Új Szó, 2012. május (65. évfolyam, 101-125. szám)

2012-05-28 / 122. szám, hétfő

6 Vélemény ÚJ SZÓ 2012. MÁJUS 28. www.ujszo.com VISSZHANG Egy expedíció háttéréről Meglepődve olvastam a Magyar Koalíció Pártjának az Űj Szó 2012. május 18-ai, pénteki számához mellékelt Hírvivőjében megjelent Ha­tan Hondurasban című cik­ket. Önmagában véve érde­kesnek tartom azt a mód­szert, amellyel a lap szer­kesztői egyszerűen átvették az Info Csallóköz című heti­lapban megjelent Hondura- si útinapló egy részét, holott - miképp az összes többi saj­tóorgánumnak - a Hírvivő­nek is szívesen álltunk volna rendelkezésére, szolgáltat­tunk volna naprakész in­formációkat valóban sikeres expedíciónkról. Még meg­lepőbb a cikk befejezése, ahol is tudtunkon kívül köz­li annak szerzője: az expedí­ciót a Magyar Koalíció Párt­ja is szponzorálta. Tényként közlöm: Berényi József, a párt elnöke az elsők közt biztosított támogatásáról, amit ezúton is köszönünk, de civil szervezetként nem tartjuk elfogadhatónak, hogy politikai tömörülések használjanak fel bennünket „reklámcélokra”. Támogatóinkat nem poli­tikai hovatartozás alapján szólítottuk meg, hanem is­meretségi, baráti körünkből; akik segítettek, magánem­berként tették azt - mint pél­dául Sólymos László, aki ugyan a Híd politikusa, de nem ebben a minőségében támogatta nagyvonalúan cél­jaink megvalósítását. Civil szervezetként nem lehet küldetésünk a politikai sze­repvállalás; önként vállalt missziónk ezen túlmutat. Kovács Zoltán, a VÁNDOR LÁSS PT elnöke, az expedíció vezetője A rovatban közölt írások nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét tükrözik. SZEMSZÖG Száznyolcvan fokos fordulat(?) Amikor az egypártrendszer kényszerű változatlanságában negyvenegy évig fuldokoltunk, nem gondoltuk, hogy a bárso­nyos forradalom vívmányait elő­rehozott választások során felad­juk, és a hatalom minden erőfe­szítés nélkül visszahull egy popu­lista párt és populista vezérének ölébe. Robert Fico a stabil kor­mány elméletét hirdeti a jobbol­dali tákolmány” helyett, amit az­tán senki és semmi nem fenyeget. A hatalom tehát megvan, már csak le kell nyesegetni a vadhaj­tásokat a jobboldali pártok által létrehozott, még zsenge intéz­mények működéséről, a szlová­kiai magyaroknak biztosítani kell a status quót, hogy a rossz törvé­nyek szorításából ne szabadulja­nak, amígRobertFicojónaklátja. Mivel az 1989 utáni nyolcadik szabad választások a szlovákiai politikában olyan tökéletes bal­kanyart eredményeztek - termé­szetesen nincs szó korrekt balol­dabságról -, érdemes elgondol­kodni egyre bizonytalanabb jö­vőnk felett. A rendszerváltás egyik alappilére a hatalom hár­mas megosztása volt, hogy senki ne élhessen vissza vele. Mármint a hatalommal. A hatalommeg­osztás azt szavatolja a demokra­tikus jogállamban, hogy ne egy politikai erő, netán egyetlen ma­gát arra érdemesnek tartó ember határozza meg a társadalmi tör­ténéseket. Huszonkét küzdelmes év kevésnek bizonyult ahhoz, hogy a hatalmi rendszert tárgyi­lagos jogrenddel megerősítve úgy stabilizáljuk, hogy a hatalmi összefonódásokat a hármas megosztás - a törvényhozó, a végrehajtó és az igazságszolgál­tatás között - ne tegye lehetővé. A jobboldali kormánykoalíció ugyancsak hatalomra éhes, csak­nem jelentéktelen apró pártjai március 10-re nem összehangolt, improvizatív tevékenységükkel olyan helyzetet teremtettek, hogy visszaadták a hatalmat an­nak, akinek a legkevésbé akarták. Maguk sem tudják, ez hogyan si­kerülhetett nekik ilyen simán. Ta­lán akkor eszméltek először, hogy mit tettek, amikor Robert Fico a választások éjszakáján farmernadrágban a hívei feje fölül mosolygott le rájuk, s ami­kor földet ért, azt mondta, telje­sült az álmom. Jól megfogta a lé­nyeget. Azóta telik-múlik a drága idő, és Robert Fico úgy dönt és úgy cselekszik, mintha fölötte senld sem lenne, haragos napjait szinte elfelejttette. Többes számban be­szél, de mindig egyes számban gondolkodik és egy személyben dönt. Emberei pedig úgy néznek rá, mint a Mindenhatóra. Igaz, nekik az is. József Attila egyik mondata jut erről eszembe: „De ő csak ahhoz húz, ki néki enni maga adott”. Intézményeket töröl a ne­hezen demokratizálódó rend­szerből- például az emberi jogi és kisebbségi kormányhivatalt is. Szemrebbenés nélkül kapcsol, kapcsolnak össze komoly szak­tudást, emberi tartást igénylő funkciókat - kettőt-hármat, töb­bet is: parlamenti képviselő, pol­gármester, megyefőnök -, az ah- hoz„illő”jövedelemmel. Az országnak majdnem másfél éve nincs főügyésze, köztársasá­gi elnöki és alkotmánybírósági segédlettel - amit nemcsak a leg­nagyobb közj ogi méltóság hátrál­tat, hanem a régi-új hatalom is -, aki nem lenne részrehajló, és nem válogatna a jogi esetekben, me­lyiknek lehet pontot tenni a végé­re, melyiknek nem. A még mar­kánsabb példák a törvénygyártás beindulásával lesznek idő­szerűek. Ha valaki fel meri tenni a kér­dést, miért megint ez az ellenté­tes irány, a válasz rövid, egyszerű és cáfolhatatlan: így sikerült a vá­lasztás. Szerintük. Jóba Mihály SZEMPONT Ésszel-mésszel az eget is be lehet meszelni Ésszel-mésszel az eget is be lehet meszelni - hallottam gyakran gyermekkoromban édesapámtól a közmondást, amikor a gondolkodás fontos­ságára figyelmeztetett. Magam is erre gondoltam, amikor napi­lapunk 2012. május 19-i szá­mában a „Csapás a csatornafe­dél-tolvajokra” című cikkben arról olvastam, hogy Alojz Hlina mostanában az emberek biz­tonságán gondolkodik nagyon sokat, s az igazságügyi tárcánál kezdeményezni fogja, hogy az dolgozza ki az erre vonatkozó módosító javaslatot. De csator­nafedél vagy védőrács eltulaj­donításán kívül - ismereteim szerint - más dolgok: pl. kábe­lek, temetői kapuk, temetői fémdíszek, sót harangok, bronzszobrok, domborművek és más emléktárgyak lopásáról is szó van, tehát nemcsak a tol­vajok felelősek ezért, hanem a fémkereskedő átvevők is. Köz- és magántulajdont, közadako­zásból létrehozott kulturális ér­tékeket tesznek tönkre, élete­ket, testi épséget veszélyeztet­nek! Milliós értékek vesznek kárba. Szép és helyes meglátás Hlináé, de nekünk, olvasóknak már nagyon régen ez a vélemé­nyünk. S bármennyire egyezikis Hlina úréval, senki illetékes sem figyel fel erre, holott e lopások következtében nemcsak érté­kek pusztulnak el, hanem gyer­mekek és felnőttek halhatnak vagy nyomorodhatnak meg. Szép, szép tehát, hogy végre a politikusok közül is eszébe ju­tott valakinek, hogy ezen az ügyön töprengjen, s próbálja el­érni, hogy ezt jóval szigorúbban kezeljék, mint eddig. Én az egyszerű emberektől is - most e kifejezés kapcsán nem a politi­kusok ilyen nevű csoportjára gondolok - minden balesettel, károsítással kapcsolatban ezt a véleményt hallottam: megint pórul járt egy gyermek, megint köztulajdont károsítottak meg, de félő, hogy ezután sem jut eszébe senkinek az illetékesek közül, hogy ellenőrizzék szigo­rúbban az átvevőhelyeket, s példamutatóan megbüntessék azt, aki átvette a tolvajtól a lo­pottfémet. Bármennyire egyetértünk is Alojz Hlinával, az a gondolat, vé­lemény is szavakba formálódik: miért van ahhoz szükség politi­kusi észre és cselekvésre, hogy a talán csaknem mindenki egyet­értésével találkozó javaslatot megvalósítsák az illetékesek? Hiszen bármelyik közrendőr­nek kellene, hogy legyen annyi esze: ha kiderül a lopás, az átve­vőhelyekre vezessen az útja. Vagy erre talán nincs felhatal­mazása? Hát legyen! Itt volna a legfőbb ideje, hogy alaposan utánanézzenek annak, hová ke­rülnek a pénzt érő lopott dolgok- amelyek miatt még ártatlan emberek is szerencsétlenül jár­nak -, ezenkívül nemcsak bekö­vetkezhet, hanem már be is kö­vetkezett egy olyan időszak, amelyben az ilyen tárgyak egyre sűrűbben fognak eltünedezni, s egyre több gyermekés felnőtt jár szerencsétlenül. Maga a rendel­kezés - hogy a gyűjtőtelepeknek már most is dokumentálniuk kell a lopásnak és a közvagyon­rongálásnak minősíthető mó­don szerzett közúti tárgyak: táb­lák, sínek, fedelek stb. leadását, illetve átvételét, s jelenteni köte­lesek az esetet - már létezik. Csakhogy az esetek nemigen de­rülnek ki azóta sem. Csupán a szerencsétlenül járt emberekről szerzünk tudomást. S a lapok­ban olvashatjuk a felháborodott együtt érzők tiltakozásait. Lépni kell tehát: azonnali hatásos in­tézkedést foganatosítani. Dicsé­retes, hogy a politika is reagál a maga módján e kérdésre, de a magunkfajta „egyszerű em­berekben” eleve bizalmatlansá­got kelt az az ügy, amelyért a po­litika száll síkra. Arra gondo­lunk, nem az a cél, hogy politikai vitákon hónapokig csámcsogja­nak a szomorú eseteken, hanem az, hogy a „tiszta ügynek” te­kinthető problémák minél ha­marabb megoldódjanak: legyen vége a közvagyon lopkodásának s a velejáró szerencsétlenségek okozásának. Ráskilstván

Next

/
Thumbnails
Contents