Új Szó, 2012. június (65. évfolyam, 126-151. szám)
2012-06-11 / 134. szám, hétfő
Vélemény és háttér 5 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. JÚNIUS 11. Az MKP levelezése Ficóval a „ketrecbe zárt fogatlan oroszlán" jogköreiről Jól állunk! Vagy mégsem? Figyelem Jó hírek következnek. Vagy rosszak. Ami egyébként, mármint, hogy mi a jó és mi a rossz, általában nézőpont kérdése. BARAK LÁSZLÓ Konkrétan arról van szó, hogy a Magyar Koalíció Pártja belátható időn belül Magyar Közösség Pártjává válik. Legalábbis ezt lebegteti a pártpropaganda. Szinte ezzel a lebegtetéssel egy időben tudhatta meg a közvélemény azt is Berényi Józseftől, az MKP elnökétől, hogy a „110 ezer szlovákiai magyar nemzetiségű polgár érdekeit képviselő” párt nevében levelet írt Robert Fico kormányfőnek. A levél a majdani kormánybiztos leendő jogköreit érintő javaslatokat tartalmazza. A kéréssel együtt, hogy a címzett respektálja azokat. A vonatkozó pártelnöki bejelentésből viszont az is kiderült, Berényiék a majdani kisebbségi kormánybiztost tulajdonképpen egy kirakatbábunak, sót, egy „ketrecben tartott fogatlan oroszlánnak” vélik. Talán nem kell különösebben hangsúlyozni, hogy kibékíthetetlen ellentét ágaskodik Berényiék tette és rizsája között. Mert ugye, minek leveleznek az államhatalommal egy olyan kisebbségi kormánybiztos hatásköreiről, akit eleve „ketrecbe zárt fogatlan oroszlánnak” minősítenek? Legyünk azonban pozitívak: A Magyar Közösség Pártjává avanzsálás jó hír, mert úgy tűnik, végre letettek az MKP politikusai arról, hogy orrba-száj- ba, a teljes szlovákiai magyarság nevében nyilvánuljanak meg. A kampányprédikációktól kezdve a titkos és nyilvános agymosási szeánszokon át a csíksomlyói búcsújárásig bezárólag. Elvégre elnökük deklarálta: a Magyar Közösség Pártja annak a 110 ezres közösségnek a pártja, amelytől a legutóbbi parlamenti választásokon politikusai a voksokat kapták. Más tészta, hogy ezek a voksok édes kevésnek bizonyultak a parlamentbejutásukhoz. Jó hír továbbá, hogy az MKP parlamenten kívüli egyletként is kész együttműködni Robert Fico kormányával. Ellenkező esetben ugyan miért írtak volna levelet neki arról, hogy milyen hatáskörökkel kellene megpakolnia a kormány egyik hivatalnokát, a majdani kisebbségi kormánybiztost? Annak ellenére is jónak tarthatók ezek a hírek, hogy az MKP politikusai közben folytatják magának a kisebbségi kormánybiztosi intézménynek a bagatellizálását. Bár lássuk be, parlamenten kívülről azért minimum ennyit kénytelenek megtenni. Ugyanezért ekézik majd egészen biztosan ugyanígy a kormánybiztos személyét, meg mumusukat, a Hidat is. Főként, ha tényleg az MKP-val szemben parlamentbe jutott Híd jelöli majd a kisebbségi kormánybiztost. Világos tehát, egyáltalán nincsen irigylésre méltó helyzetben az MKP sem. A klasszikussal szólva ugyanis egyszerre kellene kint s bent is egeret fognia. Mármint eredményesen kellene politizálnia. Vagyis riválisához, a Hídhoz hasonlóan a Fico-kormánnyal szemben kellene választói érdekeit érvényesítenie. Jobb helyzetben viszont talán azért van a Fico- kormánnyal kisebbségi ügyekben úgyszintén együttműködésre kész Hídnál, mert míg az MKP hatékony politikai eszközöket nélkülöző politikusain „csak” szavazóbázisuk, a 110 ezres közösség kérheti számon érdekei érvényesítését, addig a Hídnak parlamenti pártként valamennyi, Szlovákiában élő kisebbség, köztük a legnépesebb, a magyar érdekeit kell képviselnie. És a politikusaitól csak részben függő lehetőségekkel élvekielégítenie. Ez a hír viszont azért lehet jó, mert ha a Hídnak legalább részben sikerül eredményeket produkálnia, azokból leginkább Szlovákia valamennyi kisebbségi sorban élő polgára - köztük mintegy félmilliónyi magyar (!) - profitál majd. Az MKP által felvállalt 110 ezres magyar közösséggel együtt, persze... Most már csak tényleg azt kell eldönteni, jó hír-e ez, avagy rossz. e> £ & y O / %- Hallottad, hogy a kormány el akarja venni a minisztériumi alkalmazottaktól a csalási pótlékot? (Peter Gossányi rajza) KOMMENTAR Szorít a spanyol csizma S1DÓ H. ZOLTÁN “ Most már tényleg minden eresztékében recseg- k ropog az eurózóna. Szombaton Spanyolország ■ -hanem is hivatalosan - pénzügyi segítséget f kért az Európai Uniótól, hogy megroggyant bankjaitfeltőkésítse.Aszükséges összegnagysága egyelőre nem ismert, a becslések40 és 100 müliárd euró között mozognak. Minden attól függ, hogy a hispán pénzintézetek mekkora injekcióra szorulnak. Madrid sokáig halogatta a segítségkérést, és ennek presztízsokai vannak, mivelnem akarta, hogy egysorbanemleges- sék a már megszorult Görögországgal, Írországgal és Portugáliával. Ezért most azt a formulát vették elő, hogy a pénzt közvetlenül a bankokkapják, ami viszont emeli aspanyol államadósságot. Ez lényegi eltérés a másik három országnakjuttatott mentőcsomagokhoz képest, mert ott az államokkapták a pénzt, amit egyebek mellett a bankok megerősítésére is fordítottak, decserében az államnakkellettvégrehajtaniaszerke- zet-átalakító, az államadósságot leszorító intézkedéseket. Írország máris tiltakozik, mondván, az ő esetében is a bankok, és nem az állam került nehéz helyzetbe, azonban Madrid mozgástere valamivel nagyobb, lévén az eurózóna negyedik gazdasági hatalmáról van szó. Ám éppen ez a fő probléma. Ha már az évi 1 billió euró körüli összteljesítménnyel rendelkező spa- nyoloksem bírják a gyűrődést, akkor nincs az a mentőöv, az az eurót védő tűzfal, ami meggátolná a dominóeffektust. Az első dominókocka éppen e hétvégén dőlhet el végleg, ugyanis ha a megismételt görög választásokból a további megszorításokat elvető pártok kerülnekki győztesen, akkor a hellének totális csődje elkerülhetetlenlesz-ennekkövetkezményeipedigbe- láthatatlanok. Az már csak hab a tortán, hogy a hitelminősítők megint fenyegetőznek, ismét rosszabb osztályzatokkal fenyegetik az eurót használó államokat. Különösenhangzik,de Spanyolországproblémájátnem az állam túlköltekezése, hanem a polgárok pénzszórása, az építőipar megtáltosodása, a bankok és az autonóm tartományok felelőtlensége okozta. Ahihetetlen építőipari spekuláció, mely- nekkövetkezményekéntmostközel 1 millió lakás áll üresen vagy befejezetlenül és számos pénznyelő presztízsberuházás állt le, túl nagy terhet jelent a bankok számára. Atékozló módon hitelező pénzintézetek egyszeriben azt tapasztalják, hogy sem a cégek, sem a fülig eladósodott lakosság nem törleszti a hiteleit (ez utóbbi nem csoda, hiszen minden negyedik polgár munkanélküli), ráadásul még az olyan gazdag tartomány, mint Katalónia is a pénzügyi csőd határára sodródott. Aproblémát okozó hitelek nagysága felkúszott300 milliárd euróra, ami Szlovákia több mint 4 évi összteljesítményével egyenértékű. A művileg felfúj t gazdagság lufija egyre gyorsabb ütemben enged le, spanyolok milliói szembesülnek azzal, hogy a korábbi életszínvonalukból éveken át engedniük kell. Ez akár lehet az ő bajuk is, de nem így van. Az Európai Unió gazdasága alaposan összefonódott, ezért a kór gyorsan terjed. Egyelőre nem világos, hogy Németországvezetésével ki- válik-e az eurózóna ún. egészséges magja, vagy omlik a teljes közös pénzrendszer. Az is nyilvánvaló, hogy amennyire csak lehet, mindenkinek takarékoskodni kell, másrészt a túlzott spórolás leállítja a jövőbeni növekedés motorjait. Szép kis csapdahelyzetben vagyunkmindannyian, aválságúj ésújabb hulláma nyaldossa Európa partjait. Egy biztos, most nem a tündérmese időszaka és a krízis vége következik, ahogyan azt a minap Matolcsy György magyar nemzetgazdasági miniszter jövendölte, hanem avasorrú bába rútságával vetekedőnehéz időszak folytatódik. Ami garantáltan az iskolák hatalmas gondja, az az oktatási intézmények falai közt előretörő és egyre kezelhetetlenebb erőszak Čaplovič nem a hibákkal, hanem a következményekkel foglalkozik LOVÁSZ ATTILA Tiltakoznak a szülők, nyílt levelet írnak a pedagógusok. Dušan Čaplovič a kabinet elé terjesztené úgymond reform- javaslatait, a szakma és a szülői képviselet azért háborog, mert ez szélesebb társadalmi vita, szakmai egyeztetés nélkül történik. A kifogásolt módszer, a törvénymódosítások tervezett menete önmagában is bajos, a tiltakozás nem véletlen és nem is indokolatlan. A gond viszont másutt van. Az iskolai finanszírozás, a további iskolák esetleges megnyitásának nyílt ellenzése, az érettségi vizsgákba és a felvételi kritériumokba való beleszólás mind, mind rendszerjellegű beavatkozás az iskolák életébe, a diákok választásába, pályaalakításába úgy, hogy a tárcának halovány fogalma nincs arról, hol a hiba. Ha egyáltalán van komoly hiba. A rendszerben. Merthogy az oktatásügy ezer sebből vérzik, ez nem újság. Apedagógusbérek megalázóak, egy sor iskola épülete botrányos állapotban, modem műszaki és módszertani eszközökre nincs pénz, s egyes régiókban maga a bej árás is hagy kívánnivalót maga után. Ami miatt viszont az oktatási miniszter lépni akar, azok következmények. Például a sok gimnazista. Valóban sok? Ki állítja? Vagy ások munkanélküli, ások pályakezdő a munkahivatalban. Ezek mind következmények. És még az sem biztos, hogy az oktatási rendszer hibáinak következményei. Az biztos, hogy a szakmunkásképzéssel nagy bajok vannak, de a jobb anyacsavart balra tekerni tanító céges, egyszak- más, szűk látókörű, szalaghoz idomított szakmunkást jobb helyen betanított munkásnak hívják, és nem az iskola, hanem a cég képezi ki, hetek, nem évek alatt. Hogy mennyi gimnazista kell, és mennyi nem, soha nem találta el az állam, a kilencvenes évek közepéig a munkaerőpiacon pl. éppen a gimnázium volt a nyerő a szűk szakosítású középiskolák helyett. Ami viszont garantáltan az iskolák hatalmas gondja, és nem marad következmények nélkül sem az oktatásügyre, sem a társadalomra nézve, az az oktatási intézmények falai közt előretörő és egyre kezelhetetlenebb erőszak. Erőszak a kisiskolások közt, csicskáztatás, si- kanírozás a nagyobbaknál, a tanárokkal szembeni diák- és szülői mobbing. Az iskola, amely alapvetően konzervatív intézmény, nagyban befolyásolja a gyermek szocializációs folyamatait, részben és intézményes keretek közt mutatja meg, hol vannak a gyermek akaratérvényesítésének határai, hogy aztán azt is megmutassa, hol vannak az akaratérvényesítés lehetőségei. Ebbe a folyamatba tenyerei bele minden agresszív, erőszakos cselekedet, amit a gyermek megél, még akkor is, ha később ő maga válik ag- resszorrá az iskola falai közt. Szlovákia - nagyon merész, de főleg szomorú leírni - már igenis elérte azt a szintet, hogy egy erőszakos, akár tragikus iskolai esemény is történjen, és a mindent szabályozni akaró oktatási tárca, a közoktatási intézmények és módszertani munkahelyek minderről egyáltalán nem vesznek tudomást. A probléma mintha nem is létezne. Akármennyire érzi egy tudomány világában mozgó oktatási miniszter, hogy a rendszerbeli kérdésekben kell mindenáron újat és nagyot alkotnia, eddigi munkája és tapasztalatai alapján ezt széleskörű társadalmi diskurzus nélkül csak elronthatja. Persze, lehet „csakazértis” politikát folytatni, csakhogy itt nem valamely politikai irány vagy cél nevetségessé válása a tét. Hanem a gyerek.
