Új Szó, 2012. június (65. évfolyam, 126-151. szám)
2012-06-09 / 133. szám, szombat
URALKODÓHAZAK 13 Az idén 86 esztendős királynő 1952. február 6-án, édesapja, VI. György király halálának napján lett az Egyesült Királyság uralkodója, és a jórészt egykori brit gyarmatokból álló Nemzetközösség országai közül 15-nek ma is ő az alkotmányosan elismert államfője. Háttérben fia és utóda, a trónörökös Károly herceg. (TASR/AP-felvételek) PRESSZÓ ■ 2012. JUNIUS 9 II. Erzsébet királynő 60 évnyi uralkodása számokban » Amit talán sokan nem tudtak II. Erzsébetről atvan évvel ezelőtt lépett trónra II. Erzsébet. Ezt kellőképpen megünnepelték Nagy-Britanniában. A négynapos gyémántjubileumi ünnepségsorozat minden idők legnagyobb, milliós tömegeket megmozgató nyilvános rendezvényfolyama volt az országban. Bár az uralkodás nagy-britanniai hosszúsági rekordját az 1901-ben, 82 évesen elhunyt Viktória királynő tartja, 63 évvel, hét hónappal és három nappal, van jó pár más rekord és érdekes adat, amely II. Erzsébet uralkodásához kötődik. Ezeket közöljük - számokban. Politika: II. Erzsébet királynő a második leghosszabb ideje uralkodó brit koronás fő. A szigetország történetében idáig mindössze öt másik uralkodó töltött 50 évet vagy annál hosszabb időt a trónon: ■ Viktória brit királynő (63 év) ■ III. György brit király (59 év) * I. Jakab angol király Skóciában VI. Jakab (58 év) ■ III. Henrik angol király (56 év) ■ III. Eduárd angol király (50 év) II. Erzsébet a 40. uralkodó az angol trónon azóta, hogy azt Hódító Vilmos 1066-ban megszerezte. 1952 óta több mint 3500 törvényt szentesített. Uralkodása alatt 12 miniszterelnöke volt: 1. Sir Winston Churchill (1951-1955) 2. Sir Anthony Eden (1955-1957) 3. Harold Macmillan (1957-1963) 4. Sir Alec Douglas-Home (1963-1964) 5. Harold Wilson (1964—1970, majd 1974-1976) 6. Edward Heath (1970-1974) 7. James Callaghan (1976-1979) 8. Margaret Thatcher (1979-1990) 9. John Major (1990-1997) 10. Tony Blair (1997-2007) 11. Gordon Brown (2007-2010) 12. David Cameron (2010—) Tony Blair volt az első kormányfő, aki II. Erzsébet uralkodása alatt született: 1953 májusának elején jött a világra, egy hónappal a koronázási ceremónia előtt. A királynő részt vett a brit parlament éves ülésszakának összes megnyitóján, kivéve 1959-et és 1963- at, amikor András herceggel, illetve Eduárd herceggel volt várandós. Vallás: Uralkodása alatt 6 Canterbury érsek szolgált: 1. Geoffrey Fisher 2. Michael Ramsey 3. Donald Coggan 4. Robert Runde 5. George Carey 6. Rowan Williams Uralkodása alatt 6 hat római katolikus pápa szolgált: 1. XII. Piusz 2. XXIII. János 3. VI. Pál 4. I. János Pál 5. II. János Pál 6. XVI. Benedek váltotta egymást. A királynő uralkodása alatt két pápa tett látogatást Nagy-Britanniában: II. János Pál pápa 1982- ben, míg XVI. Benedek pápa 2010-ben. II. János Pál érkezése az első pápai látogatás volt több mint 450 év után a szigetországban. A királynő két alkalommal tett hivatalos látogatást a Vatikánban, ahol 1961-ben XXIII. János pápa, 1980-ban pedig II. János Pál fogadta. Látogatások, utazások: Hatvan évnyi uralkodása alatt a királynő összesen 261 hivatalos tengerentúli látogatást tett, köztük 78 állami látogatást 116 különböző országban. Az uralkodó 18 alkalommal járt Ausztráliában, 22-szer Kanadában, 6-szor Jamaicában, és 10- szer Uj-Zélandon. A királynő számos szokatlan „hús-vér ajándékot” kapott a külföldi látogatásai során: ■ 1972-ben két szárazföldi teknősbékát kapott a Seychelle-szi- geteken, ■ ugyanebben az évben egy Jumbo nevű hétéves hím elefánttal ajándékozta meg Kamerun elnöke a királynő ezüsda- kodalma alkalmából, ■ egyik kanadai látogatása után két fekete hóddal lett gazdagabb, * 2011 májusában történelmi látogatást tett az ír Köztársaságba. Ez volt az első brit uralkodói látogatás az ír ftiggedenség kikiáltása óta: V. György brit király 1911-ben járt az országban. Gyémántjubileum: A királynő uralkodása alatt a világon mindössze három államfő ünnepelhette meg gyémántjubileumát: 1. Bhumibol Aduljadezs thai uralkodó 2006-ban, 2. Johor (ma Malajzia része) korábbi szultánja 1955-ben, 3. a néhai Hirohito (1901-1989) japán császár 1986-ban ünnepelte a trónra lépésének 60. évfordulóját. (MTI) ■ Császármetszéssel jött a világra ■ 1939-ben, 13 éves korában ismerte meg Fülöpöt, Görögország és Dánia hercegét. Már aznap eldöntötte, hogy csak ő lehet a férje. A világháború alatt leveleztek, majd 1947 nyarán bejelentették az eljegyzésüket. ■ Erzsébet négy gyermeke közül mindig András herceg volt a legkedvesebb! Amikor a yorki herceg nemzeti hősként visszatért a 1982-es falklandi háborúból, a királynő azt mondta, örül, hogy ismét itthon van András, mert csak ő tudja beprogramozni a videóját. i f. ., ( t *»t f*- / ■ Amikor 1982 júniusában megszületett Vilmos herceg, Erzsébet elsőként rohant meglátogatni a kórházba. Ránézett a kis batyura, és örömében felkiáltott: „Szerencsére nincsenek olyan elálló fülei, mint az apjának!" Egyszer ugyanis azt mondta Károly hercegről, úgy néz ki hátulról, mint egy nyitott ajtajú Rolls Royce. ■ Imádja a kutyákat, a macskákat viszont utálja, mert gyerekkorában egy csúnyán megkarmolta. ■ Ő a világ legtöbbet fotózott asszonya. ■ Neki van a legnagyobb ékszer- gyűjteménye. ■ Ha a táskát a bal kaiján tartja, akkor az azt jelenti, hogy minden rendben van. De ha a jobban, akkor az jelzés az udvarhölgynek, hogy induljunk tovább, vagy szerezzen egy másik beszélgetőpartnert! ■ Állítólag minden délelőtt 11 órakor felhajt egy gin-tonikot. Más alkoholt nem nagyon iszik, fogadásokon is éppen csak belekortyol a pezsgőbe és borba. ■ 38-as cipőt és 40-es ruhát hord. ■ Szívesen néz szappanoperákat, és szeret keresztrejtvényt is fejteni. ■ Reggel nyolckor ébred, állítólag dudaszóra, (ú)