Új Szó, 2012. május (65. évfolyam, 101-125. szám)
2012-05-07 / 105. szám, hétfő
20 Sport ÚJ SZÓ 2012. MÁJUS 7. www.ujszo.com Matej Tóth gyaloglóatléta szerint kis létszámú, de annál erősebb lesz a szlovák küldöttség a londoni nyári ötkarikás játékokon „Az érem is reális, de apróságok fognak dönteni” Matej Tóth az elkövetkező két hétben kicsit lazíthat (TASR-felv. Már két olimpián is szerepelt, de Londonban szeretne végre a közvetlen élmezőnyben végezni. A 20 kilométeres táv szerinte kimerítőbb, mint az 50-es, ahol ráadásul nagyobb esélye van a kiugró eredményre. A csupa mosoly Matej Tóth gyaloglóatlétával beszélgettünk. OROSKY TAMÁS Milyen gyakran gondol a londoni olimpiára így május elején? Viszonylag gyakran, mivel sokszor kérdezik ezt az újságírók. De mindenképpen ez az első számú téma a felkészülésben. Már teljesítettem a tavaszi edzéstervet, most egy kicsit lazább napjaim vannak egy-két hétig. Aztán már konkrétan az olimpiára fogok készülni, nagyon intenzíven. Júniusban kezdődnek az edzőtáborok, a júliust a hegyekben töltöm, utána pedig már csak hangolok Londonra. 81 nap múlva kezdődik fejgÉk a londoni A pekingi játékokon még mindkét számban, 20 és 50 kilométeren is indult, az angol fővárosban viszont már csak a hosszabb távon láthatjuk. Mi alapján választott a két lehetőség közül? Főleg azért volt nyerő az 50 km-es táv, mert jóval magasabban állok a szám vüágrang- listáján, mint 20 kilométeren. A hosszabb távon reális esélyem van a legjobb helyezések megszerzésére is, míg 20 kmeň nagyon kiegyenlített a mezőny, ha minden százszázalékosan bejönne nekem, még akkor is az ellenfeleim hibázásá- ban kellene bíznom a kiugró eredmény eléréséhez. Itt 8-10 atléta van, akik nagyon jók, míg az 50-esen szinte mindenkivel felvehetem a versenyt, és már csak az a fontos, hogy jó napom legyen. Ezek szerint a nehezebb számban jóval kisebb a konkurencia. Vagy nem is annyira megterhelő ez az 50 kilométer? Általánosságban véve természetesen nehezebb ez a táv, majdnem négy órát tölt el az ember a pályán, ami mindenképpen megterhelő. Egy kicsit szabadabb ez a szám, még ha a tempó közelről sem nevezhető lassúnak - nagyjából négy perc húsz másodperc alatt gyalogolunk le egy kilométert -, nem arról van szó, hogy az ember nyugodt tempóban lélegzik és megy magának. Ha viszont sikerül egy jó ritmust elkapni, akkor viszonylag kellemesen telik el az 50 kilométer. A 20-asban az a nehéz, hogy szinte a rajttól kezdve a legmagasabb szinten teljesítünk. Ha például egy laikus maximális erőbedobással tenne meg egy 400 méteres kört egy atlétikai stadionban, akkor érezné, nekünk hogyan kell abszolválnunk a teljes 20 kilométert. Bármennyire jól gyalogol is valaki, a teste megszenved, a lábai megmerevednek, a gyomra is elkezd tiltakozni. Mindenki azt mondja, hogy az 50-es táv nehezebb, de szerintem ha valakinek fekszik, könnyebb a 20 kilométeresnél. Említette, hogy 50 km-en bárkivel felveheti a versenyt. Ennek fényében milyen eredménnnyel lenne elégedett az olimpián? Ez nehéz kérdés. Az olimpiák a helyezés tekintetében eddig nem úgy sikerültek; ahogy szerettem volna, ezért szeretnék végre betömi a szőkébb elit mezőnybe, úgy, ahogy az már sikerült Vüágkupa-futa- mokon vagy világbajnokságokon, amelyeken már bekerültem az első tízbe. Ha ez Londonban is összejön, az már siker lesz, és természetesen ha minden úgy alakul, ahogy azt elképzelem, akkor a legmagasabb pozíciók is elérhetők lesznek. Az érem is reális, de természetesen kiegyenlített a mezőny és apróságok fognak dönteni. A szlovák küldöttségben még kinek lehet esélye dobogóra állni? A küldöttség az eddigi legkisebb létszámú lesz, de minőségében legalább olyan jó, mint Pekingben volt. Remélem, a ví- ziszlalomosok belehúznak, szép sikert érhetnek el a kajakkenusok is. Aüétaként bízom benne, hogy a mi sportágunk is megszerezheti az önálló Szlovákia történetének első olimpiai érmét, mert jó csapatunk van: Libor Charfeitag, Dana Veldáková, Lucia Klocová, Martina Hrašnová már régóta magas szinten teljesít. Közülük bárki éremközeibe kerülhet, remélem, legalább egyiküknek sikerül. Ön újságírói szakot végzett a nyitrai egyetemen. Van olyan dolog, amirő szívesen beszélne, de még soha nem kérdezték meg a toliforgatók? Ilyen felvetéssel is találkoztam már, akkor rettentően sokat gondolkoztam, de arra jutottam, hogy elégedett vagyok a kérdésekkel, amelyeket kapok. Név: Matej Tóth Született: 1983. február 10-én, Nyitrán Sportág/versenyszám: atlétika/20 és 50 km-es gyaloglás Klubja: Dukla Banská Bystrica Sikerei: Az év szlovák atlétája (2006), olimpiai 32. (2004, Athén, 20 km) és 26. (2008, Peking, 20 km), vb-9. (2009, Berlin, 20 km), vb-10. (2009, Berlin, 50 km), Vk-1. (2010, Chihuahua, 50 km) HÉTVÉGI EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás ANGLIA. 37. FORDULÓ: Arsenal-Norwich 3:3, g.: Benayoun (2.), Van Persie (72, 80.), ill. Hoolahan (12.), Holt (27.), Morison (85.); Newcastle-Manchester City 0:2, g.: Touré (70, 89.); Aston Villa-Tottenham 1:1, g.: Clark (35.), ill. Adebayor (61,11-esből); Bolton-West Bromwich 2:2, g.: Petrov (24., 11-esből), Jones (72, öngól), ill. Brunt (75.), Morrison (90.); Fulham-Sunderland 2:1, g.: Dempsey (12.), Dembélé (35.), ill. Bardsley (34.); OPR-Stoke 1:0, g.: Cisse (89.); Wolverhampton- Everton 0:0; Manchester United-Swansea 2:0, g.: Scholes (28.) Young (41.). FA-KUPA. DÖNTŐ: Chelsea-Liverpool 2:1, g.: Ramires (11.), Drogba (52.), ill. Carroll (64.). SPANYOLORSZÁG, 37. F0RDULÖ: Bilbao-Getafe 0:0; Atletico-Malaga 2:1, g.: Koke (69.), Adrian (79.), ill. Eliseu (38.); Barcelona-Espanyol 4:0, g.: Messi (12,64,74,79, másodikat és a negyediket 11-esből); Granada-Real Madrid 1:2, g.: Jara (5.), ill Ronaldo (81, 11-esből), Cortés (90, öngól); Mallorca-Levante 1:0, g.: Pina (55.); Osasuna-San Sebastian 1:0, g.: Bälde (14); FC Sevilla-Rayo Val- lecano 5:2, g.: Baba (31, 46.), Cala (43.), Reyes (65.), Kanouté (81.), ill. Costa (37, 77, az elsőt 11-esből); Gijon-Betis 2:1, g.: Sangoy (13,55, az elsőt 11-esből), ill. Molina (45.): Valencia-Villarreal 1:0, g.: Jonas (90.); Zaragoza-Santander 2:1, g.: Postiga (13.), Laflta (79.), ill. Salas (12.). NÉMETORSZÁG, 34. FORDULÓ: Köln-Bayern München 1:4, g.: Novakovic (63.), ill. Müller (34, 85.), Geromel (52, öngól), Robben (54.); Augsburg-Hamburg 1:0, g.: Koo (35.); Dortmund-Freiburg 4:0, g.: Blaszczykowski (5, 39.), Lewandowski (20,27); Hannover-Kaisersla- utern 2:1, g.: Bugera (38, öngól), Ya (72.), ill. Wit (7.): Hertha-Hoffenheim 3:1, g.: Ben-Hatira (14, 78.), Raffael (90.), ill. Compper (85.); Mainz-Mönchengladbach 0:3, g.: Reus (31,62.), Camargo (69.); Nürnberg-Leverkusen 1:4, g.: Mak (59.), ill. Kiessling (6, 32, 88.), Schürrle (77.); Stuttgart-Wolfsburg 3:2, g.: Cacau (74.), Maza (78.), Traoré (80.), ill. Helmes (28.), Russ (60.); Bremen-Schalke 2:3, g.: Pizarro (41,82, az elsőt 11-esből), ill. Draxler (30.), Huntelaar (65,74.). OLASZORSZÁG, 37. FORDULÖ: Lecce-Fiorentina 0:1, g.: Cerci (35.); AS Roma-Catania 2:2, g.: Totti (52, 77.), ill. Lodi (58,11-esből), Marchese (67.); Siena-Parma 0:2, g.: Giovinco (67.), Floccari (90.); Atalanta-Lazio 0:2, g.: Kozák (35.), Cana (90.); Bologna-Napoli 2:0, g.: Diamanti (17.), Rubin (64.); Novara-Cesena 3:0, g.: Rigoni (29,68,85, az első kettőt 11-esből); Palermo-Chievo 4:4, g.: Miccoli (10,19,74, az elsőt 11-esből), Silvestra (89.), ill. Pellisier (27, 72, az elsőt 11-esből), Uribe (30.), Luciano (46.); Udinese-Genoa 2:0, g.: Di Natale (30.), Flores (66.). CSEHORSZÁG, 28. FORDULÖ: Liberec-Slovácko 0:0; Pfíbram-Ostrava 1:2, g.: Krejčí (30.), ill. Kukec (23.), Fantiš (50.); Žižkov-Č. Budéjovice 2:0, g.: Va- lenta (27.), Sivrič (73.); Ml. Boleslav-Plzeň 0:1, g.: Darída (87.); Olomouc-Jablonec 1:1, g.: Dreksa (65.), ill. Piták (47.); Teplice-Dukla Praha 4:0, g.: Ljevakovic (9,30.), Vachoušek (36.), VOch (63.). FRANCIAORSZÁG, 36. FORDULÖ: Gaillar-Ajaccio 2:1, Lyon-Brest 1:1. SKÚCIA, 36. F0RDULÚ: Rangers-Motherwell 0:0, Kilmarnock-Aberdeen 1:1, St. Mirren-lnvemess 0:1, Dundee-Celtic 1:0, Hearts-St. Johnstone 2:0. HOLLANDIA, 34. F0RDULÚ: Alkmaar-Gróningen 1:0, Den Haag-De Graafschap 3:5, Excelsior-Eind- hoven 1:3, Heracles-Nijmegen 1:2, Breda-Waalwijk 3:2, Roda Kerkrade-Utrecht 1:3, Heerenveen-Fe- yenoord 2:3, Arnhem-Ajax 1:3, Venlo-Twente 4:2. AUSZTRIA, 33. FORDULÓ: Neustadt-Sturm Graz 0:0, Wacker-Austria 3:2, Tirol-Mattersburg 3:6, Kapfenberg-Ried 0:0, Rapid-Salzburg 0:1. BELGIUM, RÁJÁTSZÁS: Gent-Kortrijk 2:3, Anderlecht-Club Brugge 1:1, Cercle Bruges-Meche- len 3:1, Lierse-Oud-Heverlee 1:2, Beerschot-Mons 1:1,Waregem-Lokeren 2:2. OROSZORSZÁG, RÁJÁTSZÁS: Dinamo-Lokomotiv 2:2, Szentpétervár-Szpartak 2:3, Mahacskala-Ka- zany 3:1, Rosztov-Novgorod 1:0, Groznij-Perm 3:1. (M) ■ Jégkorong VILÁGBAJNOKSÁG. H csoport (Helsinki): Fehéroroszország-Finnország 0:1 (0:1,0:0,0:0), g.: Niskala (20.). Svájc-Kazahsztán 5:1 (2:0,3:1,0:0), g.: Rűthemann (10., 33.), Streit (12., 25.), Du Bois (37.), ill. Szav- csenko (22.). Kanada-USA 4:5 (1:1,1:1,2:2 - 0:1), g.: Tavares (7.), Skinner (28.), E. Kane (50.), Keith (59.), ill. Slater (2.), J. Johnson (34., 62.), Dwyer (47.), N. Thompson (57.). Franciaország-Kazahsztán 6:3 (3:1,1:1,2:1), Hec- quefeuille (9., 57.), Besch (12.), S. Treille (15.), Des- rosier (28.), Bellemare (52.), ill. Krasznoszlobodcev (18.), Polisuk (34.), Zsailauov (41.). Finnoíszág-Szlovákia 1:0 (1:0,0:0,0:0), g.: Peson- en (8.). Az állás: 1. Finnország16 (2:0), 2. USA 5 (12:6), 3. Kanada 4 (7:7), 4. Svájc 3 (5:1), 5. Franciaország 3 (8:10), 6. Fehérorszország 0 (0:1), 7. Szlovákia 0 (2:4),8. Kazahsztán 0 (4:11). A Svájc-Fehéroroszország mérkőzés lapzárta után ért véget. S csoport (Stockholm): Svédország-Norvégia 3:1 (1:0,1:1,1:0), g.: Silfverberg (17.), Kruger (23.), L. Eriksson (45.), ill. Hansen (21.). Lettország-Oroszország 2:5 (1:0,0:2,1:3), g.: Ind- rasis (12.), Daugavins (56.), ill. Nyikulin (34.), Maikin (37., 46.), Popov (51.), Kuznyecov (57.). Svédország-Csehország 4:1 (1:0,1:0,2:1), Franzen (3.), N. Kronwall (21.), J. Lundqvist (51.), Persson (59.), Hl. Petružälek (44.). Dánia-Olaszország 3:4 (0:2,3:1,0:0- 0:1), g.: Eller (21.), Jensen (25., 32.), ill. Ansoldi (15.),1de Marchi, (15., 34.), Scandella (61.). Oroszország-Norvégia 4:2 (0:0,3:2,1:0), g.: Dacjuk (22.), Gyenyiszov (24.), Kuljomin (28.), 41. Perezso- gin (41.), ill. Ask (31.), Holtet (36.). Az állás: 1. Oroszország 6 (9:4), 2. Svédország 6 (7:2), 3. Németország 3 (3:0), 4. Csehország 3 (3:4), 5. Olaszország 2 (4:6), 6. Dánia 1 (3:6), Norvégia 0 (3:7), 8. Lettország 0(2:5). A Németország-Lettország mérkőzés lapzárta után ért véget. NHL, playotf, 2. forduló, 4. meccsek-Nyugati főcsoport: Nashville-Phoenix 0:1, a négy győzelemig tartó sorozat állása: 1:3. Keleti főcsoport: Washington-New York Rangers 3:2, Gáborik (NYR) 1+0, az állás: 2:2. ■ Kézilabda NŐK, WHIL, playotl elődöntő, 3. meccs: Partizánske-Slovan Duslo Šaľa 29:30 - hosszabbítás után (24:24, 10:13), legeredményesebbek: Košíková 7/2, Sáteková 7, ill. Bérešová 7/4. 3. meccs: ŠKP Piccard Senec-luventa Michalovce 20:33 (8:18), legeredményesebbek: Kodajová 9/2, ill. Tregubova 6/4, a sorozat végeredményes 0:3. 3. meccs: Sokol Písek-Sokol Poruba 27:25 (14:12), legeredményesebbek: I. Luzumová 8, ill. Chrenková 8, Tóth E. 7/2. 3. meccs: Zlín-Veselí nad Moravou 22:27 (10:13), legeredményesebbek: Rúéková 6, ill. Súkenníková, Fleková és Chmelaíová 6-6. A sorozat végeredménye: 0:3. NŰIBL, döntő, 1. mérkőzés: Győr-Buducnost Podgorica 29:27 (13:12), győri gólok: Görbicz 12/7, Ra- dicevic 4, Löké 4, Amorim 4, Vérten 3, Lekics 2, a vendégek legeredményesebbjei. Popovic 14/3, Djo- kic 3/1. NŐI KEK, döntő, 1. mérkőzés: FTC-Viborg HK - lapzárta után ért véget. ■ Kosárlabda NBA, playoff, 1. forduló, 3. meccsek - Keleti főcsoport: Boston-Atlanta 90:84 - hosszabbítás után, a négy győzelemig tartó sorozat állása: 2:1; Philadelphia-Chicago 79:74. az állás: 2:1. Nyugati főcsoport: Denver-Los Angeles Lakers 99:84, az állás: 1:2; LA Clippers-Memphis 87:86, az állás 2:1; Utah-San Antonio 90:102, az állás: 0:3. 4. meccsek - Keleti főcsoport: Orlando-lndiana 99:101 - hosszabbítás után; az állás: 1:3. Nyugati főcsoport: Dallas-Oklahoma City 97:103, a sorozat végeredménye: 0:4. I Vízilabda FÉRFI EXTRALIGA, playoff, 2. forduló, döntő, 2. meccs: ÍH Hornets Košice-Slávia UK Bratislava 8:8 (3:3,1:1,2:0,2:4), legeredményesebbek: Nagy és Grutka 2-2, ill. Nedbal 4.3. meccs: ÜH Hornets Košice - Slávia UK Bratislava 6:6 (1:3,1:2,1:1, 3:0), legeredményesebbek: Nagy 3, ill. Janíček, Nedbal, Krajčovič, Plvan, Brezina és Kratochvíl 1-1. Az egyik fél 7 pontjáig tartó sorozat állása: 6:4. A 3. helyért, 2. meccs: KPŠ Akademik Košice-No- váky 7:7 (3:1,1:2,1:2,2:2), legeredményesebbek: Belluš 2, ill. Marek Tkáč 3. A sorozat végeredménye: 7:1. A 7. helyért, 2. meccs: Topofčany-KVP Komárno 10:8 (2:2,2:3,1:1,5:2), legeredményesebbek: Gažik 3, ill. Paksi 4.3. meccs: Topofčany-KVP Komárno 5:6 (0:1,3:1,1:2,1:2), legeredményesebbek: Micha- lides és Aliu 2-2, ill. Balázs és Paksi 2-2. A sorozat állása: 6:4. NŰI FELKÉSZÜLÉSI TORNA: Ausztrália-Magyar- ország 17:12, Egyesült Államok -Nagy-Britannia 7:6. A 3. helyért: Magyarország-Nagy-Britannia 11:4, a magyar góldobók: Menczinger K. 3, Kisteleki H„ Szűcs 2-2, Keszthelyi, Kövér-Kiss, Csabai, Poszkoli 1-1. ■ Tenisz BUDAPESTI NŰI TORNA, döntő: Erraniová (olasz, 1.)-Vesznyina (orosz) 7:5,6:4; páros, döntő: Husárova, Rybáriková (szlovák)-Birnerová, Krajicek (cseh, holland) 6:4,6:2. EST0RILI NŰI TORNA, döntő: Kanepi (észt, 6.)-Carla Suárez-Navarro (spanyol) 3:6,7:6,6:4. ■ Kerékpár GIRO D'ITALIA, 1. szakasz (8,7 km-es egyéni időfutam, Herning, Dánia): 1. Taylor Phinney (amerikai BMC) 10:26,2. Geraint Thomas (brit, Sky) +9 s, 3. Alex Rasmussen (dán, Garmin) +13,... 39. M. Velits (szlovák, Quickstep)+41. 2. szakasz (Herning - Herning, 206 km): 2. szakasz, Herning, 206 km: 1. Mark Cavendish (brit, Sky) 4:53:12; 2. Matt Goss (ausztrál, GEC) azonos idővel, 3. Geoffrey Soupe (francia, FDJ) a.i.... 56. Martin Velits (szlovák, Omega) a.i. Az állás: 1. Taylor Phinney (amerikai, BMC) 5:03:38; 2. Geraint Thomas (brit, Sky) + 9 mp; 3. Alex Rasmussen (dán, Garmin-Barracuda) + 13;... 40. Martin Velits+41. ■ Sportfogadás LOT018. játékhét, I. húzás: 13,30,31,41,43,44; pótszám: 11. NYEREMÉNYEK: 1. díj nincs nyertes; 2. díj: 10 447,80 euró (1); 3. díj: 1 567,10 euró (10); 4. díj: 33,90 euró (667); 5. díj: 4,90 euró (14 096). JACKPOT: 2 543 847,00 euró. II. húzás: 27,31,33,36,37,42; pótszám: 10. NYEREMÉNYEK: 1. díj: 379 216,20 euró (1); 2. díj nincs nyertes; 3. díj: 1 044,70 euró (15); 4. díj: 30,70 euró (737); 5. díj: 4,50 euró (15 218). JACKPOT: 300 000,00 euró. JOKER-szám: 625863. NYEREMÉNYEK: 1. díj nincs nyertes; 2. díj: 3 300,00 euró (1); 3. díj: 330,00 euró (14); 4. díj: 33,00 euró (152); 5. díj: 3,30 euró (1617). L0T0 5 a 35-ből: 6,7,14,22,26. NYEREMÉNYEK: 1. díj nincs nyertes; 2. díj: 103,05 euró (69); 3. díj: 3,30 euró (1 883). KENŐ - szombat: 1,7,11,18,26,28,31,36,37,40, 44.46.54.56.57.64.65.71.78.80. KENŐ pluszszám: 28. Vasárnap: 1,3,6,8,13,15,27,30,33,34, 39.44.49.50.64.65.71.77.79.80. KENŐ pluszszám: 65. ŰTÖSLOTTŰ: 21, 36, 68, 69, 87. Telitalálatos szelvény nem volt. A négyesek 2 201 815, a hármasok 22 610, a kettesek 1 425 forintot érnek. JOKER-szám: 559296. Telitalálatos szelvény nem volt. HATOSLOTTÓ: 12, 27, 29, 37, 41, 42. Telitalálatos szelvény nem volt. Az ötösökre 430 360, a négyesekre 7 550, a hármasokra pedig 1 460 forintot fizetnek, (tő) 4 Chelsea hetedszer nyerte meg a FA-kupát (SITA/AP-felvétel)