Új Szó, 2012. május (65. évfolyam, 101-125. szám)
2012-05-15 / 111. szám, kedd
Keddi faggató 21 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. MÁJUS 15. Kovács Ilona: A fogsor, a szájüreg sokkal többet elárul az ember egészségéről, mint gondolnánk. Nem mindegy hát, a fogorvos mit észlel a szánkban Fogászat: fogcsikorgatás, foghíjas jövő? (Somogyi Tibor felvétele) Régente minden háznál tartottak szegfűszeggel ízesített fogcseppeket, amit - a bajt enyhítendő - rácsöppentettek a fájós fogra. Úgy tűnik, Szlovákiában jelenleg magának a honi sztomatológiának volna szüksége gyógyító fogcseppekre. Persze, kérdés, van-e annyi szegfűszeg az országban, amennyi ehhez a gyógykezeléshez szükségeltetne... MIKLÓSI PÉTER Először a puszta tények: Szlovákiában a tizenkét éves gyerekeknek átlagosan négy vagy több rossz foguk van, ami az EU-tagországokban az egyik legrosszabb középérték. A hazai orvosegyetemeken tanévenként, ugyancsak átlagosan, félszáz fiatal fogorvos szerez diplomát; ugyanakkor a gyakorló fogorvosok kétharmada nálunk már a nyugdíjkorhatár közelében vagy nyugdíjasként rendel. 2012-ben Szlovákiában, körzetenként, 3000-3200 páciens esik egy fogorvosra. E számok tükrében duplán érdemes szóba hozni, hogy hazánkban a fogszuvasodás népbetegség. Hasonlóképpen beszédes adat, hogy az ország lakosságának negyede egyáltalán nem jár fogorvoshoz, illetve évente többször csak hat-nyolc százalékban látogatjuk a fogászati rendelőket. Az érem másik oldalát tekintve viszont arról is szólni kell, hogy nálunk országszerte kevés a fogorvos - így ha lelkiismeretesebben törődnénk a fogsorunkkal, akkor még hosszabb lenne a kezelések előtti várakozási idő, nagyobb a várótermi zsúfoltság. De az szintén szót érdemel, hogy a fogorvosi kezelés manapság bizony nem olcsó mulatság, ami nem kevésbé közrejátszhat a fogazatunkkal szembeni nemtörődömség kialakulásában. És akkor egy laikus számára máris adott a dilemma: véljük „csak” esztétikai (tehát akár elhanyagolható) kívánalomnak, vagy tartsuk elsősorban egészség- ügyi kérdésnek a rendszeres fogsorkezelést? Csupán tetézheti ezt a tétova bizonytalankodást, hogy a modern sztoma- tológia már egyéves kortól ajánlja a gyermek és a fogász közötti „barátkozást”. Minderről dr. Kovács Honával, az immár 35 éve praktizáló fogásszal, a Szlovák Fogorvosi Kamara tagjával beszélgetek. A tisztesség úgy kívánja, hogy hozzáfűzzem: a riporter sem egy fogorvosi székben, hanem vendégmarasztaló fotelban ül. Doktornő, most, a kárpitszövet kényelmét élvezve, némi élcelődéssel, akár azt is mondhatnám: a fogászatról csakis beszélgetni lehet fájdalommentesen? Hiszen mind a fogkezelés, mind az érte járó fizetség bizony fájdalmas dolog... Azért némi különbséget illik tenni a kettő között. Mert amióta még 1959 tavaszán, a Frankfurt am Main-i fogászati szakkiállításon bemutatták a gyors fordulatszámú és szinte zajtalan fúrókat, azóta a kezelésnek ez a része sokkalta fájda- lommentesebb. Ami viszont a fogkezelés mai költségeit illeti, annak fényében bizony határozottan észrevenni, mekkora a szakadék a társadalom egyes rétegei között. Vannak ugyan nagyon jól keresők is, ám a lakosság igazán széles rétege inkább csak egyik hónapról a másikra él. És persze szólni kell a szociálisan a társadalom peremére szorultak egyre bővülő köréről, a hajléktalanokról, a mélyszegénységben tengődők- ről. Alattuk egészségügyi ellátás tekintetében sincs igazi védőháló. Sokszor jön valaki úgy a rendelőbe, hogy bevallja: nem tudja megfizetni a fogorvosi ellátást, de arra kér, húzzam ki a kínzó fájdalomtól elviselhetetlenül sajgó fogát. Hogyan mondjam ilyesvalakinek, hogy nem segítek rajta?... Elvégre orvosi esküje is erre kötelezi! Persze. Ugyanakkor a fogorvosokra háruló s folyamatosan növekvő önköltségek sem fedezhetők korlátlanul azzal a szívdobbanással, amely a fogászt egykori esküjének betartására figyelmezteti. Félreértés ne essék: nem a lágyszívűség, az ingyenes segítség a bökkenő. Hanem az abból adódó költségek terhe, hogy a vonatkozó rendelkezések értelmében a fogászati rendelőket egyre drágább, korszerűbb műszaki felszereléssel kell ellátni. Kötelezően. Ön szerint csupán a szűkös anyagiakra fogható, vagy az emberek hanyagsága is ludas abban, hogy a világot Szlovákiából szemlélve a szép fehér mosoly csak a hollywoodi sztárok, illetve a tőlünk boldogabb tájakon élők előjoga? Mifelénk, negyven fölött, eleltűnik az emberek magabiztos somolygása. Valóban szemforgatás volna azt állítani, hogy bárkit csakis a fogsorkezelés költségei tartanak vissza a fogászati rendelők látogatásától. Attól, hogy ki-ki rendszeresen, évente legalább kétszer eljárjon a fogorvoshoz. Régóta tapasztalom ugyanis, hogy rengetegen szinte egyáltalán nem, vagy csak tessék-lássék törődnek a szájüreg természetes higiéniájának alapvető szabályaival. Ezt a hanyagságot a fogorvos rögtön észreveszi, az pedig már-már sértően elszomorító, ha valaki egy alapszintű fogászati ellenőrzés, egy tervezett fogkezelés előtt sem tisztítja meg a fogait. De ettől függetlenül az szintén tagadhatatlan, hogy a fogak folyamatos karbantartására, esetleges kezelésére manapság bizony áldozni kell. Méghozzá lehetőleg addig, amíg kicsi a baj, hiszen a későbbi tűzoltás már jóval költségesebb. Nem a napi fogmosást elbliccelőket igazoló cinizmus mondatja velem, de a szegényebbeknek, érthetően, nincs pénzük, a gazdagoknak meg idejük, hogy rendszeresen, ráadásul jelentős költséghozzájárulással kezeltessék a fogazatukat. Mert nem kevésbé nyilvánvaló, hogy az egészségügyi biztosítók a sztomatológiával szemben különösen szűkmarkúak. Szerintem az orvostudomány egyéb ágaival, a hazai egészségügy egészével sem igazán bőkezűek. Tény, hogy a fogászati kezelésben mindössze az évente egyszeri, alapszintű megelőző vizsgálatot, illetve a legegyszerűbb tömőanyagot térítik, azt is csak bizonyos fokig. A páciens számára ebből pedig az következik, hogy az évenkénti egy kontroll, illetve az akkor észleltek alapján javasolt kezelés, az két különálló tétel. Aki viszont ott feszeng a fogorvosi székben, az a helyzet túsza! Fizet, mint a köles - a foghúzástól a plombáig, a kezelés egyéb műveleteiről már nem is szólva. Még akkor is gubái az illető, ha rendszeresen eljárt, eljár a fogorvosához. A fogászati kamara nem tud fellépni a páciensek, s így közvetve a saját érdekében is? Nézze, a mai világban nehéz valamit elérni, ténylegesen kiharcolni. A fogorvosi kamara vezető képviselői jó párszor szóba hozták már, hogy az illem szabta meghallgatáson túl, sajnos, a sztomatológusokat a tárca ületékes posztjain nem mindig tekintik komoly és minden tekintetben egyenrangú partnernek. Olykor hiába tárgyaltak lényeges kérdésekről akár hosszú órákon át, konkrét javaslataik és egyéb észrevételeik be sem kerültek a törvénytervezetekbe. Ahogy az sem örömteli tapasztalat, hogy irántunk néha még az orvoskollégák részéről is észrevenni bizonyos fokú lekezelést. így hát mind ők, mind az egészségügyi kormányzat sűrűn váltakozó tárcavezetői mintha nemegyszer úgy vélekednének: ha van is valakinek egy-két rossz foga, üsse kő, abba még senki sem fog belehalni... Pedig ezt távolról sem szabad ennyire félvállról venni. Egy idevágó statisztikai adat szerint az utóbbi másfél évtizedben, országos viszonylatban, megduplázódtak a komoly, sőt, súlyos esetekben akár halállal is végződő, eredetileg „csak” apróbb fogászati tünetnek mutatkozó megbetegedések. Mit lát a jól képzett, gyakorlott fogorvos, ha belepillant a páciens szájába? Ä szájüregben, annak nyálkahártyáján, az ínyszélek közelében, a fognyakakon valóban sok betegség kezdeti stádiumát lehet észrevenni. Azokat az első jeleket, amelyeknek egyéb tünetei még nem mutatkoznak. Ha a fogász odafigyel, és legalább a szájüreget igyekszik egy egységes egészként kezelni, azaz nem csupán arra az egyetlen fogra összpontosít, amivel a beteg felkeresi, akkor még időben észlelhet különböző . baljós szimptómákat. Ha rögtön akár a legrosszabbal kezdjük: bizonyos ritka esetekben például az egyszerű ínyvérzés is már első jele lehet egy akut leukémiának. De cukorbaj, csontritkulás, szívbetegség, különböző daganatos tünetek első felismerője a betegét lelkiismeretesen kezelő fogász lehet. Tudok olyan esetekről, hogy az egész család orvos volt, a komoly baj gyanúját elsőként mégis a fogorvos észlelte. Ha egyszer a fogászkamara képviseletében önnek kellene odaülnie a tárgyalóasztalhoz, mi volna a legkézenfekvőbbjavaslata? Én egészen biztosan az iskolai gyermekfogászati hálózat visszaállítása mellett kardoskodnék. A fogászati ellátásnak ez a rugalmas és a felnövekvő korosztályok számára tulajdonképpen megkerülhetetlen szintje idestova húsz éve egyszerűen kiveszett a fogászati praxisból. Pedig a későbbi fogsorkezelés eredményessége szempontjából döntő lehet, hogy egy gyermek már óvodásként vagy legalább elemista korától állandó fogorvosi felügyelet alatt áll-e; szükség esetén kezelésben is részesül-e. Emellett szívesen gyakorlatba iktatnám azt az elvet, hogy amennyiben a szülő kiemeli a körzeti fogorvos hatásköréből a gyermekét, azután viszont merő nemtörődömségből elhanyagolja az érintett csemete fogazatát, akkor ez a hozzáállás legyen egészség elleni bűnténynek tekintendő. Hogy minden szülő számonkérhető legyen, ha nem biztosítja gyermekének legalább az évenkénti két kötelező fogászati ellenőrző vizsgálatot. Ha ugyanis pont ez hanyagságból elmarad, esztendők múlva nyilván senki sem csodálkozhat azon, hogy nálunk manapság a tizenévesek fogsora nagyon gyakran ijesztően rossz állapotban van. Ezért nem is csoda, hogy a vonatkozó nemzetközi mutatók tekintetében valahol a sor végén kullogunk. Én egészen biztosan az iskolai gyermekfogászati hálózat visszaállítása mellett kardoskodnék. Nem vagyok a hanyag szülők vagy a fogorvosi rendelők ablakai alatt guggolva elsurranó kamaszok hívatlan prókátora, de azért a közbeszédben az idült fogorvoshiányról is rengeteget hallani! Természetesen, ez a gond sem titok. A jelen állapot kialakulásához a képzés szervezési hiányosságai vezettek, amiért végső soron az egészségügy és a tanügy közösen felelős. Kassán, szerencsére, valamivel jobbak a kilátások, viszont a pozsonyi egyetemen, úgy hírlik, a szakirányú akkreditáció tekintetében szinte pengeélen táncol az évek során kialakult helyzet. Még az én tanulmányi időmben, a hetvenes évek második felében, Szlovákiában - együtt a csehországi egyetemeken tanuló szlovákiai hallgatókkal - évente 150-160 fogorvos diplomázott. Napjainkban ennek a fele sem végez. Ezért alakult ki az a kedvezőtlen szituáció, hogy Szlovákiában a fogorvos-társadalom korátlaga nagyon magas, meg hát részben fáradtak is a fogászok. Ha valaki egy háromezres körzetet huzamosan és becsülettel akar ellátni, ott más egyébre nemigen maradnak energiák, szabadgyökök. Kérem, ne vegye piszkáló- dásnak, ám ahogy a riporter előbb-utóbb mégiscsak fogászkézbe kerül, úgy a fogorvos sem úszhatja meg újságírói szurkapiszka nélkül: mostanság is előfordul még, hogy a doki nem a beteg fogat húzza ki, mert amikorra a páciens végső fájdalmában belemenekül a fogorvos székébe, már a teljes állkapcsa sajog, ráadásul be is van dagadva... Nyilván előfordult már üyesmi az életben. De amióta minden rendelőben ott a röntgen, az efféle sztorivá nemesedő panasz legföljebb a kabarétréfák kategóriájába szorult. Ön miért lett fogorvos? így alakult. Rögtön az érettségi után orvosnő akartam lenni, de az első nekirugaszkodásra, helyszűke miatt, hoppon maradtam; másodjára azután a fogorvosi szakra sikerült bejutnom. De azóta régen megszerettem a fogászatot. Pedig ez a pálya jóval kevesebb sikerélménnyel kecsegtet, mint mondjuk egy sebészé. Sőt, végül is egyszer minden ember valamennyi foga kihullik... Viszont baj esetén a gyötrő fájdalmat, mintha elvágták volna, mi tudjuk a leggyorsabban megszüntetni. Semmi más panaszt nem lehet ennyire promptul kezelni. A sebész talán még csak a bemosakodásnál tart, tőlünk viszont már mosolyogva hazafelé tart az imént még a fájdalomtól eltorzult arccal lamentáló páciens. Vagy azt is öröm hallani, ha valaki azzal büszkélkedik, hogy a vadonatúj protézisével még a mogyorót is elropogtatja! Doktornő, mi, laikusok higgyünk a különféle fogkrémreklámoknak? Mert azt ne mondja senki, hogy abban nincs biznisz! Dehogy nincs! Ahogy a mosóportól a tisztítószerekig mindenben az van. Épp ezért tanácsos józanul megszűrni a reklámok szövegét. Egyébként a fogpaszták mindegyike valóban tartalmaz valamilyen hasznos anyagot. Az egyik például a fogzománcnak, a másik az ínynek előnyös. Ezért jó ebben is a változatosság. Akár úgy, hogy reggel az egyik fajtát, este a másikat használja valaki. De ennél sokkal lényegesebb, hogy adott esetben fogkrém nélkül is lehet ám fogat tisztítani - fogkefe nélkül viszont bajosan. A fogak hosszan tartó épségét megőrző igazi csodaszer tehát a fogkefe! Feltéve, ha naponta használja valaki. Akár többször is.
