Új Szó, 2012. május (65. évfolyam, 101-125. szám)
2012-05-22 / 117. szám, kedd
www.ujszo.com FOCITIPP ■ 2012. MÁJUS 22. TÉMA 15 arról, hogy milyen megoldási javaslatok reálisak a magyar futball katasztrofális válságának megoldására. Az egyik irányzat állandóan a rendcsinálást követelve megmarad a játékosok (vezetők, üzletemberek, edzők) felületes szidalmazásánál, mintha ők lennének az összeomlás okai. Örökösen visszatérő kérdésfelvetés, hogy „ezek a falábúak, dilettánsok miért tesznek el milliókat a semmiért”. Ez az unalmas gúnyolódás és szidalomhalmaz az 1950-es évek futballsikereire utalgatva egy szégyenlős nosztalgiába menekül. Jövőképünk: a múlt. Az ilyen „elemzőknek” nem jut eszükbe, hogy a félperifériás kapitalizmusban éppen ez a természetes, hisz ez folyik az élet minden területén. A társadalom alapértéke a pénzcsiná- lás, mindenáron. Ennek a helyzetnek nincs nemzeti megoldása, bármekkora nemzetiszínű lobogót bontsanak is ki, és bármilyen mennyiségű nemzeti ideológiát öntsenek is rá a válságjelenségekre és hirdessenek „magyar megújhodást”, ez színtiszta félrevezetés és elbolondítás. Miképpen a helyzet „megoldását ígérő dogmatikus liberális „világmagyarázat” is nyilvánvalóan hazugságra épül. Hiszen, ismétlem, a magyar futball kihelyezése a világpiacra a rendszerváltás után a hagyományos futball felszámolódását és a világpiacon való versenyképtelenségét eredményezte. Mind a „nemzeti”, mind a liberális magyarázat az utolérés álláspontjából indul ki. Az előbbi álláspont a kormánytól várja a dolgok jobbra fordulását. 1998 után csak az akkori jobboldali konzervatív kormány mutatkozott késznek a futball politikai meghódítására is, noha a szakmai hozzáértés és a komolyabb tőkebefektetés hiánya miatt csődöt mondott a kísérlet. A „szociálliberális” „megoldás” - a laissez faire, menjenek a dolgok a maguk útján, csak az államnak ne legyenek kiadásai (hogy bevételei is lennének, az eszükbe sem jutott vagy jut) - következményeiről már bőven volt szó. Mindkét fent jelzett megközelítés közös vonása, hogy szubjektív hibákra vezeti vissza a történelmi szimációt, s elfogadja azt az évszázados és teljességgel bizonyítatlan közhelyet, amely a rendszerváltás után kötelező ideológia lett: Magyarország, Kelet-Európa, úgymond, felzárkózik a Nyugathoz. Azonban az utolsó húsz esztendő története lényegét tekintve éppen az ellenkezőjéről szólt. A m ultik uralma Az igazi labdarúgás - mint számos más sportág - funkcióváltáson ment keresztül, visszavonhatada- nul szórakoztatóiparrá változott, aminek gyakorlatilag minden másodperce és mozzanata üzlet, tehát totálisan piacosított ágazat. Ezen ágazat piacát a multinacionális cégek (a nagy klubok, mint a Real, a Barca, a Manchester Utd, a Chelsea, az Arsenal, az Ajax, a n A futball szórakoztatóiparrá változott, minden egyes másodperce üzlet. Totálisan piacosított ágazat, amit mára a multinacionális cégek monopolizáltak maguknak. Bayern München, a Juventus, az Inter, az AC Milan stb.) monopolizálták és uralják olyan árakat diktálva, amelyekkel csak kevés multinacionális cég tudja felvenni a versenyt. Persze itt nagy cégek közös és sokszínű „bulijáról” van szó, ami, ne feledjük, a pénzmosástól terjed a reklám- és a fogyasztási ágazatokig. Magyarországnak és Kelet-Európa jelentős részének nem osztanak itt kártyát, mert nem piacképes. Vagyis a tv-csatornák és az egyes multinacionális vállalatok a fogyasztói piacra be sem engedik a tőkeszegény klubokat, országokat, így Magyarországot sem. Gazdasági értelemben meghalt a (kis) nemzeti futball. Kelet-Európa már csak abból a szempontból érdekes, hogy a munkaerő-hátországot bővítse, hogy színezze a piacot egy Maribor vagy egy Dinamo Zagreb. Az utánpódást már szintén a világpiacra nevelik, ott érdemes eladni az árut (a játékosokat), itthon ugyanis már nem nagy üzlet az utánpódás nevelése sem. Nekünk pedig - úgy tűnik - meg kell elégednünk azzal, hogy szerény keretek között fennmaradjon egyáltalán az elkerülhetedenül amatőrré váló magyar futball. Ezzel a helyzettel valószínűleg meg kell majd békülnünk, de nem kell megbé- külnünk az amatőrizmus likvidálásával, a futballnak mint sportnak a megszűnésével, megszüntetésével. Az amatőrizmus megmentése lehetne állami feladat, miközben a fútballkluboknak civil társadalmi szervezetekké kell(ene) válniuk a szurkolók és a sportolni vágyó fiatalok közreműködésével. Az amatőr futball fölött létezhet, létezhetne a multinacionális cégek és vállalkozók érdeklődését bizonyára felkeltő kelet-közép-európai profi liga, már az új fútballipar törvényei szerint. így néhány magyar csapat mégis kikerülne a nemzetközi fútballvizekre, legalább regionális szinten. Sport helyett show-biznisz Az üzletemberek átvették a kultúra fölötti ellenőrzést is, látjuk a következményeit, amit a köznyelv „mcdonaldizálódásnak”, a reklámkultúra uralmának nevez a „magaskultúra” kiszorítása mellett. Miért gondoljuk, hogy a sport, a futball „mcdonaldizálódása” meggátolható lenne a jelenlegi rendszer fennmaradása esetén? A reklámügynökségek mohón várják, hogy a labdarúgó-mérkőzések is méltóak legyenek a komoly amerikai üzleti vállalkozásokhoz, vagyis kerüljön előtérbe a látvány (ne legyen les, legyen nagyobb kapu meg ki tudja, még milyen őrültség), és persze legyen több szünet is a reklámok bemutatása érdekében. Már ma is megjelenik a reklám a mérkőzések tv-közve- títése közben... Nincsen határa a hanyadásnak. Ideje lenne felébrednünk: a foci pitiáner kis „alrendszer” egy egész történelmi óceánban. Legyünk hát nagyon óvatosak, amikor a labdarúgás „megmentőit” hallgatjuk. Hinni csak annak szabad, aki ugyan futballról beszél, de valójában a párezres szurkolóbázis számára építene a stadion köré kereskedelmi központot, plázát, parkolót, szállodát, éttermet, piacot stb. A futball mellékes. Olyan ez, mint amikor a tőke nekilátott a kultúra „üzletesítésének”, amikor Tolsztoj közönséges árucikk lett, sőt a művészfilmek és a futballmérkőzések idején is feltűnik a tv-képernyő - ma még - alsó szegmensében a reklám, sőt a filmeket is megszakítják a reklám kedvéért. Nemcsak arról van szó, hogy amihez a tőke hozzányúl, az trivializálódik, hanem a tőkerendszerről, amelyben a reklám szünetként, töltelékként felhasználja az emberiség minden vívmányát. Az üzleti vagy „reklámkultúra” mindent felzabál. A játékos, a sztár minden életmegnyilvánulása, életének minden pillanata a sajtó, a média szolgálatába kerül, mely struktúrákat szintén a reklám, a propaganda tart el. A reklám nem szüntethető meg, csak a kapitalizmussal együtt, hiszen a tőkerendszer a legintenzívebben talán a reklámban mutatja meg magát, ahol a nyelvi, nemzeti határok még régen és tökéletesen lebomlottak. A futball tehát egyetemes show- biznisszé vált (mint láttuk, valójában sokkal több annál), ami egyes országokban már csak televízión keresztül nézhető. Csak azt nehéz eldönteni, hogy vajon kiterjedt-e a világ, vagy összezsugorodott. De egy bizonyos: a kapitalizmus emberarca csak máz vagy maszk, alatta ott van a Nike és más nagy cégek rabszolgatartó arca. Új korszak nyílt a labdarúgásban, a fút- ballpedofilok uralma. Ma már ők azok, akik sokkal magasabb szinten globalizálják e tapasztalatokat a fútballipar és az emberiség nagy szégyenére.. Epilógus S noha azt állítottam, hogy a nemzeti labdarúgás egy regionális (kelet-európai) integráció részeként élhetne tovább, az írás végén megkockáztatom a „jóslatot”: mivel a kis nemzetállamok gazdasági értelemben már tulajdonképpen nem is léteznek, politikai, valóságos és virtuális túlélésük, fennmaradásuk egyeden formája ebben az integrációban (pontosabban az integráció lehetőségében) rejlik. Ugyanis a nemzet fejlődésének gazdasági és politikai-kulturális alapjai egy ideig eltérő pályán mozognak ugyan, de ha nem ismerik fel az ott élők a modern fejlődés sajátosságait, akkor egy újabb területen veszítik el saját életük fölött az ellenőrzést. Akkor azután nem marad más, mint a rendszerrel szembeni egyetemleges társadalmi kihívás vagy - ami látható katasztrófa - a rendszeren belüli, alapjában szintén jó üzletet jelentő nacionalista mítoszokra épülő nosztalgiázás, a rendőrség számára funkciót adó rasszista-erőszakos kilengések kultúrája, amelynek okai és működése a következményekkel együtt már egy másik tanulmány tárgya lehet, a középpontjában pedig a tőke különös, megzabolázhatadan természete állna. Krausz Tamás A teljes tanulmány ebben a kötetben olvasható: A játék hatalma. Futball, pénz, politika. Szerkesztette Krausz Tamás és Mitrovits Miklós. L’Harmattan kiadó, ELTE BTK Kelet-Európa Története Tanszék, Budapest, 2008.
