Új Szó, 2012. május (65. évfolyam, 101-125. szám)
2012-05-28 / 122. szám, hétfő
6 Vélemény ÚJ SZÓ 2012. MÁJUS 28. www.ujszo.com VISSZHANG Egy expedíció háttéréről Meglepődve olvastam a Magyar Koalíció Pártjának az Űj Szó 2012. május 18-ai, pénteki számához mellékelt Hírvivőjében megjelent Hatan Hondurasban című cikket. Önmagában véve érdekesnek tartom azt a módszert, amellyel a lap szerkesztői egyszerűen átvették az Info Csallóköz című hetilapban megjelent Hondura- si útinapló egy részét, holott - miképp az összes többi sajtóorgánumnak - a Hírvivőnek is szívesen álltunk volna rendelkezésére, szolgáltattunk volna naprakész információkat valóban sikeres expedíciónkról. Még meglepőbb a cikk befejezése, ahol is tudtunkon kívül közli annak szerzője: az expedíciót a Magyar Koalíció Pártja is szponzorálta. Tényként közlöm: Berényi József, a párt elnöke az elsők közt biztosított támogatásáról, amit ezúton is köszönünk, de civil szervezetként nem tartjuk elfogadhatónak, hogy politikai tömörülések használjanak fel bennünket „reklámcélokra”. Támogatóinkat nem politikai hovatartozás alapján szólítottuk meg, hanem ismeretségi, baráti körünkből; akik segítettek, magánemberként tették azt - mint például Sólymos László, aki ugyan a Híd politikusa, de nem ebben a minőségében támogatta nagyvonalúan céljaink megvalósítását. Civil szervezetként nem lehet küldetésünk a politikai szerepvállalás; önként vállalt missziónk ezen túlmutat. Kovács Zoltán, a VÁNDOR LÁSS PT elnöke, az expedíció vezetője A rovatban közölt írások nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét tükrözik. SZEMSZÖG Száznyolcvan fokos fordulat(?) Amikor az egypártrendszer kényszerű változatlanságában negyvenegy évig fuldokoltunk, nem gondoltuk, hogy a bársonyos forradalom vívmányait előrehozott választások során feladjuk, és a hatalom minden erőfeszítés nélkül visszahull egy populista párt és populista vezérének ölébe. Robert Fico a stabil kormány elméletét hirdeti a jobboldali tákolmány” helyett, amit aztán senki és semmi nem fenyeget. A hatalom tehát megvan, már csak le kell nyesegetni a vadhajtásokat a jobboldali pártok által létrehozott, még zsenge intézmények működéséről, a szlovákiai magyaroknak biztosítani kell a status quót, hogy a rossz törvények szorításából ne szabaduljanak, amígRobertFicojónaklátja. Mivel az 1989 utáni nyolcadik szabad választások a szlovákiai politikában olyan tökéletes balkanyart eredményeztek - természetesen nincs szó korrekt baloldabságról -, érdemes elgondolkodni egyre bizonytalanabb jövőnk felett. A rendszerváltás egyik alappilére a hatalom hármas megosztása volt, hogy senki ne élhessen vissza vele. Mármint a hatalommal. A hatalommegosztás azt szavatolja a demokratikus jogállamban, hogy ne egy politikai erő, netán egyetlen magát arra érdemesnek tartó ember határozza meg a társadalmi történéseket. Huszonkét küzdelmes év kevésnek bizonyult ahhoz, hogy a hatalmi rendszert tárgyilagos jogrenddel megerősítve úgy stabilizáljuk, hogy a hatalmi összefonódásokat a hármas megosztás - a törvényhozó, a végrehajtó és az igazságszolgáltatás között - ne tegye lehetővé. A jobboldali kormánykoalíció ugyancsak hatalomra éhes, csaknem jelentéktelen apró pártjai március 10-re nem összehangolt, improvizatív tevékenységükkel olyan helyzetet teremtettek, hogy visszaadták a hatalmat annak, akinek a legkevésbé akarták. Maguk sem tudják, ez hogyan sikerülhetett nekik ilyen simán. Talán akkor eszméltek először, hogy mit tettek, amikor Robert Fico a választások éjszakáján farmernadrágban a hívei feje fölül mosolygott le rájuk, s amikor földet ért, azt mondta, teljesült az álmom. Jól megfogta a lényeget. Azóta telik-múlik a drága idő, és Robert Fico úgy dönt és úgy cselekszik, mintha fölötte senld sem lenne, haragos napjait szinte elfelejttette. Többes számban beszél, de mindig egyes számban gondolkodik és egy személyben dönt. Emberei pedig úgy néznek rá, mint a Mindenhatóra. Igaz, nekik az is. József Attila egyik mondata jut erről eszembe: „De ő csak ahhoz húz, ki néki enni maga adott”. Intézményeket töröl a nehezen demokratizálódó rendszerből- például az emberi jogi és kisebbségi kormányhivatalt is. Szemrebbenés nélkül kapcsol, kapcsolnak össze komoly szaktudást, emberi tartást igénylő funkciókat - kettőt-hármat, többet is: parlamenti képviselő, polgármester, megyefőnök -, az ah- hoz„illő”jövedelemmel. Az országnak majdnem másfél éve nincs főügyésze, köztársasági elnöki és alkotmánybírósági segédlettel - amit nemcsak a legnagyobb közj ogi méltóság hátráltat, hanem a régi-új hatalom is -, aki nem lenne részrehajló, és nem válogatna a jogi esetekben, melyiknek lehet pontot tenni a végére, melyiknek nem. A még markánsabb példák a törvénygyártás beindulásával lesznek időszerűek. Ha valaki fel meri tenni a kérdést, miért megint ez az ellentétes irány, a válasz rövid, egyszerű és cáfolhatatlan: így sikerült a választás. Szerintük. Jóba Mihály SZEMPONT Ésszel-mésszel az eget is be lehet meszelni Ésszel-mésszel az eget is be lehet meszelni - hallottam gyakran gyermekkoromban édesapámtól a közmondást, amikor a gondolkodás fontosságára figyelmeztetett. Magam is erre gondoltam, amikor napilapunk 2012. május 19-i számában a „Csapás a csatornafedél-tolvajokra” című cikkben arról olvastam, hogy Alojz Hlina mostanában az emberek biztonságán gondolkodik nagyon sokat, s az igazságügyi tárcánál kezdeményezni fogja, hogy az dolgozza ki az erre vonatkozó módosító javaslatot. De csatornafedél vagy védőrács eltulajdonításán kívül - ismereteim szerint - más dolgok: pl. kábelek, temetői kapuk, temetői fémdíszek, sót harangok, bronzszobrok, domborművek és más emléktárgyak lopásáról is szó van, tehát nemcsak a tolvajok felelősek ezért, hanem a fémkereskedő átvevők is. Köz- és magántulajdont, közadakozásból létrehozott kulturális értékeket tesznek tönkre, életeket, testi épséget veszélyeztetnek! Milliós értékek vesznek kárba. Szép és helyes meglátás Hlináé, de nekünk, olvasóknak már nagyon régen ez a véleményünk. S bármennyire egyezikis Hlina úréval, senki illetékes sem figyel fel erre, holott e lopások következtében nemcsak értékek pusztulnak el, hanem gyermekek és felnőttek halhatnak vagy nyomorodhatnak meg. Szép, szép tehát, hogy végre a politikusok közül is eszébe jutott valakinek, hogy ezen az ügyön töprengjen, s próbálja elérni, hogy ezt jóval szigorúbban kezeljék, mint eddig. Én az egyszerű emberektől is - most e kifejezés kapcsán nem a politikusok ilyen nevű csoportjára gondolok - minden balesettel, károsítással kapcsolatban ezt a véleményt hallottam: megint pórul járt egy gyermek, megint köztulajdont károsítottak meg, de félő, hogy ezután sem jut eszébe senkinek az illetékesek közül, hogy ellenőrizzék szigorúbban az átvevőhelyeket, s példamutatóan megbüntessék azt, aki átvette a tolvajtól a lopottfémet. Bármennyire egyetértünk is Alojz Hlinával, az a gondolat, vélemény is szavakba formálódik: miért van ahhoz szükség politikusi észre és cselekvésre, hogy a talán csaknem mindenki egyetértésével találkozó javaslatot megvalósítsák az illetékesek? Hiszen bármelyik közrendőrnek kellene, hogy legyen annyi esze: ha kiderül a lopás, az átvevőhelyekre vezessen az útja. Vagy erre talán nincs felhatalmazása? Hát legyen! Itt volna a legfőbb ideje, hogy alaposan utánanézzenek annak, hová kerülnek a pénzt érő lopott dolgok- amelyek miatt még ártatlan emberek is szerencsétlenül járnak -, ezenkívül nemcsak bekövetkezhet, hanem már be is következett egy olyan időszak, amelyben az ilyen tárgyak egyre sűrűbben fognak eltünedezni, s egyre több gyermekés felnőtt jár szerencsétlenül. Maga a rendelkezés - hogy a gyűjtőtelepeknek már most is dokumentálniuk kell a lopásnak és a közvagyonrongálásnak minősíthető módon szerzett közúti tárgyak: táblák, sínek, fedelek stb. leadását, illetve átvételét, s jelenteni kötelesek az esetet - már létezik. Csakhogy az esetek nemigen derülnek ki azóta sem. Csupán a szerencsétlenül járt emberekről szerzünk tudomást. S a lapokban olvashatjuk a felháborodott együtt érzők tiltakozásait. Lépni kell tehát: azonnali hatásos intézkedést foganatosítani. Dicséretes, hogy a politika is reagál a maga módján e kérdésre, de a magunkfajta „egyszerű emberekben” eleve bizalmatlanságot kelt az az ügy, amelyért a politika száll síkra. Arra gondolunk, nem az a cél, hogy politikai vitákon hónapokig csámcsogjanak a szomorú eseteken, hanem az, hogy a „tiszta ügynek” tekinthető problémák minél hamarabb megoldódjanak: legyen vége a közvagyon lopkodásának s a velejáró szerencsétlenségek okozásának. Ráskilstván
