Új Szó, 2012. május (65. évfolyam, 101-125. szám)
2012-05-07 / 105. szám, hétfő
2 Közélet ÚJ SZÓ 2012. MÁJUS 7. www.ujszo.com Állítólag drasztikus áfaemelés készült Fico sose látott tervekkel rémisztgeti a lakosságot ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. 20-ról 25 százalékra akarta emelni az áruforgalmi adót a Radičová-kor- mány - állítja Robert Fico miniszterelnök. Szerinte „ilyen jellegű” belső anyagot találtak a pénzügyminisztériumban. Fico erről a hétvégi tévévitákban beszélt. Vitapartnere, Ján Figeľ KDH-elnök szerint ez szamárság. „Kitalált egy témát, és hétről hétre ezt fogja ismételgetni, hogy működjön a propaganda” - véli Figeľ. Az áfát az első Fico-kor- mány katasztrofális költségvetési politikája miatt emelte egy százalékponttal az előző kabinet. Akkor több közgazdász is azt javasolta, 20 helyett 21%-ra növeljék az áfát, ám ezt nem fogadták el a kormánypártok. Azóta elő sem került a téma, főként nem a 4-5 százalékpontos emelés. „Ha egy százalékkal megemelik az áfát, nyomban megvan 220 millió euró. Szorozzák ezt meg néggyel-öttel, s megvan az 1 milliárd, amit meg kell spórolni” - fejtette ki Fico. Közgazdászok ugyanakkor már korábban arra figyelmeztettek, ez nem ilyen egyszerű, ha erőteljesen nő az adónem, a bevétel nem lesz ennyire magas, mert komolyan visszaesik a lakossági fogyasztás. Éppen ezért nem javasoltak 2010-ben sem nagyobb emelést. Fico a tévévitákban ismét azt emlegette, hogy a gazdagokat és a bankokat fogják jobban megadóztatni. Figeľ szerint a hatékonyabb adóbehajtásra kellene összpontosítani. (MSz) RÖVIDEN II. pillér: nem veszik el a pénzt Pozsony. Marek Maďarič kulturális miniszter, a Smer al- elnöke cáfolta, hogy a kormány rá akarja tenni a kezét a második nyugdíjpillérben megtakarított pénzekre. „Senki sem veszi el az emberektől azt, ami a második pillér keretében a számláikon van” - hangsúlyozta. Maďarič szerint olyan rendszerre van szükség, amely a leendő nyugdíjasokat magasabb nyugdíjhoz segíti, de a mostani nyugdíjasokat nem rövidíti meg. Ha jelenleg a Szociális Biztosító nyugdíjalapja a második pillér okán kieső pénzek miatt deficites, akkor - figyelmeztet a smeres politikus - a második pillérben nem takarékoskodó adófizetők ráfizetnek azokra, akik tagjai a második pillérnek. (SITA) Csökkenhet az alapélelmiszerek áfája Pozsony. Ľubomír Jahnátek földművelésügyi miniszter szerint megfontolandó a legfontosabb alapélelmiszerek áfájának csökkentése.,.Azoknál az élelmiszereknél, amelyeket minden nap fogyasztunk, alacsonyabb áfát szeretnék” - fogalmazott. Szerinte ezzel szemben az ínyencségek és luxuscikkek, mint pl. a drága konyakok vagy külföldi borok lényegesen magasabb adókulcsot kapnának. Kérdés, hogy a költségvetés jelen állapotában ez mennyire reális. Jahnátek azt ígéri, intenzíven fog a kérdésről tárgyalni a pénzügyminiszterrel. (TASR) Fico is a magyar naptár szerint Pozsony. A magyar szokások szerint kívánt boldog anyák napját a Markíza tévé tegnapi vitaműsorában Robert Fico miniszterelnök és Zlatica Puškárová műsorvezető. Pušká- rová eltévesztette a dátumot, a műsor végén minden anyának boldog anyák napját kívánt, amihez mind Fico, mind vitapartnere, Bugár Béla csatlakozott. Utóbbi még azt is hozzátette, hogy ő már virágokat is adott az érintetteknek. Tehette, hiszen a magyar „naptár” szerint május első vasárnapján ünnepeljük anyák napját, míg a szlovákok egy héttel később. Puškárová utólag elnézést kért a tévedésért a nézőktől. (MSz, SITA) 30-an nem tettek vagyonbevallást Pozsony. Legalább harminc magas beosztású állami tisztségviselő nem adta le március végéig a vagyonbevallását, ezért a parlament összeférhetedenségi bizottsága eljárást kezdeményezett ellenük. Ezt a testület ülése után nyilatkozta annak elnöke, Miroslav Beblavý (SDKÚ). A mulasztók között van például Pavel Kandráč volt emberjogi biztos; a Nemzeti Autópálya Társaság igazgatótanácsának volt elnöke, Alan Sitár, vagy az Igazságszolgáltatási Tanács tagja, Daniela Švecová. Rajtuk kívül különböző állami cégek felügyelőtanácsának és elnökségének maradtak adósak a vagyonbevallás- sal. Beblavý szerint mindig akadnak, akik nem adják le a vagyonbevallást. „Nem mindig szándékos mulasztásról van szó, egyszerűen megfeledkeztek róla. Egyszer velem is előfordult” - mondta. A vagyonbevallás leadását elmulasztók búcsút inthetnek egyhavi fizetésüknek. (dem, TASR) Áder János nem vett részt a visegrádi államfők magas-tátrai csúcstalálkozóján Gašparovič elmegy Ukrajnába Tátrai emlék arról, hogy Klaus, Komorowski és Gašparovič szimbolikusan fát ültetett. A felväelröl Áder János hiányzik. A magyar külügy indoklása szerint azért nem vett részt a tátrai csúcson, mert hivatalosan még nem iktatták be. (SITA-felvétel) Magas-Tátra. Ivan Gašparovič szlovák és Bronislaw Komorowski lengyel államfő tegnap megerősítette: részt vesz a közép-európai államfők május 11-12-i jaltai találkozóján, tehát nem csatlakoznak több európai ország bojkottjához, és elutaznak Ukrajnába. MTl-HÍR A szlovák és a lengyel államfő erről a visegrádi négyek államfői szintű találkozóját lezáró sajtóértekezleten beszélt a magas-tátrai Csorba-tónál. „Ha megtartják, elmegyek a találkozóra, mert Szlovákia Ukrajna szomszédjaként nem kerülheti el, hogy nyitott párbeszédet folytasson Kijewel” - szögezte le Gašparovič. „Mindnyájunknak megvan a saját nézetünk erről a kérdésről, de mi nem parancsolhatjuk meg Ukrajnának, hogy mit tegyen, de azért kell ott lennünk Jaltában, hogy valamit tanácsolhassunk nekik, vagy nyomást gyakoroljunk rájuk” - mutatott rá Bronislaw Komorowski. Václav Klaus cseh államfő nem kívánta kommentálni lengyel és szlovák partnere bejelentését, ám ő már korábban közölte: nem vesz részt a közép-európai államelnökök jövő heti találkozóján. „Csehország nem szomszédja Ukrajnának, ezért kicsit más a nézőpontja” - szögezte le Klaus. Magyarországot a találkozón Balogh Csaba pozsonyi nagykövet képviselte, Áder János megválasztott államfő hivatali beiktatására a héten kerül sor. A négy év után ismét Szlovákiában megrendezett V4-es csúcstalálkozó témái között olyan kérdések is szerepeltek, mint a tagországoknak a májusi chicagói NATO-csúcstalálko- zón képviselendő álláspontja, a visegrádi térség regionális identitásának a megerősítése, valamint az idegenforgalom terén megvalósítható együttműködés fejlesztése. A 880 milliós reklámkiadások javát a tévétársaságok fölözték le; a távközlésben van a legtöbb pénz A válság ellenére többet hirdetnek a cégek ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. A gazdasági válság ellenére sem költenek kevesebbet reklámra a cégek, sőt. 2011-ben is nőttek a reklámkiadások, a TNS Slovakia elemzése szerint tavaly 880 millió eurót költöttek a vállalatok hirdetésekre, ami 7 százalékkal több, mint 2010-ben. A növekedés nagyrészt a tévétársaságokat örvendeztette meg, reklámbevételeik elérték az 550 millió eurót, ami 18 százalékos növekménynek felel meg. Nőtt a mozik hirdetési bevétele is, igaz, összességében itt csak 3,2 milliós összegről van szó. Az összes többi hirdetésszolgáltatónál viszont csökkenés mutatható ki. Immár hagyományosan a nyomtatott napilapok kiadói könyvelhették el a legnagyobb zuhanást, reklámbevételeik 11,6 százalékkal csökkentek. Ez 77,4 millió eurót jelent, ami hozzávetőleg annyi, mint az úgynevezett outdoor reklámfelületeket (óriásplakátok, kivetítős reklámok) kínáló vállalatok bevételei. A heti- és havilapok bevételei nem sokkal 100 millió euró alatt mozogtak. A legnagyobb hirdetésvásárlók listája nem változott az elmúlt évekhez képest. Továbbra is a Slovak Telekom vezet 40,6 millió euróval, a második helyen egy másik távközlési cég, az Orange található, 37,9 millió eurót költött reklámra. A harmadik a Henkel (21,3 mü- lió), a negyedik az Unüever (17,7 millió). A tíz legnagyobb reklámozó cég adta a hirdetési kiadások 22 százalékát, megrendeléseik négyötödét a tévé- társaságok kapták. A kutatás a hivatalos árlistákat vette alapul, tehát nem tartalmazza az árengedményeket, bónuszokat, csereügyleteket. (MSz, TASR) Júliustól életbe lép a gépkocsi-tulajdonos objektív felelősségéről szóló törvény Az átlagsebesség alapján is bírságolhatnak majd ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Az időjárás viszontagságainak is ellenálló, vandálbiztos méróradarokat használ majd a rendőrség az objektív felelősség elvéről szóló törvény júliusi életbe lépése után. A törvényt még az előző belügyminiszter, Daniel Lipšic (KDH) dolgozta ki, nagyrészt a magyarországi minta alapján. Ott az objektív felelősség bevezetése után 40 százalékkal megugrott a bírságok száma. Michal Slivka, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, a radarokat és az egész rendszert már tesztelik a Dl-es autópályán. A rendőrség feltehetően a szakaszos sebességmérést is bevezeti az átlagsebesség ellenőrzésére. Ilyenkor egy adott szakasz elejére és végére helyeznek radart, amelyek mérik az időt, amely alatt a kocsi megtette a távolságot. Ebből kiszámítható, ha valahol út közben túllépte a megengedett sebességet, mert gyorsabban tette meg az adott szakaszt.,Á- törvény erre lehetőséget ad, nem kizárt, hogy ezt a mérést is alkalmazzuk majd” - mondta Slivka. Külföldön ezt rendszerint közúti alagutaknál használják. A rendőrök már korábban is használtak automatizált radarokat, de előfordult, hogy ezeket megrongálták vagy egyszerűen leragasztották a kamera objektívét. A rendőrség olyan radarokat vásárol, amely a vandálokon kívül az időjárás viszontagságainak is ellenáll, például sűrű esőben is működőképesek lesznek. ,A kamerákat törésálló üveg fogja védeni” - mondta Rendőrkézben is marad radar (Ján Krošlók felvétele) Slivka, (dem)