Új Szó, 2012. június (65. évfolyam, 126-151. szám)
2012-06-07 / 131. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. JÚNIUS 7. Kultúra 9 Az internetnek köszönhetően folyamatosan növekszik a Tárkány Művek közönsége Aranyért üveggyöngyöt (Daniss Attila felvétele) Tárkány-Kovács Bálint több mint húsz éve cim- balmozik. Egy új kortárs zenei nyelv megteremtésére törekszik, amely a magyar népzenén és az improvizatív zenén alapszik. Ezeknek technikáit, dallamait, harmonizálását, ritmizálását, hangszerelését ötvözi a Tárkány Művek, amely nemrég Pozsonyban koncertezett. JUHÁSZ KATALIN Javában készül a zenekar második albuma, amelyről játszottatok néhány dalt. Szerintem ezekben még bátrabban kísérleteztek a ritmusváltásokkal, a hangszereléssel és a szerkezettel. Igen, mi is úgy érezzük, hogy bátorodunk, fejlődik a zenekar. Én találom ki a zenét és a szövegeket is. A próbákon aztán tovább csiszolódnak a dalok, a hangszerelés, mert mindenki beleépíti a saját elképzeléseit. Sokfélék vagyunk, Kováts Gergő, a szaxofonosunk az avan- gárd jazz vüágából érkezett, a brácsásunk, Papp Endre pedig népzenész, például az Ifjú Szivek Táncszínház zenekarának is állandó tagja. Ami engem ü- let, régóta zenélek, de sokat kell még tanulnom. A tanulási folyamat része, hogy sok más zenésszel is együtt játsszak, sok zenét hallgassak, koncertekre járjak. Elemző típus vagyok, minél inkább érdekel egy zene, annál kevésbé tudom csak úgy, szórakozásképpen hallgatni, belefeledkezni. Azt is mondhatnám, minél rosszabb egy zene, annál jobban tudom élvezni. De félre téve a viccet: szakmailag jobban izgat az összetettebb, nívósabb muzsika, mint a szórakoztató zene. Ennek némiképp ellentmond az a tény, hogy a Tárkány Művek zenéjében nagyon sok az úgynevezett szórakoztató elem. Mennyire tudatos törekvés ez? Próbálom nagyon tudatosan megszerkeszteni a dalokat, aztán a végén magam is meglepődöm azon, mi lett a koncepciómból. Hasonlít arra, amit szerettem volna, de nem teljesen az. Az alkotási folyamatban egyrészt ott az alkotó és annak szándéka, másrészt az alkotás, ami ettől független, harmadrészt pedig a befogadó, aki esetleg nem úgy reagál rá, ahogy várnám, és olyasmikre asszociál, amikre nem gondoltam. Ez a hármas ad egy furcsa dinamizmust, amit nem igazán értek, hiába vannak elméleteim róla. Ha szavakkal kellene jellemezni a zenéteket, befogadóként olyasmiket mondanék rá, hogy a népzene, a dzsessz, a kortárs zene és a régi, békebeli magyar kupiék ötvözete... Inspirációként most már a rockot is említhetem. Főleg a hatvanas-hetvenes évek rockzenéje van rám nagy hatással. Persze mivel a hangzás nálunk teljesen más, ezt a közönség szinte észre sem veszi. Csak mi tudjuk, hogy a szerkezetekben, fordulatokban jelen vannak az igazi, minőségi rockszámok. Miközben egyáltalán nem akarunk nosztalgiázni. Lehet a hagyományokhoz úgy viszonyulni, hogy az ne legyen nosztalgikus. Mennyi az improvizáció egy-egy koncerten? A zenekar alapításakor egy improvizatív zenei nyelv kialakítását tűztem ki célul, most már ez az irány is módosult: az improvizáció a két szólóhangszerre, a cimbalomra és a szaxofonra korlátozódik. A többiek meghatározott keretek között mozognak, de ezen belül ők is kedvük szerint cifrázhatják a dallamot. Az énekesnőnk pedig alkalmazkodik hozzánk. A szövegek eddig leggyakrabban a szerelemről szóltak, az újakban már társadalomkritika is felbukkan. Szerintem némi alternatív rockos, kispálos, bi- zottságos attitűd is van bennük. Próbálunk a kontrasztokkal is játszani, például régies dallamhoz mai szöveget rakunk, modem dallamhoz pedig népdalszerű szöveget. Hogyan boldogultok Magyarországon ezzel a fajta zenével? Teljesen mindegy, hogy az ember milyen zenét játszik és milyen színvonalon, lényeg, hogy szerepeljen azon a három tévécsatornán, amelyek a háztartások nyolcvan százalékában foghatóak. Egyébként Magyarországon tévéznek a legtöbbet Európában, napi átlagban négy órát. Az emberek a szabad idejük ötven százalékát a képernyő előtt töltik, szóval aki bekerül a tévébe, azt hívják fellépni az ország különböző helyeire, annak a lemezét veszik meg a boltokban. Eléggé kiábrándító a helyzet, de ez van. Másfelől a média átalakulóban van, egyre nagyobb szerepet kapnak a videó- megosztók és a közösségi portálok, a YouTube-on például ötven-hatvanezres nézettségű videóink vannak, összesen pedig több százezren nézték meg csak az általunk felrakott dalokat. Ez alapján azt mondhatom, hogy a Tárkány Művek szépen ível felfelé. Négy éve alakultunk, és a közönségünk hétről hétre, hónapról hónapra, évről évre gyarapszik. Szóval aki figyel - beleértve a kulturális menedzsereket is az észrevehet minket. Ha lenne egy varázspálcád, amivel befolyásolhatnád a közízlést, mivel kezdenéd? Az emberek mindenért rajonganak, ami nyugatról jön, minőségtől függetlenül. A nyugati könnyűzene inváziója teljesen letarolja a saját értékeket. Sajnos ott tartunk, hogy eldobjuk a népdalkincsünket, és befogadjuk a nyugati moslékot. Olyan ez, mint amit a telepesek csinátak az indiánokkal: aranyért üveggyöngyöt. Szóval folyik befelé a trágyalé, az emberek meg azt hiszik, hogy nektár. Pedig elképesztően gazdagok vagyunk zenei téren, mind a magyar népzenét, mind pedig az egyéb műfajokat tekintve. Tokióban is hódít Fenyő Miklós története A jampecek Japánban MTl-HÍR Budapest. A Made in Hungária című magyar filmmel kezdődött az Európai Filmek Fesztiválja Japánban. A megnyitóünnepséget az Európai Unió Tokiói Delegációjának otthont adó Európa Házban tartották, amelyre filmes szakembereket és diplomatákat hívtak meg. Ez kivételes sikernek számít, ha figyelembe vesszük, hogy az ír The Guard, a német Soul Kitchen, vagy a lengyel Kés a vízben is felsorakozik az idén bemutatott 21 ország filmjei között. Az eseményre Japánba utazott Fonyó Gergely filmrendező, valamint a film producere, Neményi Ádám, akik a filmvetítést követően egy talkshow keretében megosztották a 200 fős közönséggel a forgatás kulisszatitkait, valamint meséltek a japánok által csak felületesen ismert korabeli politikai és társadalmi háttérről. Ajapán filmszakma - amely többnyire a magyar művészfilmeket ismeri és kedveli - is elismerően fogadta a szokatlanul vidám, színes, fiatalos lendületű musicalfilmet. Elmondható, hogy a Made in Hungária egy új, pozitív magyar országimázst alakított ki a japánokban. Jelenet a zenés filmből (Képarchívum) RÖVIDEN Meghalt Ray Bradbury Los Angeles. 91 éves korában elhunyt a sci-fi irodalom egyik legnagyobb alakja, számos kultikus regény és novella szerzője, Ray Bradbury. Már 11 éves korában elkezdett kalandos történeteket írni, első nagyobb példányszámban megjelenő novellájáért 15 dollárt kapott. 1942-ben írta meg A tó című művét, három évvel később A nagy fekete-fehér játszma bekerült a Legjobb amerikai novellák című válogatásba. 1950-ben jelent meg egyik legismertebb regénye, a Marsbéli krónikák. Másik híres műve a Fahrenheit 451, amely a jövő elkorcsosult társadalmát mutatja be. (MTI) Csak ősszel jön a The Cranberries Pozsony. Aki június 24-én a szlovák fővárosba készült Dolores O'Riordan és zenekara kedvéért, annak őszig várnia kell, a The Cranberries ugyanis lefújta nyári turnéját, méghozzá pont az énekesnő magánéleti gondjaira hivatkozva. A koncertkörút október 2-án kezdődik Londonban, a pozsonyi fellépés dátuma jelenleg még nem ismert, (juk) Eric Toledano és Olivier Nakache rendezőpáros Életrevalók (Intouchables) című alkotása mozgóképes mozgásképtelen „üdvözítő barát-film" Mint akit forró serpenyőbe dobtak KASZÁS DÁVID Philippe milliárdos. Mindhiába. Asszonyát elveszítette, lánya le se... Rá se bagózik. Ráadásul béna! Nyaktól lefelé mozgásképtelen. Ápolói csak a pénzeszsákot látják benne, míg fel nem bukkan Driss! Ő annyit sem. Pecsétet kér, aláírást, „oszt kézit csókolom”! Menne, csak még egy kicsit in- zultálja a titkárnőt. Jól szituált tolószékesünk szeme felcsillan, a nyers, modortalan fekete főszert fogadja fel. Elég a haszonleső hozzátartozók, kimért kiszolgálók kavalkád- jából! Mégis, kinek az élete?! Driss/Bakary (aki inkább Michael „Air” Jordánt idézi, semmint Barack Obamát) egy darab fagy (ászt) ott húsként érzi magát munkaadója palotájában. Mint akit forró serpenyőbe dobtak! Aztán oldódik, kiolvad, s felszabadítja munkáltatóját is. Értelmi és érzelmi kommunikációjuk egymás játékává teszi őket. S abban Philippe, a „frank Dustin Hoffman” (Francois Cluzet) és az „Arany Csillag” (Étoiles d’Or), Driss (Omar Sy) - aki hazai pályán verte meg Jean Dujardint, első afrikai leszármazottként elcsenvén A némafilmes elől a gall Oscart (César) - remekel. A csajozós páros, Eric Toledano és Olivier Nakache (Volt egyszer egy nyár) bár francia, mégis univerzális történetet mesélnek szegény gazdagokról, gazdag szegényekről. „Hangyányit émelyítőt”, olykor meghatót. Melankolikus muzsikák (Ludovico Einaudi) érzékeltetik újrakezdőink ürömét, majd „életrehívó” heccek az örömüket. A mozgóképes mozgásképtelen „üdvözítő barát-film (buddy salvation)” megtörtént eset alapján jött világra. Lehetett volna szebb (Szkafander és pillangó), jobb (Belső tenger), ötletesebb (Aaltra), könnye- débb aligha! Lehetett volna totál szívás is... A nipponok (Tokyo International Film Festival) imádták, az olaszok szerint az év legjobb külföldi filmje (David di Lehetett volna totál szívás is (Francois Cluzet és Omar Sy) (Képarchívum' Donatello-díj; EU), a malájok plágiummal vádolták. Nyugaton Peter Travers (Rolling Stone) négyből két és fél pöttyöt pottyantott. Lehet az három is! Felértékelődhet, ha honfitársai átgurulnak rajta. Készül a remake, Paul Feig (Koszorúslányok), Colin Firth és mások értelmezésében. Pedig a „hosszabb szünetek hasznosak”.
