Új Szó, 2012. június (65. évfolyam, 126-151. szám)
2012-06-08 / 132. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. JÚNIUS 8. Vélemény És háttér 7 Gazdag ember az, aki többet keres, mint amennyit költ, mindegy, hogy kertész vagy főorvos Ki a gazdag? Fizessenek a gazdagok! Jól hangzik, ugye? Nem is olyan véletlen, hogy baloldali vagy annak látszó politikusok fogalmazzák meg ezt az igényt, hogy aztán néhány év múlva kiderüljön: munkájuk eredményeképpen megint nem a gazdagok fizettek. LOVÁSZ ATTILA Mert ki a gazdag? Ha mindenki, aki létminimum fölött él, akkor minden kormány maradéktalanul teljesíti a „fizessenek a gazdagok” mottójában foglaltakat. A baj csak az, hogy a gazdagokra irányuló minden kormányzati intézkedés végeredményben a sikeresebb, a középső vagy magasabb középosztályba tartozókat sarcol- ja meg. Az meg egyenesen abszurd helyzet, amikor a nem gazdagokat sikerül megsarcolni, erre vonatkozó példával az elmúlt húsz esztendő kelet-európai gyakorlatában annyi példát találunk, hogy félelmetes. A szlovák kormányzat az elmúlt napokban már megszellőztette, miként képzeli el a gazdagok megsarcolását. Első körben a klasszikusok közé tartozó nagyprofitú cégek kerültek sorra. Banki szektor, távközlés, energetikai vállalatok. Igen, kiemelkedően magas profitokat láttunk a válság idején is az idézett ágazatokban, ami első látásra akár bicskanyitogató is lehet. Aztán, ha van még képességünk a dolgok továbbgondolására, akkor tudomásul kell vennünk, hogy amíg a további fejlesztések és beruházások kizárólag és csak a profitból hajthatók végre, ha a banki profit a leendő hitelkínálat alapja, ha a távközlésiek profitja a további tornyok, technológiák, vonalak lehetősége, akkor máris nem tűnik szuperprofitnak a politika által annak nevezett jövedelem. A másik hatalmas tévedés azt gondolni, hogy a magas személyi jövedelemadó megoldást jelenthet. Igen, az adótörvény függő viszonyból származó jövedelmekre vonatkozó paragrafusa alapján ez így is lehetne. Hogy magyarul és érthetően írjuk le: aki magas bérért dolgozik és magas tiszta bért kap, az valóban már csak saját magára költi a pénzét, az adózás utáni jövedelem valóban az övé. Csakhogy személyi jövedelem- adót fizet az az önfoglalkoztató vagy másoknak is munkát adó személy, akit vállalkozó magánszemélynek nevezünk (honi jogi szabályaink szerint ez a vállalkozási típus a „živnosť’), már nem ilyen egyszerű a képlet. A vállalkozó természetes személynél ugyanis az adózás utáni jövedelem a továbbiakban nem tiszta bér. Azt a vállalkozó nem csak magára költi, költheti. Ugyanúgy, mint a vállaltnál, nála is a profit az alapja a további beruházásnak. A hentes így lesz képes a fogyasztó egészségét védő hűtőt megvenni, a sarki fűszeres a profit alapján tud kínálatot bővíteni, az antennaszerelő így tud felkészülni az új kütyük beszerelésére és folytathatnánk. Az a vállalkozó, aki magasabb középkategóriás kocsiban jár, három embert alkalmaz és megengedi magának a luxust, hogy személyi tulajdonban levő családi házra tegyen szert, nem gazdag. Csak az álprolik és a mélyszegények szemében, de akinek húsz euró- ja van, gazdagnak tekinti azt, akinek száz van. Miközben az a másik sem gazdag. Ki a gazdag? Van rá egy egyszerű definíció, hat elemit végzett bölcs zsellér embertől hallottam vagy harminc éve: a gazdag ember az, aki többet keres, mint amennyit költ, mindegy, hogy kertész vagy főorvos. Az eladósodott unióban - ahol alapvetően mindannyian többet költünk, mint amennyit keresünk - mindenki szegény. A valóban gazdag nem idegeskedik sem Fico, sem más kormányfő bejelentései miatt: ügyvédei és könyvelői sisere- hada kapásból szegénységi , bizonyítványt szerez neki, akár a Nota bene árusítási jogával. Az igazi nagy kérdés nem az, ki fizessen, hanem hogy MINEK fizessen. Az a kormány a nyerő, amelyik erre a kérdésre választ tud adni. Nem eufemisztikus fél- rebeszélőt, hanem hihetőt, valódit, egyszerűt, érthetőt. Várjuk. Szöveg nélkül (Peter Gossányi rajza) A probléma nem a SOZA léte, hanem pofátlansága és átláthatatlan működése Aki zenél, fizessen... MÓZES SZABOLCS Gyermekdalok énekléséért kértek pénzt - szól a hír. A SOZA megtudta, hogy X községben bejelentetlenül falusi rendezvényt tartottak, kiszállt a helyszínre, majd kiosztott egy laza 60 eurós büntit. Sokan ekkor hallottak először arról, hogy létezik ilyen ügynökség, az pedig, hogy szinte minden, háztartáson kívül le- vagy eljátszott dalért pénzt kérnek, szinte sokkolta az embereket. Pedig a dalok megfizettetésével alapvetően semmi gond sem lenne, ha ez a bizonyos szerv nem lenne maximálisan pofátlan és el tudna számolni tevékenységével. A SOZA-hoz hasonló ügynökség minden civilizált országban létezik (Magyarországon Artisjus a neve). A zenészek - elsősorban a zeneszerzők - jogait és érdekeit védi. Egy sláger komponistája joggal váija el, hogy kapjon némi aprót azért, ha szellemi termékét mások mulattatására játsszák, engedik le. Elvileg minél többször, annál többet. Ez így igazságos is. Ugyanez működik a könyvkiadásban is - a szellemi termék közlésének joga az alkotó halála utáni 70 évig védett. Addig csak az író engedélyével lehet - aki ezért annyi pénzt kap, amennyiben megegyezik a kiadóval. Utána passzé. Jókait tehát már a jogutódok megkérdezése nélkül lehet kiadni, Lisztet pedig szabadon játszani. Ez idáig rendben is lenne. Ahogy fentebb írtuk, az első számú probléma az idézett ügynökség pofátlansága miatt keletkezett. A gyermekek által előadott népdalokkal való nyerészkedésnek is megvan a magyarázata: a SOZA nem közintézmény, hanem egy kvázi magánkézben - a pár ezres tagság irányításával - levő monopoltársaság. Célja értelemszerűen nem elvont értelmű közszolgáltatás, hanem a nyereség maximalizálása. így ott is kiszáll és kaszál, ahol értelmes ember nem tenné. A másik probléma, hogy nem tud elszámolni tevékenységével. Nagyrészt ez is a státusával függ össze. Ha a pénz beszedéséről van szó, a törvénnyel taka- ródzik. Mondván: a jogszabályok garantálják pozícióját. Gyakorlatilag félállami szerv, amelytől mindenkinek reszketnie kell. Ha úgy látjajónak, büntet, mint egy hivatal - mert a törvény felhatalmazza erre. Amikor viszont az átláthatóságot kérjük számon a szervezeten, a vezetőség szemérmesen azt mondja: mi ügynökség vagyunk, nem közintézmény. Magánembereknek, a tagoknak osztunk pénzt, nem árulhatjuk el, hogyan, kinek, mennyit. Nos, ez így együtt nem megy. Jogos a követelés: ha a törvény szerint inkasszáltok, számoljatok is el a nyilvánosságnak! Természetesen fizetni senki sem szeret. Az internet megjelenésével pedig a szellemi termékek (írások, zenék, filmek) lopdosása is bevett lett. Ha viszont a SOZA ésszerűbben járna el, s átláthatóbban működne, elejét vehetné a kritikák nagy részének. KOMMENTÁR Árral szemben MOLNÁR IVÁN „Szlovákia már a második negyedéve az árral szemben úszik az eurózónán belül. Csak remélhetjük, hogy ez a csoda továbbra is kitart” - lelkendezett Peter Kažimír pénzügyminiszter, miután a statisztikai hivatal szerdán bejelentette: az első negyedéves 3 százalékos növekedésünkkel az eurózóna egyik legdinamikusabban fejlődő gazdaságának számítunk. Ez nagyon jól hangzik, és akár még büszkék is lehetnénk magunkra, elég azonban alaposabban megnézni, mi ennek a „csodának” a titka, és máris lefagy a mosoly az arcunkról. Hogy Európa legdinamikusabban növekvő gazdaságai közé tartozunk, az részben annak is köszönhető, hogy az alkalmazottak jogvédelme az egyik legkatasztrofálisabb az egész Európai Unióban, függetlenül attól, hogy épp jobb- vagy baloldali kormány van-e hatalmon. A pénzügyminiszter által gazdasági csodaként emlegetett időszakban emiatt újabb tízezrek kerültek utcára, a 380 ezres, 14 százalékot meghaladó munkanélküliségünk így az egyik legmagasabb egész Európában. Csaknem negyedmillió ember több mint egy éve képtelen munkát találni. A magas munkanélküliségnek köszönhetően a cégeknek az alkalmazottak jogos bérköveteléseivel sem kell sokat törődniük, hiszen az elégedetlenkedőket bármikor az utcára tehetik. Az Infostat intézet szerint ugyan idén 3 százalékkal nőhetnek a nominálbérek, ez azonban csak az átlag, miközben a növekedés nagy része a cégvezetőkre és a középvezetésre jut, az egyszerű alkalmazottak többsége így idén sem számíthat javulásra. Ha mégis 3 százalékkal nőne a bérük, akkor sem lenne okuk az örömre, hiszen az árak várhatóan 3,6 százalékkal emelkednek, vagyis a fizetésükből így is kevesebbet vásárolhatnak majd, mint tavaly. Emiatt a lakosság egyre nagyobb része szorul rá a gyorshiteleket nyújtó társaságok szolgáltatásaira, amelyek gyakran az uzsorakamatokhoz közelítő terheket raknak az ügyfelek nyakába. így nem csoda, hogy az ilyen társaságok az elmúlt egy évben 134 százalékkal növelték a profitjukat. Nem panaszkodhatnak azonban a bankok sem, amelyek, visszaélve a lakosság kiszolgáltatottságával, jóval drágábban mérik a kölcsönöket, mint a nálunk sokkal jobb anyagi helyzetben lévő osztrákoknak, cseheknek és szlovéneknek a hazájukban működő pénzintézetek. Folytathatnánk a sort, ennyiből is látszik azonban, hogy a szlovák gazdaság valóban az árral szemben úszik. Míg egyeseknek kezd igazán jól menni a dolguk, a többség egyre lejjebb csúszik, miközben a parlamenti pártok mindegyike elsősorban a mögöttük álló nagyvállalkozók érdekeit tartja szem előtt, a szakszervezeti vezetők egy jelentős része pedig csak látványharcot folytat az alkalmazottak jogaiért. Valós érdekképviselet és valós nyomásgyakorlás nélkül az egyszerű alkalmazottak továbbra is a munkáltatójuk ké- nye-kedvének kitett birkanyáj lesznek. Azt is tudjuk azonban, hogy a szlovákiai alkalmazottak tűréshatára rendkívül nagy, a változásnak így kicsi az esélye. Ez a szlovák gazdasági csoda. TALLÓZÓ NZZ Az úgynevezett zsebszerződések elleni fellépésről írt a svájci Neue Zürcher Zeitung (NZZ) nemzetközi kiadása. A magyar kormány szándéka, hogy egy új törvénnyel erőteljesen fellépjen a külföldiek illegális földvásárlása ellen, a hangulat enyhe megromlásához vezetett Bécs és Budapest között - írta a liberális konzervatív napilap. Beszámol arról, hogy Budai Gyula, a mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium államtitkára, elszámoltatási kormánybiztos az APA osztrák hírügynökségnek úgy vélekedett, egymillió hektárra rúg a zsebszerződésekkel érintett területek nagysága. A budapesti osztrák nagykövetség tanácsosa, Ernst Zimmerl szerint a Budai által megadott szám erősen túlzó. Zimmerl az NZZ-nek azt mondta, az első Orbán-kormány idején is vizsgálták a zsebszerződéseket, akkor 1506 esetet regisztráltak, ebből később 1475-öt alaptalannak találtak, és egy esetben indult csak ügyészségi eljárás. A diplomata úgy vélte, hogy a külföldiek birtokszerzését „ismét tudatosan eltúlozza” a kormány. „Az inkább marginális téma nyilvánvaló eltúlzásának gazdasági okai is vannak” a lap szerint, a zsebszerződésekkel ugyanis külföldi spekulánsok sok pénzt kereshetnek, és éles verseny alakult ki a magyar meg a külföldi ingatlankereskedők és a spekulánsok között. Az Orbán- kormány azonban mindenekelőtt az erősödő jobboldali radikális párt, a Jobbik vitorlájából akarja kifogni a szelet - írta a lap. (MTI)
