ezért Szávay Ágnes nem indul a június 25-én rajtoló wimbledoni teniszbaj­nokságon sem. A játékos kör­nyezetéből származó tegnapi információk szerint Szávay, aki betegségei és sérülései miatt úgynevezett védett ranglistás helyezéssel rendelkezik, a múlt héten már megkezdte az edzé­seket, mert a londoni olimpiai tornán mindenképpen szeretne ott lenni. Két hete orrsövény- műtéten esett át. Az MTI úgy tudja, hogy Szá­vay a wimbledoni viadal idején az egyik magyar tv-csatoma szakkommentátora lesz. A 23 éves játékos tíz hónapot ha­gyott ki, majd április végén, idei első viadalán, a stuttgarti torna selejtezőjében kikapott. Ezt követően hátfájdalmai mi­att lemondta a francia nyílt bajnokságot is. Tour de France: idén hiányzik a 2010-es győztes Andy Schleck megsérült MTl-JELENTÉS Luxembourg. Súlyos meden­cecsont-sérülés miatt nem indul a június 30-án rajtoló Tour de France kerékpáros körverse­nyen Andy Schleck, a viadal 2010-es győztese. A luxemburgi bringás a múlt heti Critérium du Dauphiné csütörtöki időfuta­múban bukott, a medencecsont­ja eltörött, emiatt hoszszabb ki­hagyásra kényszerül. A 27 esz­tendős Schleck az utóbbi három Touron rendre másodikként végzett összetettben, s a 2010-es bajnoki címet azért kaphatta meg, mert a győztes spanyol Al­berto Contadort doppingvétség miatt utólag kizárták. EREDMÉNYEK ■ Tenisz BIRMINGHAMI NŐI TORNA, 1. forduló (a 32 közé ju­tásért): Czink (magyar)-Tatisvili (grúz) 7:6,3:6,6:3: Babos (magyar)-Riske (amerikai) 6:4,4:6,7:6. LONDONI FÉRFI TORNA, 1. forduló: Aleksz Bogo­molov (orosz, 13.)-Martin Kližan (szlovák) 6:2,7:6. NOTTINGHAMI FÉRFI TORNA, 1. forduló: Karol Beck (szlovák, 2,)-Peter Torebko (német) 7:5,6:2; 2. forduló: Karol Beck-Josh Goodall (brit) 6:3,6:3. KASSAI FÉRFI TORNA, 1. forduló: Dominik Hrbatý (szlovák)-Agustin Velotti (argentin) 6:4,6:3; 2. for­duló: Vietor Crivoi (román)-Dominik Hrbatý (szlo­vák) 6:4,6:3. ■ Kosárlabda NBA NAGYDÖNTŐ, t. mérkőzés: Oklahoma City Thunder-Miami Heal f 05:94 (22:29,25:25,27:19, 31:21), legjobb dobók: Durant 36, Westbrook 27, Ibaka 10, ill. James 30, Wade 19, Battier 17, Chal­mers 12. ■ Kerékpár SVÁJCI ORSZÁGÚTI KÖRVERSENY, 5. szakasz (Olten-Gansingen, 192,7 km): 1. Vlagyimir Iszaj- csev (orosz, Katyusa) 4:58:28, ...62. Peter Sagan (szlovák, liguigas-Cannondale) +11,07. ■ Sportfogadás L0T0, 24. játékhét (szerda) -1. HÚZÁS: 2,8,13, 23,25,46; pótszám: 9. Nyeremények -1. és 2. dij: nincs nyertes; 3. dij: 783,80 euró (19); 4. díj: 20 euró (1 073); 5. dij: 3,40 euró (19 096). JACKPOT: 3 209 570,98 euró. II. HÚZÁS: 1,19,24,27,38,40; pót­szám: 21. Nyeremények: 1. dij: nincs nyertes; 2. dij: 9 928,80 euró (1); 3. dij: 744,60 euró (20); 4. dij: 24,10 euró (889); 5. díj: 3,70 euró (17 581). JACKPOT: 680 082,58 euró. JOKER-SZÁM: 930 281. NYEREMÉ­NYEK: 1. díj: nincs nyertes; 2. dij: 3 300 euró (1); 3. dij: 330euró (20); 4. dij: 33 euró (189); 5. dl): 3,30 eu­ró (1 784). JACKPOT: 34 577,46 euró. L0T0 5 a 35-ből: 1,4,6,31,35. Nyeremények: 1. dij: nincs nyertes; 2. díj: 224,45 euró (31); 3. díj: 3,30 euró (1 138). KENŐ: 1,3,8,18,20,21,26,32,41,44,47,51, 54,55,57,64,67,69,73,80. Kenő Plusz-szám: 1. Vűjtek kapitány szerint a kassaiak és a trencséniek találkoznak a hoki extraliga döntőjében Erőteljes fiatalítás küszöbén ŽREBOVANIE SEZÓNY 2012/2013 Amikor már a táblára került az első forduló párosítása (TASR-felvétel Pozsony. A KHL-be távo­zott Slovan helyett az I. ligás pöstyéniekkel ki­egészülve rajtol szep­tember 18-án a jégko­rong Tipsport Extraliga. A tegnapi sorsoláson a klubok képviselői erőtel­jes fiatalítást jeleztek a 2012/13-as évadra. Ma­rad a tíztagú mezőny, csak a poprádiak rajtja még bizonytalan. Vladi­mír Vűjtek szövetségi kapitány a kassaiakat és a trencsénieket várja a döntőbe. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Milyen űr támad a Slovan he­lyén? Hogyan sikerül pótolni a mezőnyből távozó bajnokot? - sorjáznak az ehhez hasonló kérdések, amióta kiderült, hogy a pozsonyiak a Kontinentális Ligában folytatják. Akik marad­tak, azt ígérik, sok fiatalt kíván­nak bevetni. Abajnokság irányí­tója, a Pro Hokej Rt. nem változ­tatott sem a létszámon, sem a évad lebonyolításán. ,A csapa­tok 54 mérkőzést játszanak az alapszakaszban, majd ezt köve­ti a playoff-rájátszás, valamint az extraliga utolsó helyezettje és az I. liga győztese közti osztá­lyozó - tájékoztatott a forgató- könyvről Vladimír Paštinský, a versenyirányító társaság igaz­gatója. - Ahogy csak lehet, úgy próbáljuk eltüntetni a Slovan helyén maradt űrt. Sok új arc tűnik fel a ligában, lehetőséget kapnak a feltörésre. Vannak te­hetségeink, akikből idővel Vűjtek kapitánynak is felkínál­hatunk a válogatottba.” A mezőnyt a pöstyéniek egé­szítik ki tíztagúra. Az I. liga má­sodik helyezettje a versenytár­gyalás alapján tűnt a megfele­lőbbjelöltnek, állítja Paštinský. A gazdasági háttér, az infra­struktúra és a sporttechnikai feltételek is adottak a fürdővá­rosban az élvonalbeli szerep­léshez. Jaroslav Lušňák, az ŠHK 37 Piešťany elnöke az egyedüli, aki valahol örül a Slovan távo­zásának. ,Amikor tavaly nem sikerült a feljutás, nagyon csa­lódottak voltunk, idén más ka­pu nyílt meg előttünk, így élünk az alkalommal. Nem akarunk létszámszaporítók lenni az ext­raligában, csillagok csapatát se építünk. A tapasztalatot és har­ciasságot próbáljuk összekap­csolni sorainkban. Annyit el­árulhatok, hogy az ismertebb játékosok közül Melichárek és Jánoš is nálunk folytatja” - adott képet önmagukról az újonc pöstyéni klub elnöke. Tavaly két csapata is volt Poprádnak, idén még egy se biz­tos az extraligában. A Prágába távozott KHL-es Lev után a HK jövője is bizonytalan. „Június végén találkozunk a város vál­lalkozóival. Ennek eredményé­től függ, hogy lesz-e folytatás” - állítja Tibor Turan, a HK igazga­tója. Turócszentmártonban sem tűnt el minden kérdőjel. Ja­roslav Žigo klubelnök szerint folynak a tárgyalások a várossal és a vállalkozókkal, alakul a já­tékoskeret. A bajnokság legnagyobb esé­lyese a legutóbbi ezüstérmes kassai csapat, amely megsza­badult idősebb játékosaitól, és fiatalokkal vág neki a bajnok­ságnak. Vladimír Vűjtek, a vb- ezüstérmes válogatott jelenle­vő szövetségi kapitánya is a kassaiakat várja a fináléba. „Ők az esélyesek közé tartoznak. Velük együtt két-három ilyen csapat lesz a mezőnyben. Mivel még ismeretlenek a keretek, kockázatos tippelni, mert sen­kit se akarok megsérteni. De ha nagyon akarják, akkor eláru­lom, hogy a kassaiak mellé a trencsénieket várom a döntő­be” - jósolt egyet Vladimír Vűjtek. Elindul az U20-as válogatott is az extraligában. Paštinský szerint az ufai korosztályos vb előtt húsz bajnokit játszik az extraligásokkal, tízet otthon, tí­zet idegenben. Csak annyi vál­tozás történt, hogy Puhóból Po­zsonyba költözik át a csapat. Közzétették, hogy az extrali­ga legutóbbi évada alatt rekor­dot döntött a nézőszám: az alapszakasz mérkőzéseit össze­sen 729 983-an látták, 31148- cal többen, mint egy évvel ko­rábban. Ráadásul húsz meccsel kevesebbet játszottak. A követ­kező évad tehát szeptember 18-án rajtol, az alapszakasz 2013. március 3-án zárul, s leg­később április 19-én ismerjük meg az új bajnokot, (jmk) Az 1. forduló műsora 2012. szeptember 18.: HC'05 Banská Bystrica-MsHK DOXXbet Žilina HK Nitra-Dukla Trenčín MHC Mountfield Martin-ŠHK 37 Piešťany HK 36 Skalica-HK Poprad HC Košice-HKM Zvolen. EUROSPORT - 13.30, 20.30: ATP-tenisztoma, Queen's (élő) DIGI SPORT (magyar, szlovák) - 12.00, 18.30: ATP-tenisztoma, Halle (élő) NOVA SPORT - 15.45: Tour de Suisse 2012 or­szágúti kerékpáros kör­verseny, 5. szakasz (élő) 2.50: Oklahoma City- Miami kosárlabda NBA- nagydöntő, második mér­kőzés (élő) Csütörtökjúnius 14. Labdarúgó Eb, csoport- mérkőzé­sek: 25807. Olaszország -Horvátország 2,25-3.2- 3,51-1,32-1,68-1,38; 25808. Spanyolország- írország 1,26-5,61-12,91- 1,02-3,9-1,14. A nyári olimpiai játékok története: Róma, 1960 - a későbbi görög király aranyérmes lett vitorlázásban Balczó András csapatban nyert, mégis sírt BŐDT1TAN1LLA Ötvenkét évvel később az eredetileg tervezetthez képest csak eljutott Rómába az olimpi­ai láng. Az olasz főváros már az 1908-as játékok rendezési jogát is megkapta, ám a Vezúv 1906-os kitörése miatt mégsem tudta vállalni a házigazda sze­repét. Az 1960-as olimpia ren­dezési jogára egyébként Buda­pest is pályázott (s ez már az ötödik próbálkozás volt!), de csak a második fordulóig jutott. Királyi versenyzők Ez volt az első nyári olimpia, amelyet Észak-Amerikában élőben közvetített a televízió. A USA-beli tévénézők 34 arany­nak örülhettek, de az éremtáb­lázat élén a Szovjetunió vég­zett, összesen 103 éremmel, közte 43 arannyal. Az olimpia őshazája, Görögország csak egyetlen aranyérmet nyert (vi­torlázásban), ám azt nem akármilyen versenyző szerez­lett rosszul, akkorát bukott, hogy betört a koponyája, a kórházban pedig belehalt sérüléseibe. Bár több beszámoló szerint a dán sportoló a versenyt megelőző na­pon marokszám vette be az anfe- tamintablettákat, s hozzá renge­teg kávét ivott, a hivatalos orvosi jegyzőkönyv szerint a hőség okozta a halálát. Jensen volt a második olyan sportoló, aki az olimpiánhaltmeg (1912-ben egy portugál maratoni futó nem élte túl a viadalt). te: II. Konstantin, az ország ké­sőbbi királya. Nem ő volt az egyetlen királyi versenyző a mezőnyben, a női vitorlázók között Zsófia görög hercegnő (ma spanyol királyné) is indult. Jensen tragédiája Tragikusan végződött a római olimpia a dán kerekes, Knud Enemark Jensen számára, akit a dopping egyik első áldozatának tartanak. Jensen verseny közben A fehér sapkát figyeljék A magyar küldöttség 6 arany-, 8 ezüst- és 7 bronzérmet hozott, ezzel a 7. helyen végzett az érem­táblázaton. Olimpiai bajnok lett a kenu egyesben induló Parti János is, pedig az ország egy emberként szovjet riválisának, Szilajevnek szorított... Hogy miért? Mert a versenyt a helyszíntől távol, mo­nitorról közvetítő magyar ripor­terre hallgattak, aki szerint a fe­hér sapkás versenyzőt kell figyel­ni, ő Parti... A riporter segíteni akart a megkülönböztető jelzés­sel, de arról már nem tudott, hogy Parti az utolsó pillanatban mégis levetette a sapkáját. Volt viszont egy másik fehér sapkás induló a mezőnyben: a szovjet Szilajev. Keseregtek a magyar drukkerek, amikor a fehér sapkás kenust az utolsó métereken lehajrázta egy sapka nélküli - de csak addig, amíg a képernyőn meg nem je­■ Időpont: 1960. aug. 25. - szept. 11. * Indulók: 83 ország 5338 sportolója (ebből 611 nő) ■ Sportágak/verseny- számok: 17/150 ■ Magyar bajnokok: Kárpáti Rudolf (kardvívás), Németh Ferenc (öttusa), Parti János (kajak-kenu: Cl 1000 m), Török Gyula (ökölvívás), férfi öttusa­csapat, férfi kardcsapat lent: olimpiai bajnok Parti János, Magyarország! Balczó színre lép „Lesz dobogó?” - kérdezték az anekdota szerint Balczó And­rástól az olimpia előtt. „Lesz! - vágta rá állítólag a kiváló öttu­sázó. - Csak nem tudom, mi fel- állunk-erá...” A magyar öttusacsapat végül a dobogó legfelső fokára állha­tott fel, ráadásul Németh Fe­renc egyéniben első lett, Nagy Imre pedig második. Balczó András egyéniben a negyedik helyen végzett. Mindössze ki­lenc ponttal maradt le a bronz­éremről, vagyis ha egyszer job­ban céloz a lövészetben, csapat­társaihoz hasonlóan ő is kétszer állhatott volna fel a dobogóra. Az akkor 22 éves Balczónak a célba érkezéskor hullt a könnye csalódottságában - ekkor még nem sejthette, hogy tizenkét évvel később egyéniben nem­hogy érmet, hanem olimpiai bajnoki címet ünnepelhet.

Next

/
Thumbnails
Contents