Új Szó, 2012. május (65. évfolyam, 101-125. szám)
2012-05-23 / 118. szám, szerda
2 Közélet ÚJ SZÓ 2012. MÁJUS 23. www.ujszo.com Egyeztetett az MKP és a Kerekasztal Nemzetiségi minimum UJ SZO-H1R Somoija. Szükség van egy nemzetiségi minimumnak nevezett együttműködési keretre, amely alapot jelent a szlovákiai magyar pártoknak és egyéb szervezeteknek a közös kisebbségi érdekképviseletben hangsúlyozza a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala. A hazai magyar civil szervezeteket tömörítő Kerekasztal küldöttei tegnap tárgyaltak az MKP vezetésével a témáról, valamint a párt által szorgalmazott célkitűzésekről. A megbeszélés témái között volt a kulturális és oktatási önkormányzatiság, a regionális fejlesztés, a hatékony érdekérvényesítés, a parlamenti és kormányzati munkában való részvétel, az alkotmányos egyenlőség, valamint a nemzeti megértés és tolerancia. Az MKP-t Berényi József elnök, valamint Bárdos Gyula, az OT elnöke és Szigeti László al- elnök képviselte, a Kerekasztal részéről pedig Tóth Károly szóvivő, továbbá Király Zsolt, Orosz Örs, Öllös László és Tokár Géza vett részt a megbeszélésen. (ú, vps) Cirill és Metód forog a sírjában Plagizátor lett a dékán UJ SZ0-H1R Pozsony. Peter Horváth, a zűrös szakmai előéletű politológus lett a nagyszombati Cirill és Metód Egyetem új karának dékánja. A Társadalomtudományi Kar élére kinevezett Horváth korábban azzal vált ismertté, hogy több esetben is plagizált - mások szakszövegeit adta ki sajátjaként -, illetve legalább egy esetben azon kapták, hogy egy hallgatónak olyan szemináriumra adott osztályzatot, amelyet nem is ő tartott. Az egyetem vezetősége semmi kivetnivalót sem talál Horváth kinevezésében. Jozef Matúš rektor szerint a dékánt a kar szenátusa választja meg, ebbe neki nincs beleszólása. „Miért kell egész életében bűnhődnie? Nem adunk neki egy új esélyt?” - reagált az egyetem vezetője a Sme napilapnak. Horváthot nem sikerült megszólaltatni az ügyben. Horváth közben visszaesőnek számít a plagizálás és hamisítás terén. 1994-ben diákként állítólag hamisította egyik osztályzatát. Később egy publikációjában egy ismert cseh politológus szövegét másolta le. Három évvel ezelőtt egy tankönyvében pedig egyik volt diákja diplomamunkájának egy részét használta fel. Horváth az első Fico-kormány időszakában az STV házi politológusának számított, rendszeresen idézték őt a közmédiában. Szakértők arra figyelmeztetnek: sokkal rosszabb, ha az egyetemek vezetőségébe kerülnek csalók, mint ha valaki diploma- munkát másol. Az ilyen oktatók rendkívül rossz példát mutatnak hallgatóiknak. Nem ez az első eset, hogy egyetemi pedagógussal kapcsolatban plágium vagy csalás vádja merült fel. A korábbi esetek nagy részében az illetékes egyetemi szervek mellék- vágányra terelték az ügyet. Szakértők ezért azt javasolják, az ilyen jellegű problémákra a felsőoktatási törvénynek kellene választadnia. (MSz) RÖVIDEN Az MKP-val egyeztetett az OKS Pozsony. Elítélik a Smer-kormányt, és folytatni kívánják a párbeszédet. Egyebek között ebben egyezett meg tegnap az MKP és az OKS vezetősége. A tárgyalást az MKP kezdeményezte, az OKS részéről Ondrej Dostál pártelnök és Ivan Kuhn alelnök volt jelen, (ú) Újabb körök az ÚVO elnökéért Pozsony. Ma döntés születhet a Közbeszerezési Hivatal (ÚVO) elnökéről. Robert Fico kormányfő és az ellenzéki posztra jelölő KDH elnöke, Ján Figeľ tegnap este lapzártánk után tárgyalt a kereszténydemokraták új jelöltjéről. Fico az egyeztetés előtt kijelentette, tisztán pártjelöltet nem fogad el, szakembert kell kínálnia a KDH-nak. Ráadásul olyat, akit a ZMOS és a munkáltatók szövetsége is elfogad - utóbbiak viszont tegnap jelezték, nem fogadják el az ellenzék jelöltjeit, a poszt betöltésére versenytárgyalás kiírását fogják kezdeményezni Ficónál. Radoslav Procházka KDH-s képviselő szerint meg kellene köszönni a lehetőséget Ficónak és lemondani a jelölésről. „A KDH nem szorul rá, hogy bárki számára pofozógépként szolgáljon” - mondta. (MSz, TASR) Ifjabb Gašparovič visszavág Pozsony. Feljelentést tett a Pozsony-Óvárosi Építésügyi Hivatal illetékes munkatársa ellen Ivan Gašparovič fia és felesége. Az ok: a hivatal tájékoztatott arról, hogy ifj. Gašparovičék az engedélyezettnél nagyobb villát építenek. Az államfő fia szerint a hivatal által kiadott hírek félreveze- tőek voltak. A hivatal kitart eredeti álláspontja mellett. Szélsőséges esetben előfordulhat, hogy a villa elbontását fogja kezdeményezni. (TASR) Čaplovičnak az a célja, hogy a szakközépiskolákba terelje a végzős alapiskolások nagy részét Kettes átlagig lesz nyitva a gimnáziumok kapuja ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Kevesebb gimnazista, több szakmunkás. Dušan Čaplovič (Smer) oktatási miniszter beváltja korábbi ígéretét: törvénymódosítást készíttetett elő, amely korlátozza majd a gimnáziumokba felvehető diákok számát. A tegnap tárcaközi egyeztetésbe utalt javaslat szerint csak olyan kilencedikesek jelentkezhetnek gimnáziumba, akik 2,0 vagy annál jobb tanulmányi átlaggal rendelkeznek. Ezt az átlagot a nyolcadikos év végi, valamint a kilencedikes félévi bizonyítvány osztályzatai alapján számolnák ki. A nem kötelező tantárgyak nem képezhetik részét az összesítésnek. Az új játékszabályok szerint még azok a diákok sem érezhetik biztosnak a felvételi eredményét, akik siAkármilyen átlaggal a szakközépiskolák sem vehetik majdfel a jelentkezőket: 2,75 lesz a felső határ. kérésén megoldják a tesztkérdéseket. A kilencedik év végén szerzett osztályzataikkal ugyanis szintén nem léphetik túl a kettes átlagot. Akármilyen átlaggal a szak- középiskolák sem vehetik majd fel a jelentkezőket. A törvény- módosítás hatályba lépésével 2,75-ös átlagnál rosszabb tanulmányi eredménnyel oda sem lehet majd bekerülni. Čaplovič korábban megszellőztetett tervei szerint csak 1,5-ös átlagnál jobbat felmutató kilencedikesek mehettek volna gimnáziumba. A miniszter nyíltan kijelentette: javaslatának az a célja, hogy a szakközépiskolákba terelje a végzős alapiskolások nagy részét. Elsősorban olyan szakokra, amelyek megfelelnek a munkapiac aktuális elvárásainak. (SITA, vps) m Čaplovič előállt a 2,0-s változattal (TASR-felvétel) Az agrártárca vezetője vásárlás helyett inkább megkeresné az eltűnt élelmiszercsomagokat Újabb Jahnátek-Simon Simon bocsánatkérést vár Jahnátektől (T. Benedikovič felvétele Pozsony. Egymást hibáztatja a jelenlegi és a volt földművelésügyi miniszter az uniós élelmiszersegély körüli gondokért. Ľubomír Jahnátek tárcavezető múlt héten tétlenséggel vádolta meg elődjét. Simon Zsolt (Híd) most bocsánatkérést követel tőle a lejáratásért. DEMECS PÉTER Jahnátek az előző kormányülés után kijelentette, Simon a felelős, hogy máig nem tudni, miért nem lett kiosztva 3500 tonna élelmiszersegély. Meggyőződése, hogy a tárca előző vezetését nem érdekelte az élelmiszercsomagok sorsa. A kabinet mai ülésére viszont a miniszter előterjesztett egy dokumentumot, amelyben cáfolta saját kijelentését. Ebben ugyanis az áll, hogy a minisztérium korábban megpróbálta ellenőrizni az élelmiszer előállításáért felelős Euromills társaságnál a segélyt, ám a cég képviselői nem engedték be az ellenőröket a raktárba. „A dokumentum szerint a Mezőgazdasági Kifizető Ügynökség március 7-én és 8-án is megpróbálta ellenőrizni a csomagokat, ám eredménytelenül. Ritkán fordul elő, hogy egy miniszter saját maga beterjeszt egy dokumentumot, amelyben igazolja, hogy nem mondott igazat” - állítja Simon. Felszólította Jahnáteket, hogy kérjen bocsánatot Robert Fico kormányfőtől, amiért félrevezette, és tőle is, amiért lejáratta. Az agrártárca jelenlegi vezetője a kormányülésre előterjesztett dokumentumban azt javasolja, hogy a kabinet 2012-ben állítsa le az élelmiszersegély kiosztását, s ezt csak jövőre folytassa, miután kellőképpen felkészültek a projektre. Jahnátek reakciójában elmondta, Simonnak kellene bocsánatot kérnie attól a 87 500 embertől, akik már nem fogják megkapni a csomagokat. A gond szerinte azzal a szerződéskiegészítéssel van, amely lehetővé tette, hogy az élelmiszert előállító cég elálljon a szerződéstől. Leegyszerűsítve: jóváhagyták, hogy ha adott dátumig nem veszik át az élelmiszert, a szerződés automatikusan teljesítettnek tekintendő. „Nem tudom, ki találta ki ezt a kiegészítést, de nagyon szeretném tudcsörte ni, kinek az ötlete volt ez az ördögi cselszövés ” - mondta Jahnátek. Simon szerint viszont a szerződést azért kellett kiegészíteni, mert az unióval kötött megállapodás szerint az élelmiszert csak tavaly november végéig lehetett volna kiosztani. Mivel akkor még több mint hétezer tonna volt raktáron, kérvényezték a határidő kitolását február végéig. A raktárban viszont végül 3500 tonna élelmiszer maradt, amiről azt sem tudják, létezik-e egyáltalán. Simon állítja: nem tudja, ki fogalmazta meg úgy a szerződéskiegészítést, hogy a szerződés az élelmiszer átadása nélkül is teljesítve lehet. Simon azt is kifogásolta, hogy a tárca idén nem akarja folytatni az élelmiszersegély-programot. Szlovákiának ugyanis szerinte az EU-tól jelenleg 5,6 millió euró készpénze van a programra, amiből 3,6 milliót közvetlenül élelmiszer vásárlására lehet fordítani. „Mindegy, hogy lisztet, tejet vagy szalámitveszneka pénzen. Nagyon elgondolkodtató, müyen szociáldemokrata ül a tárca élén, aki még azt sem akarja kiosztani az embereknek, ami ingyen van” - mondta Simon. Május végéig kellene jelezni, mire akarják felhasználni ezt a pénzt. Jahnátek az új élelmiszer vásárlása helyett inkább a hiányzó 3500 tonna beszerzésére és kiosztására akar összpontosítani. Még nagyobb bankadó, rendkívüli adók az energetikai és a távközlési ágazatban Fico rendkívüli intézkedéseket tervez MÓZES SZABOLCS Pozsony. A kormány tegnap részben felfedte kártyáit. Még idén nőni fog a bankadó, emellett rendkívüli adót vetnek ki a reguláit árakkal dolgozó vállalatokra (energetikai, távközlési cégek stb.). Az intézkedésekről a kormány fejlesztési és szolidaritási tanácsának ülésén tárgyaltak a szociális partnerek, ezután tájékoztatott róluk a kormányfő. Ficóék a bankadóból idén 25, jövőre 100 millió euróval többet szednének be. Mindezt úgy, hogy a bankok nemcsak a vállalati,hanem a személyi számlák vezetése után is fizetnének. Ezenkívül még idén további 50 milliót szednének be rendkívüli bankadó címen. Azt, hogy az energetikai és távközlési cégek milyen alapon fizetnének többet, még nem tisztázták, annyi biztos, hogy idén és jövőre is 100-100 milliót szedne be tőlük az államkassza. Ezeket a pénzeket a kormányfő szerint egy közeljövőben létrehozandó növekedésösztönző alapba irányítanák át, nem a folyó kiadásokra költenék. Az alapból gazdaságélénkítő programokat támogatnának. Robert Fico kormányfő szerint a tanácsban egyezség született arról is, hogy a nyugdíj- rendszert - valamennyi pillérével együtt - még idén teljesen átalakítják. Az erről szóló átfogó törvénytervezetet júliusi ülésén tárgyalja majd a parlament, tehát június végéig kell róla dönteni a kormánynak. Konkrétumokat nem kívánt elárulni a kormányfő, elmondása szerint jelenleg két alternatíva létezik. Annyi viszont biztos, hogy radikálisan csökken a II. pillérbe küldött elvonás mértéke. „De még így is a legnagyobb lesz Európában” - tette hozzá Fico. Biztos az is, hogy 2016-ig fix összegekben emelik a nyugdíjat, s hogy nőni fog a nyugdíj- korhatár: de csak 2016-tól, miután lejárt a mostani kabinet mandátuma.