Új Szó, 2012. május (65. évfolyam, 101-125. szám)
2012-05-15 / 111. szám, kedd
Milyen volt a 2011/12-es szezon az európai topligákban? ÍRÄR LFP LIGA 12-16 oldal 2012. május 15., kedd, VIII. évfolyam, 19. szám A modern futball ellen Négyezer-százötven euró. Ennyiért kínál meccsbelépőt a szombati Bayern München-Chelsea BL-döntőre egy utazási iroda. Nem elírás: 4150 euróért. S ez csak a jegy. Egyetlen jegy. S nem a VIP-szektorba szól, még csak nem is középre, hanem valahová a szögletzászló környékére, a harmadik sorba, tehát jó eséllyel azt sem látod majd, mi történik a pálya túloldalán. A 4150 euró azt jelenti, hogy minden egyes percért kicsengetsz egy ötvenest. S ha valamelyik játékos a meccs végén időhúzó szándékkal másfél percig fetreng majd a földön, sérülést szimulálva, neked az a röpke jelenet 75 euróba kerül. Egy csere szintén. A kapus késleltetett, másodszori nekifutásra elvégzett kirúgása talán negyvenből is kijön. Botrány? Az. Az online jegyirodák valamivel olcsóbbak. Ott már 1500-2000 euróért is akad belépő. De vajon ki tudja megfizetni ezeket a jegyeket? Mert valakik megfizetik, az biztos. Telt ház lesz Münchenben, efelől ne legyenek kétségeink. Csak éppen olyanok ülnek majd a lelátón, s olyanok integetnek majd a szponzorok reklámzászlócskáival, akiknek a BL-döntő pontosan annyit jelent, mint elutazni a Dominikai Köztársaságba vagy meghallgatni egy Diana Ross-koncertet a New York-i Carnegie Hallban. Se többet, se kevesebbet. Ok lennének a futball nevű termék ideális fogyasztói. A lelátókon helyet foglaló közönség társadalmi összetétele az utóbbi másfél-két évtizedben végleg megváltozott. Az alsóbb szociális réteg - éppen az, amelyik annak idején esszenciálisán összekapcsolódott a futballal - mára kiszorult a stadionokból. (Erről jut eszembe, hogy már a stadionokat sem az egykori híres játékosokról, hanem a multikról nevezik el, a münchenit például Allianz Arénának hívják). Ez a réteg nem tudja megfizetni a belépőt, nem tudja megfizetni a futballra ráépülő szórakoztatóipar szolgáltatásait, s innentől kezdve üzleti szempontból nem perspektivikus a globális futballt irányító érdekcsoportok számára. Képzeljünk el egy müncheni drukkert, aki nem tartozik a jómódú középosztályhoz (számlája lenullázva, a Kickert is csak a könyvtárban olvassa, esetleg rokkantsági nyugdíjból él stb.), de imádja a futballt, és imádja a Bayern Münchent: kamaszkorában minden egyes meccsen kint volt. Úgyhogy most izgatottan várja a szombatot. Meccslázban ég. Előre lejátssza magában a mérkőzést. Valószínűleg sokkal közvetlenebb a kapcsolata a futballal (és a Bayern Münchennel), mint azoknak, akik ott ülnek majd a tribünön. De hiába. A rendszer úgy lett kitalálva, hogy ő, aki alkalmi munkákból él, nem részesülhet a „labdarúgó Bajnokok Ligájának” nevezett szórakoztatóipari termék gyümölcseiből. Ezen már nem bosszankodik. Elfogadta a játékszabályokat. Nem leszek ott az Allianz Arénában? Semmi gond, kimegyek a városközpontba - gondolja naivan; Münchenben ugyanis nemcsak a stadionban, hanem a nyilvános helyeken is lehet majd nézni a BL-döntőt, óriáskivetítőket állítanak fel a nagyobb tereken. Hősünknek azonban pechje van, mert ott is belépőket szednek majd: helytől függően 10-20 eurót. Aki nem szolvens, azt már nemcsak a stadionból szorítják ki, hanem az utcáról is. Értik ezt? Nem elég, hogy a szegény ember - anyagi lehetőségei miatt - eleve hendikepes, hanem még a számára legfontosabb (s talán egyeden) emberi közösségből is kirekesztik; megfosztják a kollektív identitás átélésének lehetőségétől, a teljes perifériára száműzik. Botrány? Az. A1 európai ultramozgalmak egyik szlogenje így hangzik: „Football is for you and me, not for fuckin’ industry.” Annyit jelent: a foci nem ipar, a foci a miénk. Ne hagyjuk leteperni magunkat, barátaim! Gazdag József
