Új Szó, 2012. április (65. évfolyam, 78-100. szám)

2012-04-25 / 96. szám, szerda

16 DlGlTÁUA ÚJ SZÓ 2012. ÁPRILIS 25. www.ujszo.com Nyolcvanöt évet is kaphat az észt hacker Példátlan büntetés MTl-HÍR A régi, „pre-digitális" korból származó szabályokat szükséges megreformálni, rugalmasabbá tenni A netet nem lehet bilincsbe verni Kroes szerint az alkotóknak meg kell kapniuk kreatív munkájuk jól megérdemelt ellenértékét, ám legalább ilyen fontos az alkotásokhoz való könnyű hozzáférés, ez a készítők érdeke is, és nem sza­bad ragaszkodni megcsontosodott régi modellekhez (Képarchívum) Észrevétlenül károsítottak meg több millió amerikai in­ternetezőt észt hackerek, akik­nek az Egyesült Államokban kell bíróság elé állniuk. Egyi­kükre nyolcvanöt éves szabad­ságvesztés is várhat. Több millió ember megkáro­sításával vádolják azt az észt hackert, akit hazája pénteken adott ki az Egyült Államoknak - közölte Pritt Bharara, New York déli körzetének ügyésze. Anton Ivanovot tegnap este szállították az Egyesült Álla­mokba és ismertették vele az ellene felhozott vádakat. Ivanov egy orosz és öt észt tettestársaival egy bonyolult rendszert dolgozott ki, amivel száz országban négymillió számítógépet fertőztek meg. Az áldozatok gépeire olyan programot telepítettek, ami a felhasználókat keresés során olyan honlapokra irányította, amely meglátogatásával a kiberbűnözők bankszámlája gyarapodott. A hackerek - hogy ne tűnjön fel a megkárosí- tottaknak - olyan programot is telepítettek a szóban forgó gé­pekre, ami blokkolta, hogy a ví­ruskereső észrevegye a kéret­len alkalmazásaikat. A magánszemélyek megká­rosításán kívül amerikai nem kormányzati szervek géppark­jait is megfertőzték az áloldalra irányító programmal, amivel 2007 és 2011 között 14 mülió dollárt kerestek. A huszonhét éves Ivanov és társai nyomára kétévnyi nyomozás után buk­kant az FBI, ezután az észt ha­tóságok őrizetbe vették a szá­mítógépes bűnözőket. Ivanov- ra Amerikában akár nyolcvan­öt éves szabadságvesztés is várhat. Neelie Kroes lyoni be­szédében kiállt a világhá­ló nyitottsága mellett, minden szempontból: a gazdasági fejlődés, az in­formációszabadság és a demokratikus értékek őrének tartja a nyitott in­ternetet. ÖSSZEFOGLALÓ Egy pár bilincset a kezében tartva kezdte az internet nyi­tottsága mellett kiálló beszédét Neelie Kroes, az Európai Bi­zottság digitális menetrendért felelős alelnöke ma Lyonban, a World Wide Web Consortium (W3C) idei konferenciáján. A bilincset az alelnök a Free Software Foundationtől kapta egy levél mellékleteként, melyben az alapítvány képvise­lői a nyílt szabványok mellett álltak ki, és a bilinccsel kíván­ták jelezni, hogy meg kell sza­badítani az internetet a zárt szabványok okozta digitális rabságtól. Neelie Kroes beszédében hangsúlyozta, hogy csak mos­tanában kezdjük felfedezni, hogy mit is jelent a nyitottság és hogy milyen előnyei vannak: segíti a választási lehetőségek szaporodását, támogatja a ver­senyt és az innovációt, bővíti a lehetőségeket, hasznos a sza­badság és a demokratikus szá­mon kérhetőség szempontjá­ból. Az alelnök célja, hogy a ha­tóságok, a közigazgatás számá­ra megkönnyítsék a nyílt szab­ványok használatát, és az uniós testület dolgozik egy olyan anyagon, mely útmutatást ad­na e területen az érintetteknek. Kroes határozottan kiállt azok mellett az aktivisták mellett, akik azt hangsúlyozzák, hogy a despotikus kormányzatok az elnyomás és a megfigyelés esz­közév akarják zülleszteni az in­ternetet és az informatikai technológiákat: az alelnök sze­rint minden támogatást meg kell adni ezeknek az aktivis­táknak, ha a megtámadottak fellépnek ellenük. A nyílt web megteremtését és megőrzését Kroes szerint néha régi, a „pre-digitális” korból származó szabályok gátolják, ezeket feltétlenül szükséges megreformálni, ru­galmasabbá tenni. Példaként a szerzői jog körüli csatározá­sokat említette meg, és - ahogy már korábban többször is - középre helyezkedett: szerinte az alkotóknak meg kell kapniuk kreatív munká­juk jól megérdemelt ellenér­tékét, ám legalább ilyen fon­tos az alkotásokhoz való könnyű hozzáférés, ez a ké­szítők érdeke is, és nem sza­bad ragaszkodni becsontoso- dotť régi modellekhez. A cél az kell legyen, hogy a kreati­vitás és az innováció megkap­ja a támogatást, ám ennek megvalósítása nem csak egyetlen módon lehetséges. Véleménye szerint a jelenle­gi európai szerzői jogi szabá­lyozások bonyolultsága hátrál­tatja az innovációt, olyan rend­szerek működnek, melyek épp az alkotók érdekeit nem szol­gálják, pedig rájuk hivatkozva, az ő nevükben működtetik őket. Kroes kifejtette, hogy a hagyományos jogbirtokosok, jogkezelők, kiadók nem voltak képesek megfelelő módon vá­laszolni az online világ kihívá­saira, ezért az uniós hatóságok már dolgoznak a szerzői jogi szabályok modernizálásán, (it) Több millió ember megkárosításával vádolják az észt hackert (Képarchívum) A fertőzés észrevétlen marad, amíg a felhasználó nem indítja újra a gépet A rendszer nyelvének módosítására a belépő szintű verzióban is lesz mód Rendőrnek adja ki magát a vírus Négy változatban jön a Windows 8 ÖSSZEFOGLALÓ A Scotland Yard nevében gyűjt pénzt egy új vírus: a kár­tevő lezárja a felhasználó PC- jét, amit csak egy száz fontos büntetés befizetése után haj­landó feloldani. Pedofil anyagok letöltésére és terrorizmus gyanújára hi­vatkozik a felhasználók számí­tógépét lezáró kártevő. A vírus által megjelenített szöveg sze­rint a gép feletti uralmat csak úgy nyerhetik vissza a felhasz­nálók, ha befizetik a 120 euró- nyi büntetést tetteikért. A kár­tevő angol fontban kéri a fizet­ségek az Ukash fizetési szolgál­tatón keresztül, és azt állítja magáról, hogy a Scotland Yard nevében jár el. „Valódi bűnüldöző szervek sosem lépnének ilyen módon kapcsolatba az emberekkel, és nem követelnének pénzt”- mondta a Scotland Yard szóvi­vője az új kártevőről. Az üzenet úgy van megírva, hogy meg­ijessze a felhasználót, rávéve, hogy befizesse a száz fontot. A zsaroló kártevőt a Black- Hole nevű kiberbűnözőknek készített szoftvercsomag segít­ségével terjesztik. A feltört weboldalakra felmásolható BlackHole számos támadókó­dot tartalmaz, amit egyenként végigpróbálgat a látogatók böngészőjén. A hackercsoma- got kétezer dollár körüli össze­gért lehet megvenni. Az F-Secure adatai szerint ti­zenhárom ország több ezer számítógépét fertőzte meg a zsarolós kártevő. A legtöbb esetben a böngésző kiegészítők (például Java, Flash) hibáin keresztül jutott be a gépre a rosszindulatú kód. A fertőzés észrevétlen marad, amíg a fel­használó újra nem indítja a számítógépet. Az F-Secure szakértője azt tanácsolja a felhasználóknak, hogy készítsenek gyakran biz­tonsági másolatot, hogy a zsa­rolós vírusok ne ejthessék tú­szul értékes adataikat. Az anti- víruscég által W32/Revetonnak nevezett ví­rus eltávolításához szükséges lépések megtalálhatók az F-Se- cure oldalán, (o) ÖSSZEFOGLALÓ A Microsoft bejelentette, hogy hány kiadásban kerül pi­acra a Windows 8. A Windows Vista és a Windows 7 hat vál­tozatának továbbélését jósló pletykák nem bizonyultak megalapozottnak: jelentősen egyszerűsödik a felhasználó­kat gyakran összezavaró cso- magkavalkád az új rendszer esetében. De nézzük sorjában az új in­formációkat! Először is a válla­lat bejelentette, hogy a PC-s (x86/64) platformon futó ope­rációs rendszer hivatalos neve Windows 8 lesz, tehát a termék az eddig munkanévként hasz­nált elnevezéssel kerül forga­lomba. Ebből két fő változat lesz elérhető: az otthoni felhaszná­lóknak szóló Windows 8, vala­mint a kisvállalati vagy profi otthoni ügyfeleket megcélzó Windows 8 Pro, mely utóbbira - és csak erre - igény szerint önál­ló addonként telepíthető majd a Windows Media Center pakk. Azaz gyakorlatilag a jelenlegi felosztás Home Basic és Home Premium, illetve Professional és Ultimate kiadásait két változat­ba konszolidálta a cég. A szimpla Windows 8 a Pro változattól a Media Center tá­mogatás nélkülözése mellett alapvetően a vállalati szolgál­tatások - többek között titkosí­tás, virtualizáció, PC-me- nedzsment és a tartományhoz való csatlakozás (domain join) - hiányában különbözik. Új­donság, hogy a rendszer nyel­vének megváltoztatására a be­lépő szintű Windows 8-ban is lesz mód, ez a funkció eddig csak az Enterprise és Ultimate verziókban volt elérhető. A Microsoft blogja megemlíti, hogy Kína és néhány fejlődő ország számára egynyelvű ver­ziók is készülnek majd, de hogy ezek funkcionalitás tekinteté­ben is különböznek-e a többitől (és így a Starter kiadás tovább­élésének tekinthetők-e), vagy csupán a nyelvváltás lehetősé­gében, azt nem részletezi. A fentiek mellett x86/64 platformra elérhető lesz még egy Enterprise csomag a mennyiségi licencet vásárló nagyvállalati ügyfeleknek. Ez a Windows 8 Pro szolgáltatásain felül néhány további, vállalati környezetben releváns lehető­séget biztosít - hogy pontosan melyek lesznek ezek, egyelőre a Microsoft nem közölte. Az ARM-platformra szánt és önálló termékként nem meg­vásárolható - csak számítógé­peken, tableteken előtelepítve megjelenő - változat neve Windows RT lesz. A Metro-al- kalmazások fejlesztését bizto­sító Windows Runtime (Win- RT) programozási környezet után elkeresztelt kiadás tar­talmazza majd a Microsoft Word, Excel, PowerPoint és Oneöne érintésvezérlésre op­timalizált változatait. Ezenfe­lül abban különbözik a Win­dows 8-tól, hogy értelem­szerűen nem lehet rá frissíteni a Windows 7 kiadásairól; nem lehet rajta futtatni x86/64 írt alkalmazásokat, valamint hi­ányzik belőle a Storage Spaces funkció és a Windows Media Player. Összességében tehát a mezei végfelhasználók az új operáci­ós rendszerből három fő válto­zattal találkozhatnak majd, a Windows 8-cal, a Windows 8 Próval és a Windows RT-vel. Ezenfelül készül még a rend­szerből egy nagyvállalati En­terprise kiadás és talán egy ön­állónak mondható változat a fejlődő országoknak. Az egyes kiadások funkcióit a Microsoft blogján található összehasonlí­tó táblázat foglalja össze, (it) Valódi bűnüldöző szervek sosem lépnének ilyen módon kapcsolat­ba az emberekkel, és nem követelnének pénzt (Képarchívum)

Next

/
Thumbnails
Contents