Új Szó, 2012. április (65. évfolyam, 78-100. szám)
2012-04-25 / 96. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. ÁPRILIS 25. Régiósport 19 Pályalesen Farnadon: a később érkező szurkolók lemaradtak a gólokról Felsőszemerédi rakétarajt Vendégsiker került a jegyzőkönyvbe a famadi futballpályán (Vanek Lajos felvétele Idegenben is remekeltek a tavasszal még százszázalékos felsőszemerédiek, akik 2:0 arányban fektették két vállra famadi ellenfelüket a lévai területi bajnokság III. osztályának hétvégi találkozóján. ÁBEL GÁBOR Rakétarajtot vett a listavezető, hiszen kilenc perc leforgása alatt Schneider Zoltán és Revó- czi Attila találatainak köszönhetően szélsebesen kialakította a mérkőzés végeredményét, így a később érkező szurkolók lemaradtak a gólokról. Megtizedelt alakulatok ütközete Nem a legerősebb összeállításban léptek pályára az alakulatok. Mindkét együttesnél voltak sérülések, betegségek, egyéb elfoglaltságok és eltiltások miatt hiányzók. A vendéglátóknál a Lauko fivérek, Ros- emberg Péter, Újváry, Lacus- ka, Vrábel és Sólya, a Selmec- partiaknál pedig Radoslav Vykukal és Gál volt kénytelen kihagyni a csatározást, tudtuk meg a kezdőrúgást megelőzően a két csapatkapitánytól, Martin Pizúrtól és Kern Károly- tól. A farnadiaknál egykori „sztárjátékosokat” is felismertünk, hiszen a Páchnik fivérek, Burin és Fodor hajdanán jóval magasabb osztályban futballoztak. Hároméves pangást követően újra foci Három évig szünetelt a labdarúgás Felsőszemeréden. Három évvel ezelőtt az alapoktól kezdték a csapatépítést, s a most zajló küzdelemsorozatban már valósággal szárnyalnak a fiúk. „Összeszedtük a hatszáz lakosú település fiataljait. Senkinek semmit sem ígértünk, csak elkezdtünk keményen dolgozni. Most kezd beérni igyekezetünk gyümölcse” - lelkendezett a csapat bemutatásánál a sikerkovácsnak számító Revóczi Attila, aki Magyarországról került a községbe és jelenleg a bajnoki mezőny góllövőlistájátvezeti. Pontlevonással büntették a farnadiakat Az elmúlt hét közepéig még élt a feljutási remény a fama- diaknál, hiszen mindössze nyolc pont választotta el őket a második helyen lehorgonyzott deméndiektől (a 2. hely megszerzése is biztosítja a magasabb osztályban való szereplés jogát - a szerző megj.j. Az irányító szerv fegyelmi bizottsága azonban az állítólag négy sárga lappal rendelkező Sólya jogosulaüan szereplése miatt kontumálta a deméndiek elleni győztes párharcuk eredményét. „A napokban fellebbezünk az ítélet ellen, megkárosítottak bennünket” - adta tudtunkra Nagy János, a far- nadiak klubelnöke, aki azonban a részletekről nem kívánt beszámolni. Villantak a lapok a meccsen Jaroslav Sekereš játékvezető öt alkalommal is kénytelen volt a zsebéből előhúzni a sárga lapot, az egyik hazai védő belemenését pedig kiállítással büntette. „Emberhátrányban jobban játszottunk ellenfelünknél. Ekkor már minden idegszálunkkal csak a játékra összpontosítottunk, kiiktatva a forgatókönyvből a sípmesterrel folytatott hasztalan eszmecseréket” -jegyezte meg találóan Milan Páchnik, a vendéglátók játékosedzője. Az erősen tartalékos famadiak- nak ezen a délutánon túl erős falatnak bizonyultak a már biztos bajnoknak számító felsőszemerédiek, kétgólos hátrányukat képtelenek voltak ledolgozni. PALYALESEN Vendégsiker Egyházkarcsán Egyházkarcsa/Királyfia- karcsa. Immáron négy éve nem tudnak pontot szerezni az egyházkarcsaiak a duna- szerdahelyi területi bajnokság I. osztálya listavezetőjeként felsőbb osztályba készülő ki- rályfiakarcsaiak ellen. A bravúr ezúttal is elmaradt, hiszen a vasárnapi összecsapáson a vendégek ismét megadásra kényszerítették a szomszédok gárdáját (3:2). „A Rudolf Pavlik edző által irányított király- fiakarcsaiak az első félidőben behozhatadan előnyt szereztek. Hervay Lászlónak kétszer, Hromada Sándornak pedig egy alkalommal sikerült kihasználnia védelmünk megingását, A szünet után rákapcsoltunk, ám Edmár Attila és Vajda Balázs révén csak a szépítésre futotta erőnkből. Vereségünk ellenére a mintegy háromszáz néző a meccs végén tapssal értékelte védenceim küzdőszellemét” - tájékoztatott Csörgő Gyula, az egyházkarcsaiak klubelnöke. „Védelmünk tartópillére, Sáfár Roland combizom húzódást szenvedett, a második félidőben teljesen át kellett alakítanunk csapatunk szerkezetét. Az elejétől a végéig rangadóhoz illő színvonalas csata zajlott a pályán” - ecsetelte a történteket Gulázsi Attila, a győztes királyfiakarcsaiak csapat- vezetője. (áb) Nemesócsai fiatalok diadala Nemesócsa/Madar. Az első félidőben szerzett kétgólos előny elegendőnek bizonyult a kiesés elkerüléséért csatázó nemsócsaiaknak a komáromi területi bajnokság I. osztálya élmezőnyében tanyázó mada- riak legyőzéséhez (2:0). „Kétségkívül a mezőny legfiatalabb átlagéletkorú csapatával büszkélkedünk. Hipp Patrik, Molnár Benjámin, Cseh Tamás és Toncsenka Pál személyében ezúttal négy ifista is helyet kapott a kezdőcsapatban. Azonos képességű alakulatok küzdelméből ezúttal a fürgébb, ötletesebb futballistáink kerültek ki győztesen”- vélekedett csapata teljesítményéről Patkó Albert, a neme- sócsaiak klubelnöke. „Mi irányítottuk a játékot, a hazaiak azonban pontosabban céloztak. Nekem úgy tűnt, hogy átaludtak a meccs elejét. Csatáraink, Csicsó Róbert és Gáspár Zoltán a döntő pillanatokban ziccereket hibáztak. Én is bal- szerencsés voltam, a háló helyett a kapufát találtam telibe - bosszankodott Rontó Zsolt, a madariak klubelnöke és játékosa. (áb) A karcsaiak esetében melléfogtunk Ha nem kapnak ki hazai pályán az egyházkarcsaiak a királyfi- akarcsaiaktól (dunaszerdahelyi területi bajnokság, I. osztály), akkor most jobb mérlegünk lenne a 22. tippszelvé- nyünkről választott három meccsből. A Hétvégi Fociszeletek szombati kínálatában arra számítottunk, hogy l:l-re végződik a karcsaiak párbaja, erre az egyházkarcsaiak 2:3-ra kikaptak. A másik két találkozón eltaláltuk a hazaiak győzelmét: a nemesócsaiak 2:0-ra győztek a madariak ellen (komáromi területi bajnokság, I. osztály, tippünk: 2:1 volt), a csallóközkür- tiek pedig 4:3-ra verték a nagymagyariakat (nyugat-szlovákiai V. liga, dél, tippünk: 2:1 volt). A két csallóközi bajnokaspiráns csúcstalálkozóján gólzáporra nem számítottunk. Hogy olvasóink tippelése mennyire találkozott a valósággal, azt már holnapi számunkból megtudhatják. Csallóközkürtön helytálltak a nagymagyariak Hét gól a régiórangadón ÁGH ISTVÁN Csallóközkürt/Nagyma- gyar. Izgalmakban fordulatokban és szépségdíjas találatokban bővelkedett a két csallóközi bajnokjelölt, a csallóközkürtiek és a nágymagyariak presztízscsatája a nyugat-szlovákiai V. liga déli csoportja 22. fordulójában. A vendégek tavaszelőn az élről fordultak, de az utóbbi hetekben botladoztak, az előző hat meccsen csupán hét pontot szereztek. A hazaiak viszont négy párharcukat megnyerték, kétszer vesztettek, s átvették a vezetést a tabellán. A két település csapatai a hét végén két fronton mérték össze tudásukat. Szombaton a nagymagyari ifik három ponttal (3:1) utaztak haza Csallóközkürtről. A felnőttek erőpróbáján is úgy tűnt, hogy a felső-csallóköziek diadala kerül a jegyzőkönyvbe. „Kétszer is vezettek a vendégek, de játékosaink erkölcsi tartásának is köszönhetően sikerült fordítanunk. A vendégek két ízben pontrúgásból profitáltak, mindkét esetben a vinkliben landolt a labda. Nagy csatában diadalmaskodtunk, megőriztük a tabella élén elfoglalt pozíciónkat. Ezzel egy újabb lépéssel kerültünk közelebb célunkhoz, a bajnoki cím elhódításához. Diadalunkkal szerintem háromesélyessé vált a IV. ligába jutásért zajló küzdelem, de a végelszámolásig még hosszú és rögös út áll előttünk” - értékelte sikerüket, latolgatta az esélyeket a hazaiak edzője, Zsákovics Tibor, aki Jávorka négy sárgája miatt ismét csatasorba állt, s egy gólpasszal is a figyelem fókuszába került. A vendégek nagyon akartak, megizzasztották a listavezetőt. „Három gólt lőttünk idegenben, mégis zsákmány nélkül tértünk haza. A mostoha időjárás ellenére színvonalas összecsapást láttak a drukkerek az élmezőnyben tanyázó alakulatok előadásában. Mondhatni negyedik ligás szinten produkáltak a futballisták. Mindent beleadtak a vendéglátók, de a mieink is derekasan küzdöttek. Megérdemlik a dicséretet. A vereség elszomorított bennünket, ficsapatunk győzelmének viszont nagy örülünk, ők jó eséllyel pályáznak az elsőségre, a feljutásra. Gratulálunk Zsá- kovicséknak, s azt üzenjük nekik: csakhamar ismét találkozunk, s visszavágunk a vereségért” - bizakodott Mikóczi Lajos, a nagymagyari futballklub titkára. Gólfesztivál volt a csallóközkürti derbin (Fogas Ferenc felvétele :v . Vr*, • .->?: C'?,CW'/ -st^SN A hónap témája: fogy az utánpótlás Észrevételek, rövid tíz-tizenöt soros érdekességek, sajátosságok, furcsaságok és más különlegességek a redakcia @ujszo.com e-mail címre RÉGIÓSPORT megjelöléssel vagy az Új Szó szerkesztősége, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava levélcímre küldhetők. Elég csak jelentkezni bármilyen régiósportos témafelvetéssel, tippel, ötlettel. A hétvégi bajnoki és egyéb tomaeredményeket fenti e-mail címünkre vagy a 0908/794 266-os mobilszámra váijuk. Rólunk, nekünk készül ez a sportoldal.