Új Szó, 2012. május (65. évfolyam, 101-125. szám)

2012-05-23 / 118. szám, szerda

8 Kultúra ÚJ SZÓ 2012. MÁJUS 23. www.ujszo.com RÖVIDEN Mikszáth Kálmán és kortársai Budapest. Tegnap tartották a budapesti Szlovák Intézet­ben az SZNM - Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma könyv- bemutatóját, melyen az intézmény Mikszáth Kálmán és kor­társai - Regionalizmus a 19. század végén a közép-európai irodalmak kontextusában című kiadványával ismerkedhet­tek meg az érdeklődők. A kötetet Benyovszky Krisztián iro­Megrongálták a koronát Budapest. Vandálok tör­ték le tegnapra virradóra a korona keresztjét a buda­pesti Margit hídon. Nem ez az első eset, hogy megron­gálták a híd új szobrait és díszítőelemeit, pedig a rendre már kamerákkal is vigyáznak. A Szeretem Bu­dapestet Mozgalom felje­lentést tett az ügyben isme­retlen tettes ellen, (k) Tragikus baleset Pozsony. Autóbalesetben elhunyt a Noisecut zenekar énekesnője, Bety Majemíková. A pozsonyi rendőrkapitány­ság szóvivője szerint a baleset körülményei egyelőre tisztá­zatlanok. Elképzelhető, hogy a 33 éves énekesnő túl gyorsan hajtott, amikor megcsúszott az úton, és egy fának ütközött. A helyszínen életét vesztette. A Noisecut a hazai alternatív ze­nei szcéna egyik legismertebb zenekara, az elmúlt kilenc év­ben számos szakmai díjat nyertek. Legutóbbi albumuk ta­valy decemberben jelent meg Háj & Lov címmel. (SITA/juk) Eladó Az éhezők viadalának faluja Los Angeles. Árverésre bocsátják Az éhezők viadala című bestsellerből készült film nevezetes 12. körzetének forgatási helyszínét, ahol a történet főhősei, Katniss, Peeta és Gale él­nek. A hollywoodi relikviákra szakosodott Profiles in History aukciósház 1,2 millió dolláros kikiáltási áron kínálja az elhí- resült észak-karolinai birtokot, amelyen 22 épület, erdő, domb és tó is található. A 30 hektárnyi terület a 83 esztendős Wade Shepherd tulajdona, az 1920-as években textilgyár működött rajta. Észak-Karolina állam hivatalos idegenfor­galmi honlapja, a VisitNC.com négynapos túrát hirdet a film forgatási helyszíneinek felkeresésére, ennek során a látoga­tók az elnéptelenedetett faluba is eljutnak, amely a 12. kör­zetet „alakította”. A 12. körzet egyébként a trilógia második részéből készülő filmben is kulcsszerepet játszik. (MTI) Magyarország klasszikus zenei rádiója 25 éve vette fel nevét Bartók szellemében Némethy Attila műsorvezető kezdetektől a Bartók rádió munka­társa (Képarchívum) Negyedszázada hívják „Bartóknak” a Magyar rá­dió 3. műsorát. A csatorna a25 év alatt méltónak bi­zonyult a nagy magyar ze­neszerző nevének viselé­sére, napjainkra a magyar kulturális élet egyik alap­kövévé vált. CSERMÁK ZOLTÁN A Magyar Rádió 3. műsora 1987. május 23-án vette fel Bartók Béla nevét. A névvá­lasztás a magyar rádiózás tör­ténetének aranybetűs napja volt, a névadó ünnepet ifjabb Bartók Béla, Bartók Péter és Doráti Antal is megtisztelte je­lenlétével. „Bartók nevét a vüágon mindenütt ismerik - méltatja az elődök döntését Farkas Zol­tán, a Bartók rádió intendánsa. „A nagy magyar zeneszerző művészete közvetlenül és ma­radandóan került be az embe­riség nagy szellemi kincstárá­ba; zenéje a magyarság talán legfontosabb hozzájárulása az egyetemes kultúrához. Nincs más dolgunk, mint hogy ehhez a névhez - minden nehézség ellenére - megpróbáljunk mél­tóak maradni a következő 25 évben is.” Az elmúlt negyedszázad alatt a Bartók rádió a magyar zene- és irodalomkedvelők csa­ládtagja lett. A Muzsikáló reg­gel műsorfolyama a zeneiroda­lom slágereivel, gyöngyszeme­ivel aranyozza be a komolyze­nebarátok egész napját, a Mu­zsikáló délután pedig a csúcs- forgalomban autózók körében vívott ki népszerűséget. A ké­sőn fekvő muzsikakedvelőket pedig az éjszakai Notturno rin­gatja álomba. Á csatorna vezetése élő partneri kapcsolatot tart a ma­gyar hangversenyélet legkivá­lóbb szereplőivel. A Hangver­seny délidőben és az esti hang­verseny-közvetítések a Bartók Rádiót az ország legnagyobb „koncerttermévé” varázsolják. A csatorna a magyarországi zenei fesztiválok állandó részt­vevője. Fontos szerepet vállalt többek között Sopron, Fertőd- Eszterháza, Miskolc, Szombat­hely, Tiszadob, Pannonhalma fesztiváljának vagy a Budapesti Wagner Napok népszerű­sítésében. A médium az újszerű kezdeményezéseket is felkarol­ja, a Chopin-, Schubert-, Liszt- és Mozart-maraton közvetítése igazi zenei csemegének bizo­nyult. A nemzetközi műsor- csere-szerződéseknek köszön­hetően a magyar zenebarátok a vüág hangversenytermeiben és operaházaiban is otthonosan mozognak. A New York-i Met­ropolitan Opera előadásai kü­lönösen népszerűek. A világ leghíresebb dalszínházának színvonalas produkciói méltán vívták ki a hazai zenebarátok elismerését, és sok új hívet is szereztek az opera műfajának. A Bartók rádióban a játék is fontos szerepet kap. A nézők körében igen kedveltek a reg­geli, vagy a délutáni műsorok feladványai. A Metropolitan- operaközvetítésekhez kötődő rejtvény szerencsés nyertese New Yorkba utazhatott, és részt vehetett a május 2-ai Tra- viata előadáson a világ leghíre­sebb operaházában, a Metro- politanben. A Bartók rádió ma ünnepel. E jeles napon a Muzsikáló dél­után című műsor a Thália Lát­vány Rádió Stúdióból jelentke­zik 15.04-kor. Boldog születésnapot! Minőség és szakértelem A klasszikus zene a Magyar Rádió életében mindig fontos szerepet kapott. A két háború között számos hangverseny- és operaközvetítés vált emlékezetessé, a harmincas évek­ben felépült VI. stúdió világszínvonalú technikája a felvéte­lekhez megfelelő háttérül szolgált. Az intézmény a magyar kultúra megbecsült szereplője lett, zenei osztályát 1944-ig olyan neves muzsikus vezette, mint Dohnányi Ernő. A há­ború után a Magyar Rádió részese lehetett a magyar zenei élet újabb aranykorszakának, melynek legemlékezetesebb pillanatait a rádió archívuma őrzi. Az intézmény nagy gon­dot fordított a minőségre. A technikai fejlődésből a hallga­tók is profitáltak, 1960-ban a Magyar Rádió elindította kí­sérleti keleti-normás URH adását. 1973-ban ebből nőtt ki napi programmal a 3. műsor, (esz) Bosszúállók (The Avengers): eszelős félistenek, látványos szuperkatonák, fennkölt cél... Tiszta energia! Szuperhősök New Yorkban? Ugyan, kérem! Heten a hadsereg ellen (Képarchívum) KASZÁS DÁVID Pedig. A legjobb szuperhős A sötét lovag, a legnagyobb lát­ványfilm az Avatar óta - írta egy aeon_flux (ál)nevet használó hangadó az aeonflux.free- blog.hu-n. Eszelős félistenek, látványos szuperkatonák, fenn­költ cél. Tiszta energia! Magas erőtart alékkal. Képregény-adaptáció, előz­ményekkel: A hihetetlen Hulk, A Vasember/Vasember 2., Thor, Amerika Kapitány: Az el­ső bosszúálló... „Csak én végez­tem el a házit?” Maroknyi torz­szülött. Összekaparva. A kö­nyörtelen, halhatatlan Löki, Odin fia ellenében, aki e világ­ra szabadítja a káoszt. Már jön a Chitauri. Nem akadályozhat­ják meg. Mitől is kéne félnie? Talán a Bosszú Angyalaitól, így nevezik magukat. A Föld leg­jobb harcosai, ilyesmi. Eltartott egy ideig, amíg összecsiszolód­tak, de vegyük csakszámba: otta bátyja, a félisten, a szuper kato­na, aki egyélő legenda és rászol­gált a nevére, a pasi, akinek düh­kezelési gondjai vannak, meg a gyilkos duó. Es neki sikerült fel­bőszítenie minden egyes tagot. Ez volt a célja? Nem túl elmés. Még ha van is egy serege! Nekik ottvanHulk (MarkRuffalo teste, Lou Ferrigno hangja). S ha a zöld fenevad bepöccen! Mert ha a bolygót nem is védheti meg, tuti, hogybosszútáll... S Mr. Stark (Iron Man) - ki­számíthatatlan, önimádó, s nem is csapatjátékos-, aki nincs oda a folytatásokért. Ám kény­telen beállni a sorba, hisz' a pla­néta hadban áll, nem lehet kü­löncködni! Csúcskütyükkel ont­ja beszólásait, melyek láncreak­ciókat indítanak. A humor többnyire ül, s a technikai rész­re sem lehet panasz. Sokszor mintha egy laboratóriumi kísér­letet követnénk. Talán Alan Sil- vestri militáns témái is kémcső­ből lettek kiöntve? Egyébként őskövületek ak- kumulálása nem újkeletű. A számos példa közül kettő: Kaij sőshingeki (1968, Godzilla és társai...), House of Dracula (1946, Farkasember, Franken­stein teremtménye...), ilyesmi­vel már a vetélytárs (DC) is pró­bálkozott... Hasztalan. Arany­tyúkjuk (Christopher Nolan) csak hármat tojna a denevér­emberből (The Dark Knight Ri­ses júliusban!), all stars gárdá­juk parlagon hever. Pedig az Igazság Ligája (Justice League: Superman, Wonder Woman, Green Lantern, Flash...) nagyot szólhatna. Nem csak animált sorozat formájában. Csupán egy sikerkovács kérettetik... Marvei talált. Joss Whedont (Serenity, Dr. Horrible's Sing- Along Blog, pénzhiánnyal be­szakadt sorozatok...), akit a kö­vetkező vadászidényben is fel­fegyvereznek majd. Bizakodom, akkor/ott is megüti majd a mér­cét! Megfogadta, a folytatás ki­sebb, személyesebb, fájdalma­sabb lesz. Várhatjuk. Addig be kell érnünk Thor (Chris Hems- worth), meg Amerika Kapitány (Chris Evans) kettővel, Vasem­ber (Robert Downey Jr.) há­rommal és Nick Fury (Sámuel L. Jackson), a csapatkapitány kü- lönszámával. S talán Fekete Öz­vegy (Scarlett Johansson) vagy Sólyomszem (Jeremy Renner) is szólózhatnak. Bár milliárdos bevételre aligha pályázhatnak, mely gyűjtőfilmjüknek pár hét alatt összejött (1 180 378 000 dollár), minden idők legna­gyobb nyitóhétvégéjével. Túl­szárnyalják magukat. Ez egy bejelentés? Nem, ígé­ret. S ha még a kinti jogdíjak (Pókember - Sony, X-Men - Fox) is visszavándorolnak. A Bosszúállók című film előzetesét megnézhetik az ujszo.com-on.

Next

/
Thumbnails
Contents