Új Szó, 2012. május (65. évfolyam, 101-125. szám)
2012-05-12 / 109. szám, szombat
www.ujszo.com PRESSZÓ ■ 2012. MÁJUS 12. CANNES J 31 udakolták sorozatos késéseinek okát. Azt felelte: „Valójában nem én kések, mások érkeznek hamarabb.” Meztelen fotóinak híre gyorsan bejárta a világot. Tényleg nem viselt magán semmit, amikor fényképezték, faggatták az álomgyár riporterei. „0, dehogynem - mondta -, Herz-sugarakat.” Miért akar színészetet tanulni, kérdezték tőle, miután Hollywoodból New Yorkba költözött. „Egyszerűen azért, mert megnéztem a filmjeimet” - válaszolta. Még hogy csacska szőke! Meg hogy nem is volt igazán jó színésznő! És hogy énekelni sem tudott! Rosszízű megjegyzésekből, hántásokból, sértegetésekből jutott neki is bőven. Irigyei száma minden egyes sikerével nőttön nőtt. Marilyn Monroe neve ezzel együtt a háború utáni Hollywood női mitológiájának minden más nevére árnyékot vetett, s azóta is a mozi legfényesebb csillaga, a női varázs, az érzéki kisugárzás halhatatlan megtestesítője, a leglátványosabb női szexepil egyeduralkodója, a fehér vászon istennője. Ez kellett ahhoz, hogy az idei cannes-i filmfesztivál szervezői őt, minden idők leghíresebb színésznőjét, a filmvilág ikoni- kus alakját, a hervadhatatlan szexszimbólumot válasszák a mustra plakátarcának. Ötven évvel a halála után ugyanis még mindig meghatározó alakja a moziiparnak. Szépsége, titokzatossága, vonzereje ma is érezhető. Sötét ruhában, szempilláit leeresztve, ajkát csücsörítve fújja el a kezében tartott születésnapi torta gyertyáját Otto L. Bettmann fotóján, amely a mustra poszterének köszönhetően igazából most válik híressé. Most, a fesztivál hatvanötödik évében. Monroe ragyog a képen. Női fegyverzetét a lehető legtökéletesebbre fényesítették. De mi van a kép mögött? Dráma vagy egy giccses folytatásos regény? Egy magára maradt munkásasz- szony törvénytelen gyerekeként született Los Angelesben. Apját soha nem ismerte, anyját elmegyógyintézetben kezelik. Kislány még, amikor idegen családokhoz kerül. Élete már addig is kész tragédia. Kétéves korában vánkossal akarja megfojtani egy őrült férfi. Egy másik megerőszakolja. Mindenütt, a legpiszkosabb munkát végeztetik vele. Árvaházba kerül. Kétségbeesésében, s hogy felhívja magára a figyelmet: mezítelenre vetkőzik egy templomban. Később öngyilkossággal próbálkozik. Szeretette éhes, kisebbségi érzések gyötrik, bűntudattal küszködik. Magányos. Úgy érzi, senkije sincs. Tizenkét évesen felfedezi nőiességét. Egy kölcsönkért kék pulóverben életében először barátokra tesz szert. A testhez simuló égszínkék ruhadarab ugyanis kiemelte idomait. Kiderült, hogy szép. Felfigyeltek rá. Vörösre festett ajkával rossz hírbe keveri magát. Hogy ne rángassák vissza az árvaházba, férjhez megy gyorsan. Tizenhét évesen már elvált asszony. Munkakönyvé egy hadianyaggyárhoz köti. Modellként használja a hadsereg fotósa. Képeivel általános tetszést arat. Rájön, hogy a fotóival többet keres, mint bármi mással. Meztelenül pózol egy reklámnaptárhoz. Milliós példányszámban kelnek el a képei. A bájos kis szőkére felfigyel a Fox. Behívják, csodálják, Jean Harlow feltámadott mását látják benne. Csodás alakjával, izga- tóan suttogó hangjával, érzéki csípőmozgásával, utánozhatatlan járásával Hollywood legveszélyesebb bombázója lesz. Hogy lehet ilyen abnormálisán járni? - kérdezik tőle. „Gyerekkorom óta így járok, és még nem vettem leckéket” - mondja. És miért fényképezted magát nyitott szájjal, félig lehunyt szemmel? „A szemhéjam olyan, hogy igé- zőbb, ha féüg leeresztem. Ahhoz pedig, hogy leeresszem, gondolnom kell valamire. A legtöbbször a férfiakra, vagy egyetlen férfira gondolok. Olyankor pedig köny- nyű szexinek látszani. Ami a számat illeti, nem is tudom: alvás közben is nyitva tartom.” De ha alszik, ezt honnan tudja? „Onnan, hogy mindig nyitott szájjal ébredek.” Hát nem szellemes? Hollywood az ostoba kis szőke kategóriájába sorolja, amit meglehetősen nehezen visel. New Yorkba költözik, értelmiségi közegbe, ahol tísztelik és szeretik. „Művész akarok lenni, igazi színésznő” - vágyakozik a város legrangosabb színésziskolájában. Szavainak súlya van, egyéniségének páratlan varázsa, melankóliájának finom humora. Elia Kazan szerint érzékenysége egyszerűen rendkívüli. Laurence Olivier úgy látja: az ártatlanság és a romlottság különös keveréke. Arthur Miller azt állítja: minden szerepében a dolgok velejéig hatol. Ez utóbbi (fjelismerés össze is hozza a két embert. Amerika legelkötelezettebb drámaírója, a kommunista mozgalmak támogatója feleségül veszi a világ legnagyobb sztárját. Marilyn, az isteni Monroe kielégítheti végre művelődési vágyát. Tanulhat. Csiszolhatja tudását, Éjjeli szekrényén Einstein arcképe. Agya fölött Lincolné. Könyvespolcán Shakespeare, Dosztojevszkij és Joyce kötetei. Grusenykát és Lady Macbethet akar játszani. Niagara, Az urak a szőkéket szeretik, Hogyan menjünk férjhez egy milliomoshoz, A herceg és a táncosnő, Van, aki forrón szereti, Kallódó emberek. Ezek a legfontosabb filmjei. 1962 augusztusában haza- küldték a Valamit adni kell forgatásáról. Pár héttel később gyógyszer-túladagolásban meghal. Vagy meggyilkolták? Teletömték gyógyszerekkel, hogy örökre elhallgattassák? Nem akarták, hogy kiszivárogjon a tény, hogy mióta fűzik bizalmas szálak az elnök öccséhez, Bobby Kennedyhez? Titkokat tudott a Fehér Házból? Vagy egyszerűen csak óvni akarták a Kennedy család hírnevét? Bizonyíték semmire sincs. Egyvalami azonban megmásíthatatlan: Marilyn Monroe földi és mennyei szinten, ruhában és ruhátlanul a mozi legvarázsosabb nőalakja marad. Monogramja az elektromos feszültség nemzetközi jele lehetne. Cannes, 2012 májusában mindenesetre mélyen meghajol előtte. A gyertya lángja kialszik, az ő fénye soha. Szabó G. László ■p T Cannes-i gyertyaláng
