Új Szó, 2012. május (65. évfolyam, 101-125. szám)
2012-05-07 / 105. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. MÁJUS 7. Vélemény És háttér 5 Meglehetősen kakofónra sikeredett az új parlament nyitánya Atyaúristen! Akár komoly gondban is lehetne a kommentátor, hogy bizonyos értelemben állandóan falvédő- vagy hűtőmágnes-rig- musokról kénytelen hírmagyarázatokkal szolgálni. BARAK LÁSZLÓ Az aktuális szlovákiai belpolitikai történések ugyanis tulajdonképpen semmivel sem szolgálnak komolyabb szellemi kihívásként, mint az általában falvédőkön és hűtőmágneseken, netán az Acélt megedzik című szocreálszerű, khm irodalmi izékben hemzsegő bugyuta frázisokkal szembesülve. Vegyük például a választók által tulajdonképpen teljhatalommal felruházott Fico-kormány programját. Emiatt aztán tényleg teljesen fölösleges komoly hírmagyarázaton agyalni itten. Nehogymá' hülyét kapjon a nagyérdemű olvasó (is). No és, akik személyes kudarcélményeiket másokra, a zellenségre hárítandó, eleve a frusztrációból, frusztráltságból élnek. Bár az ilyenek fejét - legalább a kommentátori mazochizmus okán - azzal lehetne tömni például, hogy egy magamutogató performerből (ripacs?) lett szlovák parlamenti képviselő miként kért bocsánatot a szlovákiai magyaroktól a szlovák nemzeti tulkok részeges bacsá- ja, bizonyos Ján Slota létezése miatt. Igen, a Matovič-féle „egyszerű emberek” egyikéről, Alojz Hlináról van szó. Nevezett a fönt jellemzett kormányprogram vitájában gondolta elérkezettnek az időt, hogy előadja Slota bűne és bűnhődése című magánszámát. Miközben valamirevaló ellenzéki parlamenti képviselőként egy parlamenten kívül rekedt suttyó helyett a kormányprogramnak csúfolt blődlit, giccsparádét prezentáló Robert Ficót szívathatta volna. Annál is inkább, mivel azok a szlovákiai magyarok, akik személyes kudarcélményeiket másokra, a zellenségre hárítandó, épphogy a frusztrációra, frusztráltságra gerjednek, önmagu- kon kívül úgysem fognak soha, senkinek, semmit megbocsátani. Hlina szónoklata egyébként még így is nagyságrenddel különb volt, mint ugyancsak „egyszerű emberként” parlamenti mandátumhoz juttatott kollégája jelenése. Ez a főszer összetévesztette a parlamenti pulpitust a hittérítői szószékkel. Hogy a parlament talaján az Atyaúristen „természetrajzáról” bocsátkozzék hónaljszagú bölcselkedésbe. És mintegy meg- igazult apostolaként(l) a szó szoros értelmében áldást osszon a nevében... Szóval, úgy néz ki, mintha a szlovák parlamentben (is!) a világhálón csökötten lógó hülye trollok dominálnának sokkal nagyobb számban, mint ez idáig... Ami korántsem jelenti azt, hogy eddig csupa államférfi csinálta ott a politikát. Az eddigi helyzethez képest mindössze annyi a különbség, hogy már a nyitány meglehetősen kakofónra sikeredett néhány elszabadult botfülű ripacs miatt. Amely helyzet egyébként közismert. El kell csak menni időközönként a söntésekbe, néhanap jelképesen meg kell ízlelni a világhálón tetten érhető „vitakultúra” jelképes gyümölcseit... És mindjárt nem kell apokalipszist vizionálnia a szövegértelmezésre képes, legalább kettőig számolni tudó embernek; ha esetleg akkordban hülyeségeket nyomató politikusokkal és alpári blődlivel, giccsparádéval szembesül valamirevaló közéleti történések helyett. Érdemes-e mindebből gondot csinálni? Legfeljebb annyiban, hogy népfelség ide vagy oda, legközelebb talán le lehetne beszélni az első látásra is idült szellemi fogyatékosként megnyilvánuló embereket arról, hogy eszükbe jusson a választási urnákhoz járulni... KOMMENTAR Felfelé vergődünk SIDÓ H. ZOLTÁN Szinte az egész Európai Unió nyűglődik. Az egyre erősebb társadalmi elégedeüenséget kiváltó, elhúzódó gazdasági és pénzügyi válság sorra Toppantja össze a kormányokat, legutóbb a román és a holland kabinet bukott meg, tegnap pedig kétes kimenetelű parlamenti választásokat tartottak az unió legbetegebb tagállamában, Görögországban. Nálunk sem rózsás a helyzet. Éppen az eurót védő pénzügyi tűzfal körüli vita miatt bukott meg az Iveta Radičová vezette jobboldali kormány, Ficóék- nak pedig óhatatlanul ott kell folytatniuk, ahol az előző gárda abbahagyta: a további megszorító és takarékossági intézkedéseknél. Csak idén mintegy 140 millió eurót kell megtakarítani, jövőre pedig legalább 1,2 milliárdot ahhoz, hogy tartani lehessen a Brüsszel által szigorúan megszabott hiánycélt. Mindeközben a gazdasági növekedés csak lassú ütemben kúszik felfelé, az olcsó munkaerőre vadászó összeszerelő üzemek fokozatosan búcsút intenek nekünk, az állástalanok aránya magas. Ilyen körülmények között nem csoda, hogy egy friss felmérés szerint a megkérdezettek 40 százaléka fél munkahelye elvesztésétől. Mégis ennyi buktató, ennyi negatív hír ellenére lépésről lépésre zárkózunk fel az Európai Unió átlagos szintjéhez. Egy friss brüsszeli prognózis szerint a hazai árszintet is figyelembe véve jövőre már az uniós átlag 75-76 százalékán leszünk, s ezzel lekörözzük az első régi uniós tagot, Portugáliát, és már csak egy lépés választ el bennünket a most zuhanórepülésben levő Görögországtól. A brit Economist gazdasági szaklap úgy véli, vásárlóerő-paritáson számolva már idén megelőzzük a luzitánokat. Mondhatjuk ugyan, hogy nem nagy dicsőség utolérni az uniós dotációkból élő, statisztikáikat rendre meghamisító mediterrán államokat. Ez igaz, mint ahogy az is, hogy mi nem éltünk bő húsz éven át fantasztikus brüsszeli pénzinjekciókból, ahol vagyunk, azt önerőből értük el. Talán nehezen hisszük el, de a 2004-ben az Európai Unióba belépő 10 új tagország közül mi közeledtünk a leggyorsabban a szervezet átlagos szintjéhez, fokozatosan megelőztük a 2006 óta csak vergődő Magyarországot, továbbá a Baltikum éltanulóját, Észtországot és lefaragtunk Csehország vitathatatlan előnyéből is. Minden nehézség ellenére mára Szlovákia a világ legfejlettebb államainak egy- hatodába tartozik. Ettől még nem lesz olcsóbb a kenyér, nem lesz több munkahely, s a klasszikussal szólva, statisztikából, számokból nem lakunk jól. Rendben, azonban a számok azt is mutatják, van gyümölcse erőfeszítésünknek. Lehetünk levertek, ám tudatosítsuk, ha nekünk rossz, vajon milyen lehet a nálunk is gyengébben teljesítő öthatodnak? FIGYELŐ Svájc fogadná Timosenkót Svájc kész gyógykezelésre fogadni Julija Timosenko volt ukrán kormányfőt, akit a harkivi börtönben őriznek - jelentette be Didier Burkhalter svájci külügyminiszter. Kétségét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a Ti- mosenko-ügy miatt megérné bojkottálni a labdarúgó Eb-t. „Nem gondolom, hogy bojkottal való fenyegetőzés segít ebben a helyzetben” - mondta. (MTI) A munkaerőpiacon a gyermekvállalás előtti nőktől hideglelést kapnak, az ötven fölötti nőktől pedig úgy ódzkodnak, mintha leprások lennének Anyáink egyetlen napja LOVÁSZ ATTILA Évekig a munkásmozgalmi ihletésű nők napja volt a sztár, az anyák napját nem nagyon ünnepeltük. Most van, mindjárt kettő, mert honi magyarunk megtarthatja a magyar szokás szerintit és a szlovákiait is. Már ha akaija. Van gyöngyvirág, talán nyílik még az orgona, a boltokban meg csokiból elég nagy a választék. Csak anyából van egyre kevesebb. Meg gyerekből. A demográfiai adatok katasztrofálisak, a sokgyermekes szülőket meg jobb esetben hülyének nézik. Azt mondják, a gazdasági helyzet nem kedvez a gyermekvállalásnak. Meg hogy nagyobb támogatást érdemelnének a családok. Magasabb családi pótlékot, anyaságit, miegymást. Hatalmastévedés. A 21. századi fogyasztói társadalomban az anyáknak semmi másra nincs szükségük, csak tiszteletre. Társadalmi megbecsülésre. Akármennyire bicska- nyitogató a megállapítás, tájainkon - a mélyszegénységet leszámítva, s ott aztán terem a gyermek - a történelem során soha nem éltünk jobb materiális szinten. Lehet érezni mást, a tényeket, a háztartások állapotát, a piaci fogyasztást nézve egyszerűen így van. Mégse akarnak tömegesen szülni a nők. Mert munka és karrier? Ugyan, szó sincs róla. Komoly beosztásban dolgozó menedzser asszonyokat ismerhetünk 2-3 gyermekes. anyaként. Egyszerűen arról van szó, hogy nagyobb társadalmi megbecsülés övezi a szinglit, nyugodtabban él, jobban keres, többet költ magára. A munkaerőpiacon a gyermekvállalás előtti nőktől hideglelést kapnak a human reserche felkent papjai, az ötven fölötti nőktől pedig - helytelenül - úgy ódzkodnak, mintha legalábbis leprások lennének. A gyermekéhez hazarohanó anya nyűg a munkahelyen (ahelyett, hogy a nyolc óra munka nyolc óra lenne). Ezen túl sem kedveli a piac a női munkaerőt, lásd az abszolút szélsőséget, amikor egy áruházlánc munkatársnőit színes karszalaggal jelölték meg havi vérzésük idején. És az sem elhanyagolható, hogy olyan nők a médiasztárok, akik pénzes pasikra akaszkodva alapozzák meg anyagi biztonságukat, és besorakoznak a már közízlést formáló, bugyutácska, de mindenre kapható való- ságshow-hősnők mellé, akik legnagyobb erénye, hogy rekordidő alatt képesek élő adás- banlehúzni a bugyijukat. Nehogy azt gondoljuk, hogy a szórakoztatóipar nincs hatással a társadalomra. Ovis és kisiskolás lányok példaképe nem a szorgalmas és szeretetteljes anya, hanem a modell - majd egyszer ő is az akar lenni. Az anyaság vállalásához - politikusok, figyelem! - nem kell pénz. Elég lenne talán annyi, hogy pl. a háromgyermekes anyát ne riogassuk azzal, hogy 65 évesen megy nyugdíjba. Ä gyermekvállaló nők korábbi nyugdíjazása nem teszi tönkre a nyugdíjpénztárt - amúgy is mögöttük áll az addigra már munkavállalóvá cseperedett gyermek. Nem olyan nagy gond a gyes és a munkavállalás párhuzamos végzése. Talán az sem lenne baj, ha a középületekbe gyermekkocsival könnyebb lenne bejutni, de főleg, ha elitjeink közbeszédében és magánéletében követhető példa lenne a nagyobb család, ha észrevennénk, hogy nem az élvezeteket és pénzt hajszoló nőknek kellene reklámot csinálni - és talán ha észrevenné a piac azt is, hogy a gyermek szülei komoly, s komolyanveendő fogyasztók. Addig is a magam részéről meghirdetem az Anyák 365 napja mozgalmat, amelyben idén, szökőév lévén, a 366. nap bonusz. Indításként szimbolikus kalapemelés. És köszönet - anyukák.- Én csak azt látom, doktor úr, hogy adminisztratív munkaerőt csinált a nővérből! (Peter Gossányi rajza)
